Petőfi Népe, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-04 / 129. szám
I Petőfi Népe 2003. Június 4., szerda Félegyháza, Kécske ^ Szérkeszti: Szász András Hírek MEGEMLÉKEZÉS. A Trianoni diktátum évfordulója alkalmából tartanak megemlékezést ma este 7 órakor a tóskunfélegyhá- zi Sarlósboldogasszony (0-) templom előtt. A rendezvény díszvendége Hegedűs Lóránt volt református püspök lesz. A szervezők - a kiskunfélegyházi nemzeti gondolkodású civil szervezetek - kérik az érdeklődőket, hogy vigyenek magukkal egy-egy mécsest. FÓRUM. Egészséges környezetet a gyermekeknek! címmel fórumot rendez a kiskunfélegyházi ÁNTSZ holnap délután 3 órakor a helyi szakmaközi művelődési házban. Előadást tart többek között dr. Jenei Judit városi tiszti főorvos, dr. Francia László szülész-nőgyógyász főorvos és Halmi István rendőr alezredes. A fórumon szó lesz egyebek mellett az egészséges életkezdetről, a levegőszennyezésről, vízbiztonságról, valamint a véletlen balesetekről. _ ÜNNEPI KÖNYVHÉT. A múlt héten kezdődött ünnepi könyvhét programja Kiskunfélegyházán holnap este 6 órakor a Hattyúházban folytatódik, Miklya Luzsányi Mónika: Hogy véget érjen a sötétség című dokumentumkötetének, valamint Frontvonal című regényének bemutatójával. A könyveket dr. Luchmann Zsuzsanna ismerteti, a szemelvényeket Miklya Zsolt olvassa fel. TÁRLATNYITÓK. Szecskó Péter, Kolozsvári Sándor és Fekete Zsolt alkotásából nyílik kiállítás péntek délután 5 órakor a félegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában. A tárlatot Rosta Ferenc, a Móra- gimnázium igazgatója nyitja meg. Közreműködik Vas László és Nagyapáti Anita. BÚCSÚ. A Petőfiszállás- Szentkúti Egyházközség és a pálosok ezúttá is várják a híveket a hagyományos pünkösdi búcsúra. A rendezvénysorozat június 7-én, pünkösd szombatján este fél 8-kor körmenettel és szentségimádássá egybekötött szentmisével kezdődik. A szombati program éjjel fél 12- kor keresztúü ájtatossággá ér véget. (A Katolikus Ifjúsági Iroda, a Jessze Vesszeje Ifjúsági Közösség és a félegyházi Szabadidő és Tömegsport Egyesület gyalogzarándoklatot szervez szombaton Szentkútra. Indulás szombat délután 4 órakor a Szent István (Új-) templom elől. Hazaérkezés vasárnap délután 4 órakor.) Június 8-án, pünkösd vasárnapján reggel 8 órakor kezdődik az első szentmise. Ezt köved 9 órakor a Hírős Pannónia régizenei együttes pünkösdi egyházzenei áhítata. Az ünnepi szentmise és körmenet délelőtt 10 órakor kezdődik. P. (páter) Zatykó László ferences szerzetes celebrálja. A zarándokok búcsúztatása délután 2 órára valószínűsíthető. ■ FAHM Honvéd Kulturális'! Szolgáltató Kht. (helyőrségi klub) Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 12. bérbe adja földszinti helyiségeit vendéglátó-ipari tevékenység céljára. s Érdeklődni lehet ® a 76/462-416 telefonszámon, ^ 2003. június 30-áig. ^ AKCIÓS ÁRON! Csatornázás, bádogozás, horganyzott csatornák szerelése. Anyagárral együtt: 950 Ft/fm * T.: 20/9231-719; 76/441-510 5 Akik figyelnek és védenek Két megye tíz településének polgárőrei találkoztak szombaton A petőfiszállásiak csapata nyerte a szombati pálmonostori regionális polgárőr-találkozó vándorserlegét. A hagyományteremtő szándékkal meghirdetett rendezvénynek - amelyen tíz Bács-Kiskun, illetve Csongrád megyei település képviseltette magát - a helyi Szálkái Vendégház adott otthont. Pálmonostora A polgárőrök tevékenysége bizonyos tekintetben hasonlít a rendőrökéhez: figyelnek és védenek. Pótolhatatlan feladatot látnak el a településeken, részt vesznek az élet- és vagyonvédelemben, közbiztonsági akciókban, a közrend és különböző rendezvények biztosításában, mentési és katasztrófa-elhárítási munkákban. Fontos feladatuk a bűncselekmények megelőzése - hangsúlyozta megnyitójában Cseszkó László, a házigazda Pálmonostora polgármestere. Hozzátette: ezt folyamatos járőrözéssel, figyeléssel, a lakossággal, körzeti megbízottakkal és az állami szervekkel történő együttműködéssel, és ami nagyon fontos: a rendszeres bizalomépítéssel érik el. Sok esetben már puszta jelenlétük is növeli az emberek biztonságérzetét. Teszik ezt ingyen, társadalmi munkában, saját családjuk, szabadidejük, gép. járművük terhére. Önfeláldozó munkájukért köszönet és elismerés illeti meg őket. A polgármester szólt a közelmúltban megalakult Kiskun Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Társulásról, melyet a félegyházi kistérség településeinek önkormányzatai hoztak létre, elsősorban a külterületeken, tanyákon élők védelmére. Végezetül a házigazda leszögezte: a polgárőrök számára az a legfontosabb cél, hogy az emberek szeressenek településükön élni. Sajátjuknak A tiszáalpári csapat birkapörköltet főzött. érezzék azt, ahol sem felnőttnek, sem gyereknek nincs oka a félelemre. A polgármester köszöntője után átadták az idei Kiváló polgárőr kitünteté- .seket Kara Lászlónak, Kósa Zsoltnak, Lócskai Tibornak, Rádi Zoltánnak és Vízi Sándornak. A pálmonostori polgárőr egyesület támogatásáért Laczkó Róbert, a község korábbi polgármestere és Szálkái István, a rendezvénynek otthont adó vendégház tulajdonosa kapott elismerő oklevelet. Az egész napos rendezvény programjai közt szerepeltek játékos vetélkedők, rendőrségi, tűzoltó-, továbbá sport- és táncbemutatók, főző- és kötélhúzó verseny, tombola és sakkbajnokság. A következő találkozót valószínűleg Tisza- alpáron rendezik meg. sz. a. A találkozón kát megye - Bács-Kiskun és Csongrád - tíz települése képviseltette magát. Segítenek a döntéshozatalban Kiskunfélegyháza Vállalkozók, a polgármesteri hivatal illetékes osztályvezetői, továbbá három önkormányzati bizottsági elnök részvételével úgynevezett gazdasági tanácsadó testület alakult a napokban Kiskunfélegyházán. A húszfős tanácsadó testület - melynek Ficsór József polgármester is tagja -, a város és a gazdasági élet helyi szereplői közti kapcsolatteremtés és kapcsolattartás könnyítését, valamint a várost érintő kérdések megfelelő véleményezését tekinti elsődleges céljának. A grémium tagjai úgy vélik: számos olyan, a város vállalkozásait érintő téma kerül a képviselő-testület elé, melyek elbírálása sokkal biztonságosabb, egy-egy szakértői vélemény birtokában. A jövőben tehát a különböző, elsősorban gazdasági ügyeknek a megvitatásakor az önkormányzati szakbizottságok értékelésével párhuzamosan a gazdasági tanácsadó testület véleményét is kikérik. ____________________________■ PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. Tanfolyami ajánlata 2003/2004-es tanévre KISKUNFÉLEGYHÁZÁN • Vállalkozási ügyintéző (középfokú) 1 éves (heti egy alkalom) • Mérlegképes könyvelő (emeh szintű) 1 éves intenzív képzés (heti két alkalom) • Társadalombiztosítási ügyintéző (középfokú) 1/2 éves képzés • Személyügyi ügyintéző (középfokú) 10 hónapos képzés • Minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító (középfokú) 1/2 év A személyügyi ügyintéző szakképesítés kapcsolt formában is választható, a tb- vagy aminőségügyi szakképesítéssel együtt! Miért érdemes bennünket választani? • Mert azok a hallgatók, akik saját maguk fizetik a tandíjat, igénybe vehetik az szja-kedvezményt (a befizetett tandíj 30%-a az adóból leírható) • Mert a munkaügyi központ támogatása kérhető • Mert a képzések szakképzési alapból finanszírozhatók Azok a hallgatók, akik 2003. augusztus 20-áig leadják jelentkezési lapjukat, a tandíjból 10% kedvezményt kapnak! Akkreditációs lajstromszám: 0036 OKÉV ny. sz.: 07-0041-02 További információik: Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. Tel./fax: 76/484-806 Kiskunfélegyházán: Kocsisné Móczár Julianna (76/462-274). 369( Cn 200003 y perfekt--------v TÁNCGÁLA. A Kiskun Művészeti Alapiskola városi és környező településeken élő növendékei táncgálán mutatkoztak be szombaton Kiskunfélegyházán. Felvételünkön az iskola kétszeres magyar bajnok tanárai: Szepesi József és testvére, Judit. FOTÓ: K. L. Kitüntetett pedagógusok Kiskunfélegyháza nos Iskolában. Innen ment nyug--------- díjba 1974-ben. Őt vas oklevéllel Félegyházi pedagógusokat kö- jutalmazták. Tímár Piroska hét szöntöttek június elsején, vasár- évtizede, 1933-ban vette át népis- nap délelőtt 10 órakor a helyi Mó- kólái tanítói oklevelét, majd a Mira Ferenc Művelődési Központ- asszonyunkról Nevezett Kalocsai ban. Az ünnepségen Ficsór Jó-. Iskolanővérek szerzetes társula- zsef mondott ünnepi köszöntőt, tának rendjében dolgozott az ál- majd átadták az idei pedagógus- lamosításig. Azt követően (1952- elismeréseket, az arany, vas, gyé- tői) különböző tanyasi és külte- mánt, illetve rubin okleveleket, rületi iskolákban tanított egészen Ketten vas, valamint rubin okle- 1969-es nyugdíjazásáig. Neki ru- velet kaptak. Móczár Károlyné bin oklevelet adományoztak. 1938-ban szerezte meg tanítói Az ünnepségen felléptek a oklevelét. 1949-től tanított Kis- kossuthvárosi és Bercsényi utcai kunfélegyházán, kezdetben a óvodások, a Platán Utcai Általá- Kossuth Lajos, majd a Petőfi Sán- nos Iskola, valamint a Művészeti dór, végül a József Attila Általá- Alapiskola diákjai. Tímár Piroska nyugdíjas tanítónőt Pap György iskolaigazgató is köszöntötte, fotó. k. l. Arany oklevelet kapott: Ádám Barga Lajosné. Gyémánt okleveFerencné, Basics István, Farkas let kapott: dr. Héjjas Zoltánná, Gézáné, Gyöngyösi Gáborné, dr. Héjjas Zoltán, Horváth Mária Magony József, dr. Magony Magdolna, Kanyó Lászlóné, Ottóné, Mohos Jenőné, Pap Lajos Raffay László, Terescsényi Endre Gyuláné, Pintér Bertalanná, (posztumusz díj), Tímár Tamás, Szántó Andorné, Tarjám Ilona és Szabó Ilona. ________________■ KIÁLLÍTÁS: Fiatal helyi alkotók munkáiból úgynevezett tavaszi kiállítás nyílt a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ galériájában. Bátóczki Péter, Búcsú Alinda, Fekete László, Kis László, Lantos Szabolcs, Molnár István, Sánta Tímea, Beke Anikó, Dobos Zsuzsanna, Horváth Mónika, Gulyás Beáta, Megyesi Nelli, Nemes- Nagy Ágnes és Seres Anita alkotásai nagy sikert arattak. fotói b. *. Anyakönyvi hírek Születtek: Rácz János Dominik (anyja neve: Mihály Zsófia), Keserű Dávid Zsolt (Molnár Anikó), Jójárt Viktória (Füri Gabriella), Bakos Szabolcs (Serfőző Andrea), Fejes László Péter (Kürtösi Krisztina), Cseri István Erik (Nagyapáti Mónika), Görög Vince (Sztojka Ágnes), Pallagi Patrik (Szabó Mária Erzsébet), Magyari Mikes (Rádi Andrea), Kasza Hunor (Ficsór Anita), Bartucz Bernadett (Csík Anna) Házasságot kötött: Tóth Zsuzsanna Ilona - Szabó Lászó, Ádám Andrea Zsuzsanna - Nagy Gábor, Lakatos Erika - Pöszmet István Imre, Fodor Katalin - Molnár István, Androvicz Krisztina - Retkes Tamás Gyárfás, Sárdinecz Ágnes Éva - Morvai-Szabó András, Varga Klára - Győrfi László, Kovács Ibolya - Fricska Zsolt, Rapcsák Mária - Juhász Zoltán László, Lóié Henrietta - Kis Sebestyén Attila, Zelei Orsolya - Kószó Péter, Palotás Tünde - Tóth Tibor László. Meghaltak: Czakó László István - Bugac, Szamosfalvi András, Ferenczi Mihályné Törteti Rozália, Tarjányi Rozália, Rigó István Béla, Keserű Erzsébet Rozália, Fehér István, Pál Istvánná Mészáros Erzsébet, Nógrádi Sándor- né Kardos Julianna, Szabó Péter- né Kondász Rozália, Vereb Vincé- né Zugi Erzsébet, Szekulya Imre, Ficsór Józsefné Görög Veronika, Nagy Józsefné Fekete Julianna, Gyenes Béláné Csáki Mária, Seres Ferenc - Kiskunfélegyháza, Pintér Mihály Mátyás - Kunszállás, Kis- Faragó Istvánná Héricz Mária - Kiskunhalas, Borotai Istvánná Berta Magdolna - Jászszéntlászló, Kiss Imréné Szabó Zsuzsanna - Pálmonostora. ■