Petőfi Népe, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-17 / 90. szám
Petőfi Népe Kecskemét 2003. ÁPRILIS 17., CSÜTÖRTÖK és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula Jó befektetés a építészet Kerényi József elismerően szólt a Bocskai-Wesselényi utcai beépítésről. FOTÓI B. R. Kecskemét A kecskeméti Hozam Klub legutóbbi összejövetelének vendége Kerényi József Kossuth- és Ybl-díjas építész volt. A rendszerváltás előtt a megyei tervezővállalat főépítészeként dolgozott Kerényi a hírős városban. Nevéhez több jelentős épület tervezése, felújítása kapcsolódik. A többségében vállalkozókból, üzletemberekből álló közönségnek arról tartott előadást, hogy az egyik legjobban megtérülő befektetés az építészet. Példaként említette Prágát, amelynek óvárosát a cseh kormány központi döntéssel felújította. Ennek köszönhetően világszerte óriási az érdeklődés a város iránt. Ehhez képest a jobb természeti adottságokkal rendelkező Budapest lemaradt. A rendezvényen videóról filmet vetítettek le a bilbaói Gogenheim múzeumról. A monumentális, modern épület felépítéséhez 100 millió dollárral járult hozzá a város. Vagyis kultúrába fektetett be az akkor haldokló spanyol iparváros. A hatalmas összeg hét hónap alatt megtérült, s mára a világ turistatérképén előkelő helyet foglal el Bilbao. Kecskemétről szólva Kerényi kiemelte Lestár Péter és Kada Elek városépítő munkáját. Eloszlatta azt a tévhitet, hogy a két nagy polgármester idejében sok pénze lett volna a városnak. Arról volt szó, hogy Lestár és Kada tudta, hogy építészetbe, kultúrába fektetni megtérülő vállalkozás. Kerényi az elmúlt évek legsikeresebb kecskeméti beépítésének a Bocskai-Wesselényi utcai tömb létrehozását nevezte. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki azért, hogy a Japán-ház nem épült meg a hírős városban. Meggyőződése szerint a japán teázó- val önfenntartó lett volna az épület és sok távolkeleti vendég meglátogatta volna Kecskemétet. ■ Hatvan évig taposta a gázpedált A szerencsén múlott, hogy nem ő lett a taxisgyilkosság áldozata Fábián Pál annyit autózott, hogy a Földet négyszer megkerülhette volna. A fess kecskeméti úr a napokban ünnepelte jogosítványa megszerzésének hatvanadik évfordulóját. Interjú A kecskeméti kétszobás lakás nappalijának falait oklevelek, elismerések díszítik. Az asztalon ott sorakoznak a megsárgult újságok. Mindegyik régi cikkhez egy-egy érem is tartozik. Az elsőt Fábián Pál akkor kapta, amikor 250 ezer kilométert vezetett balesetmentesen. Aztán jött sorra a többi, egész 1 millió 250 ezer kilométerig. Ám ez csak a hivatásos taxisként megtett kilométerek száma. A nyolcvanéves úr egy húszast simán letagadhatna. Viselkedése régi időket idéz, amikor még a szolgáltatásnak presztízse volt, amikor még az utas iránü tisztelet magától értetődött. Igazi gentleman, meghajol, és csak aztán csókol kezet.- Ön 1943-ban szerzett jogosítványt, amikor az embereknek kisebb gondja is nagyobb volt ennél.- Valóban így van, az Otthon Mozi alatt indult egy képzés, és én jelentkeztem. Néhány évvel később elvégeztem a szakmásítást, majd 1952-ben kezdtem el taxizni. Ez az államosítás idején volt, először Budapestről helyeztek ide húsz taxit. Később ezeket a Volánhoz csatolták, én is a cégnél dolgoztam 1984-ig.- Állítólag ön annyi 'kilométert vezetett életében, hogy a Földet az egyenlítőnél négyszer megkerülhette volna.- így van, hiszen az utolsó volános jelvényemet 1 millió 250 ezer kilométer balesetmentes vezetésért kaptam. Később azonban még közel egy évtizedet voltam magántaxis, ráadásul munkán kívül is vezettem. így összesen megvan a kétmillió kilométer. A munkámban negyven év alatt nyolc taxim volt, a saját tulajdonomban pedig hat gépkocsi. Szerettem a jó autókat.- Tényleg soha nem volt egyetlen balesete sem?- Soha. Az előfordult, hogy a síkos úton kicsit belecsúsztak az autómba, de ez aligha nevezhető balesetnek.