Petőfi Népe, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-10 / 108. szám

10. oldal - Petőfi Népe SPORT 2003. Máius 10., szombat iÜHHR Soltvadkerti lány az elitben A tehetséges soltvadkerti teniszező, Szávai Ágnes eddig nyert kupáival. ■ Tenisz Nagy sikert ért el Szávai Ág­nes a közelmúltban, egy Hor­vátországban rendezett A-ka- tegóriás viadalon. A soltvad­kerti lány megnyerte az umagi versenyt, és így a juni­or világranglista 36. helyére ugrott. A jelenleg a Budapest Talentum TC-ben versenyző tehetség de­cemberben töltötte be 14. életé­vét, de korát meghazudtolva ját­szik a különböző tornákon. így minden bizonnyal, legjobb ma­gyarként, főtáblára kerülhet má­jusban a Roland Garroson. Szávai Ágnes a kecskeméti Újhidy Tenisziskola SE egykori növendéke két éve került Buda­pestre Barátosi Levente edzőhöz. A már korábban is figyelemre­méltó eredményeket elérő teni­szező tavaly május óta játszik ITF-versenyeken (18 éven aluli­ak). Az egyik legnagyobb tornán, Genovában is sikerült nyernie, ott eddig a magyarok közül csak Gu­bacsi Zsófia győzött. Idén márciusban Ági egy hóna­pot Dél-Amerikában töltött. Sao Pauloban elődöntőt játszott egy A-kategóriás versenyen (a későb­bi győztes, világranglista 16. he­lyezett Marcio-tól kapott ki 7:6; 7:5-re), egy másik viadalon ne­gyeddöntős volt, míg Chilében és Argentínában a 16 közé jutott. Élete legjobb eredményét azon­ban kétségkívül Umagban érte el. Győzelme nagy ugrást jelentett a világranglistán, valamint azt, hogy nem kell kvalifikáción in­dulnia a nagyobb viadalokon. Mondani sem kell, egykori edzője, Újhidy Zoltán büszke Ágira, aki nagy jövő előtt áll: - Té­len játszottunk egy bulimeccset. Kiderült, hogy sokat fejlődött, jó kezekben van Pesten. Személye­sen is ismerem Barátosi Leventét, az ország egyik legjobb edzője. Régebben megmosolyogtak, ami­kor azt mondtam: Ágiból világ­sztár lehet. Azonban statisztikák is kimutatták, hogy a junior világ- ranglista élmezőnyébe tartozók később a felnőtteknél is megtart­ják pozíciójukat. Agresszív te­niszt játszik, vállalja a kockáza­tot, ami, úgy látszik, jó taktika. Bács-Kiskun megyéből leg­utóbb Bardóczky Kornél szere­pelt Grand Slam-viadalon, még­hozzá 1995-ben a US Openen. Az edző szavaival élve: mindenki előtt nyitva az út, hogy ilyen ma­gasságokba érjen. Ehhez lehet el­ső lépés egy alaptanfolyam elvég­zése. Májusban már megkezdőd­nek az Újhidy Tenisziskola kezdő tanfolyamai, ahová általános is­kolásokat várnak. Jelentkezni Újhidy Zoltán edzőnél lehet a 30/9252-432-as telefonszámon. DOBOS Hírek KERÉKPÁR. Ma kezdődik és június elsejéig tart a 86. Giro d’Italia profi körverseny. Az in­dulókra két pihenő nap közbe­iktatásával 21. szakaszon össze-i sen 3449 km vár. Ötször he­gyen lesz a befutó, míg kétszer egy-egy rövidebb egyéni időfu­tam színesíti a programot. LABDARÚGÁS. A megyei II. Variens-csoportjában szereplő Kecskeméti MÁV Grains SE lab­darúgó