Petőfi Népe, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-15 / 112. szám
Petőfi "épe Kecskemét 2003. Május 15., csütörtök és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula Tudatos poloskakeresés vagy csak vezetékcsere? Kecskemét Tegnapi számunkban foglalkoztunk azzal a kérdéssel, vannak vagy voltak-e titkos lehallgatókészülékek dr. Szé- csi Gábor polgármester irodájában. Az ügy egyre rejtélyesebbnek tűnik. A témáról először múlt héten jelent meg híradás a helyi hetilapban, mely szerint a Fidesz országos vezérkarának ajánlására végezték el a szakemberek a vizsgálatot. Erre azért volt szükség, mert a titkosszolgálatok szocialista kézben vannak, Kecskemét polgármestere viszont fideszes. Négy poloskát jelzett a keresőkészülék a polgármesteri traktusban. A lap beszámolója szerint még 1990 előtt, a pártállami időkben kerülhettek a falba a készülékek, amelyeket hatástalanítottak a szakemberek. Hétfőn és kedden Szécsi Gábor polgármester négy újságírónak nyilatkozta ugyanazt. A Petőfi Népe, egy országos napilap és két bulvárlap munkatársának a következőket mondta el: Egyik ismerőse speciális poloskakereső készülékével szívességből átnézte a polgármester szobáját. A műszer két helyen jelzett. A szakember úgy vélte, már nem működőképesek a lehallgatók, s egyáltalán nem is biztos, hogy poloskákat jelez a kereső. Ha mégis, akkor azok még a pártállami időkből maradtak a falban. Ezért nem is foglalkoztak tovább az üggyel, s eszük ágában sem volt megkeresni a jelforrást, hiszen ahhoz meg kellett volna bontani a falat. Az utolsó újságíróval 15 óra 45 perckor közölte ezeket a polgár- mester. A Magyar Távirati Iroda 16 óra 39 perckor adta ki Szécsi Gábor •közleményét, ami váratlan fordulatot hozott. A város első embere cáfolta, hogy az egyik barátja mérte be a lehallgatókészülékeket. Szécsi Gábor ekkor már azt közölte: a polgármesteri hivatalban, így a dolgozószobájában is elektromos vezetékeket cseréltek, akkor bukkantak rá valamire, ami esetleg működés- képtelen poloska is lehet a pártállami időkből. Ez a villanyszerelő-verzió homlokegyenest ellentmond a négy újságírónak tett nyilatkozatnak, melyben még tudatos poloskakeresést említett a polgármester. A következő megválaszolatlan kérdések merülnek fel az üggyel kapcsolatban: Miért nem jártak utána, hogy tényleg poloskák vannak-e a falakban? (Lapunk olyan, hitelesnek tűnő információkat is kapott ugyanis, hogy a polgármester és két alpolgármester irodájában aktív lehallgatókészülékek voltak!) Egy ilyen, a polgármester beszámolója szerint pitiáner ügyben miért adott Szécsi Gábor egy ponton más nyilatkozatot az MTI-nek, mint a másik négy újságírónak? Mi történhetett kedden 15 óra 45 perc után, amikortól a polgár- mester már cáfolta a tudatos poloskakeresést is? ■ Kezdődik a limlomakció Kecskemét A hétvégén elkezdődik a kecskeméti limlomakció. A lapunkban megjelent hirdetmények tartalmának megfelelően a várost két részre osztották. Az egyik fele ezen a hétvégén, a másik fele a következő hétvégén szabadulhat meg fölösleges kamatjaitól. Fontos tudni: a polgárok a ház előtti kukájuk mellé tehetik a lomokat, azokat nem kell elvinni a kijelölt gyűjtőhelyekre. A Város- gazdasági Kft. építési törmeléket és veszélyes hulladékot nem visz el. Az akciót bonyolító cég kéri, hogy szombaton, de legkésőbb vasárnap délig helyezzék ki a polgárok a limlomot a kukájuk mellé. Rangos kiállítások Kultúra A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban ma 15 órakor lesz a Kecskeméti Paletta 2003 városi gyermek, ifjúsági képző- és iparművészeti kiállítás megnyitója. A Kortárs Galériában ma 17 órakor nyílik Budaházi Tibor és Somogyi György festőművészek közös kiállítása, amelyet június 15-ig láthatnak az érdeklődők. A Volksbank Kiállítóterem és Galéria ad helyet B. Mikii Ferenc tárlatának, amelynek megnyitója ma 18 órakor lesz. „Az őrizve megújuló mester” címet viselő kiállítás június 17-ig látható. Holnap 18 órakor a Forrás Galériában nyílik meg Madaras László és Kő Ferenc festőművészek közös kiállítása. ■ TÁLTOS PRÓBA. A Meseország királyának felhívására útnak indult bátrak közül a legeredményesebb tizenöt csapat találkozhatott a napokban a kecskeméti Katona József Könyvtárban. A táltos-csapatok közös játékban vettek részt, majd bezárultak Meseország kapui. _____________________fotó, bahczik róbirt V an vagy nincs zöldfelület? A képviselő nem ért egyet a bírálattal Egy katonatelepi olvasónk a zöldfelületek teljes hiányát rója fel az önkormányzatnak. A körzet képviselője másként látja a városrészt. Kecskemét-Katonatelep A katonatelepi Varga Zsolt levélben kereste meg szerkesztőségünket. Leírta, hogy Katonatelepen folyamatosan értékesítik az önkormányzat tulajdonában lévő telkeket, pedig a városrészben nincs sem park, sem játszótér, sem egy tísztessé- ges sportcélú létesítmény. Panasza szerint a közelmúltban éppen a templom és az orvosi rendelő közötti telket hirdették meg 7,5 millió forintért, pedig az egy zöldfelületnek ideális hely volna. A levélíró szerint Katonatelep térképén ugyan fel van tüntetve egy sportcélú közterület, ám azt felszántották, és mezőgazdasági termelést végeznek rajta. A sportlétesítmény pedig mindössze egy füves területen elhelyezett két kapuból áll. Olvasónk nehezményezi, hogy a családoknak, gyerekeknek nincs hova menniük. Attól tart, hogy ha az önkormányzat mégis a zöldfelületek kialakítása mellett dönt, akkor majd drága pénzen kell visszavásárolnia a telkeket. Az ügyben megkerestük Kohajda Lászlót, Katonatelep önkormányzati képviselőjét, aki így nyilatkozott: - A településrészen több kialakított zöldfelület is van. A véderdőket folyamatosan gondozza a város, a bekerített játszóteret tavaly adtuk át. Terjedelmi okokból a levél egyéb tárgyi tévedéseit nem sorolom tovább. Ezzel párhuzamosan - véleményem szerint - a problémák megoldására nem igazán hatékony az a módszer, hogy folyamatosan a sajtón keresztül szólít meg egy-egy polgár. Többet és gyorsabban tudok segíteni, ha az eddigi gyakorlatnak megfelelően, személyesen is felkeresnek. Ebben az esetben ezt azért is tartom különösen fontosnak, mert Varga Zsoltnak mint volt képviselőjelöltnek tudnia kell, hogy közügyeket elintézni nem a közvélemény felbolygatásával kell, hanem érdemi munkával - mondta el Kohajda László.____tv. Siker az Akropolisz tövében Kecskemét - Athén Nagy népszerűségnek örvendett a kecskeméti Csík Zenekar az Athénban megrendezett Európa Napon. Súlyos balesete óta az elmúlt napokban vállalt először komoly fellépést Csík János, a kecskeméti zenekar vezetője. Ez a csapat képviselte ugyanis Magyarországot a görög fővárosban megrendezett Európa Napon. Az eseményre 25 európai uniós tag- és tagjelölt ország népzenei együtteseit hívták meg. A mintegy háromszáz zenész és táncos május 8-án és 9-én lépett fel. A rendezvény első napján mindegyik együttes külön koncertet adott. A programokon végig részt vett Athén polgármestere is. A következő napon három nagy színpad állt az immár közösen koncertező művészek rendelkezésére. Csík János elmondta, hogy hihetetlen élmény volt az Akropolisz tövében elhelyezett színpadoknak már a látványa is. A magyarok fogadtatása pedig minden várakozást felülmúlt. Még egyetlen taktus sem hangzott el, elegendő volt csak angolul bemutatkozniuk, és a Magyarország szó hallatára kitört a tapsvihar. A zenekarvezető szerint ez bizony óriási elismerés az országnak. A hangulatot tovább fokozta, hogy a Csík Zenekar - a többi csapattól eltérően - táncosokat is vitt magával, így előadása még különlegesebb volt. Csík János egyébként a tavaly elszenvedett autóbalesete óta még mindig naponta jár kezelésre. Sokáig bizonytalan volt, hogy el tudja-e kísérni a zenekart, de az orvosok szerencsére nem tartották túl veszélyesnek az utazást. t. v. _____ Hírek__________ V ÁLASZTÁS. A Pedagógusok Szakszervezetének kecskeméti városi bizottsága a közelmúltban tartott tagválasztásokat. Ennek eredményeképpen városi ütkárrá választották Kégel Tamásnét, helyettesének pedig Csák Juliannát. Intézőbizottsági tagok lettek: Bosznay Mária, Dabasiné Valkai Mária, Deák Mónika, Haralyi Katalin, Kalmár Pálné, Kulcsár Marianna és Probojáczné Túri Éva. ÉLETMÓDNAP. Egészség- és életmódnapot tartanak szombaton 10 és 18 óra között a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. A programok között lesz kulturális műsor, gyermekdivat-bemutató, sőt gyermekszépségverseny is. A kicsiket többek között képességfejlesztő játékokkal, egészségügyi totóval, activityvel várják. Ezzel párhuzamosan az érdeklődők számos előadást hallhatnak a gyermeknevelésről, a családtervezésről, a családvédelmi szolgálat munkájáról, illetve a gyermekkori asztmáról. AGRÁRFÓRUM. Térségi agrárfórumot rendeznek a hétvégén Kunadacson. A május 16-án és 17-én sorra kerülő rendezvény célja a térség alternatív hasznosítási lehetőségeinek megismertetése, kiemelve a falusi lovasturizmust. ELŐADÁS. Dr. Hegedűs Lóránt református püspök, egyetemi tanár, a Magyar Út Körök Mozgalom örökös díszelnöke „Európaiság és magyarság keresztény szemmel” címmel tart előadást Kecskeméten. A holnap 17 órakor, a Mezőgazdasági Szövetkezetek Székházában (Szövetség tér 1.) kezdődő eseményre a MIÉP Ifjúsági Tagozat Kecskeméti Szervezete minden érdeklődőt szeretettel vár. ÁPOLÓNŐK NAPJA. Az Ápo lónők Nemzetközi Napja alkalmából holnap megrendezik meg Kecskeméten az V. Regionális Ápolási Konferenciát. A tanácskozáson hazai és külföldi egészségügyi dolgozók tartanak előadásokat. Az egész napos konferenciát este fáklyás kerti partival zárják, ahol a hagyományokhoz híven bálkirálynőt is választanak. Ezzel ' párhuzamosan díjat osztanak ki azoknak, akik a tanácskozáson a legjobb előadásokat tartották. ÖSSZEFOGÁS. A kecskeméti Piarista Gimnáziumban ma 17 órától dr. Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár tart előadást, melynek címe: Kossuth Lajos és a nemzeti összefogás. ■ liven még nem volt! iskolák, végzős osztályok, FIGYELEM! A W=lssl«M MÁJUS 28-ÁN megjelenő mellékletében INGYEN KÖZLI MEGYÉNK VÉGZŐS DIÁKJAINAK NÉVSORÁT, OSZTÁLY- VAGY TABLÓKÉPÉT. KÉRJÜK AZ ÉRINTETTEKET: HA SZERETNÉNEK MEGJELENNI AZ ÚJSÁGBAN A NEVEKET ÉS A FOTÓKAT KÜLDJÉK EL MÁJUS 16-ÁIG CÍMÜNKRE: TEMPÓ, 6000 KECSKEMÉT, SZABADSÁG TÉR l/A