- Hányszor büntette meg a rendőr?- Egyszer - 1966-ban - a fővárosban fizettem tíz forintot. Elnéztem egy sávot, a rendőr leintett. Mondtam neki, hogy kecskeméti vagyok, elnéztem a dolgot. Azt mondta, ő is kecskeméti, most mi legyen? Javasoltam a rendőrnek, hogy sokan látnak bennünket, büntessen meg tíz forintra. így is történt.- Sok olyan helyzetet megélt, ami ma már elképzelhetetlennek tűnik?, Fábián Pál a balesetmentesen levezetett 1 millió 250 ezer kilométert igazoló oklevelet mutatja. fotói b. r.- Azt hiszem, nagyon sokat. Például hosszú időn át üzemanyaghiány volt. Akkoriban teherautót vezettem. Beindítottuk az autót benzinnel, majd faszénnel működtettük. Egy láda szén Pestig, egy másik visszafelé. A faszéngáz hajtotta a motort. A taxikban aztán a fűtés volt érdekes. Úgy működött, hogy a hátsó üléseknél, a két utas között volt egy kályha, amit felpumpáltak, és fölötte melengették a kezüket. Ami a régi utak állapotát illeti, arról jobb nem beszélni. Bajáig biztosan eltört egy féltengely.- Régen is veszélyes volt taxisnak lenni?- Sokan emlékeznek még a hetvenes évek elején elkövetett taxisgyilkosságra. A vakszerencsén múlott, hogy nem én lettem az áldozat. A későbbi tettesek ugyanis azon az estén az én autómba akartak beszállni. Disszidálni készültek, így az új Zsiguli kellett volna nekik. Álltam a taxiállomáson, a telefon alatt. A telefon megcsörrent, a központos fuvarba küldött. Mondtam a Kerekegyházára készülődő fiúknak, hogy ez a kocsi máshová megy, üljenek be a mögöttem lévő öreg Warsavába. Másnap hallottuk, hogy a kollégát megölték.- Most is vezet?- Néhány éve már autóm sincs. Egyrészt nem lehet fenntartani a nyugdíjból, másrészt szabadjegyem van, ingyen utazhatok. Jó volt, szép volt, elég volt. Különben is az a véleményem, hogy mindent a csúcson kell abbahagyni. Horgászom, és amikor fogok egy nagy pontyot, akkor azonnal összepakolok. A többiek csak csodálkoznak. Én meg azt mondom, hogy így dicsőséggel távozom, nem pedig egy ötcentis keszeggel.- A közelmúltban kapott új személyigazolványt, és ez 2053-ig érvényes.- Én is keveselltem, de ha lejár, majd megújít- tatom. ______________________________TAKÁCS VALENTINA Hírek KIÁLLÍTÁS. Balanyi Zoltán szobrászművész kiállítása nyílik ma 17 órakor Kecskeméten, a Nemzetközi Kerámia Stúdióban. Az április 28-ig látható tárlatot Túrái G. Kamii esztéta nyitja meg. BIBLIA. Szombaton 16 órakor Kecskeméten, a Széchenyi körút 20. szám alatt hangversennyel egybekötött bibliai előadás lesz. SÁRKÁNYOK. Pénteken, szombaton és vasárnap sárkányépítő foglalkozások lesznek a Szórakaténuszban. Húsvét hétfőn pedig sárkányeresztő fesztivál lesz a Kápolna réten. ÁSVÁNYOK. Parádsasvár, Béketáró ásványai láthatók az új időszaki kiállításon Kecskeméten. A Természet harmadik országa című állandó ásvány és őslénytani kiállítás a Református Ókollégiumban tekinthető meg. KÖLTÉSZET. Szombaton a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban 14 órakor kezdődik a költészet napi ünnepi műsor. KAMARAI HÍREK. A Bács-Kis- kun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara április 22-én, Kereskedelem az EU belső piacán - lehetőségek a francia, holland, olasz és svéd piacon címmel tájékoztató és konzultációs napot szervez. Április 23-án a munkahelyi kockázatértékelésről tartanak előadást. Április 29-én és 30-án Versenyképesség - környezetgazdálkodás az agrári- umban címmel országos agrár konferenciát rendeznek. Május 9-én Élelmesnek lenni az EU küszöbén címmel szerveznek országos élelmiszeripari kiállítást és konferenciát. További információkról és a jelentkezés. feltételeiről személyesen a kamaránál, vagy a 76/501-535-ös és a 76/501-508-as telefonszá- mon kérhető tájékoztatás. ■ A gyerekeket kézműves foglalkozással is várták. A Kecskemét Táncegyüttes ezúttal is nagy sikert aratott.’ mmmm Az európai uniós népszavazás másnapján virágvasárnapon Eufória címmel rendezvénysorozat volt Kecskemét főterén. A műsorban az Univer Tánczos Péter Citera- és Népdalkor Egyesület is szórakoztatta a közönséget. fotóki banczik Róbert Saját kulcsával rabolták ki "bÍrósáq ~ nek az a feladat jutott, hogy a sát rendezte belőle, amit 2002. kulccsal távozó, a sértett lakását februárban és márciusban szeFelcsalta a lakására, megkötözte, majd kirabolta egy ismerősét az a 24 éves kecskeméti férfi, akit mindezért nem rég háromévi és hat hónapi fegyházbüntetésre ítélt a Kecskeméti Városi Bíróság. A tettestársa ugyanezért kétévi börtönt kapott: egyik ítélet sem jogerős. Hasonló trükkel feltehetően még kevesen próbálkoztak: a Március 15. utcában lakó támadó ugyanis a 2002. március 26-án a lakásába lépő sértettől elvette annak lakáskulcsát. Igaz, nem ezzel kezdte, hanem azzal, hogy kötelet tekert a nyakába, és fojtogatta. Majd az ágyhoz vezette, kikötözte, sálat tett a szájába és kilátásba helyezte, hogy árammal sokkolja. Végül egy késsel megfenyegette: ha nem adja át a lakáskulcsát, megvagdossa a kezét. Az áldozat egyébként olyan munkát végez, amihez feltétlen szüksége van az ujjaira, ezért gyakorlatilag a megélhetése forgott kockán. Eközben lépett a lakásba a rabló 23 esztendős tettestársa, akikifosztó bűnöző helyett őrizze a bűncselekmény ideje alatt a megkötözött férfit. Ennek maradéktalanul eleget is tett, miközben a rabló már messze járt: akadálytalanul jutott a megszerzett kulcscsal a sértett városközponti lakásába. Ahol aztán rutinosan dolgozott. Összeszedte az ott talált, 400 ezer forintnyi arany ékszert, 70 ezer forint készpénzt, mobiltelefont, de nem hagyta ott azt a 2.3 milliót érő, bemutatásra szóló Kincstári Vagyonjegyet sem, amit rögtön beváltott a postán. Majd visszatért a Március 15-e útra, ahol elengedte a másik bűnöző által addig őrzött sértettet: távozásakor még megfenyegették, hogy fegyveres gengszterek fogják figyelni minden lépését, ezért jól gondolja meg, hogy kinek szól a történtekről. Ennek ellenére még aznap feljelentést tett a károsult. A rendőrök néhány nap múlva megtalálták a két férfit, ám a pénz nagy részének - mintegy 1.8 millió forintnak - akkor már nyoma sem volt. Az elsőrendű vádlott feltehetően azt a nagy összegű tartozádett össze a kaszinóban. Ezt az összeget előbb uzsorakölcsönből fizette, majd rájött, hogy egyre kilátástalanabb a helyzete, így a később kirabolt barátjától kért egy kis anyagi segítséget. Amit a férfi megtagadott: ezért került sor a kirablására. A két támadó - akik egyébként korábban rendezett körülmények között éltek és jónak mondható munkahelyük is volt - 2002. árpilis 2-tól voltak előzetes letartóztatásban. A minap azonban kihirdették az ügyükben kiszabott ítéletet és a másodfokú eljárás befejezéséig szabadlábra kerültek. Az elsőrendű vádlottat jelenleg háromévi és hat hónapi fegyházbüntetés fenyegeti a rablás, valamint a személyi szabadság megsértése miatt. A bűncselekmény közben, a megkötözött sértettre vigyázó társa jobban járt: kétévi börtönbüntetését öt évi próbaidőre felfüggesztették. Fellebbezések miatt az ítéletek nem jogerősek, a sértett pedig polgári peres eljárásban futhat a pénze után. NOSZLOPY N. MIKLÓS Kirándulást nyertek olvasóink KftiftsGÉGi jAték bekapcsolódhattak. A levelező személyes budapesti kirándu------------------------------------- játék zárását követően a leg- lást valamint Vida Angéla és A Hetedhét Magyarország kö- több helyes megfejtést bekül- Vida István izsáki olvasók 2-2 zösségi játék 2002. októbere és dők országjáró kirándulást személyes szegedi kirándulást 2003. márciusa között a Petőfi nyertek: Farkas József szabad- nyertek. Gratulálunk a nyerte- Népében megjelent feladatai- szállási és Schantlné Farkas Ju- seknek! nak megoldásába az olvasók is liánná soltszentimrei olvasó 2-2 ____________________________1