Petőfi Népe, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-08 / 57. szám
2003. Március 8., szombat Petőfi Népe - 7. oldal Petőfi Népe Kecskemét és környéke Jubilál az Arany János-iskola A domborműavató ünnepségen az iskola diákjai adtak műsort. Kecskemét Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a napokban Kecskeméten az Arany János Általános Iskola. E jeles alkalmat az Intézeti Napok rendezvény- sorozattal teszik emlékezetessé, amely kedden ér véget. Az iskola aulájában avatták fel azt az emléktáblát, amellyel az elmúlt harminc év eseményeinek és elődeiknek állítottak emléket - mondta megnyitó beszédében Nagyné Nyekita Ilona igazgatófőtanácsos. A tábla gondolata egy évvel ezelőtt született meg a tanári karban. Megvalósításában részt vett Fellegi Tamás kőfaragó és Timbuszné Sóber Anikó. A bronz domborművűn névadójuk, Arany János portréja látható, de szintén ezen alkotással szerettek volna emléket állítani az iskola egykori igazgatójának, Varjú Lajosnak. Akinek tiszteletére éppen tíz évvel ezelőtt indult útjára a természettudományi verseny, amely a helyi megmérettetésből mára megyeivé nőtte ki magát. A rendezvény eddigi talán legsikeresebb programja a múlt pénteki gálaest volt az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Több mint 170 gyermek lépett színpadra szüleik, a város vezetése és a meghívott vendégek előtt. A diákok produkcióit hatalmas tapsvihar fogadta. Hétfőn rendhagyó délelőttöt tartottak, minden osztályt meglepetés várt: egy-egy finom torta. Délután nyílt meg az Arany és Petőfi verseinek illusztrációiból összeállított rajzkiállítás. Ezt követően mindennap különböző versenyeken mérhették össze tudásukat a diákok. Az intézeti napok kedden a meghirdetett versenyek eredményhirdetésével zárul. ■ Szoborkiállítás a fesztiválon Kórházi bohóc-doktorok Ártatlannak vallották magukat Valamennyi vádlott ártatlannak mondta magát a megyei bíróságon, abban a büntetőügyben, amelyben emberkereskedelem, személyi szabadság megsértése és kitartottság a vád. Megyei bíróság Szerdán, a negyed- és az ötödrendű vádlottak kihallgatásán az ismétlődött meg, ami két nappal korábban: amikor a vádiratban az első három helyen szereplő férfi tagadta keményen, hogy bármilyen köze lenne az ügyhöz. A felolvasott rendőrségi jegyzőkönyvekből és a bíróságon tett kiegészítésekből az a kép látszott kikerekedni, mintha a kecskeméti Vízmű utcában nem megvásárolt prostituáltak, hanem albérlő lányok éltek volna együtt a szolnoki K. Gy.-vel. Az ötödrendű - egyébként nős - vádlott például azt állítja, hogy csupán azért vitte oda az általa a szeretőjének mondott, fiatal kiskunhalasi lányt, hogy szállást kapjon a házban. Merthogy K. Gy. elvileg bárkit befogadott, aki beszállt az albérleti díjba és a rezsibe. Az ügyészség egészen másként látja az épület funkcióját. Úgy gondolják, hogy a házat százezer forintért bérlő K. Gy. a lányokat 200- 300 ezer forintért vásárolta. Majd a házban őriztette őket, és a Kecskemét környéki utak mellett kellett dolgozniuk prostituáltként. Ezt támasztanák alá a nők által a rendőrségen tett beismerő vallomások, amelyeket azonban már közjegyző előtt visszavontak szinte valamennyien. A hasonló ügyeknél egyébként - lehet mondani - még sosem fordult elő, hogy ne így történt volna. A