Petőfi Népe, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-31 / 75. szám

2003. Március 31., hétfő HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Már 2006-ra készül az MSZP Kovács László: szocialista szavazók a polgári baloldal Meglepetések nélkül zajlott az MSZP hét végi kongresszusa, a küldöttek ismét Kovács Lászlót választották a párt elnökévé. A párt vezetője közölte: az MSZP megkezdte a felkészülést a 2006-os választásokra. A viták nélküli kongresszuson csu­pán Horn Gyula volt miniszterelnök kritizálta a pártvezetést. Budapest Kovács László továbbra Is az MSZP elnöke fotók: europress/kallus györgy Kovács László nyitóbeszédében hangsúlyozta: erősíteni kell az MSZP baloldali néppárt jellegét, mert csak így bővíthető a támoga­tottság. Korszerűsíteni kell a párt szervezeti és működési formáit, módosítani kell az alapszabályt, meg kell újítani a távlati progra­mot. E három feladatot egy-egy kabinet gondozza majd a jövő­AZMSZP elnökségi tagjai: Juhász Ferenc, Kiss Péter, Mesterházy Attila, Toller László, Burány Sándor, Újhelyi István, Tó­biás József, Nagy Nóra, Lamperth Mónika és Csabai Lászlóné. Szövetséget ajánl A kongresszuson felszólalt Medgyessy Péter kormányfő is, aki újabb szövetséget ajánlott az MSZP-nek a közös munka, a kö­zös sikerek, a 2004-es európai parlamenti és a 2006-os ország­gyűlési választások megnyerése érdekében. A tanácskozáson Együttműködési megállapodást írt alá az MSZP és a Fiatal Baloldal- Ifjú Szocialisták szervezete. ben. A pártelnök szerint a válasz­tási győzelem próbája mindig a kormányzás, és a Medgyessy-kor- mány kiállta ezt a próbát. Mi nem folytatunk hamis sikerpropa­gandát - mondta. A pártvezető polgári baloldal­ként definiálta a szocialista szava­zókat, hiszen az MSZP alapvető értékei visszavezethetők a polgár­ságot középpontba állító francia forradalom hármas jelszavára. Kovács közölte: a párt már most elkezdi a felkészülést a 2006-os választásokra. A kongresszuson felszólaló Horn Gyula volt miniszterelnök a párt és a kormány működésének elismerése mellett kritizálta a párt vezetését. Horn szerint a pártnak mindenben támogatnia kell a kor­mányt, és a vitákat is neki kell le­folytatnia. A volt miniszterelnök siralomháznak titulálta a Köztár­saság teret, ahová a párt vezetői ritkán járnak be. Kovács László erre később úgy reagált, hogy Horn Gyula akkor nem kritizálta a pártvezetést, amikor ő volt az el­nök és a kormányfő egy személy­ben. Kovács szerint Horn régen járt a Köztársaság téren, ha ez a véleménye. Jánosi György, a vá­lasztmány elnöke szerint a bal­oldal nem találja még a válaszo­kat a globalizáció, a nemzet és az idegengyűlölet kérdéseire. „Győztes csapaton ne változ­tass” - idézte a híres közmondást az újraválasztását követő sajtótá­jékoztatón Kovács László. A párt­elnök szerint a parlamenti és az önkormányzati választások meg­nyerése után nincs hajlandóság a változtatásra a párton belül. Ezt támasztja alá az a tény, hogy min­den vezetői posztra azok kerül­tek, akiket előzetesen vártak. így a párt elnökhelyettese Szili Katalin, a két alelnök Hiller István és Szekeres Imre lett. Az egyetlen kérdéses poszt a választmányi el­nöki tisztség volt, itt a fiatal Botka László végül alulmaradt Jánosi Györggyel szemben. A fiatal szegedi polgármester a szavazás után lapunk kérdésére azt mondta: nem csalódott, amiért alulmaradt Jánosi Györggyel szemben, hiszen az egyharmad­nyi szavazat már jó jel. Kovács László szerint sem torpant meg ez­zel a fiatalítás, és emlékeztetett, hogy az önkormányzati tisztsé­gekben rengeteg a fiatal. A fiatal politikus szerint nem attól fiatal egy párt, hogy fiatalok vannak benne, hanem attól, hogy megjele­nése, stílusa is az. Botka László a néppártivá válásról lapunknak azt nyilatkozta: helyzetelőnyben van­nak a Fideszhez képest abból a szempontból, hogy az MSZP-nek már van egy nagy taglétszámú bázisa. Az újítás lényegét abban látja, hogy ne csak magának politi­záljon a párt. Ennek érdekében be kell vezetni az önkifejezés új for­máit - mondta. Baranya Róbert Orbán a bátorságról Budapest A Fidesz megalakulásakor az ala­pítók egy békés, hidegháború utáni Európáról álmodtak - emlé­kezett Orbán Viktor ex-kormány- fő a Fidesz tizenötödik születés- napi ünnepségén. Orbán szerint a kilencvenes évek elejétől a há­ború kitörésének időpontjáig Ma­gyarország történelmének egyik legbiztonságosabb időszakát él­te. A politikus szerint ez a békés időszak átadta a helyét egy nyílt, támadó, megelőző háborúnak. Úgy ítélte meg, a mai magyar fiataloknak olyan gondolkodás­béli bátorságra van szükségük, mint amikor 1988-ban az egy- pártrendszer helyett a szabad köztársaságról elmélkedtek a Fi­desz alapítói. Orbán szerint 15 évvel ezelőtt a Fidesz létrehozói nem ilyennek képzelték el a 15 Felkészül a párt A Fidesz választmányi ülésén Orbán Viktor felkérte Martonyi János ex-külügyminisztert, hogy a Fidesz külpolitikai kabinetjében értékeljék az iraki helyzetet. Az uniós belépés kapcsán Orbán hangsúlyozta: szükség van olyan programok kidolgozására, ame­lyek a csatlakozás veszteseit az integráció győzteseivé tehetik. Felkérte Matolcsy György volt gazdasági minisztert, készítsen felzárkóztató programokat. évvel későbbi Magyarországot. Ugyanakkor - mint mondta - nincs ok az elégedetlenségre, mert ma Magyarország nincsen rosszabb állapotban, mint ami­lyenben a hatvanas években, a második világháború után tizen- öt évvel Németország volt. mti Gémesi: roggyantó ütés Az MDF felszólítja a kormányt, hogy a közalkalmazotti bér­emelésből fakadó önkormányzati többletkiadások fedezetét azonnal juttassa el az érintettekhez. Az ellenzéki párt orszá­gos választmánya tiltakozik a kórháztörvény ellen, és meg­fontolják, kezdeményezzenek-e népszavazást az ügyben. Budapest A Bokros-csomag után másod­szor kaptak az önkormányzatok roggyantó ütést - állítja Gémesi György, az MDF alelnöke. A párt országos választmányának ülése után a politikus azt mondta: a tes­tület tragikusnak tartja, hogy mintegy 2000 önkormányzat ke­rült bajba azzal, hogy a költség- vetés nem biztosította a közalkal­mazotti béremelés fedezetét. Gémesi elfogadhatatlannak ne­vezte az erre a célra létrehozott 3 milliárd forintos, felülről nyitott béralapot, mert szerinte a pályá­zati feltételek, amelyekkel a pénzből részesülni lehetne, telje­síthetetlenek. A politikus hozzá­tette: az MDF felszólítja a kor­mányt, hogy sürgősen juttassa el az önkormányzatoknak a hiány­zó fedezetet. Az MDF szerint veszélyes a kórháztörvény, mert lehetővé te­szi az egészségügy privatizálását, de a magyar vállalkozók számára teljesíthetetlen feltételekkel, és el­bizonytalaníthatja az egészség­ügyben dolgozók helyzetét. Az országos választmány felszólítja a frakciót, hogy minden eszköz­zel akadályozzák meg a joganyag elfogadását, és a párt fontolja meg azt is, hogy kezdeményezzen-e népszavazást az ügyben. Ez azt célozná, hogy a mintegy egy- milliárd forintos vagyon magyar kézben maradjon. Az MDF országos választmá­nya ismét hitet tett az európai uniós csatlakozás mellett, Csáky András elnök szerint az integrá­ció az egyetlen út, hogy a ma­gyarság boldogulni tudjon a Kár­pát-medencében. NAGY EDE Évhalasztás a felsőoktatásban Búcsú a sorban állástól Budapest Hasznos volna, ha a jövőben egységesen szabályoznák az év­halasztásokat a felsőoktatásban - véli a Hallgatói Ön­kormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Jelenleg el­térő, miként és mennyi ideig lehet halasztást kérni az intéz­ményekben. Budapest Elkészültek a háziorvosi el­látás minőség-ellenőrzésének követelményei. Az Egészség- ügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium a Magyar Orvo­si Kamarával egyeztetve el­lenőrzi is a programozott be­tegellátás, a szűrés, gondozás színvonalát. A szaktárca segítséget nyújt ab­ban, hogy fél éven belül minden háziorvosi rendelőben meglegye­nek a feltételei a programozott betegellátásnak - mondta Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter. A pénzinté­zetekben már megszokott sor­számosztó berendezésekhez ha­sonló technikai eszközöket az egészségügy számára is kifejlesz­tettek. Valamennyi rendelőben meg kell oldani az előzetes be­jelentkezés lehetőségét. A mi­niszter szerint tarthatatlan, hogy rossz állapotban lévő, lázas bete­geket, gyermekeket hosszú órá­kig várakoztassanak. A sürgős, azonnali ellátást igénylő pácien­seket a rendelési idő első órájá­ban fogadhatnák a doktorok, míg a kontrollra, szűrővizsgálatra érkezőket - előzetes időpont­egyeztetés alapján - a rendelési idő másik felében látnák el. Komáromi Zoltán, az orvosi kamara alelnöke szerint az or­szág több háziorvosi rendelőjé­ben már különböző formákban jól működik a programozott be­tegellátás. A gyógyítás feltételei is jelentősen javultak azáltal, hogy nincs nyugtalanító hangulat és vita a várótermekben. Azt ugyan­is egyetlen beteg sem nézi jó szemmel, ha soron kívül behívo­gatja „kedvenceit” az orvos vagy az asszisztense. Komáromi dok­tor szerint a betegforgalom 50-60 százaléka előre ütemezhető, ter­vezhető, s ezáltal elkerülhető az is, hogy a fertőző betegek hossza- dalmasan össze legyenek zárva a csupán szűrővizsgálatra váró, egészséges emberekkel. NÉMETH ZSUZSA Évhalasztás esetén is ki kell fizet­ni a költségtérítéses képzés díjá­nak felét a Zsigmond Király Főis­kolába felvételizőknek - értesült az Europress. A halasztást más felsőoktatási intézményektől elté­rően nem kell indokolni, csupán egy formanyomtatvány kitöltésé­re van szükség. Külön kérvénnyel az előre kifizetett tandíjat vissza lehet igényelni, amelyből 10 ezer forintot levonnak; az összegre ka­matot nem fizet a főiskola. A felsőoktatási intézmények­ben a képzési díjat általában az oktatás kezdetekor kell kifizetni, ilyen például az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Semmel­weis Orvostudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem. A Szegedi Tu­dományegyetem Gazdaságtudo­mányi Karán egyáltalán nem le­het halasztást kérni, újból felvé- I telizni kell azoknak, akik vala­milyen okból nem tudják el­kezdeni az évet. Az International Business Schoolban (IBS) nem kell külön- bözetet fizetniük azoknak, akik előre kifizetik a költségeket tan­díjemelés esetén, azonban az összeget nem lehet visszaigényel­ni lemondás esetén. A Gábor Dénes Főiskolán halasztás esetén 10 ezer forintot kell fizetni jog­folytonossági díjként. Változó, miként és mennyi idő­re lehet halasztást kérni, a képzési díjat államilag nem finanszírozott helyekre mikor kell befizetni. RádU Katalin, az Oktatási Minisz­térium felsőoktatási főosztályának helyettes vezetője azt mondta, hogy az évhalasztást a felsőoktatá­si törvény szerint az intézmények­nek kötelező szabályokba foglal­ni, de hogy mit szabályoznak, az rájuk van bízva. Az Európai Tájé­koztatási Központtól (ETK) meg­tudtuk, hogy az EU sem írja elő a tagállamoknak, milyen iskola­Okok és indokok A legtöbb főiskolán és egyete­men a sikeres felvételizés után, a tanulmányi év megkezdése előtt megfelelő indokkal, írás­ban lehet igényelni a halasztást - egy vagy két évre. A leggyako­ribb ok: külföldi nyelvtanulás, vagy a hallgató más intézmény­ben is tanul. rendszert működtessenek, így a halasztásokkal kapcsolatban sin­csenek egységes előírások. A felsőoktatási törvény- módosítási javaslat egy-két héten belül a kormány elé kerül, legin­kább hallgatói jogorvoslati kér­désekre terjed ki. Lasztovicza Gábor, a Hallgatói Önkormány­zatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségi tagja pozitív­nak tartja az intézményen kívüli fellebbezési lehetőség bevezeté­sét, de hiányolja a szociális és lakhatási támogatási rendszer reformját. Valószínűnek tartja, hogy a törvénymódosításra be­nyújtott javaslatukba belefoglal­ják a halasztásokkal kapcsolatos kérdések erősebb központi sza- bályozását is. nagy vajda zsuzsa ___________Hírek____________ Nemzet és érdek Medgyessy Péter miniszter- elnök szerint az ország európai uniós csatlakozásáról tartandó április 12-i népszavazás pozitív eredménnyel zárul. A kormány­fő a Nap-kelte című műsorban azt mondta: muszáj felülemel­kedni a pártpolitikai érdekeken, nemzeti módon, nemzeti egy­ségben kell gondolkodni, mti Nyelv és kérés Állásfoglalásban szólította fel az Országos Cigány Önkor­mányzat (OCÖ) rendkívüli köz­gyűlése Farkas Flóriánt, az ön- kormányzat korábbi elnökét az OCÖ székházának, vagyonának és iratainak haladéktalan átadá­sára, a mulasztás miatti tör­vénytelen helyzet azonnali megszüntetésére. Felkérte to­vábbá a kormányt és az Ország- gyűlést, hozzon intézkedéseket a regionális és kisebbségi nyel­vek európai chartájának kiegé­szítésére, s a magyarországi védett nyelvek közé kerüljön be a romani és a beás nyelv, mti Kérdés és kérdés Új típusú problémák és kérdé­sek vetődnek majd fel az Euró­pai Unióban a bővítés után - véli Glatz Ferenc történész. Kifejtette: a tagjelölt országok belépésével nemcsak szociális vagy etnikai problémák kerül­hetnek elő, hanem a közösség világpolitikai, stratégiai szere­pében is változást hozhat a bővítés, mti Nem és nem A MIÉP nemet mond Magyar- ország uniós integrációjára, mert az Európai Unió a saját alaptörvényeit sem tartja be a csatlakozni kívánó tíz ország­gal kapcsolatban. Csurka István, a párt elnöke szerint nem érvényesül az egyenlő bánásmód elve, Magyarország „mint másodrendű gyarmati tag” lép be az Unióba, mti Érzelem és döntés Egy olyan, az ország sorsát év­századokra meghatározó dön­tés, mint az európai uniós csat­lakozásról szóló népszavazás, nem kizárólag a számok és a józan mérlegelés alapján születik, azt az érzelmek is motiválják - mondta Kovács Kálmán informatikai és hír­közlési miniszter a Vas megyei Bükön. Az érzelmi alapot kul­túránk, identitásunk határozza meg, hiszen nemcsak mi, ha­nem elődeink is eldöntötték már 1100 éve, hogy Magyaror­szág Európa része - mondta, mti Igen és nem A Munkáspárt egyetért Magyar- ország európai uniós csatlako­zásával, és arra biztatja az or­szág lakosait, hogy szavazza­nak igennel az április 12-i refe­rendumon - mondta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. A párt 20. kongresszusa úgy fog­lalt állást, hogy az Egyesült Ál­lamok és szövetségesei agresz- sziót folytatnak Irak ellen, mti Bálna és háború Az iraki háború ellen, és a bál­nák megmentéséért rendezett demonstrációt vasárnap a Greenpeace magyarországi szervezete Szombathelyen. Csáki Roland, a demonstráció szervezője szerint azzal, hogy Magyarország a háborút viselő koalíció listáján szerepel, vala­mint 15 millió dollár hadise­gélyt kap az Amerikai Egyesült Államoktól, egyértelművé vált, hogy részese a háborúnak, mti Kerék és bilincs Április elsejétől kerékbilincset kapnak a szabálytalanul parko­ló gépjárművek Nyíregyházán is. A város az utóbbi három év­ben több mint 8,5 millió forint bírságot szabott ki a szabály­talankodókra. MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom