Petőfi Népe, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-05 / 80. szám

10. oldal - Petőfi Népe OLVASÓI CSALÁDUNK 2003. ÁPRILIS 5., SZOMBAT A KLUBTAGOK IS MEGEMLÉKEZTEK. A ladánybenei nyugdíjasklub tagjai március 16-án a község emlékművénél koszorúval, s versekkel tisztelegtek 1848 emléke előtt, s meg is örökítették a kis ünnepsé- get. Szeretnék, ha a Petőfi Népe olvasói is értesülnének összejövetelükről.________________________■ Az ötvenedik Nagyon boldog 50. születésna­pot, s hosszú éle­tet kíván a család Kis Mihályné- nak: férje, 3 gyer­meke és két uno­kája, Merd és No­émi. Uno­kánk­nak, Szögi Zsolti- kának Kiskun­halasra névnapja alkalmá­ból sok örömet, boldog­ságot ki vánunk: Rau mama és papa. Az ígéret szép szó! Igen nehezen élünk. Nincs munkalehetőség sem nekem, sem a férjemnek. Alkalmi munkából élünk; aprópénz, melyből fizetni kellene albér­letet, számlákat. Hittünk ab­ban, hogy a kis földünkbe ve­tett hit valamelyest segít kilá­balni ebből a nehéz helyzet­ből. Kora tavasztól késő őszig küsz­ködtünk. Dúrtuk a földet, betaka­rítottuk a termést és elvittük lead­ni. A kezdeti bizakodás teljesen alábbhagyott. „Az átvételtől szá­mított 30. napon fizetünk.” En­nek már 2 hónapja esedékesnek kellett volna lenni. KELLETT VOLNA! Ma már ott tartunk, hogy a kifizetetlen számlák és az adósságok addig gyarapodtak, hogy az a pénz, ami járna, nem takarja be őket. Nem fizet az átve­vő gyár. Ha ezt ők így lazán meg­tehetik én mért ne tehetném meg, hogy hívok egy kőműves brigá­dot, hogy építsenek nekem egy házat, de csak ha elkészült, akkor fizetek. Ugye, ha fizetek. Aztán elfelejtem őket, és jót vigyorgok a markomba. Nesze, paraszt!! 1. Ha nincs pénzem megcsinál­tatni, nem fogok bele. 2. Ha még­is megcsinálom, félő, hogy agyon­vernek. 3. Nem játszadoznék em­berek megélhetésével. Kíváncsi lennék rá, hogy a gyár tulajának volt-e valaha is megél­hetési problémája? Fölösleges kérdés, hogy ez nem is érdekel. Hiába pattognék, félő, hogy az rontana a helyzeten. Ígérgetve („majd a jövő héten”), cinikusan mosolyogva kihasználják az em­berek hitét, bizalmát és munká­ját. Átgázolnak a kispolgárokon mit sem törődve azzal, hogy mi adjuk a szájukba a kenyeret. Még csak 20. éves vagyok. Le­hangol, elveszi minden életked­HAGYOMANYORZES. A kunszállási Tóth Pál Általános Iskolában nagy hangsúlyt fektetnek népi hagyo­mányaink őrzésére. A keddi technikaóra keretében például hímezni tanultak a 6. osztályos lányok. A kö- vetkező órán pedig húsvéti tojást festenek.____________________________________________fot&v.p. Születésnapok Kovácséknál Oláh Dávid- kának má­sodik szüle- tésnapján sok boldog­ságot és vi­dám gyerek­kort kíván: Misi. vemet, hogy ilyen fiatalon ekko­rát kelljen csalódnom a megélhe­tés kapcsán. Eddig úgy éreztem, hogy én csinálok valamit rosszul, de most megtanított az élet belát­ni, hogy vannak emberek, akik az enyémnél sokkal súlyosabb ke­resztet visznek a vállukon. Egy­ben biztos vagyok: azon az áron, hogy több család megélhetésébe piszkítok bele, biztos, hogy nem fogok meggazdagodni. Inkább maradok földtúró parasztember, de a lelkiismeretem legalább tisz­ta marad. NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN „Nagy boldogság ilyen családban élni - írja Kovács Sándorné. Unokánk, Erik e hónap 2-án a 7- et töltötte, lányunk, Bettina 8-án 25 éves lesz, Robi fiam és a me­nyem, Böbe szintén áprilisi, 14- én és 8-án lesznek 27 évesek. Mindannyiójukat sok szeretettel köszöntjük: Ircsi mama és Sanyi papa." Kit becsülünk meg? Talán a sors ironikus játéka­ként történhetett meg, hogy vasárnap este a televízióban, egy műsorban, egymás után láthattuk Paudics Béla szín­művész és a börtönből szaba­dult gyilkosok és rablók