Petőfi Népe, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-04 / 79. szám
SPORT Petőfi Népe - 7. oldal mm 2003. Április 4., péntek v&m! iwiwffli Oda a magyarok veretlensége Labdarúgás A magyar válogatott elvesztette veretlenségét szerdán este, a Népstadionban lejátszott EB-selejtezőn, a negyedik csoport rangadóján.- A csapat minden tagja jelesre vizsgázott küzdeni tudásból ezen a nehéz találkozón. Pontot, vagy pontokat akartunk szerezni, de egy védelmi hiba eldöntötte a mérkőzés sorsát. Ismét bebizonyosodott, hogy sok esetben nem elég lábbal megpróbálkozni a szereléssel, a fizikai erőt is ki kell használni az ellenfél semlegesítéséhez - mondta a roppant csalódott Gellei Imre. A szövetségi kapitány úgy érzi, hogy Kenesei Krisztián szabadrúgása jelentette a fordulópontot: a lövés a 30. percben a jobb oldali kapufáról kipattant, emiatt csapata nem került előnybe. A 34. percben aztán jött Allbäck első gólja, ami alapjaiban változtatta meg a játék képét.- A svédek lélektani előnybe kerültek, mert rohanós, számunkra nem igazán kedvező játékba hajszoltak bennünket. Hiába tettek meg mindent játékosaim a két együttes közötti tudásbe- A csoport állása: 1. Lengyelor li különbség eltüntetéséért. De szág 7 pont/4 meccsből, 2. Lett nem adjuk fel, nem akarunk le- ország 7/3, 3. Magyarország 5/4 mondani továbbjutási álmunkról 4. Svédország 5/3, 5. San Marine- tette hozzá Gellei. 0/4. A magyar labdarúgó váloga __________Hírek__________ M ÁTÓL vasárnapig játsszák a férfi tenisz Davis Kupa negyeddöntőit. A párosítás: Argentína- Oroszország, Svédország-Auszt- rália, Franciaország-Svájc, Spa- nyolország-Horvátország. ASZTALITENISZ. Az Olaszországban zajló EB-n, férfi egyesben Demeter Lehel (Kecskemét) a 64 közé jutásért vívott mécsesén 4:l-re kikapott egy francia versenyzőtől és kiesett. Vegyespárosban a fehérorosz Logacka- jával az oldalán a 16 közé jutásért lejátszott mérkőzésen 3:2-re vesztett egy német kettős ellen, s ott is elbúcsúzott. ÁPRILIS 17-ÉN kezdődik a kecskeméti kispályás focibajnokság. Jelentkezni április 7-éig lehet a 30/9405-894-es telefonon. Közgyűlés elismerésekkel Kézilabda A Bács-Kiskun megyei Kézilabda Szövetség a hét végén tartotta küldöttközgyűlését. A hozzászólók megegyeztek abban, hogy mindent el kell követni a megyei bajnokságok megmentése érdekében. Nem szerencsés, ha a megyebeli csapataink más térség pontvadászatában szerepelnek. A gazdasági beszámolóból kiderült, hogy a szövetség fennállása óta nem nyújtott még annyi segítséget az utánpótlás csapatok versenyeztetésére, mint az elmúlt időszakban: 2002-ben 31 torna (279 mérkőzés) lebonyolítását támogatta. Húsz csapat részvételével első ízben szervezték meg a megyei gyermekbajnokságot, amely az együttesek körében nagy sikert aratott. A szövetség a pályázatokon nyert összegeket az utánpótlás nevelésére fordítja - tudtuk meg Kabók József főtitkártól. A közgyűlésen elismeréseket is átadtak. A megye kézilabdasportjában végzett kiemelkedő tevékenységéért oklevelet és tárgyjutalmat kapott: Madár Imre, a szövetség alapító tagja, tiszteletbeli elnöke; Áman István (Kecel) a város kézilabdasportjáért végzett munkájáért; Apró Ferenc (Lajosmizse) élvonalbeli játékos, főiskolai világbajnok; és a Lajosmizsei Általános Iskola - az intézményben folyó, utánpótlás területén