szakosztályának vezető­je bejelentette, hogy a futball­csapat május 8-ával visszalépett a bajnokságtól. így az együttes mára meghirdetett Bugac elleni mérkőzése elmarad. MOTORSPORT. Talmácsi Gá­bor a 14. helyen áll az első idő­mérő edzés után a gyorsasági motoros vb harmadik futamán, a jerezi Spanyol Nagydíjon (125 kcm). Tóth Imre a 32., Lénárt Péter a 37. helyen zárt. A vasár­napi futam rajtsorrendje a mai időmérő edzésen dől el. IV. HO-HO Kupa halfőző és nyílt horgászverseny lesz május 18-án 6 órától a Szabadidőköz­pont taván, Kecskeméten. Ne­vezni május 14-ig lehet a Ho-Ho Horgászdiszkontban (Füzes u. 6. sz„ tel: 76/418-059). SPORTLÖVÉSZET. Az Egye sült Államokban zajló Világ Ku­pán Joó Éva (puska) az 5. he­lyen végzett összetettben, s ez­zel olimpiai kvótát szerzett. Ko­rábban Sidi Péter (légpuska), Igaly Diana (skeet) . valamint a szörfös Gádorfalvi Áron és a férfi kézilabda válogatott bizto­sította athéni repülőjegyét. ATLÉTIKA. Hétfőn indul Deb­recenből a „Hétmegyés futás Schirillával a gyermekekért” el­nevezésű társadalmi célú sport- esemény. Schirilla György má­jus 25-ig napi 60 km-t teljesítve, a Debrecen-Miskolc-Eger-Szol- nok-Kecskemét-Kiskunfélegy- háza-Kunszentmiklós útvona­lon, összesen 780 km megtétele után érkezik Budapestre. KOSÁRLABDA. NB 1. A-csopor- tos férfi rájátszás a 9-12. helyért: Soproni Ászok-Univer KSE 75-78 (16-25, 18-18, 20-18,21-17). ■ Legyőzték a sereghajtót Kosárlabda Női NB1/A, rájátszás a 7-12. he­lyért: Bajai Bácska NKSE-MÁV NTE Nagykanizsa 86-68 (23-18, 29-11, 18-25, 16-14). Baja, 200 néző. Vezette: Téczely, Márton. Bajai Bácska: Fedor 5/3, Göbölös 13/3, Farkas 7, Németh M. 10, Bereczki 10. Csere: Kiss G. 14/6, Milovics 11, Völgyesi 6, Vö­rös 10, Kühn. Edző: Gálos László, Havasi Ádám. Egész pályás letámadással lep­te meg ellenfelét a Bácska. Bereczkiék hét pontot dobtak zsi­nórban a késésük miatt a szoká­sosnál rövidebb ideig melegítő kanizsaiaknak. A Baja próbált minél nagyobb előnyt szerezni, de a sereghajtó vendégek nem adták könnyen magukat. Olyany­nyira, hogy a második negyed elején egy pontra csökkentették hátrányukat (25-24). A negyed hajrájában szétesett a kanizsai csapat, s az ismét letámadó Bács­ka három perc alatt 23 pontra nö­velte előnyét. Szünet után a hazaiak csak a „szerelésüket küldték pályára”. A fülledt melegben magára talált vendégcsapat hét pontot vert a Bajára. Az utolsó negyed elején is kanizsaiak dobtak pontosabban. A Bácska öt perc alatt két pontot szerzett, így előnye csökkent. Az utolsó 3 perc büntetőpárbajából a hazaiak kerültek ki győztesen, 18 pontos győzelmük pedig azt jelentette, hogy teljesítették a ki­tűzött célt: az utolsó forduló eredményétől függetlenül a 10. helyen zárják a bajnokságot. ■ A Petőfi Népe bemutatja; ________ Á kos, a rettenthetetlen Kick-box Gála, Kecskemét Még 7 nap van hátra Csábi Bettina világbajnoki címmér­kőzéséig. A kecskeméti Kato­na József Színházban