Petőfi Népe, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-26 / 147. szám

2003. június 26. előfizetői HAVIMAGAZIN NYÁRI MAGAZI KERESD® A PÁRJÁT! Fiatal koromban nyáron jégkrémet árultam a Balatonnál. Én még életemben olyan jól nem éreztem magam, mint akkor. No nem azért, mert az a munka nem merítette ki fizikai és szellemi képességeim teljes tárházát, hanem üzletileg. Volt pénzem. Ez a soha nem tapasztalt érzés egyrészt szédítő lehetőségeket villantott fel, másrészt nagyon könnyű volt hozzászokni. A jégkrémenként húszfilléres haszon, meg a bor­ravaló napi három-négyszáz forintos tiszta profitot produkált. (Ebből a számokból élesen látszik ugye, hogy nem tegnap voltam fiatal.) E jelen­tős összeg birtokában aztán ahelyett, hogy kihasználtam volna a nyári Balaton kínálta kedvező befektetési lehetőségeket - elvertem a pénzt. Mind az utolsó petákig. Akit pedig elkap a dőzsölés heve, az lemondhat arról, hogy előre köszönnek neki a Chase Manhattan bankban. A Yamahának becézett háromkerekű, jéggel töltött hűtőkocsimmal jártam a kis zamárdi strandot, fehér köpeny, alatta úszónadrág, ez volt az uniformis. Szerettek is a gyerekek nagyon! Körbefogták a jégkrémes bácsit, volt olyan, aki a kocsi oldalának nyalásával adott nyomatékot annak, hogy milyen nagyon megkívánta a jégkrémet. Minden - ilyen érzelmekre ható műsort produkáló - gyereknek ingyen adtam egyet. Ezzel higgyék el komoly haszonra tettem szert. Nem volt ugyanis szülő, aki ne jött volna vissza, miután négyéves gyereke büszkén újságolta neki, hogy ingyen kapott a bácsitól jégkrémet, és ne fizette volna ki duplán az ajándékot. Ennek magyarázata, hogy a megelőlegezett bizalom csodákat tesz. Lopva kimorzsol a szeméből egy könnycseppet az üzleti partner és áll rendelkezésünkre. Ezek után üzletet kötni tiszta szórakozás, azt se tudjuk, hogy vezessük le egymás iránt érzett féktelen rokonszenvünket. Régen voltam a Balatonon. Hallom, apad a víz, meg már a jégkrém ára se a régi. Lehet, hogy dúsgazdagnak se érzi magát minden fagyial­tos? Nem tudom. A hőség viszont ugyanaz. (HÁMORI) MELLÉKLETÜNK ES KÖZÖS NYEREMENYJATEKAN EGY s; rv-T NYERHET! TAPETAK ÉS DÍSZÍTŐELEMEK SZAKÜZLETE Lakások teljes villamos tervezése és kivitelezése; közületek részére is, rövid határidővel. 6065 IRKITCLCK, Semmelweis út 15. Tel.: 76/449-004 Mobil: 30/9686-224 JS/I’J'J fi Az ÍRISZ közel 1 évtizedes múlttal rendelkező tapétabolt, már Kecskeméten is jelen van. y rt J tlul'J'J) —:rz . Ne járja le a lábát, BijEHuHflEI az IRISZ-nél megtalálja tapétáját! Cím: Kecskemét (Praktiker körforgalmánál) Kecel, Császártöltési u. 27/2. Tel.: 76/418-824 ÜKiJUjUL :í;i iii/mmO) .äamtiirrüsiii ítU.I|iÜ • nio-juiiiuúi’ü [íáü.-wy-iyi./yyr: Álhldalós sor 40,400 Ft IróaszUlos sor, fehér 59.700 R írj nniiiőzvun J Ji.'J'j'J fi □ szállítás □ szerelés □ garancia □ részlet Classic sor 61,000 Ft Franciaagy 27,400 Ft-tói Fotelágy 14.000 l-t-tól F‘ Vásároljon közvctlgnül q gyqrtótóll Nyitva tartás: JBMiÜJjlfflSÖffl H-P: 8-17 óráig t Wfifffify Szó: 8-12 óráig. | Szilvia fekvő 36.400 Ft-tói Többnél fáié ülőgarnitúra, hatalmai kárpitvőlasitással • TV állványok, siámitőgepaiitalok, kisbútorok • konyhabútorok, átkelők, tálalősiekrányek Kecskemét, Izsáki út. 4. Tél.: 76/706-023; Kecskémét, Izsáki út. 2.; Budapest, XIX. Szalay u. 12-14. Tel.: Z80-3046; Budapest, XIH. Reitter F. a. 57. Tel.: 339-6817; Budapest, XXI. II Rákáczl f. a. 277. Tel.: 427-0961; Budapest, XXII. Leányka u. 1/b Tel.: 482-0096; Pécs. Batthyény a. 9/a Tél.: 72/212-476; Pápa, Kilián kikátelép Tél.: 89/510-033; Zoiáégerszég, Zrínyi a. 36. Tel.: 92/331-043; 331-044 www.retzbutor.hu Petii ti Ne tempó LAPOZZON A 2. OLDALRA! /iir/ii/oMxr/ii/r, jffiáit/«, /F, JiéL'M/W-M Kecskemét, Bethlen krt. 60. (Budai kapunál) Tel.: 76/480-698 Cegléd, Kossuth tér 5. (Piac mclett, az emeleten.) Tel.:53/500-646 1 f \ I Äi : ! ' !k\. \ifll ‘=il OiUiUíiZIli yi'j.'m ■ 1» *• r r I-’i fP * •utam

Next

/
Oldalképek
Tartalom