élet- körülményeinek bemutatá­sát. Azét a Paudics Béláét, aki éveken keresztül szórakoztatta játékával a „nagyérdeműt” és aki most be­tegen, szinte számkivetetten ten­gődik havi 20.100 Ft nyugdíjából, ahogy mondta, „ebből nem lehet megélni”. Egy másik riportban már nem először mutatták be az Alsó­szenttamáson élő, börtönből szabadultakat, akik súlyos bűn- cselekmények elkövetése miatt voltak lecsukva. Olyan embere­ket, akik nem tisztelték a tör­vényt és embertársaikat sem. Tragikomikus helyzet, amin egy­szerre lehet sírni és nevetni. Tu­dom, hogy ők is emberek, nekik is kell valahol élni, de azt gondo­lom, jogosan vetődik fel a kér­dés, hogy nincs egy kis zavar az értékítéletekben? Azt az embert, aki egész életében becsületesen a köz javát szolgálta, a minden­napok szomorúságába vidámsá­got hozott, nem tudjuk megbe­csülni, azokat pedig, akik csak a saját érdeküket tartották szem előtt, nem néztek sem Istent, sem embert, akik bárkit eltapos­tak, ha érdekük úgy kívánta, azokra most is a becsületesen dolgozók adóforintjából költ az állam százezreket, milliókat. Vagy talán arra gondolnak, hogy addig sem bűnöznek? Az újságból arról szerezhetünk tudomást, hogy Esztergomban több száz család retteg attól, hogy kilakoltatják őket, ha nem fizetik vissza az APEH szerint törvényte­lenül igénybe vett lakásvásárlási szoc. pol. kedvezményt. Ha eb­ben a komoly helyzetben ko­molytalan akarnék lenni, azt mondanám, menjenek Alsószent­tamásra. Ott kapnak ingyen szál­lást. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Nem lenne jó, ha oda jutnánk, hogy a becsületes embe­reknek félniük kellene a törvény­től - mert ők félnek -, a bűnözők pedig élnék világukat, abban a téveszmében, hogy „majd az ál­lam megoldja”. Én ezt a végkifej­letet nem szeretném megélni. BALÁZS ZSOLT, ____ ____ SOLT T udás és emberség A közelmúltban műtötték a kecskeméti Izsáki úti kórház orr- fül-gége osztályán. A fülem mű­tötték, melytől rettenetesen fél­tem. Nagy meglepetés ért az osz­tályon. Kedvesek, megértőek vol­tak. A megszólítás: kedveském, aranyoskám, drága, legyen szí­ves! El kell hogy mondjam: fizi­kai fájdalmat sem éreztem. Úgy vigyáztak rám. Őrömmel mentem kontrollra. Látták rajtam, hogy hálapénzt nem tudok adni, de szerintem el sem fogadták volna. Öröm volt számomra tapasztalni, hogy egy­mást is szeretik, megbecsülik, aggódnak a másikért. Lehet taka­rítónő, kisnővér, nagy adjunktus. Gratulálni tudok dr. Takács János osztályvezető főorvosnak a kiala­kított légkörért. Szeretném meg­köszönni dr. Kálmán István dok­tor lelkiismeretes munkáját, aki műtött. Köszönöm emberségét, kedvességét és a drága Ináncsiné Mohácsi Erzsiké kedves biztató szavait! Ő asszisztens, de úgy tiszteljük: mindenki Erzsiké ma­mája. Engedjék meg, hogy továb­bi munkájukhoz erőt, egészséget kívánjak, s a betegek iránti szere­tet soha ne múljon el szívükből. Tisztelettel: SZABÓ ANNA, KECSKEMÉT Saját érdekünkben! Bizonyára a kedves bajai olvasónak is feltűnt, hogy a Sugovica-partra tavaly május körül kirakott padok, szemetesek nem egészen egy év alatt, érősen amorti­zálódtak és ez nem feltétlen a kemény télnek köszönhető. Az utóbbi időkben, ahogy kicsit engedett szo­rításából a tél fagyos ölelése, egyre többen in­dultak el a természetbe. Nekem sem volt ked­vem otthon maradni, így aztán elindultam a Türr felé. Örömmel és egy kis tavaszi bizser­géssel töltött el, amikor megláttam a horgá­szokat a parton, egy-két szák is bent volt már a vízben, melyekben az ébredező és mohó halak pihentek. Lassan nekem is ott kéne ül­nöm, gondoltam, és elindultam a Duna felé a parton. Hamar elmúlt a kellemes érzés, amikor lát­tam, hogy egy év sem kellett és máris ilyen rossz állapotban vannak a padok a parton. Az igaz, hogy kihelyezésük után jött rájuk egy nagy víz, aztán egy kemény tél, de azt hi­szem, hogy a karcolásokat, töréseket, festék­nyomokat nem a víz hozta, de nem is a hó alatt színeződtek el az asztalok. Jó volt, hogy végre nem a sárban kellett gyalogolni, mert elkészítették a járdát, de azt viszont nem értem, hogy ha valaki leül egy pádhoz, akkor miért nem bírja ki, hogy ne törjön le a kuka tetejéből egy darabot. Nem hiszem, hogy édesapa asztalos és fejvesztve rohan kijavítani a kárt. Persze ingyen. Kedves Rongálók, Festőművészek és Fafa­ragók! Felhívom a figyelmeteket arra, hogy az a pénz, amit a város a ti általatok készített re­mekek eltüntetésére, helyrehozatalára költ, azt szívesen elköltené másra is. Például lehet­ne folytatni a járdát, a vízi csúszdáig, hogy nyáron, ne dörzsölje ki a homok az ilyen érté­kes emberek lábát, mint ti. Apropó, vízi csúszda, arra is ráférne a fejlesztés. Ahogy egy bolond százat tud csinálni, úgy egy elégedetlen turista szintén száz olyan turistát képes csinálni, aki el se jön. Nyáron pedig a városnak a turizmusból van a legtöbb bevétele. Ha a javításra szánt pén­zek a zsebükben maradnának, plusz hozzá­adnánk azt a pénzt, amit a turisták itt hagy­nak, akkor lehet, hogy nyaranta nemcsak egy kereskedelmi rádiós vagy tévés road­show lenne az, ami eseménynek hat, hanem normális koncerteket vagy egyéb szabadtéri rendezvényt (PL: EFOTT) is tudna a város szervezni. Tovább gondolva: normális ren­dezvényre a környékből és az ország távo­labbi pontjairól is többen eljönnek. Több ember nagyobb bevétel. Több bevétel több normális rendezvény vagy olyan dolog, ami­nek mindenki - ebben ti is benne vagytok - hasznát venné. Ha kezditek kapizsgálni, hogy miért kéne vigyázni a város értékeire és miért volt a cikk címe az ami, akkor már megérte, hogy elol­vastátok, és gondoljatok erre mielőtt a követ­kező deszkát letöritek valahonnan. MONTANA (NÉV ÉS CÍM __________________________________A SZERKESZTŐSÉGBEN! A szerk. megjegyzése: az önkormányzat időközben helyrehozatta a területet. Kérdés, mennyi ideig bírják a „művészek” rombolás nélkül? Békaügetés az unió felé A minap egy tanyán jártam. Ha védőnőként mentem volna arra, hogy gyermeket helyez­zek el oda, akkor a környe­zettanulmány megfelelési pontja a nulla közeli lenne. A konyhában - ahol a legkisebb, még otthon lakó leánygyermek éppen valami levest keverget a kályha tetején - padló helyett gödrösre kijárt föld, de valószí­nűleg lakásuk összes széke is az ott fellelhető három, egy asztal­lal. Az edények a „tartós” fo­gyasztási cikkekkel (liszt, cukor, gyufa) együtt az elfüggönyözött stelázsin állva dideregtek, mert az ajtó üvege kissé törött volt. Be­hívtak a szobába, s ezzel végig is jártuk a ház zugait. Leülni az ágyra lehetett, ahova a meleget doromboló éhes cicák is feljár­nak. A fal rég volt festve, a deko­ráció az énekesek, színészek új­ságból kivágott képei. Nem kell port törölni apró szobrocskákról, hűtőt kiolvasztani sem, mert áram sincs. Egy mini televízió ült egy hokedlin, de csak lu­xusdekorációként. Nem tudom, hogy és hol mosnak ruhát, hajat, csak sejtem. Elgondolkodtató a helyzet, így, az unió felé haladva! Engem sem vet fel a pénz, de próbálom magamban összeszedni, ha megint elvetődnék arra, mi min­dent vinnék magammal (húst a hűtőládámból, tejet, macskaele­delt, újságot, vagy használt szé­keimből néhányat). A legjobb lenne ilyenkor milliárdosnak len­ni, és átvarázsolni a körülménye­iket, gyorsan, emberivé! Nem tu­dom, jó-e az ajtó zára, de én a he­lyükben nem zárnám a házat, hátha hoz valaki, valamit a kö­zépkorú, de ki tudja még meddig tengődő párnak. NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom