Petőfi Népe, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-11 / 59. szám
2003. Március 11., kedd Petőfi Népe j(iskőrös Vadkert, Kecel [Q 11 vcnn * & és környéke Szerkeszti: Sinkovicz László Emlékünnepség Kiskörös Március 15-én, a délelőtti órákban emlékeznek Kiskőrösön az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulójára. Kilenc órakor, Barkóczi Ferenc polgár- mester kitüntetéseket ad át a városháza dísztermében. Háromnegyed tízkor térzenével kezdődik az ünnepség a Petőfi-szobor- nál. Itt Kovács Gábor előadásában hangzik el a Nemzeti dal, majd a polgármester ünnepi beszéde következik. A Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói irodalmi műsorral idézik fel a történelmi esemény legfontosabb momentumait. Ezután társadalmi szervezetek, intézmények megkoszorúzzák a költő, valamint Bem József szobrát és a 48- as emlékművet. _________ ■ Honvédportrék Császártöltés Plohn József, fényképész felvételeiből nyílik kiállítás március 16-án 11 órakor a császártöltési Teleházban. Az „1848-as honvédportrék” címmel megrendezett tárlatot dr. Dömötör János, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum nyugalmazott igazgatója nyitja meg. Ezt követően, a hagyományoknak megfelelően Flick József, a falu polgármestere köszönti a település legjobb tanulóit, és adja át mindannyiuknak az önkor- mányzat ajándékát. _________■ Állásajánlat Kiskőrös: vagyonőr 4 fő, növénytermesztési és kertészeti munkás 60 fő, recepciós 2 fő, szakács 1 fő, felszolgáló 2 fő, adminisztrátor 1 fő, középiskolai tanár, oktató 2 fő, matematikafizika szakos középiskolai tanár 1 fő, bor, pezsgőgyártó 1 fő, borászati pincemunkás 1 fő, virágkötő 1 fő, hegesztő, lángvágó 6 fő, CNC gépkezelő 4 fő, festő és mázoló 4 fő, vas- és fémszerkezeti lakatos 2 fő, marós 1 fő, esztergályos 1 fő, egészségügyi, oktatási szolgáltatás foglalkozású 1 fő. Kecel: felszolgáló 1 fő, segédmunkás 9 fő, eladó 4 fő, italgyártó gépkezelő 1 fő. Soltvadkert: általános mező- gazdasági munkás 5 fő, segédmunkás 4 fő, bútorasztalos 1 fő, forgácsoló 1 fő. Akasztó: cukrász 1 fő. Bócsa: vegyi alapanyagot és terméket gyártó gépkezelő 1 fő, szőlőtermesztő 3 fő. Kaskantyú: park- és kertépítő, gondozó 1 fő. Páhi: húsfeldolgozó 1 fő. Tabdi: segédmunkás 1 fő. ■ KISKŐRÖS, Petőfi tér 3. Tel./fax: 78/414-020 SMS: 06-30/90-37-249 Email: kivansag@kunsagradio.hu website: www.kunsagradio.hu Kunság Rádió! Hát mi más? Az EU-ban sem lesz könnyű Gépesített szüret. Német szakemberek szerint, gépesítéssel jelentősen csökkenthetőek a szőlőtermelés költségei. (Képünk illusztráció) ■ Az egyházi szervezetek is részt vesznek az EU-csatlakozásra való felkészítésben. Kiskőrösön, az evangélikus gyülekezethez tartózó vincellérek számára tartanak szemináriumokat külföldi előadók részvételével. Kiskörös A protestáns egyházakhoz kötődő vállalkozók számára kíván szakmai segítséget nyújtani a fővárosi székhelyű Iniciatíva Egyesület. Az 1997- ben alakult szervezet különböző szakterületeken működő vállalkozásoknak szervez konzultatív tanácskozásokat, továbbképzéseket. Koren András, az egyesület elnöke elmondta, hogy az elmúlt két évben főként az uniós csatlakozásra való felkészülés jegyében szervezték programjaikat. Az elmúlt év őszén és a napokban a szőlészet, borászat lehetőségeiről tartottak szemináriumot Kiskőrösön, az evangélikus imaházban. Lupták György, evangélikus lelkész ajánlotta figyelmükbe a témát, és ő szervezte meg a gyülekezethez tartozó mezőgazdasági vállalkozók részvételét is. A március 2-án megtartott foglalkozáson három, Németországból érkezett előadónak tehettek fel kérdéseket a jelenlévők. Legtöbbjüket az ottani szőlő- és bortermelés jövedelmezősége, valamint az igényelhető támogatások mértéke érdekelte. Az uniós tagországból jött szakemberek nem sok jóval biztatták a helyi termelőket, ugyanakkor azt is őszintén elmondták, milyen módon lehet a szőlő- és bortermelésből