Petőfi Népe, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-21 / 297. szám
Petőfi Népe 2002. December 21., szombat Kecskemét és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula ADOMÁNY. A Bábolna Rt. Kecskeméti Baromfi-feldolgozó Gyára képviseletében Dómján Balázs igazgató a karácsonyi ünnepekre a termékeikből összeállított adományt juttatott el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Szervezetéhez. A nagylelkű ajándékot Ri- góné Kiss Éva vette át. ________________________________fotó; b. r. A Kecskeméti Ifjúsági Otthon megnyitásának 20. évfordulója alkalmából hét fordulóból álló országismereti közösségi játék indult 34. és 5-6. osztályos gyermekcsoportok számára. A feladatok összeállításában közreműködtek a Katona József Könyvtár és a Kiskunsági Nemzeti Park Természet Háza munkatársai. Minden fordulóhoz kapcsolódnak olyan feladatok, melyek megfejtésébe a Petőfi Népe olvasói is bekapcsolódhatnak! Az újságban közölt hét feladat helyes megfejtői között 3 darab kétszemélyes országjáró kirándulást sorsolnak ki 2003. márciusában! A 4. fordulóhoz kapcsolódó feladat: VÁR-TÚRA. Az észak- magyarországi várak hajdan fontos védelmi feladatokat láttak el. Ma felfedezésre váró, gyönyörű kirándulóhelyek. A következő rövid leírások alapján nevezzétek meg, melyik várra ismertek! (A megoldáshoz segítséget találtok Csorba Csaba Regélő váraink c. könyvében.) A/. A hagyomány szerint a vár Vörös tornyában őrizték a Rákó- cziak mérhetetlen kincseit. A monda szerint egy furfangos diák dézsmálta a kincstárat: kitanított egy csókát, hogy a nyitott ablakon berepülve időről időre egy-egy aranyat hozzon ki a csőrében. B/. Zsigmond király honosította meg azt a szokást, hogy a vár és uradalma a mindenkori királyné jegyajándéka. így birtokolta Zsigmond második felesége: Ciliéi Borbála; Habsburg Albert király felesége: Erzsébet; Mátyás király első felesége: Katalin és második felesége: Beatrix királyné is. C/. Neve összetett szó: előtagja madárnév, az utótag sziklacsúcsot jelent. A XII. sz. második felében a Kacsics nemzetség építtette a viszonylag alacsony, de meredek hegy legmagasabb részén az ötszögletes öregtomyot és a körbefutó védőfalat. D/. I. Rákóczi Ferenc halála után özvegye, Zrínyi Ilona gyerme- I keivel: Ferenccel és Juliannával e várba húzódott. Itt cseperedett fel a későbbi vezérlő fejedelem. II Rákóczi Ferenc 20 év múlva tért vissza gyermekkora helyszínére, de a császári csapatok által lerombolt és kirabolt vár helyreállítására nem tudott vállalkozni. E/. A török előretörés során sikeres végvár, ám a Rákóczi-féle szabadságharcban már nem szerepelt várként. A történelembe a nevéhez fűződő, az 1707-ben ide összehívott országgyűléssel vonult be. (Hollókő, Sárospatak, Ónod, Eger, Diósgyőr, Regéc) a/. Melyik vár alatt terül el az a kicsiny palóc falu, amelynek Ófaluját a Világörökség részévé nyilvánították? b/. Melyik várra nem illik egyik ismertető sem? c/. Ki az a híres magyar regényíró, akinek sírja ebben a várban található? 5-6 mondatban foglaljátok össze az író és a vár kapcsolatáról szerzett ismereteiteket! A megfejtéseket 2003. január 16-ig várják a Kecskeméti Ifjúsági Otthon címére: 6000 Kecskemét, Kossuth tér 4. Csizmadia Ilona. A borítékra írjátok rá: „Hetedhét Magyarország”. A megfejtés mel- lé a megfejtő nevét és lakcímét is írjátok oda! ________ m H etedhét agyarország KÖZÖSSÉGI JÁTÉK2002 Szükség van a jó csapatmunkára Dr. Szécsi Gábor immár másodízben nyerte meg fölényesen Kecskeméten a polgármester-választást. Azóta két hónap eltelt, a városházán az élet visszatért a rendes kerékvágásba. Szécsi Gáborral beszélgettünk. Kecskemét-1998 óta polgármester Kecskeméten. Akkor úgy tervezte, hogy négy évig lesz politikus, utána visszatér a tudományos életbe. Most már bizonyos, hogy minimum nyolc év lesz belőle. Be lehet-e hozni ennyi kiesést a tudomány világában? Vagy esetleg végleg eljegyezte magát a várospolitikával?- A tudományos tevékenység akarva-aka- ratlan is a kutató életformájává válik. Az általa vizsgált problémák elkísérik mindenhová, akármilyen más hivatással jegyzi is el átmenetileg magát. Mindez annyit jelent, hogy noha polgármesterként számos tennivalóm akad, mindig találok időt tudományos munkám folytatására, tanulmányok írására és a tanításra. Jelentős kiesést tehát nem jelent a városvezetői ciklus. Igaz ugyanakkor az is, hogy sok publikációval vagyok már adós, vár rám egy külföldi vendégtanári állás, és jelenleg több konferenciáról kell lemondanom, mint amennyin részt tudok venni. Vagyis ha valakinél valóban életformává válik a tudományos kutatás, tartósan nem maradhat tőle távol.- A mostani választás után a 33 tagú képviselő-testületben önnel együtt 19-en vannak azok, akik kvázi koalíciós erőként vezetik a várost. Ez nem nagy többség, azonban az első ülések után már látni lehet, hogy erős kezű segítőre lelt. Dr. Horváth Zsolt parlamenti képviselő, alpolgármester, a Fidesz városi elnöke nagy határozottsággal fogja össze a csapatot. Azonban elképzelhető, hogy két olyan erős egyéniség, mint Horváth Zsolt és Ön, előbb-utóbb össze fog különbözni.- Dr. Horváth Zsolt alpolgármesterrel, a városvezetés és a frakció többi tagjával valódi párbeszéden alapuló kapcsolatot tudtunk kialakítani az elmúlt hetekben. Ennek lényege, hogy a felek partnerként közelednek egymáshoz, odafigyelnek egymás véleményére, javaslataira, őszintén világítanak rá az együttműködésben esetleg jelentkező problémákra, egyszóval kommunikálnak egymással. Ez a titka a jó csapatmunkának, amire, ha város fejlődésével kapcsolatos feladatok mennyiségét nézzük, nagyon is szüksége lesz a városvezetésnek az elkövetkező években.- Az elkövetkező négy évben milyen beruházásokat terveznek Kecskeméten?- A következő négy évre tervezett beruházások alapvetően három csoportba sorolhatók. A legfontosabbak azok a közmű- beruházások, amelyek közvetlenül határozzák meg a város gazdasági fejlődését. Ebbe a körbe tartozik például az a regionális hulladékkezelési program, amelyet az EU környezetvédelmi előcsatlakozási alapjához nyújtott be pályázat formájában az önkormányzat, s amelynek keretében egy 5,7 milliárd forint értékű beruházási csomag eredményeként három év alatt Kecskemét közműmutatói szennyvízcsatornahálózat és szilárd burkolatú utak tekintetében elérhetik az európai uniós átlagot. Emellett természetesen egyéb közműfejlesztési feladatok is beépültek középtávú beruházási programunkba. Például lakossági önerős ivóvízvezeték-építési projektek évi 400 millió forintos volumenben, gáz- és villanyvezeték kiépítése évi 40, illetve 20 millió forintos nagyságrendben, járdaépítések évi 25 millió forintos fejlesztési csomagok keretei között. A másik nagy beruházási csoportot az intézményfelújítási projektek képezik. Számos oktatási, közművelődési, egészségügyi és sportintézményünket kívánjuk hazai és nemzetközi források segítségével felújítani. Emellett alapvetően vállalkozói források bevonásával sor kerül az új sportcsarnok megépítésére és remélhetőleg az uszoda rekonstrukciójára is. Kiemelném továbbá azt az évi 500 millió forintos nagyságrendű fejlesztési programot is, amely révén a mozgássérültek közlekedését megkönnyítő akadálymentesítésre is lehetőség nyílik majd közintézményeinkben. A harmadik nagy fejlesztési csomagot a város strukturális fejlődését is meghatározó lakásgazdálkodási beruházások képezik. Ennek keretében folytatni kívánjuk évi tíz lakóépület rekonstrukciójával az iparosított technológiával épült lakások energiatakarékos felújítási projektjét, valamint a bérlakás-felújítási programunkat, amelyet ki fogunk terjeszteni a belvárosban található szociális bérlakások rekonstrukciójára is. Ebbe a beruházási csoportba tartoznak továbbá a város több területén tervezett telekkialakítási projektek, illetőleg a barakklakások rehabilitációjára vonatkozó középtávú elképzelések is.- Lassan klasszikussá válik az a mondása, hogy az ellenzéki városoknak ugyanaz lesz a büntetése, mint ami a kormánypárti városoknak a jutalma. Vagyis Kecskemétet nem érinti hátrányosan, hogy az MSZP- SZDSZ-kormány alatt is fideszes város maradt, hiszen komolyabb állami pénz nem igen lesz itt egy településnek sem. Ezzel szemben a beruházási tervei között Kecskemét elég sok állami, pályázati pénzzel számol.- Több olyan nagy volumenű pályázatunk is elbírálás alatt van, amelyet nemzetközi és hazai források elnyerésére nyújtottunk be, és amelyeknek komoly regionális kihatásai lehetnek. Gondoljunk például a csatornapályázatunkra! Sikerük legalább annyira fontos a kormánypárti vezetésű megyei vezetőknek vagy országgyűlési képviselőknek, mint a városvezetésnek. Egy gazdaságilag látványosan és töretlenül fejlődő megyei jogú város az őt magában foglaló megye és régió húzóerejévé válhat. Ennek tudatában egy, az európai uniós csatlakozás folyamatát felelősen megközelítő kormány vagy kormánypárti politikus éppoly fontosnak fogja tekinteni az ellenzéki irányítású megyei jogú városok folyamatos fejlődését, mint a kormánypártiakét.- A képviselő-testületben vezető szerepet betöltő, 19 fős csapatban ott van Hetényi István, a MIEP városi elnöke, aki az elmúlt ciklusban és a választási kampányban is többször bírálta a városvezetés tevékenységét. Most viszont tanácsnok lett, szavazatával szorgalmasan támogatja is Önt. Gyakorlatilag Kecskeméten létrejött egy Fidesz-MDF- M1EP koalíció, ami politikailag elég pikáns. Mi erről a véleménye?- Első látásra a Kecskemétnek jutó ellenzéki városi szerepkör igen nehéz politikai feladatok elé állítja a várost vezető koalíciót. Én úgy gondolom, hogy amennyiben a városvezetés munkáját eddig is jellemző nyitottság, liberális alaphang fenntarthatóvá válik, megtaláljuk azokat a politikai partnereket, országgyűlési képviselőket, önkormányzati vezetőket, akikkel az érdekérvényesítés újabb területeit tárhatjuk fel, a város éppoly sikeresen pályázhat jelentősebb állami támogatásokra, mint az előző ciklusban. Jól példázza mindezt az a konstruktív s már konkrét eredményeket is hozó kapcsolat, amelyet dr. Balogh Lászlóval, a megyei közgyűlés elnökével tudtam kialakítani az elmúlt hetekben.- A Széktói stadion felújítása 535 millió forintba került. Sokakat meglepett, hogy ebbe a költségbe nem fért bele egy új eredmény- jelző tábla. Ráadásul azzal, hogy a hatsávos futópálya megmaradt, alacsonyabb besorolású fociaréna jött létre. Tervezik-e, hogy kibővítik szabványosra, vagyis nyolcsávosra a futópályát, és lefedik rekortánnal?- A stadion felújításával kapcsolatos teljes projekt eredetileg tartalmazta az eredményjelző cseréjével kapcsolatos tételeket is. Az időközben felmerülő, korábban nem ismert problémák megoldására azonban ennek terhére volt kénytelen kisebb ösz- szegeket átcsoportosítani a beruházó. Ez a beruházás egyébként nem jelentős volumenű, mintegy 3-3,5 millió forintot igényel, amely összeget a város 2003. évi költségvetésébe kívánunk beépíteni. Tehát a következő évben sor kerül az új eredményjelző kihelyezésére. Az új futópályával kapcsolatban pedig pályázatot fogunk benyújtani 2004- ben a pályázati alapunk terhére, s remélhetőleg a beruházást 2005-re végleg le tudjuk zárni.- A régióbeosztást firtató kérdésre Med- gyessy Péter miniszterelnök második kecskeméti látogatásakor érdekes dolgot mondott. Úgy vélte, Magyarországon elég lenne három régió: egy nyugati, egy keleti és egy Budapest környéki. Ha ez megvalósulna, Kecskemétnek talán menekülési esélye lenne a dél-alföldi régióból, amelynek egyik határa Románia, központja meg Szeged. Ezt a kérdést mennyire tartja fontosnak polgár- mesteri tevékenysége során?- Polgármesterként a legfontosabbnak azt tartom, hogy a város gazdasági programja, beruházási tervei valóban működőképes regionális programok integráns elemeiként valósuljanak meg. A legnagyobb kihívást ugyanis még ma is az jelenti, hogy a kijelölt tervezési, statisztikai régiók stratégiai és operatív programjai nincsenek összhangban a települési, kistérségi fejlesztési prioritásokkal. Ezért is jelentenek egyébként erős alternatívát az ún. projektrégiók, amelyek szervesebben integrálják a települési szempontokat, mint az előbb említett régiótípus. Ebből az aspektusból lehet, hogy a miniszterelnök úr által felvetetett regionális szerkezet jelentheti majd a megfelelő megoldást. Mindenesetre ezen a téren is építenünk kell a munkánkat segítő szakemberek, szakmai testületek véleményre, mindazok elgondolásaira, akik Kecskemét fejlődését egy erős, történelmi gyökerekből is táplálkozó és ezért szerves egységbe rendeződő régió keretei között képzelik el. munkatársunktól KÖZÖSSÉGI FENYŐFA. Több mint kétszáz helybeli óvodás vett részt azon az ünnepségen, ahol karácsonyfát állítottak Hetényegyháza fő- terén. Az óvodások kedves műsorral köszönték meg a hetényiek fenyőjét. _______________________________________fotó, bahoet iszkander St údió, Játék: 76/414-010 Szerkesztőség: 76/414-020,414-030 Fax: E-mail: 76/418-812 gongradio@gongradio.hu Internet: www.gongradio.hu Országismereti játék drog törvényesen az élet része legyen. Úgy vélik: a törvényjavaslat-tervezet megszavazása nyílt utat ad az iskolákban történő legális drogterjesztésre és -fogyasztásra. _______________________________1 Ke cskemét h Kecskeméti Polgári Körök nyilatkozatban ítélik el a kormány drogtörvény-javaslatát. Álláspontjuk szerint nem engedhető meg az, hogy Magyarországon a Nyilatkozat drogügyben