Petőfi Népe, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-12 / 60. szám

10. oldal - Petőfi Népe SPORT 2003. Március 12., szerda Ml Erős emberek versenye A fülöpszállási Kelemen László (szemben) egy 1. és egy 2. helyet szerzett. Fülöpszállás Kigyúrt felső test, hatalmas bi­cepszek, rövidre nyírt haj. Ez jel­lemezte a legtöbb férfi résztve­vőt a szombati szkander magyar bajnokság második fordulóján Fülöpszálláson. Több mint hatvan résztvevő - köz­tük hölgyek is - úgy gondolták, hogy beneveznek a nyílt országos bajnokságra. Gyenes Erzsébet, a Fülöpszállási Súlyemelő és Szabad­idő Sportegyesület tagjaként elő­ször vett részt szkanderversenyen. - Egy éve edzem, a falumért szeret­tem volna teljesíteni. A verseny köz­ben a gyerekeimre gondoltam, és ez erőt adott - mondta a háromgyerme­kes anyuka. Gyulai Szilveszter, a szkander szövetség elnöke maga is verseny­ző: - Az elmúlt év őszén döntöttünk arról, hogy Fülöpszálláson is lesz bajnoki forduló. Nagyon lelkes és aktív a klub vezetése, jók a verseny­zőik, ezért úgy gondoltuk, hogy a te­lepülés jó házigazdája lehet az or­szágos bajnokságnak. Nem is csa­lódtunk. A rendezvényeken látottak és tapasztaltak alapján Varga Pállal, az egyesület vezetőjével megegyez­tünk abban, hogy az ob egyik fordu­lóját minden évben Fülöpszálláson bonyolítjuk le. Hagyományt szeret­nénk teremteni belőle. A fülöpszállásiak eredményei, nők, 60 kg alatt, jobb kézzel: 3. Tol­nai Tünde. 60 kg felett jobb és bal kéz: 3. Gyenes Erzsébet. Férfiak, 69 kg bal kézzel: 2., jobb kézzel 3. Var­ga Attila; jobb kézzel 4. Varga János. 81 kg bal kézzel 1„ jobb kézzel 3. Benedek Zsolt. 89 kg bal kézzel 1., jobb kézzel 2. Kelemen László; bal kézzel 2. jobb kézzel 3. Hazafi Imre. +105 kg jobb kézzel 5. Petrovics At­tila. A szépszámú közönség talán meglepődött azon, hogy a verseny­zők milyen nyugodtan vették tudo­másul az eredményeket, pedig nem kis dologról volt szó. Három forduló után ugyanis a szövetség eldönti, kik képviselik majd Magyarországot a nyári németországi Eb-n. sz.t. Európai kupaelődöntők _________Kézilabda A Bécsben rendezett, tegnapi sor­soláson a tavalyi finalista Veszp­rém a 2001-ben győztes spanyol Portland San Antonióval, a Duna- ferr pedig az orosz Dinamo Aszt- rahannyal találkozik a férfi kézi­labda Bajnokok Ligája, illetve EHF Kupa elődöntőjében. Az első mér­kőzésre március 29-én vagy 30-án kerül sor, a visszavágót egy héttel később rendezik. Mindkét magyar csapat idegenben kezd. A Port­land jó formában van, a negyed­döntőben éppen a címvédő Mag- deburgot verte ki. A dunaújvárosi­aknak sincs szerencséjük, el akar­ták kerülni az Asztrahanyt, mert az utazás költsége három-négysze­rese, mintha a spanyol ellenfelek­hez kellene látogatni. A oroszor­szági túra akár négy napig is el­tarthat. . ■ NB III. Dráva csoport Labdarúgás 16. forduló. Május 1. (halasztott): Mohács-Letenye, Dombóvár-Szentlő- rinc, Bonyhád-Kozármisleny, Keszthely- Zamárdi, Balatonfüred-Baja, Nagyatád- Boly, Barcs-Beremend, 17 óra. Szabad­napos: Harkány. 17. forduló. Március 15., szombat: Boly-Barcs, 14.30. Március 16., vasárnap: Beremend-Mohács, Kozármisleny-Keszt- hely, Letenye-Dombóvár, Szentlőrinc- Bonyhád, Harkány-Balatonfüred, Baja- Nagyatád, 15 óra. Szabad: Zamárdi. 18. forduló. Március 22., szombat: Dombóvár-Mohács, 15 óra. Márc. 23., vas.: Bonyhád-Letenye, Keszthely-Szent- lőrinc, Balatonfüred-Zamárdi, Nagyatád- Harkány, Barcs-Baja, Beremend-Boly, 15 óra. Szabad: Kozármisleny. 19. forduló. Március 29., szombat: Dombóvár-Bonyhád, Zamárdi-Nagyatád, 15 óra. Március 30., vasárnap: Letenye- Keszthely, Kozármisleny-Balatonfüred, Harkány-Barcs, Baja-Beremend, Mo­hács-Boly, 15 óra. Szabad: Szentlörinc. 20. forduló. Április 5., szombat: Boly- Baja, 15.30. Április 6., vasárnap: Balaton- füred-Szentlőrinc, Nagyatád-Kozármis- leny, Barcs-Zamárdi, Beremend-Har- kány, KeBzthfly-Oombóvár, Bonyhád- Mohács, 15.30. Szabad: Letbnye. 21. forduló. Április 12., szombat: Zamárdi-Beremend, 15.30. Április 13., vas.: Kozármisleny-Barcs, Bonyhád- Keszthely, Letenye-Balatonfüred, Szent- lőrinc-Nagyatád, Mohács-Baja, Harkány- Boly, 15.30. Szabad: Dombóvár. 22. forduló. Április 19-, szombat: Boly-Zamárdi, 16 óra. Április 20., vasár­nap: Nagyatád-Letenye, Barcs-Szent- lőrinc, Beremend-Kozármisleny, Baja- Harkány, Balatonfüred-Dombóvár, Keszthely-Mohács, 16 óra. Szabad: Bonyhád. 23. forduló. Április 26., szombat: Zamárdi-Baja, Dombóvár-Nagyatád, 16 óra. Április 27., vasárnap: Mohács-Har- kány, Kozármisleny-Boly, Szentlőrinc- Beremend, Letenye-Barcs, Bonyhád-Ba- latonfüred, 16 óra. Szabad: Keszthely. 24. forduló. Május 3., szombat: Boly- Szentlőrinc, 16.30. Május 4., vasárnap: Harkány-Zamárdi, Barcs-Dombóvár, Nagyatád-Bonyhád, Balatonfüred-Keszt- hely, Baja-Kozármisleny, Beremend- Letenye, 16.30. Szabad: Mohács. 25. forduló. Május 10., szombat: Dombóvár-Beremend, 16.30. Május 11., vasárnap: Keszthely-Nagyatád, Bony- hád-Barcs, Letenye-Boly, Szentlőrinc- Baja, Mohács-Zamárdi, Kozármisleny- Harkány, 16.30. Szabad: Balatonfüred. 26. forduló. Május 17., szombat: Boly-Dombóvár, 17 óra. Május 18., vasár­nap: Zamárdi-Kozármisleny, Balaton- füred-Mohács, Barcs-Keszthely, Bere- mend-Bonyhád, Harkány-Szentlőrinc, Baja-Letenye, 17 óra. Szabad: Nagyatád. 27. forduló. Május 24., szombat: Dombóvár-Baja, 17 óra. Május 25., vasár­nap: Mohács-Kozármisleny, Szenüőrinc- Zamárdi, Letenye-Harkány, Bonyhád- Boly, Keszthely-Beremend, Balatonfü- red-Nagyatád, 17 óra. Szabad: Barcs. 28. forduló. Június 1., vasárnap: Za- márdi-Letenye, Kozármisleny-Szentlő- rinc, Barcs-Balatonfüred, Boly-Keszt- hely, Baja-Bonyhád, Harkány-Dombó- vár, Nagyatád-Mohács, 17 óra. Szabad: Beremend. 29. forduló. Június 8., vasárnap: Bonyhád-Harkány, Nagyatád-Barcs, Ba- latonfüred-Beremend, Keszthely-Baja, Dombóvár-Zamárdi, Letenye-Kozármis- leny, Mohács-Szentlőrinc, 17 óra. Sza­bad: Boly. 30. forduló. Június 15., vasárnap: Szentlőrinc-Letenye, Beremend-Nagy- atád, Boly-Balatonfüred, Harkány- Keszthely, Zamárdi-Bonyhád, Kozár- misleny-Dombovár, Barcs-Mohács, 17 óra. Szabad: Baja. Tudósítóink jelentik Fölényes vadkerti győzelem KÉZILABDA NB Il-es női mérkőzések: Solt- vadkerti TE-Cece Simontomya 30-18 (16-7). Soltvadkert, 100 néző. V.: Katzenbach, Tapodi. STE: Győri - Pál 1, Korsós 10, Egédi 6, Berzsenyiné 7, Császár 1, Décsi. Csere: Csanády (k), Cseke 3, Rácz 2, Eifert E., Eifert T. Sörös, Turcsány. Edző: Forgó Erzsébet. Kiállítás: 6, ill. 8 perc. Hétméteres: 7/4, ill. 3/2. Nagyszerű kezdéssel a ha­zai csapat 7-2-re elhúzott. A vezetés megnyugtatta a játékosokat, akik szép akciókkal szórakoztatták a közönsé­get. A vadkerti lendület csak a 41. és a 46. perc között hagyott alább, akkor a vendégek sorozatban 4 gólt lőttek (22-13). Kitűnt: Győri, Berzsenyiné, Egédi, Korsós. Hercegszánó-Mohács 25-36 (11-17). Bácsbokod. V.: Kovács, Lesták. Her­cegszántó: Tábori Zs. - Pál 4, Pálfia 3/1, Hlavati 4/2, Klär 6, Horváth 1, Tá­bori M. 2. Csere: Juhászné (k), Putte- rer 5, Klement. Edző: Gál Géza. Kiállí­tás: 2, ill. 2 perc. Hétméteres: 8/3, ill. 4/3. Ifjúságiak: 20-28. Gál Géza: - Az influenza kicsit „átalakította” a csapa­tunkat, ami főleg védekezésben jelen­tett hátrányt a bajnokesélyes ellen. Láng Vasas-Bácsbokod 24-22 (12- 11). Bp., vezette: Csőregi, Flóris. Bács­bokod: Cifra - Romsics 3, Fodorné 6, Banász 4, Juhász M. 3, Schnábl 3. Ta­kács 2. Csere: Balogh (k), Vajda, Ju­hász P., Krascsenics, Tenner 1. Edző: Racsmány Árpád. A kiváló kapustelje­sítmények ellenére sem sikerült elhoz­ni a 2 pontot a Vasas otthonából, mert a támadások befejezésébe és a hétmé­teresek kihasználásába hiba csúszott. NB 1/B-s női mérkőzés: Kecs­keméti NKSE- Göd 18-27 (7-9). Kecskemét, 200 néző. V.: Szik- szay, Szilágyi. Kecskemét: dr. Zsoldosné - Palástiné, Mol­nár, Kiss R 1/1, Márki 9/1, Tóth 3, Szijjártó. Csere: Fekete (k), Halasi (k), Csordás, Szabó 5/2, Patyi. Edző: Toó- kos György. Kiállítás: 4, ill. 10 perc. Hétméteres: 7/4, ill. 6/4. Az első félidő küzdelmes, gólszegény játékot hozott, amelyben a vendégek bizonyultak jobbnak. Zsol- dosnét a 14. percben fejbedobták a lab­dával, enyhe agyrázkódást szenvedett. A helyére beállt első éves ifista Halasi jól mutatkozott be. Szünet után 8 perc alatt eldőlt a meccs, mert a két bünte­tőt is elhibázó hazaiak ellen a Göd eredményesen támadott (8-14). A kecs­keméti próbálkozások révén a félidő fe­léig csökkent a különbség (13-16), az utolsó negyedóra azonban egyértelmű­en a vendégek fölényét hozta. Ifjúsági eredmény: 29-11 (134). Felső-Bácska női bajnokság: Jánoshalma-JATESZ Dinamó Cicák 20-23 (6-9). Ld.: Bognár 9, Harczi 8, ül. Berenczki 7, Bodó 5, Ságodi 4. Kiskun­halas Fiat-Vadkerti KC 14-11 (9-5). Ld.: Pucsli 5, Mészáros 3, ill. Tóth 6. JATESZ-Radnóti 29-11 (11-4). Ld.: Bereczki 8, Ságodi 7, Bodó 7, ill. Barna 6, Gémes A 5. BOWLING Szuper Liga mérkőzések: Cam- pona BC-Kecskeméti BSE Agrikon 16:16. Pontszerzők: Vicha Gyula 6 pont 730 fa, Hugyecz Zoltán 4 p. 687, Méri Tibor 4 p. 678 fa, Vajda Franciska 2 p. 696. Bp. Wallis-Kecskeméti BSE Agri­kon 18:14. Psz.: Vicha Gy. 4 p. 705, Grosán Pál 4 p. 683, Méri T. 4 p. 678, Vajda F. 2 p. 670 fa. Az utolsó forduló­ban a Sopront fogadják a kecskeméti­ek, ám a mérkőzés eredményétől füg­getlenül a dobogóra már nem tudnak felkapaszkodni. Diákolim­pia-döntő, V­VI. krcs. A kecs­kemétiek ered­ményei, leány V. krcs., búvár­úszás 50 m: 1. Szegény Judit (Bányai-gimn.) 20.39. Uszo­nyos 100 m: 3. Szegény J. 50.08. Fiúk V. krcs. uszonyos 400 m: 2. Bács Ferenc (Eü. Szki) 3:39.30. VI. krcs. bú­vár 50 m: 2. Nagy Zoltán (Gáspár-szki) 19.16, 3. Börönte Antal (Bolyai-gimn.) 19.76. Uszonyos 100 m: 2. Börönte A. 46.76, 3. Nagy Z. 47.17, 400 m: 2. Börönte A. 3:53.23. CSELGÁNCS A Salgótarjánban rendezett orszá­gos rangsorversenyen 3. helyen vég­zett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr­főkapitányság együttese. Utoljára 1987-ben szereztek csapatversenyen bronzérmet. Részletes eredményeik, 52 kg: 3. Gulyás Ágnes, 60 kg: 1. Irházi Ferenc, 70 kg: 3. Szöllősi Ani­ta, 78 kg: 3. Zala Krisztina, 81 kg: 1. Hajdú László, 2. Petromán Gyula,90 kg: 3. Héjjas János, 100 kg: 3. Schrauf Csaba és Szűcs Attila. KARATE Wado-ryu utánpótlás-ob, Bp. A Ba­ja Wado Karate Dojo SE eredményei, formagyakorlat, 1990-ben szül. fiúk: 1. Kárpáti Viktor; 1991-ben szül., lányok: 3. Raics Nikolett. Küzdelem, 1991-ben szül. fiúk: 3. Kalmár István; lányok: 3. Raics Nikolett; 1993-ban szül., lányok: 3. Dér Anett. Klubvezető-edző: Major Tamás (2 dán). KOSÁRLABDA NB Il-es férfimérkőzések: Kis­kunfélegyházi KC-Univer KSE II. 69-93 (14-36, 25-14,17-22,13-21). Az időnként szép játékot hozó találkozó az esélyesebb vendégek győzelmével végződött. Gyulai Color-KKC 121-64 (31-13, 35-13, 26-21, 29-17). KKC: Vi­déki 18, Vakulya 4, Kósa 12, Jáger 7, Fekete 8. Csere: Hegedűs 9/3, Tóth 2, Herédi 4. Edző: Gál János. A hazaiak minden csapatrészükben felülmúlták ellenfelüket. NB H-es női mérkőzések: Egri TK- Kiskunfélegyházi KC 66-37 (12-6,18-7, 16-9,20-15) . A félegyháziak ifjúsági ko­rú játékosaikat szerepeltették. Ld;: Áb­rahám 15/6, Pallagi 8. Békési Áfész- Kiskunfélegyházi KC 55-61 (17-19, 19-13, 13-12, 6-17). KKC: Ábrahám 21/15, Hevér 6, Bodai 6, Pallagi 11, Tóthné 8. Csere: Makány 5, Máté 4. Edző: Nádasdi József. A küzdelmes ta­lálkozón a félegyháziak győzni akarása és kitűnő hajrája meghozta a sikert. LABDARÚGÁS Megyei III. oszt., Déli csoport: Szeremle-Felsőszentiván 3-3, Her- cegszántó-Borota 0-1, Kisszállás-Gara 0-2, Tataháza-Katymár 2-0. A Csávoly- Madaras mérkőzés elmaradt, a Duna- falva pedig visszalépett. NB 11-es terembajnokság, ráját­szás: Első Beton II. Szeged-Aréna Ze­neszalon Kiskunfélegyháza 8-2 (5-1). Aréna: Bánó - Fekete, Karsai 2, Kertész, Siber, Valkovics, Samu, Szabó, Kovács, Cseh. Csapatvezető: Faragó János. Nagy lendülettel kezdtek a szegediek, akik sorra lőtték góljaikat. A félegy- házaiaknak 3-1-nél még volt alkalmuk a felzárkózásra, de csak helyzetekig ju­tottak. A Szeged növelte előnyét és szinte már az I. félidőben eldöntötte a pontok sorsát. A gyenge napot kifogó Aréna szünet után sem tudta a szegedi­ekkel felvenni a versenyt. A Kecskeméten rendezett Nőnapi teremtorna végeredménye: 1. Örökif- jak, 2. NNC Frogs, 3. Napsugár és a Kósa Kft. RÖPLABDA NB Il-es női mérkőzés: Dabas-Bács Tak Mélykút 3:0 (7, 8, 13). Bács Tak Mélykút: Radvánszki, Weis, Cséplő, Miskolczi, Deák, Hatalóczky. Edző: Csontos Ferenc. Junior eredmény: 2:3 (16, -23, -14,16, -8). Egyetemi, főiskolai férfibajnok­ság, 2. forduló: Kecskeméti Főiskola- SOTE Bp. 3:0 (16, 8, 12). Kecskemét: Lajkó, Kiss G., Szűcs, Szenti, Szénási, Rapi. Csere: Takó, Légrádi, Gottschall, Bíró, Benyák. Edző: Maczák György. Mivel a fővárosiak lemondtak a visz- szavágó lehetőségéről, a kecskeméti csapat jutott tovább és a négyes döntő­be kerülésért a S2TE Szegeddel játszik. SAKK Megyei csapatbajnokság, 9. fordu­ló: Kiskunfélegyháza-Madaras II. 7.5:2.5, Bugac-Baja II. 3:7, Köszolg II.- Széchenyi II. 7:3, Madaras [.-Ke­rekegyháza 6:4. 10. forduló: Kerekegy- háza-Kalocsa II. 7:3, Széchenyi II.- Madaras 1. 3.5:6.5, Baja II.-Köszolg II. 1:9, Madaras II.-Bugac 3:7, Köszolg III.- Kiskunfélegyháza 7:3. A Jánoshalma visszalépett. Kormos Kupa egyéni verseny, Kis­szállás. Végeredmény, férfi: 1. Kis- györgyei Ferenc 10, 2. Torma István 8.5, 3. Kazi Tibor 6.5 pont. Ifjúsági: 1. Kothencz Tamás 5 pont. A győztesek egy évig őrizhetik a vándorkupát. Az elmúlt hétvégén rendezték meg a megyeszékhelyen a Kecskemé­ti Tél 2003 ifjúsági versenyt, melyen közel nyolcvanan vettek részt az or­szág minden részéből, sőt a Vajda­ságból is érkeztek sakkozópalánták. Kalocsa és vonzáskörzetét négyen képviselték. Eredményeik: 3. Eltigani Omár (Kalocsa, Kunszt utcai Óvoda) 5 pont, 6. Eltigani Amír (Kertvárosi Ált. Isk.) 4 pont, 8. Szabó Gergő (Ka­locsa, Újvárosi Óvoda) 4 pont. I. krcs.: 1. Balázs Gábor (Uszódi Ált. Isk.) 6,5 ponttal, veretlenül. Megyei diákolimpia, egyéni döntő, Kalocsa. Győztesek, akik bejutottak a junius 6-8-i országos döntőbe, 8 éve­sek: Farkas Gábor (Arany J. Ált. Isk. Kmét) és Vince Andrea (II. Rákóczi F. Ált. Isk. Baja). 10 é.: Petróczi Richárd (Rigó J. Isk. Bugac) és Galántay Kin­ga (Központi Ált. Isk., Baja). 12 é.: Herczku Dániel (ÁMK Kiskun­halas) és Tóth Sarolta (ÁMK). 14 é.: Molnár Tamás (Vécsey Ált. Isk. Solt) és Kovács Dóra (II. Rákóczi Baja). 16 é.: Szabadi Ferenc (Dózsa Gy. Gimn., Kis- kunmajsa) és Tóth Lili (Szilády Á. Gimn., Kiskunhalas). 18 é.: Somorai Zsolt (III. Béla Gimn., Baja) és Tala Ju­dit (Móra F. Gimn., Kkfháza). TEKE NB I-es női rájátszás, az 1. forduló eredménye: Anda Kaposvár 5 pont (2945 fa), Szanki Olajbányász 3 pont (2875 fa), PMSE Antenna Hungária 2 pont (2807 fa), Dynamic Győr 1 pont (2752 fa). NB Il-es férfimérkőzés: Köfém SC- Szanki Olajbányász SE 6:2 (2530-2514 fa). Psz.: Berényi L. 460, Kardos B. 423. NB III-as férfimérkőzés: Köszolg SC-Orosháza 6:2 (2579-2363 fa). ULTI Homorúdon rendezték a Dél-Bács- Kiskun megyei bajnokság 7. fordulóját 39 résztvevővel. ÁUás (élmezőny): 1. Pilisi János (Kalocsa) 11, 2. Orsós Já­nos (Szeretnie) 11, 3. Szűcs Sándor (Homorúd) 10, 4. Gilicze László (Her­cegszántó) 10, 5. Szabados József (Hercegsz.) 10, 6. Vankó László (Bács­almás) és Vélin Marin (Hercegsz.) 10 ponttal. A Mohács-sziget Kupa állása: 1. Vöő György (Hercegsz.) 26,2. dr. Buják Jó­zsef (Újmohács) 19, 3. Barna István 17, 4. Giücze László 16, 5. Vöő István (mind Hercegsz.) 16 ponttal. ÚSZÁS Diákolimpia III-IV. krcs. országos döntő, Eger. A kecskeméti eredmé­nyek, leány, 50 m mell: 8. Papp Renáta (Zrínyi I. Ált. Isk.) 38.41. Férfi, 100 m mell: 8. Hegedűs Zsolt (Németh L. Gimn.) 1:17.18 - új egyéni csúcs. VÍZILABDA Leány gyermekbajnokság (1989- es szül.), Kecskemét. Végeredmény (élcsop.): 1. BVSC, 2. Eger, 3. Solár- ker Villanó Fókák Kmét. Eredmé­nyek: Kecskemét-BVSC 3-4, ­Püspökladány 8-2, - Szeged 17-3. Kecskemét: Szegedi - Virágh Bo. 7, Tóth M. 15, Gőgh 1, Kunszt 4, Gulyás 1, Zombor, Sirkó, Virágh Bi„ Zubek. Edző: Valkay Ferenc. A szombatra Kecskemétre kiírt or­szágos serdülő- és utánpótlás-bajnok­ság elmaradt, mert a Vasas csapata nem jelent meg. Mai műsor KOSÁRLABDA Magyar Kupa, férfi visszavágó mérkőzés a legjobb 4 közé jutá­sért: Szolnok-Univer KSE. Szolnok, 18 órakor. Az első meccset a Tisza- partiak nyerték 96-89-re. LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Dunaferr- Békéscsaba, 14.30-kor. Videoton- Sopron, Győr-ZTE, 17 órakor. MTK- Kispest Honvéd, Újpest-Siófok, Debrecen-FTC, 18 órakor. NB Il-es mérkőzés: Kistarcsa- Kiskunhalas, 14.30-kor. ■ BÁBOLNA kiskunfélegyházi boltjában napos- és előnevelt csirke rendelhető. 06-20/9415- 540. — * * *35477* B0XERKÖLYKÖK tk.-vel eladók. 20/3486- 846. *37281* FRISSFEJŐS tehén eladó. 20/4820-546. •37288* MALAC 70 db, anyakoca 60 db eladó vagy anyajuhokra cserélhető. 06-74/490-002. •34728* MERIN0K0S 2 db, törzskönyves eladó. T.: 30/380-73-83 •35504* NAGYÜZEMI jellegű malacot veszek 50 db fö­lött. Tel.: 06-30/552-57-26-29779­SÁRGA kancacsikó 1,5 éves eladó. Irányár: 180 E, v. birkacsere érdekel. 30/307-7341. *35813* STRUCC-CSIBÉK előjegyezhetők. 20/9351- 866. •37280’ SÜLDŐK és 2000 db akáccsemete eladó. Érd.: 06-76/702-551 telefonon. •37301’ TOJÓTYÚKOK eladók Kerekegyházán. Tel.: 06- 20/3626-517 *37402* TYÚK 220 Ft/db Kecskeméten: 30/9-557- 051. •37437* VÖRÖSTARKA borjú eladó. 20/4820-546. •37288* *8 db fekete bika; ugyanitt takarmányrépa eladó. Érd.: 78/368-553, este. *37247* OKTATÁS KERESKEDŐ boltvezető, vendéglátó üzletveze­tő, ABC-eladó OKJ-s tanfolyamok Kecskemé­ten. Tanfolyami díj: 20.000 Ft/fő + vizsgadíj. Kedvező részletfizetés! Jelentkezni lehet: Tóth L. Általános Iskola Kecskemét, Czollner tér 1., minden hétfőn és szerdán, 16-18 óra között. Felvilágosítás a 76/417-388 vagy a 06- 30/315-5148 telefonszámokon. •23189­PÉNZPIAC HITELÜGYINTÉZÉS ingatlanfedezettel, akár terhelt ingatlanra is. 06-70/312-0994. •32975* LAKÁSHITELEK: 06-20/363-0249. •37372’ MEGLÉVŐ jelzáloghitelek kiváltása 4%-os álla­milag támogatott hitelekre. 70/312-0993. *32972* SZOLGÁLTATÁS KÚTFÚRÁS! Minőségi anyag+versenyképes ár Kis Károly kútfúrómester Halas. 30/9384- 789 PALATETŐMOSÁS, zsindelyezés: 30/234- 9135. *37386* REDŐNY, RELUXA készítése, javítása. Tel.: 76/413-016, 30/9482-636 *27421* RÉGISÉG «Bieder nagyszekrény, barokk étkező, író­asztal kedvező áron eladó. 76/480-068. •37296’ RENDEZVÉNY ROMANTIC, KACZ0R FERI, EDU-SHOW és a RÓ­NA együttesek a kméti Konzervár évadzáró bálján ápr. 4-én. Jegy: Csertő, 76/518-188 *35191* TÁRSKERESÉS A KECSKEMÉTI országos fényképes társkereső klub mindenkinek. Érdeklődni: 76/494-691. *32567* ISMERTETŐNK: 70/240-6789. Júlia Társkere­ső •34649* GARÁZS KISKUNHALAS közp.-ban garázs kiadó. Érd.: Kiskunhalas, Kossuth u. 6.11/7., reggel. Halász •37430* KM ÉTEN, a Március 15. utcában ikergarázs sürgősen eladó. Érd.: 76/489-561, 06- 30/355-2795. •29184* VEGYES DRÓTFONAT a gyártótól még a tavalyi áron. 500 fm felett árkedvezmény, ingyenes házhoz szállítás. 66/437-362, 30/2789-631. *35186* K Lajosmizse és környékén eltartási szerző­dést kötnénk egyedülálló vagy idős házaspár­ral gazdálkodásra alkalmas tanya használatá­ért. 06-20/354-4330. •37261* MEZŐGAZDASÁG AKÁC szőlőtám, -oszlop, új. Érdeklődni: 30/9533-163. •34743* ÁRPA 2400 Ft/q, kukorica 2500 Ft/q, 80 q fö­lött helybe szállítva. Érdeklődni lehet: 30/9258-611. •35413* DELTA típusú gépesített tojóbattéria eladó. Érdeklődni lehet a 30/9637-724-es telefon­számon. *34409* JÓGAZDA Bolt Kecskemét-Kadafalva. Fémzá­rolt tavaszi vetőmagok nagy választékban, kedvező áron. Olcsó műtrágyák. Szállítás megoldható. Érd.: 76/429-011, 06-30/550- 47-49. *29630* 8 Lisztes korpa eladó. Érdeklődni lehet: 06- 30/9455-369. •22490* « Őszibarack-, meggyoltvány tavaszi-őszi te­lepítéshez eladó. 76/455-689, 30/2558- 194. *34531* SZŐLŐTELEPÍTŐK, figyelem! Európai gyökeres szőlővesszők tavaszi-őszi telepítésre megren­delhetők. 06-30/3306-869; 06-30/3007- 733. •31712* «Tisztított köles eladó. Érdeklődni lehet: 20/5935-972. *37433*

Next

/
Oldalképek
Tartalom