Petőfi Népe, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-30 / 100. szám
PETŐFI NÉP E ALMANACH A szobrok városa .* Különleges alkotások fából Nepomuki Szent János szobra 1793 óta óvja az útrakelőket Majsán. szomszédságában, az Arany-iskolánál a névadó költő mellszobra látható. A Széchenyi-is- kolánál avatták fel Széchenyi István szobrát. A Szózat zeneköltője, Egressy Béni is szobrot kapott a nevét viselő zeneiskola előtt. A szoborra sok pénz gyűlt össze közadakozásból is. A helytörténeti múzeumban áll a Tanítók fája, melyen az egykoron és manapság is Majsán oktató pedagógusok neveit örökítették meg. Kapisztrán Szent János művészi szobrát Pólyák Ferenc készítette el és az alkotás az ’56-os emlékkápolna bejáratánál látható. A kegyhely egyik tornya alatt a forradalom mártírja, Tóth Ilona tiszteletére állítottak szobrot. A település történetét bemutató állandó kiállítás megtekinthető a város Kossuth-díjas grafikusáról elnevezett Konecs- ni György Helytörténeti Gyűjteményben (Félegyházi út 5-7.) A múzeumot, valamint a tájházat (Ady u. 54.) is az ’56-os Történelmi Alapítvány működteti, melynek elnöke Pongrátz Gergely, aki a város határában létrehozta az ország első és mindmáig egyetlen ’56-os emlékmúzeumát, valamint az első magyarországi ötvenhatos kápolnát. A majsai ’56-os emlékmúzeum és a kápolna a Kiskunmaj- sa-Szeged közötti úton - a város központjától öt kilométerre -, a 34-es kilométerkő után található. Kiskunmajsa az elmúlt évtized során számos új műalkotással gyarapodott. Korábban a Szentháromság-szobor, az I. világháborús emlékmű, a Petőfi-szobor és a gimnázium előtti Dózsa-szobor voltak a legismertebb majsai köztéri alkotások. A legrégebbi majsai szoBor évekig a plébánia kertjében volt látható. Lajber András 1793-ban készíttette el Nepomuki Szent János szobrát, amely a felújítása után, 2000-ben került vissza a város főterére. A majsai szobrok sorát litván fafaragók is gyarapították. Ük- merge település adományozta a szovjet csaptok távozásának évében a _ Szabadulás-szobrot, melyet az Egressy-zeneiskola előtti parkban állítottak fel. Mayossaszállás egykori templomromjainál Rimantas Zinke- vicius litván faszobrász - a Maj- sa Alapítvány támogatásával - alkotott piétás emlékművet a néhai majsaiak tiszteletére. A templomnál és környékén is érdemes elidőzni a szobroknál. A település újratelepítésének 250. évfordulóján került Barth Károly és Mózer Ilona domborműve a templom falára. A dombormű fölötti kazettákban látható két régi, feltehetően olasz mesterek által készített faszobor, melyek Szent Pált és Szent Pétert ábrázolják. A restaurálás Figura László majsai fafaragó munkáját dicséri. A templomkertben áll a kop- jafás Hétvezér emlékmű. TőEgressy Béni szobra a zeneiskola parkjában. ■ Gyógyhely lehet Majsa Kiskunmajsán manapság is sokan foglalkoznak mezőgazdasággal. A nagy kiterjedésű, tanyás vidék több családnak ad megélhetést. Nem véletlen, hogy az itt élők jobban tartanak az uniós csatlakozástól, hiszen sok még a bizonytalanság a jövőt illetően. - Talán emiatt vettek részt kevesebben az uniós népszavazáson Majsán - vélekedett Faludi Tamás polgár- mester -, de akik elmentek, azok döntő többsége a csatlakozásra szavazott.- Majsa manapság a fürdőjéről a legismertebb. Mit tesz a város a kivívott rang megőrzéséért?- Az idegenforgalom valóban az egyik meghatározó ágazat lehet a város életében. A település korábban ígéretet tett arra, hogy minden segítséget megad az ágazatnak és élére áll a kezdeményezéseknek, de komoly lépések korábban nem történtek. Az év elején közös fórumot szerveztünk az üdülőtulajdonosokkal és a fürdőt üzemeltető társasággal. Az elképzeléseink és a terveink sok területen megegyeznek, így valóra válthatóak a korábbi ígértek. Komoly fürdőfejlesztési tervek készültek és a város rendezési tervében is A LÉLEKSZÁM ALAKULÁSA (FŐ) ADOTT ÉV JANUÁR 1-JEI ÁLLAPOTOK FALUDI TAMÁS 1954-ben született Kiskunmajsán. Az általános iskolát és a középiskolát - Dózsa-gimnázium 1972 - is szülőhelyén végezte. 