megélni a csatlakozás után. Mindenekelőtt összehasonlították a két ország szőlőtermelési mutatóit. Ebből kiderült, hogy amíg Magyarországon 80 Ft a szőlő kilójának előállítási költsége, addig Németországban 230 Ft. A felvásárlási ár a miénkhez hasonló arányt mutat, tehát ráfizetéssel lehet értékesíteni. - Akkor miért érdemes mégis szőlővel foglalkozni? - tették fel a kérdést a körösi gazdák. Dr. Franz-Werner Michel, szőlész-borász szakember szerint a szőlőtermesztés önmagában nem rentábilis. A jövedelmezőség a feldolgozás és a bor- értékesítés során jelentkezik. Kisebb mértékben a lédig bor, jóval nagyobb arányban a palackozott termékek eladása biztosítja a nyereséget. Természetesen nagy hangsúlyt helyeznek a minőség folyamatos fenntartására. A minőségi borok esetében tartományonként limitálják a hektáronkénti szőlőtermést. Az egy hektáron termelt szőlőből maximum 80-100 hektó minőségi bor készíthető. Az uniós országoknak össze kell fogniuk a bortermelésben, mert csak egymást segítve, különleges minőségű termékekkel tudnak versenyezni a világpiacot elárasztó olcsó, de kitűnő dél-amerikai borokkal. Hartmut Tőter, mezőgazdász versenyképesnek tartja a magyar borokat, de a termelés struktúráját korszerűsítem kell. A társulás valamilyen formája elkerülhetetlen, mert a magára maradó termelő nem tudja érdekeit érvényesíteni a piacon. Dr. Otto Strecker, agrárközgazdász professzor fontosnak tartotta, hogy a mezőgazdasági termelők megőrizzék vállalkozó kedvüket az EU-ban.- Tudomásul kell venni, hogy mindenki csak saját magára számíthat, az Unió nem oldja meg helyettük problémáikat. Léteznek ugyan különböző támogatási formák, de azokat többnyire a termelési szerkezet átalakítására adják és nem személyes segélyként, - mondta a professzor úr. A csatlakozással kapcsolatban meggyőződése, hogy a szerződés aláírását követően senki sem érez majd valamiféle változást.- Az uniós tagság előnyei folyamatában jelentkeznek és semmiképpen sem lesznek sokkoló hatásúak. Mi azért vagyunk itt, hogy segítsük magyar barátainkat a később bekövetkező változásokra való felkészülésben - fejezte be nyilatkozatát a német előadó. _________________ SINKOVICZ LÁSZLÓ Első Nőnapi Országos Borverseny Borbírálók. A nőnapi borversenyen kizárólag hölgyek bírálták a „konty alá való” borokat. Kiskörös Különleges borversenyt tartott pénteken, az Első Magyar Szőlészeti és Borászati Egyesülés, a Vinum Hotelben, a nemzetközi nőnapon. Csak hölgyekből álló bizottságok bírálták az ország bortermő vidékeiről beküldött mintákat. A szervezők virágcsokorral köszöntötték az édes, félédes és félszáraz borok, valamint pezsgők borversenyére érkező hölgyeket a kiskőrösi Vinum Hotelben. A kizárólag nőkből álló bíráló bizottságokban neves borászati szakemberek és szakmai ismeretekkel nem rendelkező, de borkedvelő hölgyek külön pontozták az ország legnevesebb bortermelő vidékeiről érkezett borokat. Ez utóbbiak között volt színésznő, újságíró, közéleti személyiség, valamint Borbarát Hölgyek Egyesületi tagok. Hatvannyolc bormintát kóstoltak végig a lányok és asszonyok, s a vidám hangulat ellenére mindegyikük komolyan vette feladatát. Olyannyira, hogy az eredményhirdetés alkalmával, dr. Kerényi Zoltán, a kecskeméti Szőlészeti Kutatóintézet főmunkatársa, az egyesülés elnöke meglepő bejelentést tett. - A borok minőségét szinte azonos sorrendben értékelték a szakemberek és a laikus hölgyek. Ennek alapján a Hilltop borászat 2001-es évjáratú Móri Ezerjó bora nyerte el a fődíjat. Nagy arany minősítést kapott még a Hungarovin 1966-os Tokaji Aszú bora és ugyancsak a Hilltop borászat 99-es Tokaji Furmintja. Ezeken kívül 8 arany, 18 ezüst és 27 bronzérmet osztottak ki a „konty alá való” borok versenyén. A tetemes mennyiségű bor kóstolása után a házigazda Po- hankovics Pál és családja a Vinum Hotel specialitását kínálta ebédre az első országos nőnapi borverseny résztvevőinek. A mostani kezdeményezést tovább folytatják, mert hagyományt kívánnak teremteni a különleges eseménynek. __________________S. L Megismételték a közgyűlést Akasztó - Kiskörös Közel két hónap elteltével újra közgyűlést tartott az Akasztói Spothorgász Egyesület. A horgászok legfőbb fórumán az ez évi költségvetésről és személyi kérdésekről döntöttek. Január 12-én tartotta rendes közgyűlését az Akasztói Sporthorgász Egyesület. Nagy vita után, többek között, jóváhagyták az egyesület 2003 évre szóló költségvetést is. A közgyűlés résztvevői elsősorban azt kifogásolták, hogy miközben jelentős összegek szerepeltek működési költségként a tervezetben, halasítás- ra nem terveztek egyetlen fillért sem. Ennek ellenére a költségvetést megszavazták. A közgyűlés tapasztalatait összegző vezetőségi ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdasági felelős más tervezetet ismertetett a legfőbb fórumon, mint amit az ezt megelőzően a vezetőség jóváhagyott. Miután nem volt hajlandó új költségvetést készíteni, ezt megtette helyette a vezetőség, és ennek elfogadására március 9-ére új közgyűlést hívott össze. Egyben felkérte a felügyelő bizottságot az ügy kivizsgálására, az elmúlt öt év pénzügyi okmányainak ellenőrzésére, valamint annak megállapítására, hogy a gazdasági felelős tagja-e az egyesületnek. A gazdasági felelős azonban a határidők rövidségére hivatkozva nem működött együtt a bizottsággal, nem adta át az okmányokat és nem ment el a meghallgatásra. Ezért a közgyűlésen ismertetett bizottsági jegyzőkönyvben csak annyit állapítottak meg, hogy a költségvetés előterjesztésével a gazdasági felelős megsértette az egyesület alapszabályát, valamint a tavalyi hivatalos tag- nyüvántartásban nem szerepel a neve. A megismételt közgyűlés elfogadta a módosított, félmillió forintra tervezett halasítási összeget tartalmazó költségvetést, és felmentette tisztségéből a gazdasági felelőst. Kétnapos táncverseny Táncverseny. A keceli Perity-Benedeczki páros korosztályában első helyezést szerzett a latin táncok kategóriájában. ■ Kecel Több mint ötszáz táncospár vetélkedett a Kelet-Magyaror- szág társastánc bajnoka címért a hétvégén Kecelen. A rendezvény a közönség körében is nagy sikert aratott. A szegedi székhelyű B. E. S. T. Kulturális Sportegyesület Classic magán tánciskolájának szervezésében tartották meg a hétvégén, a Kelet-magyarországi társastánc bajnokságot. A rendezési feladatokkal az egyesület keceli telephelyét bízták meg, amely a helyi önkormányzat és szponzorok támogatásával kitűnő feltételeket biztosított a látványos verseny lebonyolításához. A keceli táncklub pályázaton nyerte el a megtiszteltetést, de a versenyen sem okoztak csalódást. A Junior 2 B. korosztályú Varga Tamás-Pandúr Petra páros, a standard és latin táncok kategóriájában is győzött. A Junior 2 D. korosztályban versenyző Perity Bálint-Benedeczki Petra páros pedig a standard táncokban negyedik, a latin táncok kategóriájában első helyezést szerzett. Döntőbe jutott és ötödik helyezést ért el a Hortobágyi János-Vancsura Edina felnőtt „E” kategória, latin táncokban versenyző páros. Kié lesz a vándorserleg? Kiskőrös Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Kadarka Nemzetközi Nagydíj borversenyt Kiskőrösön, a 48-as szabadság- harc előestéjén. Ugyanúgy, mint az elmúlt évben, ismét az István Borház ad otthont március 14-én, a város legnagyobb borversenyének. A mintákat beküldő hazai és külföldi borászatok, termelők a különböző minősítések és különdíjak mellett versenyeznek az 1998-ban alapított Kadarka-vándorserleg- ért is. A szervezők reménykednek, hogy a tavalyi kitűnő évjárat következtében első alkalommal Kiskőrösön marad az értékes trófea. Az egész napos programot jazz koncertek és más szórakoztató rendezvények színesítik. A borverseny média fővédnöke Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke, társadalmi fővédnöke Vá- ri Gyula, vadászpilóta._______■