Petőfi Népe, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-03 / 28. szám

ŰjspoitboltéssíszaküzletKecskeméten! Sflécek, kötések, dzsekik, Sicipök AKCIÓS ÁROK! (KÖLCSÖNZÉS: 76/506-337) MISTRAL SÍCENTRUM Kecskemét, Zimay u. 16. 76/481-614 Debreceni siker Terembajnokság A debreceni Főnix csarnokban ren­dezték tegnap a Borsodi műfüves terembajnokság döntőjét. A hat fi­náléba jutott együttes két hármas csoportban mérkőzött. Eredmé­nyek, A-csoport: Zalaegerszeg-Rá- kospalotai EAC 2-0, MTK -REAC 3-1, ZTE-MTK 4-2. A végeredmény: 1. Zalaegerszeg 6, 2. MTK 3, 3. REAC 0 pont. B-csoport: Debre- cen-Haladás 1-1, FTC-Haladás 1-0, FTC-Debrecen 1-1. A végered­mény: 1. Ferencváros 4, 2. Debre­cen 2, 3. Haladás 1 pont. így a két NB I/B-s csapat nem jutott tovább. Az elődöntőben, Debrecen-ZTE 2-1, góllövők: Hanák, Kolbe, illetve Vincze. MTK-FTC 2-1, gl.: Rednic, Zavadszky, ill. Balog. A döntőben: Debrecen-MTK 2-0, gl.: Kolbe, Andorka. A döntő nagy küzdelmet hozott, amelyben a hazaiak megér­demelten nyerték meg a 6 millió forinttal járó első díjat. A második helyezett fővárosiak 4 millió forint­tal, az elődöntők vesztesei 2-2 mil­lióval vigasztalódhattak. A döntő különdíjasai (fejenként 250 ezer fo­rint): a legjobb kapus (Zsiborás Gá- bor-díj): Szűcs Lajos (FTC). Gólki­rály (Deák Ferenc-díj): Kolbe Ádám (Debrecen) 3 találattal. A legjobb mezőnyjátékos (Fodor Imre-díj): Zavadszky Gábor (MTK). A leglel­kesebb futballista (Simon Tibor- díj): Kövesfalvi István (REAC). ■ FEJPÁRBAJ! Az angol labdarúgó Premier League 26. fordulójában a 4. helyezett Chelsea hazai pályán pontot vesztett (1-1) a kilencedik Tottenham Hotspur ellen. Képünkön Petit és Desailly között a ven- dégek játékosa, Poyet szeretné elfejelni a labdát. __________fotó, epa T úl egy igen nehéz időszakon Kunszentmiklós Látott már szebb napokat is a szentmiklósi labdarúgás. Az utóbbi években a csapat nem olyan eredményeket ér el, ami­lyet a szurkolók elvárnak. Az el­múlt szezonban, a II. osztályú bajnokság Északi csoportjában sem kezdték jól a szereplést. Az őszi szezon után tizenhárom ponttal a tizenharmadik helyen állnak úgy, hogy az utánuk követ­kező Nyárlőrinc és Bugac csak egy-egy ponttal van lemaradva. Az őszi szereplésről Ájpli László technikai vezető nyilatkozott:- Nehéz helyzetben vágtunk neki a bajnokságnak. Négy meg­határozó játékos távozott tőlünk a nyár folyamán. Helyettük nem tudtunk hasonló szintű labdarú­gókat igazolni. Anyagi gondok is hátráltatták a munkát, és a veze­tőség sem volt egységes. Ez a bi­zonytalanság a csapat játékán is meglátszott. Vérmes reményeket nem tápláltunk, a tisztes helytál­lás tűztük ki célul. A szezon elején a sorozatos ve­reségek miatt „kibéreltük" a táb­lázat utolsó helyét. Az őszi ön- kormányzati választások után ja­vult valamit a helyzet. Az új vá­rosvezetés a csapat mellé állt, a jövőt tekintve is támogatást, biz­tatást kaptunk. Talán ennek kö­szönhető, hogy az utolsó öt baj­nokin - remek játékkal - elkerül­tünk a kieső helyről. Reményeink szerint túl vagyunk a nehéz idő­szakon. Az anyagi gondok megol­dódni látszanak az önkormány­zat és támogatóink segítségével. A vezetőségben is jelentős válto­zás történt. Mikus László elnök munkáját Matics Lajos szakosz­tályvezető segíti. Több játékossal is tárgyaltunk. Eddig már hárman mondtak igent: Papp Zoltán, Bállá József és Zadravecz Róbert. A felnőtt és az ifjúsági csapat is január 20-án kezdte a felkészülést. A felnőttek munkáját továbbra is Boczek Zol­tán játékosedző irányítja, az ifjú­ság csapatét pedig Tóth Lajos. A jelenlegi helyzetben a 8-10. hely elérését tartjuk reálisnak. Az egyesület vezetése már most azon dolgozik, hogy a következő bajnoki idényben egy olyan csa­pat álljon rendelkezésre, amely elé már komolyabb célokat lehet kitűzni. Köszönetét mondok a szurkolóknak, támogatóknak, já­tékosoknak és hozzátartozók­nak, hogy a nehéz időszakban is kitartottak mellettünk. Remél­jük, hogy rövid időn belül sike­rül visszaadni a kunszentmiklósi labdarúgás rangját. ___________■ G yengén szerepelt az újonc A pálmonostori labdarúgócsapat az elmúlt évi bajnokságban az első helyen végzett a megyei III. osztály Északi csoportjában, fgy a nyártól egy osztállyal feljebb, a megyei II. Északi cso­portjában folytathatták a játékot. A táblázat szerint az újonc az utolsó helyről várja a foly­tatást. Az okokról Kalmár Nagy László elnök nyilatkozott. PÁLMONOSTORA- A településünk labdarúgóéletében ez előző volt az első szezon, melyet a megyei II. osztályban játszhattunk. Újoncként csak a biztos bent- maradás lehetett a célunk. A nyár folyamán két játékos került hozzánk: Vaska Attila Szánkról, Cseh Róbert pedig Csongrádról. Mivel nem volt ifjúsági csapatunk, a legfontosabb feladatunk lett, hogy kialakítsunk egyet, hiszen ez feltétele is a II. osztályban való indulásnak. Sikerrel jár­tunk: húsz játékost tudtunk toborozni. Többsé­gük helyi futballista, de vannak néhányan Gátéiról és Csongrádról is. A felnőtt bajnokságot 19 játékossal kezdtük el. Kurucz István edző nagy lelkesedéssel és szakér­telemmel fogott a munkához. Sajnos a lendület nagyon hamar elfogyott, és a rutintalanságunk is hamar kiütközött. Azt hittük, hogy még min­dig a megye háromban focizunk. Ám ez az osz­tály sokkal keményebb, a játék gyorsabb. A gyen­ge szereplés fő okát elsősorban a gyenge edzés­látogatottságban látom. A másik ok, hogy a mér­kőzéseken sorozatos fegyelmetlenségeket követ­tek el a játékosok. Elég, ha annyit mondok, hogy öt kiállításunk volt, emellett rengeteg sárga lapot kaptunk. Éppen ezért minden mérkőzésen más összeállításban kellett pályára lépni. A játékosok nehezen fogadták el a bírói ítéleteket, ezért kap­ták sorra a színes kártyákat. Az ősz folyamán 24 játékos szerepelt a felnőtt­csapatban. Közülük hárman nyújtottak igen jó teljesítményt: Tóth István csatár, aki öt gól rúgott, Kovács Richárd a középhátvédposzton játszott jól, Kovács Lajos pedig a kapuból irányította a társait. Megemlítem még az ötgólos Pozsár Já­nost és Túri Istvánt, aki négyszer talált a kapuba. A tervünk az, hogy a csapatot a tavaszi sze­zonra csatár- és középpályásposzton megerősít­sük. Kurucz István edzőtől közös megegyezés­sel elváltunk. Az edzéseket már Dósa Pál irányít­ja, aki Csongrádról érkezett. Továbbra is a bent- maradás a célunk. Mivel a pályánk ebben az osz­tályban a legrosszabb volt, építettünk egy mási­kat. Május elsején lesz a pályaavató. Reméljük, erre az eseményre sikerül egy NB I-es csapatot Pálmonostorára hívni. ■ Kiharcolni a bentmaradást Bugac A bugaci labdarúgócsapatnak nem úgy sikerült a bajnokság őszi szezonja, ahogyan azt sze­rette volna. A tavaszi rajt előtt ugyanis az utolsó előtti helyet foglalják el a megye II. osztály Északi csoportjában. A történ­tekről Kovács György, az egye­sület nemrégen megválasztott el­nök számolt be:- A célkitűzésünk a 8-10. hely megszerzése volt. A szezon előtt Törteli és Körmendi eligazolt, míg Bangó érkezett, és játékra je­lentkezett Farkas is. Ifjúsági játé­kosokkal kiegészülve képesnek tartottuk a csapatot a kitűzött cél elérésére. A bajnokság elején több egygólos verséget is szen­vedtünk, ami nem tett jót a han­gulatnak. Az idény felénél mesz- sze elmaradtunk a várt ered­ménytől. Ez a legrosszabb telje­sítményünk ebben az osztályban félidőkor, mert még újoncként is előrébb álltunk. A sikertelenség egyik oka, hogy gólerős csatá­runk, Parádi a negyedik forduló­ban megsérült. Rá még tavasszal sem számíthatunk. Munkahelyi