nyújtott kiemelkedő nevelő munkáért. ■ MOTORSPORT. A szuzukai Japán Nagydíjjal rajtol e hét végén a 16 futamos gyorsasági motoros világbajnokság. A magyar színeket Talmácsi Gábor, Tóth Imre és Lénáit Péter képviseli a 125 kem-es kategóriában. A MAGYAR Labdarúgó Liga versenybizottsága kizárta a Vasast az NB I/B-ből. A következő idényben csak az ötödosztály- ban szerepelhetnek. A határozat elsőfokú. Az NB I/B-s Diósgyőrnél Pajkos János edzőt Vágó At- tila váltotta a kispadon. ______■ A harmadik meccs dönt Röplabda Extra Liga női rájátszás az 5-8. helyért, második meccs: Szeged- Phoenix Mecano Kecskeméti RC 3:2 (23,22, -24, -23,10). Szeged, 100 néző. V.: Adler, Ratkócai. KRC: Ékes, Kovács, Dunszt, Martinovics, Szabó, Czakó. Csere: Czéh (liberó), Forgó. Edző: Farkas Mihály. Az 1 óra 47 perces mérkőzés végig óriási küzdelmet hozott. Az első két szett végén a hazaiak voltak a szerencsésebbek, a következő kettőben a KRC. Az V. szettben a vendégek nem tudták tartani Vakulyát, a szegediek játékosát. A két nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1-1. Következik szombaton 17 órakor a kecskeméti városi sportcsarnokban a 3. meccs, amelyre várják a szurkolókat. Kitűnt: Vaku- lya, Dobos, illetve Czakó. ■ A Labdarúgó NB U. Winner csoport sorsolása, rájátszás 1. forduló. Felsőház, április 5., szombat: Vác-Szigetszentmiklós, 16.30. Április 6„ vasárnap: Budafok- Dorog, Erzsébeti SMTK-Dabas, 16.30. Alsóház, április. 5.: Buda- kalász-Pénzügyőr, Soroksár-Kistar- csa, 16.30. Apr. 6.: Pilisvörösvár- Kiskunhalasi FC, 16.30-kor. 2. forduló. Felsőház, április 12., szombat: Dorog-Vác, Szigetszent- miklós-ESMTK, 16.30. Dabas-Buda- fok, 16.30. Alsóház, ápr. 12.: Pénz- ügyőr-Pilisvörösvár, 11 óra. Kiskun- halas-Soroksár, 16.30. Ápr. 13.: Kistarcsa-Budakalász, 16.30-kor. 3. forduló. Felsőház, április 19., szombat: Dorog-Dabas, 17 óra. Április 20., vasárnap: Budafok-Szi- getszentmiklós, ESMTK-Vác, 17 óra. Alsóház, ápr. 19.: Pénzügyőr-Kis- tarcsa, 11 óra. Budakalász-Kiskun- halas, Soroksár-Pilisvörösvár, 17 órakor. 4. forduló. Felsőház, április 26., szombat: Vác-Budafok, Szigetszentmiklós-Dabas, 17 óra. Április 27., vasárnap: ESMTK-Dorog, 17 óra. Alsóház, április 26.: Kiskunhalas-Kis- tarcsa, Soroksár-Pénzügyőr, 17 órakor. Ápr. 27.: Pilisvörösvár-Buda- kalász, 17 órakor. 5. forduló. Felsőház, május 3., szombat: Dorog-Szigetszentmiklós, 17 óra. Május 4., vasárnap: Budafok- ESMTK, Dabas-Vác, 17 óra. Alsóház, május 3.: Pénzügyőr-Kiskunhalas, 11 óra. Budakalász-Soroksár, Kistarcsa-Pilisvörösvár, 17 órakor. 6. forduló. Felsőház, május 10., szombat: Dorog-Budafok, Sziget- szentmiklós-Vác, 17 óra. Május 11., vasárnap: Dabas-ESMTK, 17 óra. Alsóház, május 10.: Pénzügyőr-Buda- kalász, 11 óra. Kistarcsa-Soroksár, Kiskunhalas-Pilisvörösvár, 17 órakor. 7. forduló. Felsőház, május 17., szombat: Vác-Dorog, 17 óra. Május 18., vasárnap: ESMTK-Szigetszent- miklós, Budafok-Dabas, 17 óra. Alsóház, május 17: Soroksár-Kiskun- halas, 17 óra. Május 18.: Pilis- vörösvár-Pénzügyőr, Budakalász- Kistarcsa, 17 órakor. 8. forduló. Felsőház, május 25., vasárnap: Szigetszentmiklós-Buda- fok, Vác-ESMTK, Dabas-Dorog, 17 óra. Alsóház, május 24., szombat: Kistarcsa-Pénzügyőr, 17 óra. Május 25.: Kiskunhalas-Budakalász, Pilis- vörösvár-Soroksár, 17 órakor. 9. forduló. Felsőház, június 1., vasárnap: Dorog-ESMTK, Budafok- Vác, Dabas-Szigetszentmiklós, 17 óra. Alsóház, jún. 1.: Pénzügyőr-So- roksár, Budakalász-Pilisvörösvár, Kistarcsa-Kiskunhalas, 17 órakor. 10. forduló. Felsőház, június 8.: ESMTK-Budafok, Vác-Dabas, Szi- getszentmiklós-Dorog, 17 óra. Alsóház, jún. 4., szerda: Kiskunhalas- Pénzügyőr, 17 óra. Jún. 8.: Sorok- sár-Budakalász, Pilisvörösvár-Kis- tarcsa, 17 órakor. Hétvége a sportpályákon Brazíliában a száguldó cirkusz PÉNTEK KÉZILABDA NB I/B-s női mérkőzés: Kiskun- halasi NKSE-Derecske. Kiskunhalas, ÁMK-sportcsarnok, 18 órakor. KOSÁRLABDA NB I. B-csoportos férfi rájátszás: Bajai KK-Debreceni Egyetem. Baja, MNÁMK-sportcsamok, 18 óra. Szombat ASZTALITENISZ NB I. A-csoportos női mérkőzés: Éger-Kecskeméti Spartacus, 11 órakor. NB Il-es női mérkőzés: Makó- Lajosmizse, 11 órakor. KÉZILABDA NB I/B-s női mérkőzés: Kecskeméti NKSE-Hajdúnánás. Kecskemét, Árpád városi sportcsarnok, 17 órakor. NB Il-es férfimérkőzések: Szol- nok-Kecskeméti Delfin KC, 16 órakor. Kiskunmajsa-Albertirsa, Mizse KC-Kecel, 18 órakor. NB Il-es női mérkőzés: Herceg- szántó-Fonyód, 14 órakor. Megyei férfibajnokság: Mistrál KC Kecskemét-Dávod, 10 órakor. Bácsalmás-Kiskunfélegyháza, 17 órakor. KOSÁRLABDA NB I. A-csoportos férfimérkőzés: Szedeák Szeged-Univer KSE. Szeged, 18 órakor. NB I. A-csoportos női rájátszás a 7-12. helyért, 1. forduló: Zala Volán-Bajai Bácska. Zalaegerszeg, 15.45-kor. LABDARÚGÁS NB I/B-s mérkőzés: Kecskeméti FC-Diósgyőr. Kecskemét, Széktói stadion, 16.30-kor. NB III. Alföld csoport: Jász- berény-Harta, 16.30. Dráva csoport: Boly-Bajai LSE, 15.30-kor. Megyei III. osztály, Keleti csoport: Szank-Kaskantyú, Harkakö- töny-Fülöpszállás, 16.30-kor. Északi csoport: Kiskunfélegyházi VSKKunbaracs, 15.30-kor. Déli csoport: Madaras-Szeremle, Katymár-Gara, 16.30. Megyei női bajnokság: Géder- lak-Jászszentlászló, Sükösd-Katy- már, Kelebia-Nagykőrös, 15 órakor. Országos ifjúsági bajnokság: UFK 2000 Kecskemét-FTC. Kecskemét, Műkertvárosi pálya, 11 órakor. LOVASSPORT Távlovas és távhajtó országos bajnokság, 1. forduló: Kerekegyháza, Pongrác major. A verseny rajtja, távlovasok: 120 km - 5 órakor, 90 km - 6.30-kor; távhajtók: 60 km - 5.30-kor. RÖGBI NBI-es mérkőzés: KARC-Fe- hérvár. Kecskemét, Széktói 4-es pálya, 12 órakor. ULTI Dél-Bács-Kiskun megyei bajnokság, 8. forduló: Hercegszántó, községi vendéglő, 10 órától. ÚSZÁS Hírős Kupa II. forduló: Kecskemét, fedett uszoda, 10 óra. A versenyen 19 egyesület 410 úszója indul. VÍZILABDA Országos női bajnokság: Solárker Villanó Fókák-Becse. Kecskemét, fedett uszoda, 18 órakor. Vasárnap AUTÓSPORT Forma-l-es autós gyorsasági vb, Brazil Nagydíj: Interlagos, 19 órakor. ASZTALITENISZ NB I. B-csoportos női mérkőzés: Nyíregyháza-Akker Plus Soltvadkerti TE, 11 órakor. Megyei csapatbajnokság: La- kitelek-Turmix Hi Net Baja, Ka- locsa-Akker Plus STE L, Félegyháza II.-Kerekegyháza, Hardt STE II.