meg­rendezendő gálán több me­gyebeli harcművész lép szorí- tóba. Sorozatunkban őket mutatjuk be. Ma: Aladics Ákost, a rettenthetetlent. Igazi őstehetség. Kern Róbert ba­jai karatemester tanítványa a ma­gyar kyokushin karate többszö­rösen „megkoronázott királya” volt. Méghozzá tavaly decembe­rig, amikor meglepetésre, 25 évesen a visszavonulás mellett döntött. Ákos a csúcson búcsú­zott a kyokushintól: ő Baja Euró- pa-bajnoka, abszolút magyar baj­noka, aki Európa-válogatottként képviselte az öreg kontinenst a brazíliai Világ Kupán. Visszatérése egy másik sport­ágban olyannyira meglepő, mint váratlan búcsúja. Nemrég igazolt az Union Kiskunhalashoz, a jövő szombati lesz élete első kesztyűs összecsapása. Úgy is fogalmaz­hatunk: egy újonc Európa-baj- noknak szurkolhatnak Kecske­méten, ahol egy cseh lesz az el­lenfele a 3 menetre kiírt low-kick kick-box mérkőzésen (86 kg). Koller István edző tippje: ­Ákos a legújabb versenyzőnk. Gyorsan felvette a ritmust, zök­kenőmentesen beilleszkedett a csapatba. Nagyon erős, de ezt az erőt még nem mindig tudja ki­használni. Ösztönösen ráérez a dolgokra, technikás, jól üt, és a lábtechnikája is átlagon felüli. A mostani összecsapása nem lesz sétagalopp, de szerintem a nagy tét csak ösztönzi. Nagy karrier előtt áll. l. cs. Hétvége a sportpályákon Az ötödik helyért játszanak Szombat RÖPLABDA Extra Liga női rájátszás az 5-6. he­lyért, 3. mérkőzés: Phoenix Mecano Kecskeméti RC-Jászberény. Kecske­mét, városi sportcsarnok, 17 órakor. Csütörtök este maratoni hosszúsá­gú, küzdelmes, izgalmas meccset ját­szott egymással a két csapata Jászbe­rényben, ahol 3:2-re a hírős városbeli­ek nyertek. A párharc két győzelemig tart, s egyelőre 1:1 az állás. Ennek az eredménynek az a különlegessége, hogy eddig mindkét csapat a másik ott­honában tudott nyerni. A harmadik, mindent eldöntő összecsapást ma ren­dezik. A klub vezetői kérik a szurkoló­kat, hogy minél többen biztassák a lá­nyokat. KÉZILABDA Női EFH Kupa döntő, első mérkő­zés: Dunaferr-Slagelse (dán). Dunaúj­város, 16.15-kor. NB 1/B-s női mérkőzés: Kecskemé­ti NKSE-Kiskunhalas. Kecskemét, Ár­pádvárosi sportcsarnok, 17 órakor. KOSÁRLABDA NB I. A-csoportos női rájátszás a 7-12. helyért: Bajai Bácska-BEAC. Ba­ja, dr. Pósta S. sportcsarnok, 18 óra. Úgy tudjuk, a kosarasok tiszteletére ki­sebb ünnepség lesz a-csarnokban. NB I. B-csoportos női mérkőzés: Köz Víz KKC-Tatabánya. Kecskemét, városi sportcsarnok, 17 órakor. Országos leány gyermek bajnok­ság: Baja, MNÁMK-sportcsamok. Helyosztók, 8.30-tól. Döntő, 14 órakor. LABDARÚGÁS Női Eb-selejtező mérkőzés: Ma­gyarország-Franciaország. Kecskemét, Széktói stadion, 16 órakor. NB III. Dráva-csoport: Szentlőrinc- Bajai LSE, 16.30-kor. Alföld-csoport: Harta-Kondoros, 17 órakor. Armagnyac megyei I. osztályú bajnokság: Mélykút-Akasztó, Hetény- egyháza-Dusnok, Kiskunmajsa-Kalo- csa, Szakmár-Jánoshalma, Izsák-Ke- rekegyháza, Tompa-KTK, Nemesnád- udvar-Solt, 17 órakor. Megye II. Variens-csoport: Kun- szállás-Helvécia, Nyárlőrinc-Csólyos­pálos, Tiszaalpár-Pálmonostora, Kun- szentmiklós-Tabdi, 17 órakor. Kiskun­sági Bánya-csoport: Érsekcsanád- Vaskút, Soltvadkert-Kelebia, Fajsz- Bácsborsód, Bácsbokod-Dunaszentbe- nedek, Bácsalmás-Hajós, Nagybaracs- ka-Bajaszentistván, Kecel-Bátmonos- tor, Kiskunhalasi Sp.-Kunbaja, 17 óra. Megyei III. o. Északi cs.: Balló- szögi KSK-Jakabszállás, Tass-Helvécia, Tiszaug-Fülöpjakab, Ágasegyháza- Kunadacs, 16.30. Nyugati cs.: Duna- egyháza-Ordas, Császártöltés-Homok- mégy, Miske-Dunavecse, Apostag- Öregcsertő, Géderlak-Dunapataj, Fok­tő-Bátya, Uszód-Űjtelek, 17 óra. Keleti cs.: Imrehegy-Tázlár, Kaskantyú-Kis- kőrös, 17 óra. Déli cs.: Szeremle-Gara, Hercegszántó-Katymár, Kisszállás- Tataháza, Rém-Madaras, 17 órakor. Héttő LABDARÚGÁS NB Il-es terembajnokság: Csillag­hegy-Aréna Zeneszalon Kiskunfélegy­háza. Budapest, 20.45-kor. Vasárnap ASZTALITENISZ Megyei csapatbajnokság: Kerek- egyháza-Kalocsa, Turmix I. Baja-Akker Plus STE I., Félegyháza Il.-Intersző- nyeg Lakitelek, Jánoshalma-Hardt STE 11., Madaras-Matécsa Kecel, Turmix II. Baja-Virtus Kiskőrös, 10 órakor. KERÉKPÁR Az olimpiai ötpróba kerékpáros próbája. Rajt 9 órakor a kiskunfélegy­házi Constantinum Kát. Gimnázium elől. A táv: 20,40 vagy 80 km. Nevez­ni 8 órától lehet a helyszínen. KÉZILABDA NB Il-es női mérkőzések: Soltvad­kerti TE-Jászberény, 11 órakor. Majsa- Bácsbokod, 17 órakor. Megyei férfibajnokság: Bácsal- más-Mistrál KC, 10 órakor. Baranya megyei férfibajnokság: Bácska Hercegszántó-Mecseknádasd 11., 18.30-kor. Hölgyek a szorítóban ________Ökölvívó KB H úsz ország 150 versenyzőjének részvételével hét végén Pécsen meg­kezdődik a 2. női ökölvívó Európa- bajnokság. A mérkőzéseket vasár­naptól egy szorítóban, napi két programban bonyolítják. A döntők­re május 17-én kerül sor. A magyarok mind a 13 súlycso­portban érdekeltek. Kötelek közé lép többek között a 70 kg korábbi, valamint a 86 kg jelenlegi világbaj­noka, Pruzsinszky Ivett és Kovács Mária is. A megyebeli színeket Szuknai Zsuzsanna (57 kg, KSC) képviseli. TápaiÁgnes (KSC), a tava­lyi vb bronzérmese sérülés miatt nem lehet ott a versenyen.- Nem fogalmaztunk meg külö­nösebb elvárást a válogatott sze­replésével kapcsolatban, mivel senkire sem akartunk plusz lelki terhet rakni - mondta Csötönyl Sándor, a Magyar Ökölvívó Szak- szövetség elnöke. - A célunk egy jó hangulatú, tiszta mérkőzésekkel, korrekt pontozással lebonyolított kontinensviadal. A színvonallal nem lesz gond, mivel a legutóbbi, isztambuli világversenyen, az ápri­lisi Ahmet Cömert emléktornán ki­egyenlített összecsapásokat látha­tott a közönség. A női ökölvívás egyértelműen nagyot fejlődött. Isz­tambulban nem volt sérülés, kiüté­ses győzelem, illetve döntő fölény, s ez mindenképpen jó jel. APRÓI állást kínál EGÉSZ évben nyitva tartó bükfürdői étterembe kiemelkedő fizetéssel, azonnali