Petőfi Népe, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-03 / 78. szám
8. OLDAL G A Z D A S A G I TÜKÖR 2003. Április 3., csütörtök Csak a bizonytalanság a biztos Világszerte behatárolja a gazdasági kilátásokat az iraki háború Budapest Bár a Világbank némi erősödést jósol az idén Európának, a német gazdaság gyengélkedése eltolhatja a magyar gazdaság élénküléséhek időpontját. Wolfgang Clement német gazdasági miniszter pedig egyenesen úgy véli, hogy a fejlett országok gazdaságpolitikai vezetőinek a legrosszabb eshetőségre is fel kell készülniük, mivel az iraki konfliktus hatásai beláthatatlanok. A világgazdaság növekedési üteme a tavalyi 1,7-ről az idén 2,3 százalékra gyorsulhat, ezen belül az OECD-országok teljesítménye 1,4-ről 1,8 százalékra javulhat - írja tegnap közzétett elemzésében a Világbank. A nemzetközi tőkemozgásokra összpontosító anyag szerzői ugyanis abból indulnak ki, hogy az iraki háború és minden egyéb kockázati tényező dacára adottak a globális élénkülés feltételei. Más elemzők több forgatókönyvet is kidolgoztak: a Global Insight nevű amerikai tanácsadó cég például a legvalószínűbbnek tartott két hónapos háború mellett (ami 2,8 százalékos globális növekedést tenne lehetővé) a konfliktus elhúzó.-**«!*•*>? " .*:■>&* nagyon rövid habom eseten (Gl): 3,2 két hónapos háború esetén (Gl): 2,8 a Világbank januárban kiadott elorejelzese: 2.5 a Világbank friss elorejelzese: 2,3 hosszú háború eseten (Gl): 2 a háború kiterjedése eseten (Gl): 1,6 A világgazdaság növekedési kilátásai (a Világbank és a Global Insight tanácsadó cég becslései 2003-ra, százalék) VG-GRAFÍKA mmmmmmmmmmmmmmmmem Forrás: Világbank, The Atlanta Journal dását, illetve kiterjedését sem zárja ki. Á háború időtartama tehát kulcsfontosságú a gazdasági hatások megítélése szempontjából. A szakértők így jószerével csak abban értenek egyet, hogy a kilátások bizonytalanok, ami a német gazdasági miniszter állásfoglalását is érthetővé teszi. A legnagyobb uniós gazdaság a Reuters legfrissebb elemzői körképe szerint az idén 0,7 százalékkal bővülhet, míg januárban még ugyanezen szakértők átlagosan 0,9 százalékot jósoltak. Márpedig Magyarország növekedési kilátásait alapvetően az európai, azon belül is a német gazdaság konjunkturális viszonyai határozzák meg, hiszen az export 35 százaléka ide irányul. A 3,5-4 százalékos tartományban szóródó 2003-as GDP-prog- nózisok, és velük a bizakodó vélemények az utóbbi időben eltűntek, és átadták helyüket olyan előrejelzéseknek, amelyek 3,5 százalék alatti bővülést jósolnak. Ez pedig azt jelenti, hogy a gazdaság lendülete tovább mérséklődik, vagy legfeljebb kis mértékben javul. _______■ A Világgazdaság hírei Lengyel nyomás a búzatámogatáson Lengyel nyomásra végül is egyetlen, CEFTA-országba irányuló búzaszállítmányra sem hirdet meg exporttámogatást az FVM. A lengyel kormányfő március eleji látogatásán retorziókat helyezett kilátásba, ha a dotáció hatályba lép. Szakértők szerint a többhetes szubvenciós huzavona megbolondította a hazai búzapiacot. Az uniós export közvetlen támogatását a kétoldalú agrárliberalizációs megállapodás eleve tiltja. A CEFTA-relá- cióban pedig az FVM meg kívánja előzni a sokak által valószínűnek tartott kereskedelmi konfliktusokat. Segítség az önkormányzatoknak A költségvetés is részt vesz a Mól túlfizetésének rendezésében Csak jövőre kell