Petőfi Népe, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-02 / 255. szám

10. oldal - Petőfi Népe PETŐFI N E P E 2002. November 2., szombat A rendőrség jósnője visszavonul Mozifilmként peregnek le előtte az események. Kivételes képességeit olykor a bűnüldöző szervek is kamatoztatják. Vagy már csak kamatoztatták? A rendőrség jósnője nemrégi­ben úgy döntött, visszavonul, oldalával foglalkozik. Budapest Müller Rózsa számos rejtélyes gyilkosság felderítésében műkö­dött már közre, derített fényt egy- egy bűnügy titokban maradt rész­leteire.- Hogyan szokták felkérni?- Valaki felhív telefonon, hogy segítsek, mert eltűnt a hozzátar­tozója. Aztán eljön hozzám, kira­kom a kártyát, s az rögtön meg­mutatja, hogy akit keres, él-e még, vagy már meghalt, s azt is, hogy hol van a holttest. Hogy mi történt, azt látom magam előtt, mint egy fekete-fehér mozifilmet.- Milyen információk alapján lát „munkához”? Kimegy a hely­színre, vagy fényképeket kér az el­tűnt személyről?- Bárki jön is el hozzám, azzal kezdem: „ne szólj semmit, majd én megmondom”. Ha kikérdez­ném, nem lennék jósnő. Az ese­mények leperegnek előttem. Elő­s ezentúl csak az élet derűs fordult, hogy az illető hölgy úgy ugrott fel attól, amit hallott, mint­ha vipera csípte volna meg. Később egy nyomozónővel tért vissza, és azt mondta: ha olyan merész vagyok, akkor most mondjam el, amit tudok. A kártya ugyanazt mutatta. Sajnos ki­derült, igazam volt.- Említene konkrét eseteket?- Egy eltűnt dabasi tűzoltó nagynénje keresett meg: mit tudok az unokaöccséről. Meg­mondtam: a fiatalembert a felesé­ge szeretője ölte meg, aki nem­sokára oda is fog költözni a ház­ba. Azt is elmondtam, hogy a tűz­oltót egy kis erdősávban ásták el. A rendőrség nem hitt a rokonnak, mivel értesüléseit egy jósnőtől szerezte. Az ügyre egy másik gyilkosság nyomán derült fény egy évvel később, amikor egy el­tűnt kecskeméti férfit keresett a rendőrség. A szálak Dabasra, a tűzoltó házába vezettek, ahhoz Müller Rózsa fotó, europress/kallus a férfihoz, akivel akkor már a tűz­oltó felesége együtt élt. A férfi be­ismerte, hogy ő lőtte le a kecske­méti fiút az autójáért. Később be­vallotta a másik gyilkosságot is. A két holttestet egymástól nem messze találták meg elásva egy erdősávban. Rózsa nemrégiben úgy dön­tött, hogy a jövőben, ha felkérik, nem vesz részt a rendőrség mun­kájában. ÚJVÁRI GIZELLA Autóégetés hajnalban Hat méregdrága személygépkocsit gyújtottak fel péntek haj­nalban a fővárosban. Az anyagi kár több millió forintra rúg. A sorozatgyújtogatókat keresi a rendőrség. Egyelőre csak találgatni lehet, hogy személyes bosszúnak vagy randalíro- zásnak estek-e áldozatul a járművek. Budapest Sorozatos gyújtogatás történt péntek hajnalban a XI. kerület­ben. Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője elmondta: a Köbölkút utcában egy metálzöld Volvo sze­mélygépkocsit gyújtottak fel is­meretlen tettesek. A jármű utas­terének hátsó része, valamint a csomagtartó leégett. A helyszínre kivonuló tűzoltók vízsugarakkal oltották el a lángokat. Szinte ezzel egy időben a BAH- csomóponti felüljárónál egymást követően öt személygépkocsit gyújtottak fel: egy Ford Focus, egy Opel Vectra, egy Peugeot 206- os, egy Mazda 626-os és egy FIAT Punto márkájú járművet. Az első négy autónak a jobb hátsó része, a FIAT Puntónak pedig a bal hát­só része égett. A helyszínre ki­érkező tűzoltók eloltották a lán­gokat. Az összes felgyújtott jár­mű nagy értékű, drága személy- gépkocsi, mindegyikben jelentős anyagi kár keletkezett. A szak­emberek több millió forintra be­csülik a hat gépkocsiban okozott kár értékét. A tűzvizsgáló megállapította a gyújtogatás tényét, így a továb­biakban a rendőrség folytatja le a vizsgálatot. Az elnök védelmében A köztársasági elnök védelmére kijelölt testőröket különleges gonddal válogatják ki. Vizsgálják a jelentkezők fizikai és pszichológiai teljesítőképességét, hiszen kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor másodpercek törtrésze alatt kell döntést hozniuk az államfő életének és testi épségének védelmében. Budapest A köztársasági elnök életének és testi épségének védelméről az ORFK Köztársasági Őrezrede gon­doskodik. Mivel az ország első számú közjogi méltóságát kell vé­deniük, az őrezred tagjait különle­ges körültekintéssel válogatják ki. Dr. Verebes Pál alezredes lapunk­nak elmondta, a felvételnél alap- követelmény a rendőrtiszti főisko­lai végzettség, és a jelentkezőket pszichológiai vizsgálatoknak is alávetik. Az őrezreden belül több alosztály is működik, és a felvétel után a rendőrök különleges kikép­zést kapnak. A köztársasági elnök védelmét a testőrök mellett különleges biz­tonsági rendszerek garantálják. A neki címzett küldemények pél­dául a parlamenti átvizsgáló állo­máson keresztül jutnak el hozzá. Külön élelmiszer-higiéniai és ve­gyi laboratórium ellenőrzi azokat az ételeket, amelyeket az államfő hazai és külföldi útjain fogyaszt. A tűzszerészeknek is fontos szerep jut: az elnöki programok hely­színének átfésülése és az ajándé­kok átvizsgálása is az ő feladatuk. Ha szükséges, a nagyobb rendez­vények helyszínén, bizonyos út­vonalakon mesterlövészek védik az elnököt. Sokakban fölmerül a kérdés, vajon az államfő védelmére felké­szített biztonságiak gondolnak-e a veszélyre egy-egy feladat végre­hajtása során. Erre az őrezred egyik vezető tisztje így válaszol: egy támadási szituációban a testőr nem mérlegelheti, hogy az életét is feláldozza, ha azt az adott hely­zet indokolja. A másodperc tized- része alatt kell cselekedniük, csak a jól begyakorolt fizikai reakciók működhetnek. Végső esetben az ember odaáll a védett személy és a lövedék közé. europress Pedofil emberrabló Magnus G. két kihallgatás között fotó: europress/archív Néhány hete nagy feltűnést keltett világszerte a kis Jakob von Metzler esete. Az orszá­gosan ismert német bankár fiának elrablója magas vált­ságdíjat kért, a pénzt meg is kapta, ám kiderült: a gyereket már korábban megölte. München A 27 éves joghallgatónak már a nyomozás első szakaszában kí­nos kérdésekre kellett válaszol­nia, amelyek szexuális érdeklő­dését firtatták. A rendőrök ugyanis nem zárták ki, hogy Magnus G. nemcsak pénzt akart cserébe a kilencéves Jákobért, hanem fajtalankodásra kény­szerítette a gyereket, s azt köve­tően ölte meg, és dobta a közeli folyóba. Bár a pedofil cselek­ményt igazságügyi orvos szakér­tők nem erősítették meg, annyi bizonyos, hogy a fulladást fojto- gatás okozta. A Die Welt című lap mindamellett úgy értesült, hogy Mag­nus G. már nyolc év­vel ezelőtt szexuáli­san zaklatott fiatal fiúkat, és ezért tá­madt is némi kelle­metlensége. Egy 12 éves és egy 15 éves kamasz édesanyja panaszolta be az ak­kor 19 éves fiatalem­bert, ám az ifjúság- védelmi hatóságok nem továbbí­tották a bejelentést a bűnüldöző szerveknek. Pedig Magnus G. sze­mélyisége már akkor is egyér­telműen tanúskodott kóros je­gyekről. Jakob gyilkosa azért kerülhette el 1994-ben a súlyosabb felelős­ségre vonást, mert Németország­ban a 21 éven aluliakat fiatal el­követőként kezelik, rájuk külön paragrafusok vonatkoznak. A köz­vélemény most szigorítást köve­tel, és szükségnek látja, hogy a visszaesőket rendőri felügyelet alá helyezzék szabadlábra kerülésük után is. Bajorországban tanulmá­nyozzák annak lehetőségét is, hogy a szomszédos tartományhoz - Baden-Württemberghez - ha­sonlóan hathatósabb pszichoterá­piával próbálják csökkenteni a visszaesők számát, illetve kény­szergyógykezeléssel hosszabbít­sák meg egy-egy súlyosabb el­követő börtönbüntetését, toronyi _____________Vonalban vagyunk! 06-40/200-379 Segíthetünk? E hasábokon olyan kérdésekre igyekszünk válaszolni, amelyek közérdeklő­désre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észre­vételeiket a 06-40/200-379-es kékszámunkon várjuk. E számot bárhonnan hívják, helyi hívás­nak számít. Hívjon bennünket hétfőtől pén­tekig, 13-tól 15 óráig! Homokbányái bérlakásokról Több olvasónk érdeklődött szer­kesztőségünkben, mennyi pén­zért lehet a homokbányái önkor­mányzati bérlakások bérlési lehe­tőségét elnyerni. Ezzel a kérdéssel dr. Bak Sán­dort, a lakásgazdálkodási osztály vezetőjét kerestük meg, aki a kö­vetkező válasszal szolgált:- A pályázók határozzák meg, mennyit pénzt ajánlanak fel előre egy összegben. A pályázat felté­telei között csak a minimális befi­zetés van meghatározva, ez hat havi bérleti díj. A felső határ nincs megszabva. A pályázók az adott lakásra licitálhattak, az álta­luk meghatározott összeggel. A lakás mérete alapján ez a díj vál­tozik. A 42 négyzetméteres lakás minimális féléves bérleti díja 68.040 forint, míg az ötven négy­zetméteresé 81 ezer forint. A la­kás bérlése lehet meghatározott időre szóló, ez maximum öt év, vagy határozatlan időre szóló. Ez utóbbi esetben addig bérelhető a lakás, ameddig a bérlő fizeti a bérleti díjat, rendezi a közüzemi számlákat, illetve nem követ el olyan szerződésszegést, amely a bérleti szerződés megszűnését eredményezi. Ha ezeket a feltéte­leket betartja, akkor gyakorlatilag haláláig élhet ebben a lakásban. Egyetlen bérlemény volt, me­lyet a minimális hat havi díjért megkapott a bérlő. Legtöbb em­ber azzal a logikával élt, hogy az első és második szinten lévő laká­sok a legkeresettebbek, ezért a pályázatokat a harmadik emeleti bérleményre adták be. így alakult ki az a helyzet, hogy volt olyan harmadik emeleti lakás, amelyre huszonketten jelentkezett. Tehát ezekért a lakásokért fizették a leg­több bérleti díjat is. Kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy terjesztéssel kapcsolatos észrevételeikkel, panaszaikkal 06-80/480-756-os zöldszámun­kon jelentkező munkatársunk­hoz forduljanak. Ez a szám reg- gel 8 és 11 között él. _________■ S MS-posta: 06-30/479-62-30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzene­tekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartal­máért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. T. MSZP-re szavazó nyugdíjasok! Érde­mes volt? Évente +1 heti nyugdíj, a 2006- os választások ellőttre jön össze az 1 hó­nap. Okos! Az ő bérük a duplája lesz: 1 millió! LQA Egymillió a miniszterelnöknek? Kicsivel kevesebb egy miniszternek! Választások­kor a programban ez az emelés nem volt! Nem csalódtam, ez a párt a volt párt ma­radt! Ha valaki megtartani akarja a spánielt, kérem, hogy legalább itt az SMS-postán keresztül üzenjen, hogy a kutyus jól van, mert nekünk nagyon hiányzik. Si­ratjuk. Lakitelek közvilágítása gyanúsan sötét. Nem világosodna meg az illetékes elv­társ? Másik: sintére van-e a falunak? Hol érhető el? Falubéli Geiger A.-nak üzenem Madarasra: Ha fel­hívhatom írjon a P. N.-be, Kalocsán kolesz társak voltunk, szeretném felven­ni a kapcsolatot vele. Ricsi T. Szerkesztőség! A KTV műsora miért nincs az újságban? (Benne van, mégpe­dig a kecskeméti oldalon. A Szerk.) J. Y.! Csalódni annyi, mint amikor valaki nem az „én" elgondolásom szerint cse­lekszik, gondolkodik. Erika SZEM! Mérgezést kaptál, az első rózsa tövistől? Nem te vagy az első. C. K. Hinaus mit uns! - hin aus (adv.) ki(felé); mit uns (mi)velünk - Most ak­kor, Lendvai Ildikó: zsidó? vagy áldo­zat? Esetleg néptömeg? Na, de „Ked­ves” Gyulay Zoltán „Hinaus mit uns!” Így már érthető?! - Meg kellene már végre érteni, értenünk, hogy nem a sza­vakban van a hiba, hanem, hogy ki (k), mire is használják azokat: On a dicsére­tes műveltsége ellenére is, csak „egy jó kis zsidózásra”? Lendvai Ildikó viszont egy „sokkal nemesebb cél érdekében”! és csak ennyi a különbség, Lendvai Ildi­kó és az Ön „szavai” között. Lendvai Il­dikó és Ön között, ami nem is kevés. - (AJttiii Szívküldi: „Az utcát járom és már nem talállak. Bo­lond szívemmel visszavárlak...” Szeret­lek te dögös vörös harmincötös kisva- cak!” Jöjj vissza az édes álmokból!" A Te Bohócod. Drága papa, mama! Sok szeretettel kö­szöntünk benneteket 39. házassági évfor­dulótok alkalmából és hosszú, boldog életet kívánunk: gyermekeitek és unokái­tok. Az én szívem egy kis óra, a szeretet rugó­ja. Mindig csak azt ketyegi-ketyegi, hogy PIRl-két nagyon-nagyon szereti. Kkfházára, 11. 04., névnapodon köszön­telek, 1999. 07.15., Csongrád Kőröstetétlenre Kovács Imrének boldog névnapot kívánunk november 4-én: Ro­zika és István Kecskemétről. tmz/m-/,:*mm ■ ■ *vxs#í-w»f SZÍNHÁZ A Színház- és Filmművész Képzésért Alapítvány és a Nemzeti Kamara Színház bemutatja 2002. november 8-án és 9-én Kiskőrösön a Petőfi Sándor Művelődési Házban 19 órakor. Yv . r <>■■■■■■■ * 0*50 íW .^•*500* í^VXwW>'Níx j U LL I 1 A t"Ú i! I »;■ . Z ENÉS KÁVÉHÁZI ÉLETKÉPEK Válogatás Ady Endre, Babits Mihály, Hamvas Béla, Karinthy Frigyes, Márai Sándor írásaiból Előadják: BENES ILDIKÓ, BOROS ANNA, CSOBOLVA JÓZSEF, GÁL TAMÁS, JUHÁSZ ADRIENN, PELSŐCZY LÁSZLÓ, RÁCZ GYULA A zongoránál: HAVASY VIKTOR Zene: PIKÓ SÁNDOR Ruha: VÉGH PÁLMA Díszlet: JURAJ GRÁFEL Szerkesztette és rendezte: USZTICS MÁTYÁS Jegyek a Petőfi Sándor Művelődési Házban, valamint a Nemzeti Kamara Színházban válthatók. 1042 Budapest, Árpád út 66. Tel.: 20/317-0804

Next

/
Oldalképek
Tartalom