belépéssel szakácsokat felveszünk. Szállás megoldható. Érdeklődni: 94/359-645; 06-70/298-0484. •59511* AFilippiS(i^^ Kecskemét, Szolnoki út 10. szám alatti üzletébe fiatal, dinamikus csapatába keres 20-35 év közötti, jó megjelenésű, kreatív, érettségizett kecskeméti hölgyet MŰSZAKI ELADÓI munliilitrbe. Elvárásaink: ♦ számítógépes ismeretek ♦ kereskedelmi végzettség ♦ jó kommunikációs készség Előnyt jelent: ♦ társalgási szintű nyelvtudás ♦ kereskedelemben szerzett gyakorlat ♦ grafikai számítógépes programok (CorelDraw, PhotoShop) ismerete Jelentkezés: kizárólag postai úton fényképes, kézzel írott szakmai önéletrajzzal a megjelenést követő ________egy héten belül. M130 G YAKORLATTAL rendelkező férfi lógondozót ke­resünk. Érdeklődni a 30/349-33-25-ös tele­fonon lehet. •58990" GYAKORLATTAL rendelkező villanyszerelő szak­munkásokat felveszünk. ROME Kft. Elektro­mos Fővállalkozás Kecskemét, Csányi J. u. 1- 3.11/210. Tel.: 76/505-148 •59267* HIDEGBURKOLÓ szakmunkásokat felveszünk! 30/3600-752, 76/501-277. KMÉTI cég kőfaragó-műköves munkakörbe szakmunkások jelentkezését várja. Érd.: 70/275-4393. •58783­LAJ0SMIZSEI autómosóba fiatal férfi munka­erőt keresek. Érd.: 30/9-530-079. •59386­LAJ0SMIZSEI telephelyre keresünk mezőgaz­dasági gépszerelő vagy autó/motor szerelő végzettséggel rendelkező munkatársat. Je­lentkezés: 76/556-700-as telefonszámon. •59587* MŰSZAKI végzettséggel rendelkező földmun­kagép- és alkatrész-kereskedőt keresünk, lajosmizsei telephelyre. B kategóriás jogosít­vány szükséges. Jelentkezés: 76/556-700-as telefonszámon. •59587­PÁLYÁZAT! Városközponti Lakásfenntartó Szö­vetkezet Kmét, Árpád krt. 13. pályázatot hir­det házmesteri állásra, lakással. Érdeklődni. 06-30/244-6411. •59634* SZAKKÉPZETT felszolgálót felveszünk! Érd.: 06-30/415-96-77. •59633* SZABADSZÁLLÁSI fehérnemüüzem szabásza­tába terítőnöt, ill. szabászt felveszünk. Szál­lást biztosítunk. 06-30/565-8553. •59021* SZABADSZÁLLÁSI textilüzembe fiatal, számító­gép-kezelői ismerettel rendelkező könyvelőt felveszünk. 06-30/9416-612. •59020* SZIL-C00PBAN lévő mobiltelefonos szaküzletbe fiatal, érettségizett munkatársat keresünk. Fényképes önéletrajzokat Kecskemét, Lestár tér 2. szám alatti Westel Partner irodába várjuk. •58908­SZOBAFESTŐT alkalmaznék bejelentett mun­kahellyel, megbízható, korrekt fizetéssel. 20/9563-415. •59471­TERÍTÉSBEN jártas rakodót keresünk. Tel.: 20/429-40-83 •59215* 25 ÉV alatti független lányt egri háztartásba jó fizetéssel felveszek. 30/372-9551. •59460­ÁLLÁST KERES FIATAL hölgy középfokú végzettséggel, számí­tógép-ismerettel állást kérés. Tel.: 06- 30/480-42-20 \ ■59635' »Kereskedelmi technikusi végzettséggel, számítógépes ismeretekkel, élelmiszeripar­ban megszerzett nagy- és kiskereskedői ta­pasztalattal fiatal férfi munkát keres. 06- 20/384-50-05 •56936* KKFHÁZA környékén kereskedelmi végzettség­gel munkát keresek. 