megkezdeni a Mól által tévesen utalt iparűzési adó visszafizetését az érintett önkormányzatoknak. Ráadásul az államkassza is az érintettek segítségére siet - értesült lapunk -, a készülő válságterv szerint a törlesztésnek megfelelő összeggel növelik a települések normatív támogatását. Budapest hetik saját bevételeiket a Mólnak _ — - fizetett törlesztőrészlettel, így Elkészült azon önkormányzatok többlettámogatáshoz juthatnak megmentésének terve, amelyek a a büdzséből. Mól Rt. pontatlan iparűzési adó Mint ismert, az olajipari társa- fizetése miatt kerülnének hátrá- ság még 2001-ben utalt a kelleté- nyos helyzetbe - tudta meg a Vi- nél összesen 2,28 milliárd forint- lággazdaság. Nemcsak az olajipa- tál többet több száz települési ön- ri cég biztosit kedvező feltételeket kormányzat számlájára. Az elké- az érintett településeknek, de szült koncepció szerint az idén az államkassza is a segítségükre még nem, csak 2004-től kéri visz- siet 2004-től. A költségvetésbe sza az őt megillető milliárdokat a olyan passzus épül, mely szerint Mól - részben a pénzügyminisz- az érintett települések csökkent- tér ráhatásának engedve. Az önkormányzatok 2003-as büdzséje ezzel nem kerül veszélybe. A pénzügyi tárcánál készített válságterv szerint a következő években a központi költség- vetés áll a törleszteni kényszerülők mögé - tudtuk meg. 2004-től ugyanis olyan törvényi passzust léptet majd életbe a tárca, mely szerint a Mólnak törleszteni kényszerülő önkormányzatok a visszafizetendő pénzeszközök nagyságának megfelelő többletet élveznek majd a központi támogatásaikban. A tárcánál kidolgozott terv célja, hogy a fiaskó semmiképpen se terhelje az idei költségvetést, mely már eddig is túlfeszítettnek bizonyult. Köze! a legolcsóbb Anett sajt kg KÜLÖNLEGES AJÁNLAT MSEÚÍÍjM ^Ife) Az akciós ár a készlet erejéig érvényes! * A sávosan fix kamatozású 6 hónapos Bástyabe lót éves kamata a 6. hónapban. EBKM: 5,5% A bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja, Kecskemét. Csányi u. 1-3. Telefon: 06 76 500-110 Kiskunhalas. Kossuth u. 3. Telefon: 06 77 422-963 , Call Center: 06 40 360-360 www.konzumbank.hu A NAP SZÁMAI * Érték Változás BUX tőzsdeindex 7597,14 pont +0,97% DJ Stoxx 50 2156,35 pont +4,31% Forint a sávban-10,60% +43 bp Euró forintban 246,82 Ft-1,18 Ft Euró dollárban 107,71 cent-1,30 cent Dollár 229,71 Ft +2,13 Referenciahozam, 1 éves 6,47%-1 bp London 2,2, Párizs 3,6 százalékos erősödéssel értékelte az amerikai hadsereg iraki mozgásáról érkező híreket. A frankfurt: tőzsde irányadó indexe, a DAX lapzártánkkor 4,5, az amerika: piacok 1,9-2,5 százalékos nyerésben voltak előző napi értékük höz képest. A Budapesti Értéktőzsdén viszonylag magas, közei kilencmilliárdos részvényforgalom mellett közel egy százalékol emelkedett az index, amely így 7597,14 ponton állt a kereskedés végén. GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2003. május 21100 28000 22470 22 500 2003. július 21 700 27 000 23120 23210 2003. november 22 600 26 500 23 010 22 900 2003. december 23100 27 500 23100 23100 TAKARMANYBUZA 2003. május 20 000 24500 22 500 22 500 2003. augusztus 20700 24 400 21 000 21 000 2003. szeptember 20700 24 300 21200 21300 2003. december 23 600 23 600 22 600 22 600 BÚZA 2003. május 22 050 28050 22 500 22 650 2003. augusztus 22 250 29000 23700 23 710 2003. szeptember 22450 25 700 23790 24 000 2003. december 24100 27 200 24 550 24700 Forrás: Budapesti Árutőzsde PARTNERKERESŐBEN a VOLVO Magyarországi üzleti lehetőségeket vizsgál a svédországi Volvo küldöttsége. Mogyoróssy Tibor, a Volvo Hungária Kft. igazgatója elmondta: a több országból érkezett szakemberek városi vezetőkkel, bankokkal, vállalati vezetőkkel és minisztériumi illetékesekkel is tárgyaltak, illetve fognak tárgyalni a napokban. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM VÁLLALATOK ÉS PIACOK Bukarest mentességet ad Románia ígéretet tett arra, hogy rövidesen Magyarország is felkerül azon országok listájára, amelyekre nem vonatkozik a vízumrendszer szigorítása. Bukarest most minimum 100 ezer eurós invesztícióhoz köti az üzleti vízum megadását. Ez hátrányosan érinti a kisbefektető magyarokat. Románia ígéretet tett arra, hogy mégis felveszi Magyarországot - és a többi, jövő májusban az Unióhoz csatlakozó országot - azon országokat tartalmazó kivételi listára, amelyek állampolgárai mentesülnek a szigorított vízumrendszer hatálya alól. A Világgazdaság azt is megtudta, hogy a napokban Budapesten folytatott egyeztetésen elhangzott az is: rövidesen hivatalosan is megteszik az ehhez szükséges lépést. Bukarest január 27-ei hatály- lyal újraszabályozta vízumkiadási rendjét, s ennek keretében a 90 napra szóló vízum megadását a befektetőknek szigorú szabályokhoz s legkevesebb 100 ezer eurós invesztícióhoz kötötte. Kötelezővé tette továbbá a helyi munkanélküliek alkalmazását, s azt, hogy román alapanyagokat és beszállítókat vegyenek igénybe, illetve annak igazolását, hogy a befektető saját országában is hasonló jellegű tevékenységet folytat. Bukarest ráadásul - korábbi ígéretével ellentétben - nem vette fel Magyarországot arra a listára, amely azon országokat tartalmazza, amelyek állampolgárai felmentést kapnak a vízum- kötélezettség alól. ■ A Pannon GSM április 3-án, Magyarország első mobil távközlési szolgáltatójaként kezdi meg a régen várt Nokia 3650 telefon forgalmazását. A szokatlan kialakítású készülék új kategóriát teremt a piacon: vidám, a konvenciókkal szakító külseje alapján az ifjúság játékszerének gondolhatnánk, tudása azonban nem csak hogy felveszi a versenyt az eddig ismert csúcskészülékekével, de jócskán meg is haladja azokét. A Nokia 3650 szolgáltatásai között megtalálható a vezeték nélküli kapcsolatot biztosító Bluetooth és infravörös technológia, a készülék háromsávos rendszerének köszönhetően pedig Európában és Észak-Amerikában egyaránt használható. A 3650-es támogatja a ma létező leggyorsabb mobil adatátviteli normák közül a GPRS-t és a HSCSD-t. Az állókép és rövid videofelvételek rögzítésére egyaránt alkalmas, valamint azokat MMS- ben akár asztali számítógépre is továbbküldeni képes mobiltelefon funkcióit és Symbian operációs rendszerét nagytestvérétől, a felső kategóriás 7650-től örökölte. V Ezen közeli rokonságnak köszönhetően a 3650 immár a harmadik olyan Nokia készülék, amelyen a Pannon GSM előfizetői Magyarország első és mindmáig egyetlen mobil televíziós adását élvezhetik. A hírműsorok villámgyors, zökkenőmentes letöltését az akár 43,2 kbps átviteli sebességre képes,. Magyarországon egyelőre csak a Pannon GSM által kínált HSCSD szolgáltatás biztosítja, megfelelő hálózati támogatás mellett külföldön is. ■ Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP www.vg.hu