elfoglaltság miatt az edzéslátoga­tottság is mérsékelt volt. Ez a mérkőzéseken egy óra elteltével vissza is köszönt, mert a játéko­sok edzettségi állapota nem volt megfelelő. Senkinek a teljesítmé­nyét nem lehet kiemelni. Úgy gondolom, mindenkiben jócskán maradt még plusz. Az igyekezet­tel és akarással nem volt gond, ám az erő hiányzott. Talán az if­júsági csapatból felkerült játéko­sok hozzáállása mondható pozi­tívnak. Ők azonban a koruknál és a tapasztalatlanságuknál fogva nem lehetnek húzóemberek. A felkészülést már elkezdtük, egyelőre teremben dolgozunk. Az edzői munkában Borbényi Miklós segít. A bentmaradás ér­dekében mindent meg akarunk tenni. Az ifjúsági játékosok miatt ugyanis szükséges, hogy ne me­gye háromban, hanem a második osztályban játsszunk. Öt játékos­sal tárgyalunk, közülük hármat mindenképpen szeretnénk leiga­zolni azért, hogy a biztos bent­maradást ki tudjuk majd harcol­ni. Ez azt jelenti, hogy még a 14. helyet is el kellene kerülni. SZ. T. Gellei kerete Kijelölte keretét a februári fel­készülési mérkőzésekre Gellei Imre, a válogatott szakvezető­je. A csapat 12-én kezdi el 2003-as sorozatát, az ellenfél Cipruson az Eb-selejtező cso­portjában három győzelem­mel élen álló Bulgária lesz. A keret: Király, Szűcs, Bodnár, Dragóner, Fehér Cs., Gyepes, Juhár, Lőw, Urbán, Böőr, Dár­dai, Lipcsei, Lisztes, Miriuta, Molnár B„ Zavadszky, Gera, Kenesei, Sebők J„ Tököli. ■ TOTÓEBEDMÉNYEK - 5. HÉT 1. Bielefeld-Bayem München 0-0 x 2. Mönchengladbach-Wolfsburg törölve, helyette: Empoli-Como 0-0 X 3. Schalke-Kaiserslautem 2-2 X 4. VfB Stuttgart-Hertha BSC 3-1 1 5. Dortmund-Leverkusen 2-0 1 6. Hamburg-Bremen 1-0 1 7. Everton-Leeds 2-0 1 8. Southampton-Manchester U. 0-2 2 9. WestHam-Liverpooi 0-3 2 10. Roma-Bologna 3-1 1 11. Atalanta-Juventus 1-1 X 12. Chievo-Lazio 1-1 X 13. Parma-Udinese 3-2 1 pluszmérkőzés: 14. Torino-Intemazionale lapzárta után 10% kezelő befizetéssel kedvező Euro vagy svájci Frank alapú hitellel elvihető O Tér „Mindenki kényelmesen elfér” o Design „Több, mint aminek látszik” Q Biztonság „A váratlanra is felkészült” O Komfort „Minden egyszerűbb” O Menetdinamika „Élmény vezetni” FordFiesta Minőség. Megbízhatóság. Tied az egész világ! fordfiesta Vegyes átlagfogyasztás 4,3-0,9 i/IOö km. C02-kibocsátás: 114-158 g/km. FordHovány Kecskemét 6000 Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tét.: 76/487-300. • Döntés 48 órán belül • Kezes nélkül • Sorban állás nélkül A hitel felső határa 1ÖD ÖÖÖ Ft Egy példa a hitelkonstrukcióra: 6018)0 Ft hit«! felvétek esetén a heti törksztés 3 46$ Ft, 2fö hetes futamidővel. További információért hívja a Provident Pénzügyi Rt.-t hétköznapokon 7:30-20 óráig, egv helyi hívás díjáért: 0640505050 THM: 227-438% PROVIDENT FINANCIAL A hirdetés nem minősül ajánlattétel nek, a Provident a kóksúnt a saját feltétele» szerint bocsátja rendelkezésre. OLCSÓBBAK VAGY U IM ICS UNIVER COOP Rt. KJhSűer Petőfivárosi ABC áruház Kecskemét, Énekes u. 21. Jan.31 - febr.16-ig mindennél kedvezőbben vásárolhat nálunk: UNIVER FÉLBARNA KENYÉR, 1 KG 89 Ft UNIVER ZSEMLE 7 Ft UNIVER SIMA KRÉMES 46 Ft OKÉ ZACSKÓS TEJ, 1,5%, 1L 125 Ft OKÉ REGGELI TEJITAL, DOBOZOS, 2,8%, 1 L 105 Ft COOP TRAPPISTA SAJT 1099 Ft/kg CSIRKE SZÁRNY, ELŐHŰTÖTT 335 Ft/kg CSIRKE EGÉSZ COMB, ELŐHŰTÖTT 429 Ft/kg CSIRKE ALSÓ, FELSŐ COMB, ELŐHŰTÖTT 429 Ft/kg CSIRKE FAR-HÁT, ELŐHŰTÖTT 125 Ft/kg SERTÉS LAPOCKA 599 Ft/kg KÓPÉ BAROMFI PÁRIZSI 339 Ft/kg LECSÓKOLBÁSZ, DÉLHÚS 399 Ft/kg PARASZTKOLBÁSZ, HALÁSZ 779 Ft/kg NARANCS l.O. 145 Ft/kg HEY-HO alma, kékszőlő, narancs, őszibarack ital, 1 L 69 Ft COCA-COLA TERMÉKEK MINDEN ÍZBEN, 2 LVISSZAV. 199 Ft+ü Ne feledje! Törzsvásárlóinknak további 2% engedmény! 32320c

Next

/
Oldalképek
Tartalom