Petőfi Népe, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-11 / 288. szám

10. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2002. December 11., szerda Rendőrök a vádlottak padján Előzetesben az emberrabló orvos Budapest Egy 28 éves, budapesti orvost gyanúsít a rendőrség azzal, hogy november végén elkábí­tott, majd elrabolt és megerő­szakolt egy idősebb nőt. Petőfi Attila alezredes, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője elmondta: az áldozat férje november 25-én tett beje­lentést, hogy egy ismeretlen két­millió forintot követel fogva tar­tott feleségéért. Az 59 éves nőt XIII. kerületi lakása közelében kábította el a támadó, amikor éppen beszállt a liftbe. A fogva tartó másnap visszaszállította lakása közelébe az asszonyt egy gurulós szemétkonténer­ben, és ott elengedte. Az áldozat elmondása alap­ján találtak rá a rendőrök arra a lakásra, amely megegyezett az általa leírtakkal, és megtalálták azokat az eszközöket is - bilin­cset és láncokat amelyekkel a férfi megkötözte a nőt. Petőfi Attila hozzátette: az orvos ta­gadja a bűncselekményt, azt ál­lítja, hogy a lakást kiadta valaki­nek, aki hamis iratokkal igazolta magát. Az előzetesben lévő fér­fit emberrablással, erőszakos közösüléssel és szemérem elle- ni erőszakkal gyanúsítják, um Budapest - Ercsi Vádat emelt két ercsi rendőr ellen jelentési kötelezettség megszegésének, illetve elöl­járói intézkedés elmulasztá­sának vétsége miatt a Buda­pesti Katonai Ügyészség. Mint ismeretes, Ercsiben no­vember 12-én este megöltek egy 13 éves lányt. A rendőrség egy 17 éves fiút gyanúsít a gyilkossággal. A belső vizs­gálat azért indult, mert az ál­dozat szülei szerint mulasz­tottak a rendőrök. A kamasz még a nyomozás kez­deti szakaszában beismerte, hogy ő ölte meg a kislányt. A tra­gédia után az áldozat édesanyja azt állította: a bűncselekményt megelőzően két alkalommal is feljelentést tett, mivel a fiú - aki nem tudott belenyugodni, hogy véget ért a kislánnyal folytatott viszonya - többször bántalmaz­ta, megharapta és megütötte a gyermeküket. A Fejér Megyei Rendőr-főkapi­tányság vezetője vizsgálatot ren­delt el az ügyben. Ennek során kiderült, hogy a lány édesanyja a tragédiát megelőző hetekben va­lóban kétszer is feljelentést tett az ercsi rendőrőrsön. A főkapi­tányság vizsgálata megállapítot­ta, hogy az érintett rendőrök „nem tettek meg minden szük­séges és tőlük elvárható intézke­dést”. A megyei rendőrfőkapitány a mulasztó rendőrök közül kettőt feljelentett, további két rendőr el­len pedig szakszerűtlen munka­végzés miatt fegyelmi eljárást kezdeményezett. A dunaújváro­si rendőrkapitány felmentette ve­zetői beosztásából az ercsi rend­őrőrs parancsnokát. Váczi Pál alezredes, a Buda­pesti Katonai Ügyészség csoport- vezetője elmondta: az ercsi rend­őrőrs egyik bűnügyi nyomozója ellen jelentési kötelezettség el­mulasztása miatt emeltek vádat, ugyanis a tiszthelyettes nem ké­szített jelentést egy bejelentést követő rendőri intézkedésről. Az ügy másik vádlottja az őrs egyik tiszti rendfokozatú vezető­je, aki az ügyészség szerint azzal követte el az elöljárói intézkedés elmulasztásának vétségét, hogy amikor a tiszthelyettes mulasz­tásáról tudomást szerzett, nem kezdeményezett fegyelmi vagy büntetőeljárást. A vádban foglalt vétségek a törvény szerint egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók. Az ügyben a Fővárosi Bíróság Ka­tonai Tanácsa jár el. MT1/EUROPRESS 80 éves koráig rab marad Életfogytiglanra ítélték a sorozatgyilkost Első fokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték a négy ember meggyilkolásával vádolt Nemeskéri Gusztávot. A nem jogerős ítélet szerint a most negyvenéves sorozatgyil­kost leghamarabb negyven év múlva helyezhetik ideiglene­sen szabadlábra. A férfi, aki megölt egy postai kézbesítőt, egy díjbeszedőt, lelőtte egyik üzleti partnerét és saját fél­testvérét, az ítélet értelmében legkorábban nyolcvanévesen szabadulhat. Nemeskéri ügyvédje három vádpont alóli fel­mentésért és a büntetés enyhítéséért fellebbezett, így az íté­let nem jogerős. Budapest Életfogytig tartó fegyházbünte­tésre ítélte az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság Nemeskéri Gusztávot több emberen, rész­ben nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt. A férfit négy ember megölésével vádolták. Az ítélet szerint mind a négy ál­dozatot a puskájával lőtte le. 1996-ban megölt egy argentin kutyatenyésztőt, akivel üzleti kapcsolatban állt. A nála vendé­geskedő férfit torkon lőtte, majd holttestét elásta az udvaron. Egy évvel később egy díjbesze­dővel végzett, mert a férfi rájött, hogy Nemeskéri lopja az ára­mot. Az ő tetemét a kutyate­nyésztő mellé temette. A har­madik áldozatot, egy postai kéz­besítőnőt a csömöri horgásztó mellett földelte el, az asszony­nál lévő 700 ezer forintot pedig magához vette. Nemeskéri vé­gül féltestvérével is végzett. Sa­ját lakásán fejbe lőtte, majd a holttestet elásta a pincében. Fi­vére félmillió forinttal tartozott neki, és azért kellett meghal­nia, mert tartozását nem tudta kiegyenlíteni. A sorozatgyilkos véletlenül bukott le, amikor tanúként hall­gatta ki a rendőrség. Az ügye­ket ugyanis eltűnésként, nem gyilkosságként kezelték. A férfi nem tudta, hogy melyik eltűné­si ügyben kérdezik, és véletle­nül elszólta magát. Nemeskéri, aki korábban a rendőrségen mind a négy gyilkosságot magá­ra vállalta, az októberi tárgyalá­son már csak testvére megölé­sét ismerte el, és közölte: a má­sik három gyilkosságot a fivére követte el, őt csak bűnrészes­ként terheli felelősség. A bíró­ság előtt nem kívánt sem részle­tes beismerő vallomást tenni, sem kérdésekre válaszolni. így arra sem adott magyarázatot, miért változtatta meg két évvel korábban tett vallomását. Az ügyvéd korábbi védőbeszédé­ben három emberölés kapcsán felmentést, míg az ügyész a ma­gyar jogrendszerben jelenleg kiszabható legsúlyosabb ítéle­tet, a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását kérte. A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete szerint a sorozatgyilkos leghamarabb negyven év múlva bocsátható feltételesen szabad­lábra. A bírósági ítélet indoklá­sában elhangzott, hogy a bün­tetés kiszabásakor alapvetően a vádlott korábbi vallomásait vet­ték figyelembe, mivel szemta­nú nem volt. Nemeskéri 1997 és 2001 között tizenkétszer a rendőrségen, egyszer pedig a bíróságon ismerte be bűnössé­gét. A bíróság súlyosbító körül­ményként értékelte, hogy tetteit nyereségvágyból követte el, de enyhítő körülményként vették figyelembe büntetlen előéletét és beismerő vallomását. Az íté­let kihirdetése után az ügyész súlyosbításért, a vádlott és vé­dője enyhítésért és három vád­pont alól való felmentésért fel­lebbezett. Az ítélet nem jog­erős. STEINER KATA A Ford Hovány karácsonyig vasárnap 9-12 óráig is várja a márka iránt érdeklődőket. A 2003. január elsejétől életbe lévő új vám- és adótörvények alapján a 6 személyes haszongépjár­művek árai akár 50%-kal is drágulhatnak. Ennek megfelelően szinte egyetlen márkakereskedésben sem lehet ilyen gépjárművet vásárolni. Információink szerint egyedül a kecskeméti Ford Hoványban kapható még egy-két darab hatszemélyes Ford Transit az idei, még kedvezőbb áron. Megkérdeztük olvasóinkat Nézte-e a Nobel-díj átadását? Lakatos Irén (Kalocsa):- Gyermekként hallottam elő­ször a holocaust szót, amit akkor nem értettem. Később felnőtt­ként kezembe került a Sorsta- lanság című könyv. Amikor el­olvastam a könyvet - kiábrándul­va ugyan és megundorodva attól a világtól - megértettem az ide­gen szó jelentését. Természete­sen megnéztem a díjátadási ün­nepséget a tévében. Mitagadás, nagyon tetszik, ahogyan a világ tanulgatja Kertész Imre nevét. Re­mélem, néhányan utánanéznek, hol is van Magyarország, és rá­jönnek, hogy mi is Európához tartozunk. Palásti Károly (Kiskunhalas):- Nem tudtam megnézni a No- bel-díj-átadást, de a napilapok­ban folyamato­san figyelemmel kísértem az ese­ményeket. Több lapot is elolvastam, mert kíváncsi voltam, hogy a történtek milyen sajtóvisszhangot váltottak ki. Ma­gyartanárként lelkifurdalást ér­zek amiatt, hogy eddig semmit se tudtam Kertész Imréről, hiszen a hazai irodalmi nyilvánosság Es- terházyt tartotta elsőszámú hazai íróként a köztudatban. A tanári­ban kézről kézre jár a Sorstalan- ság című könyv. Remélem, a téli szünetben lesz időm arra, hogy megismerkedjek a művel. Cséplő Istvánné (Kecskemét):- Büszkék lehe­tünk rá, hogy is­mét Nobel-díjat kapott egy ma­gyar ember. Rá­adásul az iroda­lom területén, ahol eddig nem díjazták a honfitársaink tehetsé­gét. Végre eljött ennek is az ideje. Bár nem olvastam Kertész műve­it, eddig nem is sokat tudtam ró­la, de a díjátadást megnéztem. Je­lentős pillanat ez a magyar kultú­rában, semmiképpen sem akar­tam lemaradni róla. Gondolom, ezzel sokan vannak így. Szimpa­tikus számomra az író. Őszinté­nek látom, ahogyan az igaz ma­gyarságát mutatja - attól függetle- nül, hogy nem itt él.__________■ SMS-posta: 06-30/479-62-30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzene­tekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartal­máért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. Hámori úr! Én két éve sodrok a dózniból! A nejemtől most kérek egy darabka ker­tet, jövőre dohánynak... Ha sikerül, kül­dök pár levelet! Toportyán Aki feltörte az autómat az Arany János utcán, az meneküljön, mert hamarabb megtalálom, mint a rendőrök! Hír TV, Kiskőrös. A szoclib adók az alap­csomagban - az igazságért külön fizetni kell! A vörös milliárdosok áremeléseket, na­gyobb inflációt akarnak, ezért támadják a Jegybank elnökét! Sertéshizlalók, figyelem! 400 ezer darab disznóhúsnak megfelelő húsmennyisé­get hoznak az országba három hét alatt. A piaci szereplőket kellene a kormány­nak a demokrácia szabályainak megfele­lően lerendezni. Az EU-ba való belépés előtt én nemzetellenesnek tartom az ilyen cselekedeteket. Számtalan családot fognak lehetetlen helyzetbe sodorni. Vagy talán ez a cél? K. T. A demokrácia alapszabálya többségi aka­rat a kisebbség érdekeit is figyelembe vé­ve véleményem szerint! Mezei politikus Tiszaugon! Beköltöznek a Big Brother- házba. Vajon ki lesz az első kiszavazott? autogaz: Talán megjavul a kisebbik lá­nyom??? Igyekvő tendenciát mutat! Apuci A tiszaugi óvodások és iskolások miért olyan kegyvesztettek, miközben az öno- ban élők kérés nélkül is megkapnak min­dent? T. Ford! A Fordok nem azért rosszabb autók, műit a japánok, mert ez utóbbiak „garázsban állnak”, hanem ennek egész más az oká. Gondolkozzanak előbb!! ACSA Tisztelt SZDSZ! Akik nem adóalanyok, pl. nyugdíjasok, munkanélküliek, azokat hogy fogjátok kitalálni, melyik templom- Ba járnak!? Erre lennék kíváncsi, nagy- tudásúakü /Hívő/ Javasolom, hogy a megszűnt Satelit tv adó helyett a filmmúzeum legyen látható a FiberNet kábelén. Begi Tisztelt Bács-Kiskun Megyei Önkor­mányzat! A Nyíri úti kórház váróterme napközben miért nincs nyitva? „egy ázó- fázó várakozó" Az Egri csillagokat betiltatnák! Nézzék vasárnap délután a tv-műsorokat! Petya Ha az egyházaknak 1 %, akkor a pártok­nak is 1 %. /Igazságos/ Veres fejű Fodor! Akik nem Szemek 1 lk­ot, mert öregek, ők nem tartoznak feleke­zetekhez!? (Kántor) FiberNetnek! Örülünk a Satelit helyén Már én is rájöttem. A szerelem olyan, mint a pénz, csak akkor lesz mindkettő sok, ha hazudunk, lopunk, ámítunk. Mi­ért van ez így? SZEM Válasz Zozónak, a titkos hódolónak! Ha rajtam múlik, KBF, viheted H. Tündét, max. 2 hónap, és sírva fakadsz! Koszi! Tisztelet a családjának! 1 valami fáj, a gyermekem?!? Jeti4-nek! Ilyen hozzáállással, mint a ti­éd, nem is leszünk! Csak nem büdös a mundér?? Aelius „w” habiatya érthetetlen! r. Ihletem vitorláját az élet csalódásainak szele dagasztja. Ha lehorgonyzók, akkor az majd azt jelenti: Boldog lettem! SZEM Ha lesz olyan képviselő, aki eltörölteti a parlamenttel a vagyonőrök kötelező ka­marai tagságát, az sok ezer hálás ember­re számíthat! Hadseregünk állapotáért nemcsak a múltja felelős. Inkább a pénz és a hozzá­értés hiányzik. Én is voltam katona, tu­dom, hogy kb. az ’50-es évek szintjén áll a technika és a fegyverzet. Geronimo Drága Óvó Nénik az Egyetértés utcában! Nagyon köszönjük a fergeteges Miku­lás-bált! Sok sikert mindannyiótoknak. Lui H. T. Zolinak köszönjük szépen a kóstolót! „W”! Bocsi, de te a fogalmazásórákról fel voltál mentve? /Tanító/ Kérlek, ne félj a karácsonytól, minden a helyére kerül, szívem. Hiszel nekem, ugye? Bácsi Javaslom a Szerencsejáték Rt.-nek, hogy adjanak több pénzt a kettes és hármas ta­lálatokra. Ennyi bevételből talán jutna!!! Egy szegény lottózó Szívküldi: Kedves R.! Ahogy telik az idő, úgy erősö­dik bennem az a gyönyörű érzés, amit senki és semmi nem vehet el tőlem, és té­ged sem, mert úgy sem fogom hagyni, bármibe is kerül! Szívem! Örökké szeretlek, míg élek. Azt a szívet meg nem bántanám, ami éltet, mert csak miatta élek, kéz a kézben örök­re szenvedni, de van miért, nagyon ne­héz, de majd! S boldog születésnapot kívánok: M. Misinek Lakitelekre! Születésnapod al­kalmából sok boldog születésnapot kívá­nunk neked: szüleid, öcséd és barátnőd Hajagos Mihálynak Lakitelekre boldog születésnapot kíván családja és Anita Rencikeü! Nagyon szeretlek!!! Puszika: Rolandkaü! Titkon imádott Szerelmem! Hogyha ol­vasod, tudd: még mindig te vagy a tűz, ami éltet, szeretlek! Imádlak, Kandúr- kám! 2001. szept.-okt.-nov. Kiscsillag! Ha könnycsepp lennék arco­don, végigfolynék ajkadon. Van egy tit­kom, fáj és éget, csak két szó: Szereüek téged: Cica Kiscsillag! Annyit mondj, tudsz még sze­retni? Ha megszeretlek, hűséges (enni? Cica Tisztelt Ügyfeleink! Az APEH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósá­ga ügyfélszolgálatainak ügyfélfogadási rendje 2002 decemberében a kővetkező: • december 13. (péntek): 8:00-12:00 • december 14. (szombat): 8:00-12:00 (A számítógépes rendszerek karbantar­tása miatt 13-án és 14-én szolgáltatá­sunk csak az adózással kapcsolatos tájé­koztatásra és az ügyiratátvételre korlá­tozódik!) • december 16. (hétfő): 8:00-15:30 • december 17. (kedd): 8:00-15:30 (Csak az egyszerűsített vállalkozói adó­val (eva) kapcsolatos tájékoztatás és be­adványátvétel!) • december 18. (szerda): 8:00-15:30 • december 19. (csütörtök): 8:00-15:30 • december 20. (péntek): 8:00-18:00 (Hosszított ügyfélfogadás, 12:00 és 18:00 között csak ügyeleti rendszerben és kizárólag eva-tájékoztatás és bejelen­tőlap-átvétel!) • december 23. (hétfő): munkaszüneti nap • december 24. (kedd): munkaszüneti nap • december 27 (péntek): 8:00-15:30 • december 28. (szombat): nincs ügyfélfogadás (Csak beadványok leadására van lehető­ség 8:00-tól 15:30-ig!) • december 30. (hétfő): 8:00-15:30 Kirendeltségek: 8:00-12:00 • december 31. (kedd): 8:00-12:00 A számítógépes rendszerek karbantartá­sa miatt 2002. december 13-án és decem­ber 14-én szünetel az adó-, jövedelem- és illetőségigazolás kiadása. Az ezen idő­pontokat megelőzően beadott igazolási ké­relmekre elkészített igazolásokat (kész igazolásokat) ezen a napokon is át lehet venni, illetve a kérelmeket be lehet adni. Mindenkinek békés, boldog ünnepeket kívánunk! APEH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága Panoramas panorama m petitet 5 komra* müanyap ablak panorama műanyag ablak-A-ajtó Keressen bennünket az ingyenesen hívható zöld számon: 06 (80) 200-156 Központ: 3702 KAZINCBARCIKA, BOLYAI TÉR 1. POSTACÍM: 3702 KAZINCBARCIKA, PF. 211. TEL.: (48) 510-170, (48) 510-178 FAX: {48) 510-188 Kereskedelmi képviselet: 1068 BUDAPEST, LÖVÖLDE TÉR 6. TEL.: (1) 481-0881, 481-0882 FAX: (1) 322-1206 Ablak Kft. Szöged, Budapest út 8. Tel.: (82) 461-864 Márkakereskedő: Hu lej László Kecskemét, ?©Lí 78/493-3*8 20/8648-259 Az AKCIÓ «s&é frtAs és 2003. Ptso csal arvéayas? jgárzolt műsoruknak csak Így tovább! Kiskőrösre Hadnagy Lászlónak zért fizetünk egyre többet? Egy előfize­nagyon

Next

/
Oldalképek
Tartalom