Petőfi Népe, 2003. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-27 / 22. szám
0j sport bolt és síszaküzlet Kecskeméten! Sílécek, kötések, dzsekik, sícipők AKCIÓS ÁRON! (KÖLCSÖNZÉS:76/506-337) MISTRAL sícentrum Kecskemét, Zimay u. 16. 76/481-61a Jól hajrázott a tabdi csapat Labdarúgás A Tabdi labdarúgócsapata IS forduló után harminc ponttal a negyedik helyen áll a megyei II. osztály Északi csoportjában.- Minden okunk megvolt, hogy bizakodjunk a jó helyezésben - mondja Kovács László, a tabdi labdarúgó klub elnöke. - Tóth Imre és Pólyák László ugyan elmentek, de sikerült leigazolnunk az akasztóiak csapatkapitányát, Supka Rolandot, valamint Csengődről Kovács kapust, Faragót és Geigert. A megerősödött gárdát az első öt hely valamelyikére vártuk. Ám reményeink az első néhány mérkőzés után szertefoszlani látszottak. Faragó és Fábián már a bajnokság kezdete előtt megsérült, Pólyák Zoltán is sokat betegeskedett. Nyolc mérkőzésünk volt hátra az őszi szezonból és csapatunk csak a 11. helyen vesztegelt. Megpróbáltunk változtatni a játékfelfogáson. Első lépéseként edzőváltást határoztunk el. Bár Szikszai Tamás játékosedző munkájának köszönhetően csapatunk évekig az osztály meghatározója volt, mégis közös megegyezéssel szerződést bontottunk vele. Az új edző Bácsi László lett, aki ismert személy Tabdi labdarúgásában. Az értékelést Bácsi László folytatja: - Viszonylag gyorsan sikerült szót érteni a játékosokkal. Ezután első hazai mérkőzésen még vereséget szenvedtünk a kitűnő Tiszakécskétől, majd idegenben döntetlent játszottunk az ugyancsak jó erőkből álló Kunszállással. Valójában ez volt a fordulópont, mert az utolsó hat találkozót már magabiztos játékkal, zsinórban megnyertük. Meghatározó embereink felépültek, s a megújult felfogásban játszó, az edzéseket szorgalmasan látogató futballistáink az őszi utolsó négy mérkőzésen 22 gólt lőttek és mindössze ötöt kaptak. Ez a kiváló teljesítmény arra volt elég, hogy feltornázzuk magunkat a 4. helyre. Az utolsó meccsek eredményeiből adódóan megnőtt a fiúk önbizalma. Ehhez hozzájárult a téli megyei teremtornán elért eredményünk is. A résztvevő csapatok közül egyedül mi nem rendelkezünk játékra alkalmas sportcsarnokkal, mégis megnyertük a kiskőrösi selejtezőt. A keceli döntőn is várakozáson felül szerepeltünk, annak ellenére, hogy pechünkre éppen a későbbi tornagyőztes Szakmárral kerültünk egy csoportba. Mindezekkel együtt a vezetőséggel egyetértésben a dobogóra kerülést tűztük ki újabb célként. További erősítést már nem tervezünk, csupán a tehetséges ifjúsági játékosokból bővítjük a keretet. Már a felnőttekkel edz Weppert és Szabó Norbert, de szerencsére van még néhány ügyes fiatal, akikre számíthatunk. Kovács László, elnök szerint a csapatnak jó esélye van az éremszerzésre. A helyi és környékbeli vállalkozók, valamint a sikerek nyomán visszapártolt szurkolók támogatása elismerésre méltó. A csapatszellem javulása mellett elsősorban nekik köszönhetik, hogy a Tabdival továbbra is komolyan kell számolniuk az ellenfeleknek. S. L. Álarcosok A farsang idejét éljük, melynek jellemző eseményei közé tartozik az álarcos, maskarás „alakoskodás". Néhány napra maszkot tesznek magúkra az emberek és így ünnepelnek. Vidámkodnak, táncolnak, mulatoznak, őrzik a több száz éves hagyományokat. Akadnak azonban olyanok is, akik az év bármelyik napján képesek álarcot ölteni. Például Sz. J. Fülöpházáról, a Páfrány utcából, vagy H. J. Mátkáról, a II/123-ból. A maszk mellett közös bennük az is, hogy mindketten lapunkhoz írt levélben kritizálták, támadták a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetséget. Kedves fülöpháziak, matkóiak! Ne tessenek kutakodni elméjükben, hogy kit takar az SZ. J., vagy H. J. monogram! Én sem tudom. A nekik írt válaszlevelemet ugyanis a posta rendre