- Matécsa Kecel, Virtus Kiskőrös- Köszolg II., Turmix II. Baja-János- halma, 10 órakor. KÉZILABDA NB I/B-s férfimérkőzés: Szabolcs KSE-Kiskőrösi KSK, 18 órakor. NB Il-es férfimérkőzések: Kiskunhalas-Ercsi, Miklós KC-Abony, 18 órakor. NB Il-es női mérkőzések: Soltvadkerti TE-Majsai NKSE, 11 órakor. Abony-Bácsbokod, 16 órakor. LABDARÚGÁS NB II. Winner csoport, rájátszás: Pilisvörösvár-Kiskunhalasi FC, 16.30-kor. Megyei III. osztály, Nyugati csoport: Bátya-Méhecskék, Foktő- Miske, Újtelek-Császártöltés, Ordas Dunapataj, Öregcsertő-Homok- mégy, Dunavecse-Dunatetétlen, Uszód-Apostag, Géderlak-Dunaegy- háza, 16.30-kor.Keleti csoport: Kecel Senior-Vadkert FC, 10 órakor. Imrehegy-Izsák II., Tázlár-Jász- szentlászló, Soltszentimre-Kiskő- rös, 16.30-kor. Északi csoport: Kunadacs-Helvécia, Jakabszállás- Városföld, Fülöpjakab-Ballószögi VSE, Ágasegyháza-Fülöpháza, Bal- lószögi KSK-Tass, 15.30-kor. Déli cs.: Rém-Dávod, Tataháza-Borota, Kisszállás-Felsőszentiván, 16.30. NB Il-es női mérkőzés: Eger- Kecskemét, 13 órakor. Megyei női bajnokság: Duna- pataj-Bácsborsód, 10 órakor. LOVASSPORT Távlovas és távhajtó országos bajnokság: Kerekegyháza, Pongrác major. A verseny rajtja, távlovasok: 60 km - 6 órakor, 30 km - 7 órakor; távhajtók: 30 km - 6.15-kor. SAKK NB Il-es csapatbajnokság: Békés-Kecskeméti Széchenyi SE, Újszász-Kiskunhalas, Szentes-Kecskeméti Tákisz, Orosháza-Kunszent- miklós, Baja-Nagyatád, Kaposvár- Kalocsa, 10 órakor. Hétfő LABDARÚGÁS NB Il-es terembajnokság, rájátszás az 1-6. helyért: Cerberous SC- Aréna Zeneszalon Kiskunfélegyháza. Budaörs, 20.30-kor. GM Oktatási Minisztérium 4» PWAGÚSUSTÖVÁSBKITztSI MÓUSZÍBTÁN1« INFORMÁCIÓS KÖMJNT Az Országos Oktatási Integrációs Hálózat pályázatot hirdet a társadalmi szempontból hátrányos helyzetű diákok integrált oktatásának kistérségi szintű szakmai támogatását ellátó bázisintézményi státusz elnyerésére A pályázat célja a társadalmi szempontból hátrányos helyzetű, különösen a roma tanulók oktatási intézmények közötti, illetve intézményen belüli szegregációjának csökkentése, minőségi oktatásuk biztosításával képesség és érdeklődés szerinti továbbtanulásuk elősegítése, későbbi munkaerő-piaci esélyeik javítása. Pályázók köre: • Észak-alföldi, dél-dunántúli, működő általános iskolák. közép- és észak-magyarországi régióban A bázisintézmény feladata: • Integrációs (nem speciális tantervű, együttnevelő) modellprogram kidolgozása és bevezetése. • Az intézmény vonzáskörzetébe (kistérségbe) tartozó általános iskolák szakmai támogatása szolgáltató jellegű, az integrációt elősegítő bázisprogram kidolgozásával és működtetésével. A bázisintézményi státusz kritériumaira, az integrációs modellprogram és a bázisprogram tartalmára vonatkozó részletes pályázati kiírás, valamint a pályázati adatlap megtalálható a www.om.hu . illetve a www.ptmik.hu honlapon, valamint postai úton igényelhető - válaszboríték megküldésével - az Országos Oktatási Integrációs Hálózat címén (1054 Bp., Báthori u. 10. V./514.). Beadási határidő: 2003. április 25. A pályázattal kapcsolatos további információ - az Országos Oktatási Integrációs Hálózat regionális irodáiban - az alábbi telefonszámokon is kapható: Dél-dunántúli régió: ..............06 (72) 518-584 É szak-magyarországi régió: . . .06 (46) 530-110/ 45 m. Észak-alföldi régió: ................06 (42) 508-720 Közép-magyarországi régió: . .06 (1) 354-24-24 tott legközelebb április 30-án lép pályára, akkor Luxemburgot fogadja barátságos meccsen, majd két EB-selejtező következik. __________________________________________MTI Magyarország-Svédország 1-2! A gólokat Lisztes és Allbäck (2) szerezte. Képünkön Edman és Tököli harcol a labdáéit.____________________________epa-fotó