1974- ben autószerelő szakmunkás bizonyítványt szerzett. Munkahelyei: 1974-75: Mezőgép (Kiskunmajsa), 1975- 1995: az olajiparban dolgozott anyagbeszerzőként. 1990 óta tagja a kiskunmajsai képviselő-testületnek. 1995-98 között társadalmi megbízatású alpolgármester. 2002-től Kiskunmajsa polgármestere. Az SZDSZ országos tanácsának tagja. Két gyermek: Judit (1980) és Tamás (2000) édesapja. 15.000 10.000 5000 1999 2000 2001 2002 2003 költségvetésünkre. Nagy örömömre az önkormányzat azonban így is elfogadta az ivóvízhálózat bővítésére vonatkozó tervet, így huszonhét olyan utcába vezethetjük be a vizet, ahol eddig még nem volt. A csapadékelvezető rendszer kiépítését is tervbe vettük. Az egyik kiemelkedő tervünk a főtér és a városközpont teljes rekonstrukciója. A tervek már korábban elkészültek, többi között végre elkészülhet az új szökőkút is. A városszépítést fásítással és virágok kiültetésével is folytatjuk. Több mint egy évtizede nem épültek Majsán bérlakások és szeretnénk elindítani egy önkormányzati bérlakás-építési programot is.- Mi lehet Majsa uniós hozománya, illetve milyen várost szeretne látni a ciklus végén?- Rengeteg javaslatot kaptunk a lakosságtól arra vonatkozóan, hogy mit vigyünk büszkén az unióba. Sokan említették az ’56-os múzeumot és emlékkápolnát, de szinte mindegyik javaslatban kiemelt szerepet kap az üdülőfalu és környéke, szerepelt az ifjúsági fúvószenekar, amely néhány Az üdülőfalu bővítése mellett, egy gyógyszálló év alatt komoly elismerést váltott ki a szereplésé- építésre is lehetőség nyílhat, melyre már akadna vei. Hogy milyen Majsát szeretnék? Tisztább, vi- befektető is. Már létrehoztunk Majsán egy tour- rágosabb, barátságosabb kisvárost, ahol sokkal inform-irodát, amely koordinátori szerepet is be- közelebb kerülnének egymáshoz az emberek, tölt a térség idegenforgalmában. Jászszentlászló- ■ val, Bugac-Bugacpusz- taházával és Móricgát- tal közösen egy a településeinket összekötő kerékpárút hálózat megépítésére is pályázunk. A Fürdővárosok Szövetségébe is kérjük felvételünket, valamint kezdeményezzük Kiskunmajsa gyógyhellyé nyilvánítását.- Az üdülőövezet tehát lendületesen fejlődik. Mi a helyzet a belterülettel?- Hatalmas építkezést fejezünk be, hiszen a nettó 2,4 milliárd forintba kerülő szennyvízberuházás révén, a város egész területén elkészül a csatornarendszer. Az ön- kormányzat erején felül vállalta ezt a beruházást, melyhez 800 millió forint hitelt vett fel a város. A hiteltörlesztés 2006-ig rányomja bélyegét a Az ország egyetlen '56-os emlékkápolnája és múzeuma is Majsán található. Kiskunmajsa 1743 június 9. és július 1. között költöztek Máj sára az üllési lakosok. A város újratelepülésének évfordulója alkalmából, 1993 óta rendezik meg a Majsa Napok ünnepségsorozatot. A vigalmakat szeptemberben a Mária-napi búcsúkor tartják. • Az első iskolaépület 1763-ban készült el Majsán. A mai polgár- mesteri hivatal épülete 1783-ban már állt. A posta 1845-ben kezdte meg működését a településen. Az első gyógyszertárt 1861- ben nyitották Majsán. • Az egyik leghíresebb Majsa környéki leletet 1816-ban találta Biliczki Imre majsai juhász, aki Kígyóspusztán egy aranycsatra bukkant legeltetés közben. A kígyósi kun kincsek a Nemzeti Múzeumban láthatók. • Kiskunmajsa 1837-ben már mezővárosi rangot vívott ki. Az adóterhek fokozódása miatt a címről 1872-ben lemondott a település. A városi rangot 1989. március 1-jén kapta meg. • A Kiskunfélegyháza-Kiskun- majsa vasútvonalat már 1899- ben megnyitották. Halas és Majsa között 1912-től lehet vonattal közlekedni. A kisvasút 1928 óta működik Kiskunmajsa és Kecskemét között. • Kiskunmajsa partnervárosai (zárójelben a kapcsolatfelvételek időpontja): Gyergyó- szentmiklós - Románia (1941), Topolya - Szerbia-Montenegró (1993), Lommatzsch - Németország (1995), Bad-Schönbom - Németország (1997), Lubliniec - Lengyelország (1999). • A város képviselő-testülete: Csömör Lajos, Dósai Imre, Farkas Mihály, Farkas Zoltán, Faludi Tamás polgármester, Fogl András, Feró Sándor, Kertész F. Zsuzsanna, Kiss Endre, Kiss Károly, Kolompár Orbán, Leiz Sándor, Mózer Gyula alpolgármester, Nagy Béla, Serbán György, dr. Szabó Lajos, Tárai Éva, Terbe Zoltán, Udvardi Illés. Jegyző: dr. Csávolszki László, u ÉLMÉNYFÜRDŐ. Kiskunmajsa elmúlt negyedévezredes krónikájának egyik legfontosabb éve 1743, amikor üllési - majd később tószegi - telepesek érkeztek az elnéptelenedett majsai pusztákra. Az újratelepítés utáni évtizedek során városi rangot is kivívott magának (1837), de a teherviselés terhei miatt később visszaadott címét csak 1989-ben nyerte el ismét a település. Napjainkban az alig tizenkétezres, zömében római katolikus vallásúak lakta kisváros az 1984-ben nyitott gyógyfürdőjéről - képünkön az élményfür- dő - ismert leginkább, mely a Duna-Tisza köze egyik legkedveltebb pihenőhelyévé vált. _____________■ A hírlapárus Dinnyés Ferenc hírlapárus: - Szántó születésű vagyok és tízévesen, 1957- ben kerültem a családommal Kiskun- majsára. A ’47-es híresen jó korosztály volt, legalábbis a majsai labdarúgók körében, hiszen szinte egy csa- patnyian voltunk. A középiskolát Félegyházán végeztem, miközben az NB 11-es Kecskeméti TE-ben fociztam. 1969-ben jöttem haza, s itt alapítottam családot. 1974-ig még fociztam a majsai csapatban, sőt a ’80-as évek elején újra szerelést húztam, és sikerült a járási bajnokságból feljutnunk. A fiaim Tamás és Ferenc is fociztak. Ha időm engedni hetente egy-két alkalommal teniszezem. A megyében én nyithattam meg az első magánlottózót 1994-ben. Hírlapárusként is sok az ismerősöm és idekötnek a barátaim is. ■ A szervező Dózsáné Mi- hálka Erzsébet, a majsai művelődési központ művelődésszervezője: - Óvodás koromban kerültem Maj- sára a családommal. A helyi Dózsa-gimná- ziumban érettségiztem és itt születtek gyermekeim is, akik már középiskolások. A programjainkkal szeretnénk visszaállítani azt a korábbi jó hangulatot, a nyüzsgőbb közösségi életet, melyek jellemzőek voltak erre a településre. Kicsit fásultab- baknak tűnnek az itt élők. A jövőben jó lenne több mosolyt látni a majsai emberek arcán, akik néha-néha önfeledten töltenék szabadidejüket. Felelevenítettünk néhány régi hagyományt: a bolond farsangot, a majálist. Sikere volt annak a jótékonysági estnek is, melynek bevételét beteg majsai gyerekek gyógykeze- lésére ajánlottak fel. _______■ A z elnök Szikora Gyula, a Jonather- mál Rt. elnök- vezérigaz- gatója: - Tős- gyökeres majai családból származom. 1956- ban születtem. A kecskeméti középiskolai, illetve a pécsi egyetemi évek után itt kezdtem el dolgozni. Három lányom is itt született. Minden ehhez a településhez köt, így ma sem tudnám elképzelni azt, hogy máshol éljek. 1993 óta dolgozom a fürdőt is működtető társaságnál. Jó lenne, ha a városunk szebb és rendezettebb külsővel fogadná a szép számmal idelátogatókat. Igényesebbnek kellene lenniük ezen a téren az itt élőknek, hiszen a szemetes közterületek aligha vonzzák majd ide a turistákat. Á parkosításába társaságunk is bekapcsolódott, például az alsó temető kerítése mellett végig hársfákat ültettünk. m