visz- szahozta azzal, hogy a címzett ismeretlen. Szerettem volna tőlük személyes találkozót kérni, mert leveleikből egyértelműen kitűnik, hogy ismerik az említett szervezet ügyeit és otthonosan mozognak azokban. Azt sem vitatom, hogy a felsorolt sérelmeik nem lehetnek jogosak. Bár hozzátenném, egy álarc mögül írt levél, hamis névvel és címmel mindig gyanús a tartalmát illetően. Tisztelt „Sz. J. ” és „H. J. ”! A farsang hamvazószerdáig tart. Csak remélni tudom, hogy utá- na ledobják maszkjaikat, b. k. Hajóson többet vártak Labdarúgás A megyei I. osztályból kiesett hajósi csapatnál azt remélték, hogy az élmezőnyben vagy legalábbis a középmezőny elején zárják a megyei II. osztály Déli csoportjának őszi idényét. Á tavaszi folytatást a 9. helyről kezdő csapat teljesítményét Ginál Gábor edző értékelte:- Szerettük volna együtt tartani a megyei I. osztályból kiesett csapatot, ám ez túl nehéz feladatnak bizonyult. Néhány játékosunkat környékbeli csapatokhoz hívták, mások viszont labdarúgói pályafutásuk befejezését fontolgatták. Volt idő, amikor az egyesület megszűnésének veszélye is fennállt. Végül csak két játékosunk igazolt el, három pedig szögre akasztotta a csukát. Két labdarúgót sikerült igazolnunk: Pesti G. Szakmárról, Tóth S. Géderlakról jött. Ezenkívül ifjúsági játékosokkal töltöttük fel a keretet. A vezetőség a harmadik-hatodik hely megszerzését tűzte ki célul, s ez nem is tűnt elérhetetlennek. A nyári alapozás középszerűre sikeredett, s ez meg is látszott a bajnokságban nyújtott teljesítményünkön. Három hazai vereség és egy döntetlen igencsak rontott mérlegünkön. Idegenben rutintalanságunk és fegyelmezetlenségünk miatt gyűjtöttünk kevés pontot. így 5 győzelemmel, 3 döntetlennel és 7 vereséggel a 9. helyen zártuk az őszt. A csapat játékosai ennél azért jobb képességűek. A teljesítményünk inkább a gyenge edzéslátogatottság miatt volt ilyen hullámzó. Csapatunk rengeteg gólhelyzetet dolgozott ki, mi rúgtuk a csoportban a harmadik legtöbb gólt, 38-at. Ez 2,5-ös meccsenkénti átlagot jelent. Kellemetlen viszont, hogy szinte ugyanennyit, 34-et •kaptunk. A számok azt mutatják, van még mit javítani a védekezésünkön. Reményeink szerint egy jó téli felkészüléssel ledolgozható, behozható ez a hátrány. Sátor alatt a játéktér Sátortető fedi a moszkvai Loko- át, 3 méter magasságban a játék- motív-stadion gyepszőnyegét. Az teret befedték, így levegőzik is a oroszok ugyanis február 25-én fű. A sátrat csak a meccs előtt mindenképpen hazai pályán sze- bontják le. Moszkvában az elmúlt retnék lejátszani a Milan elleni héten -28 fokot mértek. Az UEFA Bajnokok Ligája-találkozót. Angii- rendelkezése szerint -15 fok alatt ából hozattak egy különleges fóli- már tilos a játék. ______________■ Á lom- helyett labdakergetés JÁNOSHALMA A Jánoshalma az utóbbi években a megyei I. osztály meghatározó együttesévé vált. Ennek megfelelően az őszi idényben, a gondok ellenére is végig az 1. és az 5. hely között mozgott a csapat. Bár a kitűzött cél teljesült, Szabó Gábor edző mégsem elégedett az őszi szezonzáráskor elért 5. hellyel.- Nem szeretném a csapat teljesítményét ízekre bontani, inkább komplexen vonom meg a bajnokság őszi mérlegét - kezdte Szabó Gábor edző. - Bár sokáig az 1-3. helyen álltunk, végül mégsem maradtunk a dobogón, főleg azért, mert az őszi vállalt támogatásukat csak Renner Tibor elnök és a vállalkozók teljesítették.-És az önkormányzat?- Ők a korábbi években korrekt módon viszonyultak a sporthoz, ezen belül a labdarúgáshoz. Ám ősszel olyan összeggel támogatta a hét csapattal működő klubunkat, melyet az általános iskola első osztályában tanítanak, és a kisdiákok is le tudják írni ezeket a számokat. Ha hozzáveszem, hogy ebből a csekély összegből a klub szertárosát is el kellett tartani, már számolnunk sem kellett. Talán egy picit ez is hozzájárult ahhoz, hogy lelépjünk a dobogóról, pedig titkon reménykedtünk, hogy ott maradunk.- Hogyan tovább?- Reménykeltő, hogy a folytatásra az önkormányzat ismét a csapat főpillérévé válhat. így a folytatásban bízunk a jobb helyezésben. A többi segítő támogató szándékát és bizalmát változatlanul élvezzük. Reméljük, hogy a bajnokság végére dobogósok leszünk. Ezúton is szeretném megköszönni valamennyi támogatónknak az eddigi segítséget.- Hogyan értékeli a szakmai feltételeket?- Ami a csapatot illeti, az egységen mindenképpen javítani kell. Minden játékosomtól többet várok. A csapatban benne van egy jobb eredmény. A most zajló, jól szervezett bajnokságban a dobogón végezni akár rangot is jelenthet, s ez a megyei szövetséget is dicséri. A bajnokság üde színfoltja a játékvezetés. Ezt nyomatékkai emelném ki, hiszen a játékvezetők végig jó munkát végeztek. Klubunk nagy értékének tartja az utánpótlást és különös figyelmet fordít a fiatalok nevelésére, hiszen nélkülük a jövő elképzelhetetlen.- Mivel lenne elégedett?- Tisztességes munkáért, tisztességes eredmény várható el. Ez nálam elvi kérdés. A legfontosabb feladatom: hogy a csapat erénye az egysége legyen. Korán, január 6-án kezdtük a felkészülést, változatlan kerettel. Reményeink szerint tavasszal az izzadságcsep- pekkel arányban a pontjaink számai is arányosan nő. Mindent elkövetünk, hogy a csapat dobogó közelben legyen.- Ez nem álomkergetés?- Hiszek abban, hogy az álomkergetés helyett a labdakergetés- sel közelebb kerülünk céljaink megvalósításához. _________ b.s. E lkerülni a kieső zónából A nyárlőrinci szurkolók minden bizonnyal jobb eredményre számítottak. A megyei II. osztály Északi csoportjában játszó csapatuk ugyanis mindössze tizenkét pontot gyűjtött, s jelenleg a 14. helyen áll. Az értékelésre Fekete Attila szakosztályvezetőt kértük. Nyárlörinc- Az elmúlt bajnoki évhez képest szerényebb terveink voltak - mondta. - A nyáron ugyanis három meghatározó játékosunk távozott: Kutasi Zoltán Lakitelekre, Torbán Csaba Hetényegyházára, György Csaba pedig a Kecskeméti MÁV-hoz. A vezetőség éppen ezért nem szám szerinti helyezést határozott meg. Az volt a cél, hogy elkerüljük a kiesést. Az ifjúsági csapatból próbáltunk felhozni három játékost, de közülük csak Kovács Róbert váltotta be a reményeket. Ő tagja is maradt a felnőtt gárdának. A másik két labdarúgó nem azt nyújtotta, mint amit vártunk. Éppen ezért két játékost igazoltunk Jakabszállásról, Mányi Istvánt és Tóth Gábort. Mányi kezdőként játszott, míg Tóthot a cserék között vettük számításba. Több játékost azért nem tudtunk igazolni, mert a távozók az utolsó pillanatban szóltak, hogy nem nálunk akarják folytatni. A körülményekhez képest a csapat - a helyezésétől függetlenül - mindent megtett a jó eredmény elérésért. Ebben jelentős szerepet játszott Forgó Zoltán csapatkapitány. Nemcsak a játékával tűnt ki, de bíztatta, összefogta a többieket. Szerencsére a játékosok nem omlottak össze, a mérkőzéseken mindenkit vitt előre. Sajnos, csak ennyire voltunk képesek. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy a Tiszakécskét kivéve, minden csapat ellen partiban voltunk, csak a helyzeteinket nem tudtuk kihasználni. Tavasszal is ugyanaz a tervünk, megpróbáljuk elkerülni a kiesést. Ennek érdekében igazolni is szeretnénk néhány játékost. Neveket azonban még nem mondok, mert a tárgyalások nem fejeződtek be. A felkészülést az elmúlt héten kezdtük, teremben. Februárban előkészületei mérkőzéseket tervezünk a környező községek csapataival. Bízunk abban, hogy a tavaszi folytatás az őszi szereplésnél sikeresebb lesz. Reméljük, a szurkolóink is kitartanak mellettünk. Az ősszel is bíztattak bennünket, amit ezúttal megköszönök. Támadót kellene igazolni Dusnok A megyei 1. osztályú dunsoki együttes 18 ponttal a tizedik helyen zárta az őszt. A csapat szerepléséről Szegedi Ágnes, a sportkör elnöke nyilatkozott:- A klubvezetés a bajnokság elején a nyolcadik hely megszerzését tűzte ki célul. Ettől három ponttal maradtunk le úgy, hogy hatszor győztünk, kilenc alkalommal pedig kikaptunk. Érdekesség, hogy az egész csoportból csak mi nem játszottunk döntetlent. Pozitívumként értékelem, hogy a hazai mérkőzéseink többségét megnyertük. Ez a szurkolóink szempontjából is igen fontos, akik szerencsére szép számban kilátogatnak a meccseinkre. A viszonylag szerényebb szereplésnek főleg a ZTE, Haladás Terembajnokság Hét végén Zalaegerszegen rendezték a műfüves terembajnokság utolsó két selejtező fordulóját. A szombati eredmények: Hévíz-Zalaegerszeg 2-2, Büki TK-Sopron 2-0, Hévíz-Bük 3-0, ZTE-Sopron 3-1, ZTE-Bük 6-3, Hévíz-Sopron 2-1 (1-0). Végeredmény: 1. ZTE 7 (11-6), 2. Hévíz 7 (7-3), 3. Büki TK 3, 4. Sopron 0 pont. Gólkirály: Radu Sabo, Nagy Lajos (mindkettő ZTE) és Mihalecz Péter (Bük) 33 találattal. A vasárnapi eredmények: Pápa-Siófok 3-1, Győr- Haladás 1-1, Győr-Pápa 1-1, Haladás-Siófok 5-2, Siófok-Győr 6-2, Pápa-Haladás 2-1. Végeredmény: 1. Haladás 7,2. Pápa 4, 3. Siófok 3,4. Győr 2 pont. Gólkirály: Potemkin Károly (Haladás) 4 találattal. A február 2-i döntő résztvevői: Haladás, ZTE, Debrecen, MTK, FTC, REAC. ■ szűkös játékoskeret az oka. Sokszor sérülés vagy feleslegesen bekapott sárga lapok miatti eltiltás után István Zoltán játékosedző alig tudott valakit a kispadra ültetni. A keret tovább szűkül, mivel két labdarúgónk bejelentette távozási szándékát. Egyikük Deák Gábor, aki munkahelyi elfoglaltsága miatt inkább a megye háromban kíván futballozni, így Bátyára igazol. Mivel ő csatár volt, és azon a poszton egyébként sem szerepeltünk valami jól, adott a feladat: támadót kell igazolni. A másik távozó Fekete Roland. Ő csak az első néhány bajnokin játszott, úgy tudom, Homokmégyre tart. A keret összetétele ugyanakkor szerencsés, hiszen a rutinosabb játékosok mellett több olyan fiatal is van - Báló, Jagicza, valamint Simonits-, akik jól beilleszkedtek a csapatba. Dusnokon sok ügyes fiatal játszik az egyes korosztályos együttesekben, ám amikor a gyerekek elérik a 14 éves kort többnyire a rendszeres sportolást is abbahagyják. A felkészülést heti négy erősítő edzéssel már megkezdtük. Reméljük, az időjárás lassan megenyhül és a pályát is lehet használni. Az előkészületi mérkőzések februárban kezdődnek. A csapat játékosainak többsége a téli szünetben sem állt le, hanem teremtornánkon vett részt. Indultunk a megyei terembajnokságon is, ahol bejutottunk az elődöntőbe, ám ott hétméteresekkel alulmaradtunk és így a negyedik helyen végeztünk. Tavasszal szeretnénk egykét hellyel előrébb lépni, egy sta- bil középcsapatot kialakítani. ■ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Erdei Ferenc Művelődési Központ és Művészeti Iskola pályázatot hirdet a XVIII. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál 2003 propagandaanyagainak elkészítésére: 1. Plakát nyomása Méret: B/l Szín: 4+0 Anyag: 150 g műnyomó Példányszám: 500 db 2. Műsorfüzet tördelése és nyomása Méret: 100x200 mm Terjedelem: 32+4 oldal Szín: borító: 4+0 belív: 4+4 Anyag- borító: 200 g műnyomó bel ív: 150 g műnyomó Példányszam: 2000 db 3. Szórólap (kétoldalas) Méret: A/5 Szín: 4+4 Anyag: 90 g műnyomó Példányszám: 4x1000 db 4. Meghívó Méret: 100x200 mm Szín: 4+4 Anyag: 250 g műnyomó Terjedelem: 4 oldal Példányszám: 600 db 5. Belépőjegyek 0 Méret: A/4 Szín: 4+0 8 Anyag: 90 g műnyomó ® Példanyszám: 1000 db A pályázatokat kérjük az intézmény titkárságán zárt borítékban leadni, vagy postai űton az Erdei Ferenc Művelődési Központ es Művészeti Iskola (6000 Kecskemét, Deák F tér 1.) címére eljuttatni A pályázat benyújtási határideje: ______ 2003. februári.