Petőfi Népe, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-15 / 39. szám
8. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2003. Február 15., Szombat I Visszaköltöztek a betegek Tűzoltók látogatták meg a gyermekosztályra visszaköltöztetetteket. fotó: csabai istván Több százmilliós kár érte a múlt heti tűzben a Hetényi Géza Kórházat. Az épület átvizsgálása, takarítása és fertőtlenítése után ideiglenes kórtermeikből visszaköltözhettek a hétemeletes épületszárnyból kimenekített betegek. A megye számos településéről Szolnokra vonuló tűzoltók, a helyi 1. Könnyű Vegyes Ezred katonái, a mentőszervezet és a kórházi személyzet segítségével két órán belül 260 beteget mentettek ki a sűrű füsttel elárasztott épületrészből. A tűzoltási és mentési munkákat követően a rendőrök és a tűzvizsgálók vették át a terepet. A helyszíni szemle adatai alapján a megyei rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt, mert a gyanú szerint a tűz keletkezése összefüggésben lehetett az alagsorban végzett hegesztési munkákkal. A kórházigazgató főorvos, Baksai István, és az üzemeltető, a megyei önkormányzat első embere, Tokár István már a mentés ideje alatt is folyamatos tájékoztatást adott a kórházban folyó eseményekről, fejleményekről, tegnap pedig már visszaköltözhettek a betegek, miután erre megadta az engedélyt az ÁNTSZ. Kezd visszatérni az élet az eredeti kerékvágásba - mondta Baksai István. Az osztályok visszaköltöztek, a hozzájuk tartozó műtők azonban csak a fertőtlenítés után, néhány nap múlva működhetnek; a gyermek-intenzívosz- tály feladatait pedig a felnőtt-in- tenzívosztály elkülönített részén látják el átmenetileg. Egyelőre nincsenek pontos adatok a kórházat ért kár összegéről, nagyságrendjét tekintve akár több százmillió forint is lehet. A megrongálódott kábelek miatt több gépet még nem tudtak kipróbálni. Baksai István azt is mondta, hogy egy olyan - a kórház javára történő - pénzgyűjtési akcióról szerzett tudomást, amelyhez nincs közük, az intézmény erre senkit nem kért fel. A megyei közgyűlés elnöke, a kórház igazgató főorvosa, valamint a honvédség elöljárói jutalomban részesítették a mentésben részt vevő tűzoltókat, katonákat, mentősöket és kórházi dolgOZÓkat. HORVÁTH GYŐZŐ Lezárták a nyomozást Madármészárlás A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság lezárta a nyomozást abban a két esztendővel ezelőtti ma- dármészárlási ügyben, amely során olasz vadászok magyar segítőikkel több mint tízezer védett madarat öltek meg. A rendőrség több mint tíz gyanúsítottal szemben élt vádemelési javaslattal. A 2001. július és október közötti időszakban Bács-Kiskun megyében több mint tízezer fokozottan védett, csaknem 300 millió forint értékű madarat ejtettek el olasz orvvadászok. A zsákmányt legális vadszállítmánynak álcázva később Udvarnál akarták kicsempészni az országból, azonban a vámosok lebuktatták őket. A rendőrség a nyomozás során három olasz és több magyar állampolgárt hallgatott ki gyanúsítottként természetkárosítás, lopás és közokirat- hamisítás miatt. A nyomozást a rendőrség most lezárta azzal, hogy 11 személy ellen vádemelési javaslattal élt a megyei fő- ügyészség felé. máté balázs SMS-posta: 06-30/479-62-30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzenetekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartalmáért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. Bán Jánosnak üzenem: próbálja teljesíteni a fizikai felmérést és egy szerződéses ki- képzéstl-Gúnyolódni mindenki tud!!! (egy katonanő) (Hölgyem Ön félreértett, senki sem gúnyolódott. Másrészt, ha nem tudnék megfelelni a szintnek, nem mennék oda dolgozni Ez ilyen egyszerű. A Szerk.) Legszomorúbb lány! írd meg hányadikos vagy és hány éves a tanárod! Bagira Jól teszi Szécsi úr, ha távolságot tart MIÉP-es tanácsnokától, mert ha Gizi hatalma meggyengül a MIÉP-ben, Hetényi felett összecsapnak majd a hullámok! Bogaram! Mi van, leesett az állad? Látod van, aki szívből szeret. Nem úgy, mint te, aki még mindig érdekből jár az anyámhoz. A hulladékgyűjtés rendje és díjfizetése miért nem kötelező minden kecskeméti családnak? Addig maradnak az illegális lerakatok. Pl.: Praktiker mellett a Zöldfa utca. A napokban taxival utaztam a Belső-Szegedi, Kinizsi, Mezei, Juhász, Bodza út és Habselyem vonalon. A taxi vezetője ha nem lett volna rutinos, néhány „pillangót'' eltapos, kb. 8-9-et. Az ott lakók még nem értesültek, hogy ez a terület van kinevezve a „zónának”. Utas T. Főszerk. úr! Lehet hogy az ön nézőpontja a hibás a megyeszékhelyen. Járt már vidéken, mondjuk a határ mentén. Ha igen, tudhatná, hogy az itt élők zöme már jelenleg is segélyeken él, (önkorm, munkanélkj Soknak már ezek sem járnak. Bíztak, hogy a visszakapott pár ha-n majd lesz egy kis kiegészítő jövedelem, de nincs. A sertéságból a kistermelőket kiszorítják, szándékosan tönkreteszik. Lásd napi sertésár, és a több felv.ár is üyen irányba mozdul évek óta el. Ön szerint mi ez? W. Bush hallott-e arról, hogy akivel a magyarok szövetségre lépnek, azok a háborút el is vesztik! Bódi polgármester úr azt hiszi, hogy Malinákon keresztül a Fideszt védi. Téved. Az ilyen emberek és az ilyen ügyek miatt veszítettük el a választást. Most még tiszteletdíjat is küld majd a börtönbe, amit Malinák fel is vesz. Micsoda erkölcsi értékek. Kuka Aki tud segíteni a pánikbetegségben szenvedőn vagy már kigyógyult belőle kérem hívja a 06-20/214-63-91 telefonszámot. Visszahívom! izrael-Amerika-Magyar kormány tolmács nélkül megértik egymást. Jani Ki tudja megmondani a címét, tel. számát Szabó Györgynek, a cukortea feltalálójának? Köszönöm. 30/910-07-64 Az EU-csatlakozás a városi embereknek, a közepes és nagy cégeknek fog kedvezni. A kis és egyéni vállalkozók, termelők elmehetünk koldulni. Középkorú váll. Igazuk van! A zsemyákok 90-nel hajtanak át a településeken. Ott is, ahol 40-es tábla van. Mert őket nem mérik be, nekik szabad. Fejétől bűzlik .....e" M egszűnt az iskolatej. A kormány kus- sol. Egy vakkantás sincs róla. Ez a „gyermekbarát” tehát „szocialista” hatalom! E. A Való Villa átváltozott homokvillára! Nem csak Fidesz-MSZP vagy MIÉP- SZDSZ alternatíva létezik. Segítsük talpra állni a rendszerváltó nyugodt erőt. Jani Hámori úr! Csak egy pár mondatot írjon a börtönben tett képviselői esküről. Köszönöm! Van még, aki meglepődik a kormány viselkedésén? Ezt akartuk? Janesz Tisztelt „változtatást váró vagyonőr”! Nem akarom megsértem, de kissé zagy- vaságnak tartom, amit írt a postába. Azért kíváncsi lennék rá, hogy kit szólít- tatott meg az eszmefuttatásában. Üdv.: Vagyonvédelmi Dolgozók Országos Szakszervezetének megyei Alapszervezeti Ügyvivője „Hozzáértők”! Mennyi esélye van egy nőnek az igaz szerelemre, ha van már gyermeke? Vinka Gazdák, kérjétek fel Karsai elvtársat, most nem hallani felőle. Newton! A pesszimizmusod és a makacsságod többet ér, mint a boldogságod? JÓI SZEM!! Ha megadod a számod, hogy írják meg a véleményüket az emberek, akkor legalább válaszolj azokra! Zsoci & nem Zsóci Tisztelt motortolvaj barátom! Ha már a motoromat elvitted, legalább az irataimat hozd vissza, dobd be a kerítésen. Kösz! A JQA a kecskeméti közútkezelőnek! A Soltiak le tudják takarítani a fülöpházi bejáróig, a kecskemétieknek megoldhatatlan a maradék 17 km??? Amerika úgy képzeü a békét, hogy minden országgal leszerelteti a nukleáris arzenált, csak a sajátját tartja meg. így bárkivel büntetlenül önbíráskodhat! Newton Gratulálok az MSZP szavazóknak az éjszakai áram 13,7%-os, mai naptól érvényes emeléséhez! Tart még a 19.500 Ft? Örömmel fizetnek, csak ne Fidesz-kor- mány legyen? Szívküldi: Valentin-nap alkalmából nagyon sok szeretettel és szerelemmel köszöntőm Kerekegyházán B. Andreát. Szeretlek! Feri Szemerédi Georgiának Kecskemétre nagyon sok boldog névnapot kívánnak: szerető édesanyád, Juli mama, Laci és Kati nana. Jakabszállásra Németh Károlynénak boldog Julianna névnapot kívánnak Helvéciáról *->Ballószög, 02. 15. Seregély Albertnek és Geiszt Mónikának gratulálunk eljegyzésük alkalmából. A család Geiszt Mónikának és Seregély Albertnek nagyon sok boldogságot Wvánok eljegyzésetek alkalmából! Kívánom, hogy minden álmotok valóra váljon, szeressétek egymást! Orgoványra Tóth Pétemének boldog Julianna névnapot kívánunk Helvéciáról! *->Sok boldog Valentin-napot kívánok Hellának! (Maci) Nagyon sok boldog névnapot kívánunk Dunatetétlenre Julis mamának! Erika, Heni, Balázs és Petra Ágasegyházára Lajtner Istvánnénak nagyon sok boldog szülinapot kíván lányod Edit, unokáid: Niki és Tomi, vejet Józsi! Szeretnénk köszönetét mondani Ivan- csov Ferencnek, áldozatos munkájáért: Földi József és családja! Drága S. J.! Miért? Tudom, megérdemeltem, de miért hitegettél. Ez nagyon fáj! Életem, én miket írtam neked, azt úgy is érzem, nagyon szeretlek téged! Igen, te vagy a fénysugaram! Én te nélküled nem tudok élni. Kérlek bocsáss meg nekem. Szeretlek! Drága Szerelmem. Köszönöm az elmúlt 6 évet. Nagyon szeretlek. A te szeretnivalód, Rózsikád! Bota Zsuzsinak szülinapja és névnapja alkalmából műiden jót kívánnak szülei, nővére Szandra és nagyszülei. Kandúrkámnak üzenem: Szeretem a bőröd illatát! Cica Marikámnak üzenem: téli álrriodból ébredj! Hisz jön már a tavasz!? A te Kisördögöd, tiéd J! Szeretlek!