30/494-8635. •59034­» Középkorú gépész- és agrármérnök állást keres. 06-30/595-8202. •56687­ADÁSVÉTEL »Akác tűzifa méterbe vágva eladó, szállítás­sal, 100 q-tól. Érd.: 06-70/237-6360. *58905* ALU 130-as öntőzöcső T idom 4 db és 130-ról 85-re elosztó 13 db eladó. Érd.: 76/356-862 telefonon. •59301* BENZINES fűgyűjtős fűnyíró jó állapotban el­adó. Érd.: 30/2570-831, Kecskemét. •59297­BILIÁRDASZTAL karambolos és amerikai eladó (6 lyukú). 30/9675-082. •59312­BILIÁRDASZTAL eladó. 76/498-990, este. •58821­8 Bontásból faanyag eladó. 30/445-95-48. •59472­BONTOTT 1 füles ha^ományos cserép, kb. 1500 db eladó. Irányár: 15 Ft/db. 20/9540-267.^ BÚTOROK, radiátorok eladók. 76/498-211.-------- *59489* E LADÓ bolti húshűtö 800 l-es 2 db, hűtővitrin üveg fagyasztószerkény, ipari töltőgép. Érd.: 20/9223-102. •56720" ZEPTER 2-es, 15 cm átmérőjű a legmagasabb orvosi szintű gyógyításra is alkalmas és 3-as fényterápiás Bioptron lámpa, originál eladó. 2 db ára: 463.894 Ft (a kicsi ráadás). 76/413- 224. •54076­8 Építkezésből visszamaradt 1 raklap (800 db bontatlan) 40x40-es barna ETERNIT (ma­gyar) pala eladó. Érd.: 06-20/43-44-974. •59154­»Gázpalack, üstház üsttel, sertésönetető, villanyrezsó, forgótárcsás mosógép, régi asz­tal, székek eladók. 76/353-098. •59063­GYULÁN, a Hőforrás üdülőszövetkezetben áta­dó üdülési lehetőség egy 3 fős apartman má­jus 23-tól június 13-ig, heti bontásban is. Érd.: 30/589-8338. Irányár: 18 E Et/hét. HÜTŐPULT+SZEKRÉNY (ipari): 20/9563-419. *58914* KÉZI hajtású háromkerekű utcai rokkantkocsi újszerűén eladó. Érd.: 76/356-862. •59301* KOZMETIKUSÁGY, kezelőszék, kerámia fejmo­só eladó. 06-20/9509-742. •59066" » Költözés miatt eladó 6 fiókos fagyasztó- szekrény, 10 fokos 2 ágú falétra, 300 kg-os mázsa súlyokkal, boroshordók 20-200 l-ig, 2000. évi termelői bor, 40 l-es szőlőprés, sző­lődaráló, műanyag hordók. 76/499-537. *59084* LÁGYFAGYLALTGÉP (NDK) és fagylaltfagyasztó gép, tárolópult eladó. 30/9675-082. •59312­» Nokia 6510, garanciális és Nokia 8850 te­lefonomat eladnám. Jé állapotúak. Tel.: 20/9884-078 •59222* ÚJSZERŰ állapotú hegesztődinamó, Wap ma­gasnyomású mosó, nagy teljesítményű akku­töltő eladó. 20/319-4298. *59603* ÁLLAT ALMÁSDERES kancák 4 évesek eladók vagy cserélhetők sertésre, marhára. 20/9275- 786. •56724­CSIKÓ, 16, fias kanca eladó. 30/340-1957. *56850* » Hasas anyadisznók eladók vagy mezőgaz­dasági gépre cserélhetők. 70/214-8092. ___________________*59272* H ímoroszián szelíd, 7 éves el­adó. 06-20/9841 -606. .5sai0. »Hízók hasítva, 290 Ft/kg. Tel.: 76/706- 461 •58835­HÍZÓK kettéhasítva eladók. Érd.: 76/457- 019; 20/467-26-32. ■mm­» Kuvaszkölykök eladók. Érd.: 76/702-192. •49276* LETOJT tyúkok eladók Kerekegyházán. Tel.: 30/9637-724 •mex­MUNKALOVAK, hasas és fias kancák, csikók komplett lószerszámok és egy metálfényezésü hintó eladó. Vágómarhát, vágóbirkát beszá­mítok. Érd.: 06-20/9-377-853. *59060* < 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom