Petőfi Népe, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-03 / 28. szám

VÍZÁLLÁS VILÁG Várható időjárás: Bács-Kiskun megye A korábbinál nedvesebb le­vegő érkezik térségünkbe, így többször erősen meg­növekszik a felhőzet. Emlí­tésre érdemes havazás nem valószínű. Időnként megélénkül néhol megerő­södik a déli szél. Rideg időre van kilátás, napköz­ben is fagyni fog. Készitattt: Közlekedésmeteoroiógia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Lényegesen nem változnak a közlekedés időjárási feltételei, kisebb havazás, erős széllökés csak északnyugaton fordulhat elő. Országos előrejelzés Távolabbi kilátások Kedd Hójelentés Szerda 0° Csütörtök-1° (51b Többször erősen megnö­vekszik a felhőzet, pár ó- rás napsütés főként délen lehet. Havazás legfeljebb délután, az északnyugati tájakon fordulhat elő. A nyugati területeken erős lökések kísérik a déli sze­let. Hideg marad az idő. Kékestetó 28 cm Bánkút 20-25 cm Galyatető 20-25 cm Csorba-tó 65-100 cm Donovaly 60-100 cm Zakopane 18 cm Rax 58 cm Spital 45-50 cm Villach 33 cm Mai időjárás Tegnap a Duna Budapestnél 386 cm (apad), Bajánál 520 cm (apad), a Tisza Szolnoknál 165 cm (apad), Csongrádnál pe­dig 157 cm (apad) magas volt. A MAI NAP ______ L ottóeredmények Szerencsejáték Rt. A Szerencsejáték Rt. tájékozta­tása szerint az 5. játékhéten megtartott sorsolásokon a kö­vetkező nyerőszámokat húzták ki: Ötös lottó: 54, 56, 57, 59, 71. Joker-szám: 8 3 8 9 1 3. Hatos lottó: 5, 7, 14, 17, 27, 41, a pótszám: 32. _____________■ B ibliai előadás Kecskemét A megyeszékhelyen ma foly­tatódik a Tízparancsolat a XXI. században című bibliai előadás- sorozat. Az érdeklődőket este hat órára várják a Széchenyi krt. 20. szám alatt. A mai téma: a beszéd törvénye. Mi legyen a mértékünk a beszédben? Az Istenhez való helyes viszonyról. Az előadás végén beszélgetésre is mód nyílik. A program ingye­nes, mindenkit szeretettel fo- gadnak a szervezők. _______m Ö nkéntes véradás Kiskunhalas Holnap reggel 8-tól 13 óráig Kis­kunhalason tartanak véradást. Az önzetlen segítőket a művelő- dési házban várják._________■ P etőfi Népe értékben konyhafelszerelést, berendezést í választhat a Petőfi Népe legszerencsésebb előfizetője! Berendezzük mm Kisorsolunk még 48 db faliórát és 40 db asztali órát is! Ez még nem minden! A legalább negyedévre előfizetők között gazdára talál egy Színes televízió, a folyószámláról előfizetők között pedig 10 db mobiltelefon. Számítógép segítségével sorsolunk 2003. február 12-én 13 órakor (Kecskemét, Szabadság tér 1/A) Információs (ingyen hívható) telefon: 80/480-756 Petőfi Népe A Duno-Tino köze napilapja Száz esztendő ide vagy oda. Norvégia Egy 106 éves anyóka felszó­lítást kapott lakóhelye ön- kormányzatától: iratkozzon be az általános iskolába. A matróna, Ingeborg Thuen Os községben él. 1897-ben szü­letett, s alighanem az oktatási osztály elavult számítógépes rendszerének vált az áldozatá­vá. Ez utóbbi ugyanis nyilván­valóan nem tud különbséget tenni az 1897-es és az 1997-es születésűek között. így történ­hetett, hogy a hatéves lurkók­hoz hasonlóan a náluk száz évvel idősebb üknagymama is „behívót” kapott az iskolába. „Olvasni már elég jól tudok, így legalább annyi kedvezményt kaphattam volna, hogy ne az első osztályban kelljen kezde­nem a biflázást” - füstölgött a matróna, aki még ma is jól em­lékszik iskoláséveire. Az oda- és a visszaút naponta két órát vett igénybe. Az önkormány­zat most felajánlotta, hogy a hölgy igénybe veheti a község iskolabuszát. Ő hálásan köszö­ni, de inkább otthon marad... SZALAGAVATÓ. Péntek óta a kecskeméti Kodály Iskola végzősei is viselhetik az érettségire készülők kis kék szalagját. A hivatalos ceremónia után a diákok parádés műsort adtak az intézmény dísztermé­ben, mellyel méltán arattak sikert tanáraik, szüleik és a többi meghívott vendég előtt. A felvételen a sza- lagavatók hagyományos táncát, a palotást járják.