bíróságnak azonban mérlegelnie kell majd az „első felindulásban tett” tanúvallomásokat is, így a vádképviselet számára egyelőre nem reménytelen a helyzet. A büntetőperben most hosszabb szünet következik: várhatóan április végén folytatják a tárgyalást. ___________m. w. m. „Hol itt az igazság? - kérdem én” Visszhang Tegnap felhívta szerkesztőségünket dr. Ferenczi István megyei főjegyző, és arra kért minket, hogy helyesbítsük a pornókép-botrányról szóló cikkünk egyik állítását, ami szerinte tévesen jelent meg. Mégpedig az, hogy ő megkérdezte Kohajda Lászlót, a pedagógiai intézet igazgatóját: „Lát-e valamilyen összefüggést a személye körül kirobbant, pénteki közgyűlési vita és a CD-ügy között? Kohajda László azt válaszolta, hogy nem.” Ferenczi úr szerint azonban ő ilyet nem kérdezett. A Kecskeméti Televízió műsorában Kohajda László a következőket nyilatkozta: „Nagyon sajnálatos eseménynek tartom azt a csúsztatást, amely ennek kapcsán napvilágot látott. Mert a iojegyző ur nyuaiKozatai egy sajtóorgánum közölte. (Egészen pontosan a Petőfi Népe. A szerk.) Szeretném, hogy ha tisztáznánk a dolgokat és az igazságot feltárhatnánk. Ezzel a politikai kérdésével összefüggésben jelent meg pont az a csúsztatás, amiről beszéltem. Úgy, hogy kétszer egy mondatot akkor hadd olvassak fel. Tehát a főjegyző kérdezte tőlem - olvasom az újságból: „Lát-e valamilyen összefüggést a személye körül kirobbant, pénteki közgyűlési vita és a CD-ügy között? Kohajda László azt válaszolta, hogy nem.” Idéztem az újságból és most idézek a jegyzőkönyvből: „Arra a kérdésre, hogy látok-e .összefüggést a február 28-i közgyűlésen engem ért támadások és a mostani üggyel összefüggésben, a következő tartalmú választ adtam: nem tartom elképzelhetőnek, hogy összefüggés lenne a két dolog között.” Itt a főjegyző úr aláírása a jegyzőkönyvön az enyémmel együtt. „Hát hol itt az igazság? - kérdezem én.” Hát hol is? A magunk részéről nem látunk különbséget a két idézet között, az viszont érdekes, hogy a főjegyző úr szerint nincs is olyan passzus a jegyzőkönyvben, amit Kohajda úr idézett. A Petőfi Népe álláspontja az ügyben egyébiránt az, hogy ennek az egésznek nincs jelentősége. Annak van jelentősége, hogy Bács-Kiskun megye iskolái és óvodái olyan CD-ket kaptak a pedagógiai intézettől, melyeken pornófotók voltak, az igazgató úr gyermekkori és magánképei közé keveredve. Ennyi. A SZERK. Kultúra A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozata részeként március 13-án, 17 órakor kiállítás nyílik a Nemzetközi Kerámia Stúdióban (Kecskemét, Kápolna utca 13.) Mátyássy László szobrászművész kiállítását Budai Rita művészettörténész nyitja meg. Köszöntőt mond Probst- ner János, a kerámia stúdió igazgatója. A tárlatot március 30-ig tekinthetik meg az érdek- lődők, naponta 10-től 17 óráig.■ Festmények KiAllItAb Umenhoffer Pál naiv festőművész kiállítása nyílik meg holnap 10 órakor Kecskeméten. A Magyar Naiv Művészek Múzeumában a tárlatot Alföldi Albert, a megyei közgyűlés alelnöke nyitja meg. Közreműködik a Hajósi Népdalkor. A kiállítás ápri- lis 18-áig tekinthető meg. ___ ■ Egészségügy Hamarosan Kecskeméten is bohóc-doktorok szórakoztatják majd a megyei kórház gyermekosztályán fekvő kis betegeket. A részletekről tárgyalt tegnap az illetékesekkel dr. Albert Ro- yaards, a Piros Orr Bohóc Doktor Alapítvány igazgatója. A bohócdoktor ötletét Amerikában találta ki egy előadóművész, akinek kisebb testvére súlyos beteg volt. A módszer azóta Európában - különösen Hollandiában és Ausztriában terjedt el. A magyar Piros Orr Bohóc Doktor Alapítványt szintén osztrákok hozták létre. Az alapítvány ügyvezető igazgatója a holland dr. Albert Ro- yaards. A hatgyermekes családapa immár négy éve él Magyarországon és minden idejét a tevékenység népszerűsítésének, valamint az adománygyűjtésnek szenteli. Ő volt az, aki tavaly május elsején Sárospatakról elindult gyalog Hollandiába. Négy hónapig tartó útja közben mindenütt a bohóc-doktorok tevékenységére hívta fel a figyelmet. Az alapítvány keretében hivatásos előadóművészek - színészek, bohócok - dolgoznak, többnyire megbízásos alapon. Ők egészségügyi képzésen vesznek részt, ahol többek között pszichológiát is tanulnak. Ezt követően bohócjelmezben járják az egészségügyi intézmények gyermekosztályait. Az orvosokkal előre megbeszélik egy-egy kis beteg állapotát, gondjait. Ezt követően elszórakoztatják a gyerekeket, oldva a betegséggel, kórházzal járó félelmet, feszültséget, szomorúságot. A kórházakat egyébként rendszeresen felkeresik, általában heti két alkalommal. Az alapítvány jelenleg öt budapesti és egy győri kórházzal van kapcsolatban. Horváth Attiláné, a megyei kórház sajtó- szóvivője lapunknak elmondta, hogy az intézmény örül a lehetőségnek, s remélik, hogy a bohócdoktorok mielőbb megjelennek a gyermekosztályon. Elsősorban a város színművészeit képeznék ki a feladatra. takács valentina A környezetért Elismerés A Kecskemét Város Környezet- védelméért Díj adományozásáról döntöttek a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. Ennek értelmében a díjjal dr. Göbölös Antalt, valamint az Állami Erdészeti Szolgálatot tüntetik ki. Az elismeréseket várhatóan az ápri- lis 16-i közgyűlésen adják át. m Polgármesteri bál Ladánybene Ma este első alkalommal rendeznek polgármesteri bált La- dánybenén, a művelődési házban. A táncos mulatságot hagyományteremtő céllal indítják útjára. A műsorban fellépnek a diákok, az est sztárvendége pedig Aradszky László. A bevételből az iskola építés alatt álló tornaszobájának eszközbeszer- zését támogatják. __________■ Anyakönyvi hírek • Anyakönyvi hírek • Anyakönyvi hírek • Anyakönyvi hírek Születtek: Ország Máté (anyja neve: Czakó Gabriella) Nagykőrös, Molnár Milán István (Barna Bernadett Mária) Jánoshalma, Szálkái Zsolt (Kovács Nóra), Mogyoró Dávid Zsolt (Székely Éva Sáraú Krajnyák Richárd (Fri- gyik Éva) Tiszakécske, Krajnyák Adám (Frigyik Éva) Tiszakécske, Pap Attila (Pap Bernadett) Helvécia, Bodor Vivien (Forgó Mónika)) Péter Zita (Holló Klaudia), Gazsó Petra (Szabó Andrea) Felsőlajos, Molnár Evelin Lilla (Csernus Erika Mónika), Szűcs Viktória (Szabó Andrea), Horváth Mária Rozália (Petrik Magdolna) Tass, Szabó Tibor (Varga Éva) Lajosmizse, Major László (Kurucz Krisztina) , Bódog Bianka (Tóth Brigitta) Pusztavacs, Juric Barbara (Keresi Edit), Göb- lyös István János (Szabari Katalin), Vazul Attila Álmos (Járfás Orsolya), Bablinszki Barnabás (Nagy Ildikó), Bőszém Fanni (Szabó Éva) Nyárlőrinc, Rádi Hajnal (Mónus Andrea), Hajnal Mirjam (Balogh Annamária) Ágasegyháza, Sebetka Blanka (Okilszky Katalin) Dunavecse, Fábián Viktória (Látos Erika) Szabadszállás. Házasságot kötöttek: Pólyák Mihály és Szalai Tünde, Balog Zsolt és Gábor Teréz, Tőkés Tamás és Kovács Csilla. Meghaltak: Mancz Tibor, Virág Imréné Almási Julianna (Városföld), Ludvig Imréné Tar Erzsébet (Felsőlajos), Bállá Fe- rencné Fazekas Eszter, Tóth Lajos, Tápay Illés- né Felföldi Irma, Sebők István (Lajosmizse), Berger Józsefné Németh Ilona, Tercsi Já- nosné Mészáros Terézia (Lakitelek), Zubor- nyák Józsefné Mák Margit, Kosinár József (Kerekegyháza), »—»>■■ Erdélyi András (Baja),_ Glück Mátyásné Fink Éva, Vin- cze Mihály, Tóth István, Kövecses Gergely (Ballószög), Németh Györgyné Gyenezs Zsuzsanna (Szabadszállás), Mák Lászlóné Balogh Rozália, Kovács Istvánná Kutas Zsófia (Szabadszállás), Kiss István, Fazekas Jánosné Ficsor Ágnes, Fehér Sándor, Dankó Istvánná Zsikla Veronika (Ballószög), Durucz Antal (Kerekegyháza), Bartus Sándor, Asztalos Béla, Zsikó Mihályné Barka Ilona Erzsébet, Kermy Kálmán, Kozák János, Fábián-Tóth László Árpád, Tóth Ferencné Pintér Ilona (Lakitelek), Szikora Mátyás Jenőné Pelyhe Franciska (Kunszállás), dr. Kiskasza Margit, Bar- tucz Sándor, Mácsai László (Izsák), Tóth Mihályné Márton Mária Magdolna, Kusztor Árpád Sándor, Váradi Lajosné Kósa Lídia (Nagykőrös), Kőműves Istvánná Kovács Katalin (Tiszakécske), Szlatki Józsefné Szabó Borbála (Szabadszállás). ■ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kecskemét Megye! Jogú Város Közgyűlésének Kulturális és Turisztikai Bizottsága pályázatot ír ki a 2003. évi Kulturális Célfeladat terhére nyújtható támogatások elnyerésére A pályázat célja: Kecskemét kulturális közösségéhez tartozás tudatának erősítése, kulturális események, programok megrendezésének támogatása Pályázati feltételek: 1. Pályázni lehet: A fenti cél elérését szolgáló bármilyen tevékenységgel, rendezvénnyel minden intézménynek, civil szervezetnek, jogi és magánszemélynek. Működési feltételeket a bizottság nem támogat, legalább 50% vagy ennél magasabb önrészt felmutató pályázatok részesülhetnek támogatásban. 2. A pályázat beadásának határideje: 2003. április 07. 3. Az elbírálás időpontja: A pályázati határidő lejártát követő 30 nap. 4. A pályázat benyújtható: Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Oktatási és Kulturális Osztályán (Kecskemét, Kossuth tér 1. II. em. 17., ahol a pályázati adatlap is átvehető). 5. A pályázatok elbírálásának szempontjai A bizottság kiemelten támogatja:- az ifjúság művelődését,- a kulturális hátrányok csökkentésére irányuló kezdeményezéseket,- Magyarország és ezzel együtt Kecskemét csatlakozását az Európai Unióhoz, az ehhez kapcsolódó feladatok ellátását, rendezvények lebonyolítását. Támogatja:- a város országosan és nemzetközileg elismert művészeti értékeinek megőrzését,- a médiumban a város kulturális életének és értékeinek hangsúlyosabb megjelenítését,- olyan írások elkészítését és megjelentetését a sajtóban, amelyek kritikai módon elemzik a város művészeti életét és elősegítik további fejlődését,- a Kecskeméten zajló, a város polgárságának közművelődését, szórakozását, szabad idejének tartalmas eltöltését biztosító rendezvények szervezését,- a múlthoz fűződő emlékek ápolását és a hagyományőrzést. 336517 t FOTÓI SEBESTYÉN HAJNALKA