________________________________fotó. banczik Róbert Tűzvarázs Baja Bondor Zsuzsanna és Vörös Henriette közös tárlaton mutat­ják be tűzzománcalkotásaikat a vonatkerti iskolában. A kiállítást Kovács Zita művészettörténész nyitja meg ma fél ötkor. A tárlat február közepéig tekinthető meg, szombat és vasárnap kivé- telével naponta 8-18 óráig. ■ Hajósi pillanatok Kalocsa Űj tárlat nyílt tegnap a kalocsai Városi Galériában. Az érdeklő­dők Umenhoffer Pál hajósi naiv festő alkotásait tekinthetik meg. A sváb nemzetiségi hagyomá­nyokat bemutató kiállítás feb­ruár 23-ig várja a látogatókat, hétfő kivételével naponta 10-12- ig és 14-17 óráig. ________■ A NAP VICCE Az agg grófot egy vacsorán a fi­atal baronessz mellé ültették. Beszélgetés közben a gróf ke­zei egyszer csak elmozdultak a szép kisasszony szoknyája felé. A leány végül is megunta és fel­háborodva rászólt a grófra:- De kérem, mit akar?!- Hogy mit akarok, azt tu­dom! Csak nem tudom, amit akarok... ÁLLÁSHIRDETÉS AKunszentmiklósi Városi Önkormányzat Jegyzője állást hirdet belső ellenőri munkakör betöltésére, határozott időre. Feltételek:- büntetlen előélet, magyar állam- polgárság- felsőfokú, államháztartási szakon szerzett iskolai végzettség, legalább 5 éves szakmai gyakorlat- közigazgatási alapvizsga- már megszerzett közigazgatási szakvizsga előnyt jelent A jelentkezés határideje a megjelenéstől számított 15 nap. A beadott jelentkezések elbírálásának határideje a jelentkezés határidejétől számított 15 nap. Az állás azonnal betölthető. A jelentkezéseket Kunszentmiklós Város Jegyzőjéhez kell benyújtani: 6090 Kunszentmiklós, Kálvin tér 12. További felvilágosítás kérhető a s 76/550-150-es telefonszámon. a 'téli vásár* a Rákóczi úti lakástextilboltban! Minden gyapjú paplan -10%, függönyölt 10-40% engedménnyel kapbaték. TEXTIL BT. 6000 Kecskemét, Rákóczi út 2. ^_____________76/326-735. 323798 ^ F ÜGGÖNYVÁSÁR “ s*»'** Lakástextilben! Minden függöny 20-40%, sötétítőfüggönyök 10*30% engedménnyel! Nálunk vásárolt függönyét, sötétítőjét kedvező áron beszegjük. Kecskemét, Lestár tér 2. (A színházzal szemben.) g Tel.: 76/418-695 Nemzetközi pénzügyi szolgáltató cég gyakorlott HÁLÓZATI ADMINISZTRÁTORT keres Reprezentatív munkahelyet, felelősségteljes munkakört kínálunk. Fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát a hirdetés megjelenését követő 7 napon belül várjuk a következő címre: INC Biztosító Rt. 6000 Kecskemét, Irinyi u. 17 . 32375, KERESKEDELMI KFT HÚSÁRUHÁZ DÉLHÚS Rt. Termékek Forgalmazója AKCIÓ! 2003.02.03-02.08. Malachús Marhaoldaias Marhanyak csont nélkül Bőrös császárhús Kolbászhús Füstölt kenyér- szalonna 550 Ft/kg 450 Ft/kg 990 Ft/kg 580 Ft/kg 550 Ft/kg 410 Ft/kg Pulykavirsli Lecsókolbász Baromfi párizsi Família Párizsi Família Olasz Família Zala Fagy. csirkecomb 399 Ft/kg 460 Ft/kg 360 Ft/kg 383 Ft/kg 578 Ft/kg 620 Ft/kg 390 Ft/kg kchk<m«h és r rajai Áruházunkban, 324343 KCCSKCMCT, DOBÓ KRT. 9-11. BAJA, KÜLSŐ IPAKTEUPI ÚT T.I.: 79/5*7-439 CO\2f\ELR. pénzváltó Kecskemét, Dobó krt 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 239.5000 245.9900 USD 222.0000 227.9900 GBP 364.0000 377.5000 CHF 162.5000 168.0000 SKK 5.7000 6.2000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: február 2. Tel: 76/418-884 Nyitva mindennap: 8-21 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom