Petőfi Népe, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-07 / 259. szám
2002. November 7., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Megismétlik a választást Kunfehértó Lapunkban már olvashattak arról, hogy nem sikerült alpolgármestert választani a kunfehértói képviselő-testület október 30-i alakuló ülésén. Gömzsik László, a település újonnan választott polgármestere Csontos Alajos alpolgármesterré választására tett javaslatot. A polgármesterrel együtt tíztagú testület szavazásának ezen részében az érintett alpolgármester-jelölt nem vett részt. A képviselők közül öten mellette, míg négyen ellene szavaztak. Hiába volt meg a szavazatok relatív többsége, az abszolút többséghez hat szavazatra van szükség. A mai napon 16 órakor újabb ülést tart a képviselő-testület, és várhatóan mind a tíz képviselő élni fog a szavazati jogával. Gömzsik László polgármester lapunknak nyilatkozva elmondta:- A testületi ülés egyetlen napirendi pontja az alpolgármesterválasztás. A jelölt, Csontos Alajos csak abban az esetben nem élhet a szavazati jogával, ha valamelyik képviselő indítványozza a kizárását és az erre tett indítványt a testület többsége megszavazza.! Kidöntötte a házfalat Baja Különös eset történt Baján. Egy nő - egyelőre nem tudni, miért - félmillió forint kárt okozott egy lakóházban. Ösz- szetörte az ajtót és kidöntötte a ház egyik falát is. A döbbenet lett úrrá egy bajai lakoson, akinek egy helybeli nő tönkretette a házát. A sértett a napokban jött vissza külföldről, de a bezárt ház helyett egy tönkretett épületet talált. A rendőrségi jelentés szerint a bejárati ajtót beszakították, a cserepek egy része sem volt a tetőn, és kidöntöt- ték a hátsó szoba falát is. A bajai rendőrkapitányság M. L- né ellen eljárást rendelt el - tudtuk meg Hortobágyi István rendőrségi szóvivőtől. M. I.-né gyanúsítható az október 17-i rongálással. Hogy miként csinálta, nem tudni, mindenesetre egy férfit megszégyenítő erő kellett hozzá. A nő, akit elfogása után pszichiátriai kezelésre vittek, csaknem félmillió forint kárt okozott. TUDÓSÍTÓNKTÓL Kabinetrendszerű irányítás Kiskunhalas Kabinetrendszerű irányítási formát vezetett be dr. Várnai László polgármester a halasi városházán. Eddig a polgármester az osztályvezetőknek tartott vezetői értekezleten egyeztette az elképzeléseket. Az új rendszerben a polgármester az"alpolgármester, a jegyző és a tanácsnokok bevonásával csak a kiemelt területekért - városfejlesztés, intézményüzemeltetés, pénzügy, ellenőrzés - felelős vezetőkkel tanácskozik. A kabinet munkáját határidőket és felelősöket megnevezve tervezik. Az osztályvezetők heti értekezlete a továbbiakban a jegyző hatáskörébe tartozik. ■ MAGAS fÉBHYOiflSBAN SZEWWEPŐK (BÁCS-KISKUN, 2001} 19-34 35-44 45-54 55-64 65-74 75- Férfi m Nő Gazdasarok Védelem a mezei pocok ellen 1. Az év első felében úgy tűnt, hogy nem fog nagyobb gondot okozni a mezei pocok az idei évben. A szeptember-október időjárása azonban olyan kedvező volt számukra, hogy a fertőzött gócokban (a megye déli és nyugati része, valamint Félegyháza környéke) jelentős népesség szaporodott fel. Különösen a bácskai földeken, út melletti árokpartokon, mozgatatlan területeken vannak igen veszélyes egyedszá- mok, melyeket még most, a tél beállta előtt meg kell ritkítatni, felszámolni. Felmérésünk során találtunk olyan lucernatáblákat, ahol már a növényzet 60-70%-a megsemmisült a kártevők pusztításától. Találtunk olyan őszi vetéseket (őszi árpa, búza, repce) ahol az elővetemény (kukorica, napraforgó, gabonafélék, repce stb.) fertőzöttsége miatt az új vetésekben megjelentek a kártevő foltszerű kártételei. Ezeken a helyeken minél előbb el kell végezni a védekezéseket, hogy a pocok népessége ne tudjon tovább emelkedni. Mivel az árokpartok, rétek, legelők kevésbé vannak mozgatva, ezért itt akadálytalanul megtörténhet a létszámnövekedésük. Innét előszeretettel telepednek át az új vetésekbe, ahol könnyű őket megtalálni a szegélyeken, táblaszéleken. Nagy kártevőmozgás van ott is, ahol burgonyát, cukorrépát termesztettek, mert a nyár folyamán jelentős populáció szaporodott fel. A betakarítást követően még a földön maradt növényi maradványokon egy darabig fenntartják magukat, de többségében megindulnak a fiatal őszi vetésekbe. Ha az időjárás engedi (a havas tél beállta előtt) minél előbb hozzá kell látni a védekezéshez. ■ JAPÁNBAN NYERTEK. Baján a Központi Általános Iskola hét tanulója ért el kimagasló sikert a Japán Művészetoktatási Szövetség 32. nemzetközi gyermekrajzpályázatán. 46 országból 62 ezer pályamű közül 110 magyar díj sikeredett. Ebből Bajára hét jutott (egy arany- és hat ezüstérem). Felvételünkön a büszke nyertesek: Saj Máté (aranyérmes), Müller Dorottya, Torda Adrienn, Keszthelyi Magor, Turcsik Bíborka, valamint Reich Gerda. A fotóról hiányzik Demcsák Nikoletta, aki Szarvasra költözött. Vala- mennyiük felkészítő tanára Szilaski Lászlóné volt. _____ ___ ___fotói király László A megyegyűlés képviselői buszbérletet kapnak X A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatban az idei évre szóló költségvetési rendelet szabályozza, hogy a képviselők és tanácsnokok mennyi pénzt vihetnek haza. Bács-Kiskun Minden képviselő tagja legalább egy bizottságnak, ezért a bizottsági tagság lényegében nem képez külön kategóriát. A bizottságok tagjai - tehát a képviselők - nem üszteletdíjat, hanem természetbeni juttatást kapnak, ami adómentes. Minden képviselő rendszeresen megkapja egy távolsági busz 130 kilométerre szóló havibérletének árát, ami jelenleg 64.980 forint. Ezért azután vagy vesz buszbérletet, vagy nem, adóznia sem így, sem úgy nem kell. Aki két bizottságban is tag, ezen felül kap havi 18.470 forint üszteletdíjat, ami adóköteles. A bizottsági elnökök és tanácsnokok esetében ez az összeg havi 26.660 forint. A bizottságok külső tagjainak pénze sajátos ötvözete a tiszteletdíjnak és a természetbeni juttatásnak. Jellegét tekintve tiszteletdíj, mert adóköteles, mértéke viszont egy 110 kilométerre szóló havibérlet ára, szintén buszra. Ez az összeg jelenleg havi 47.590 forint. Az elnököt és alelnököt költségtérítés is megilleti. Ennek összege azután alakul ki, miután az érintettek 6 hónapig gyűjtötték számláikat a tisztségükkel kapcsolatos különkiadásokról. Ekkor az ügyrendi bizottság megvizsgálja a számlákat, s megállapítja a továbbiakban bizonylatok nélkül adható költségátalányt, ami nem lehet több az alapilletmény 30 százalékánál. Az előző közgyűlési elnök, Endre Sándor esetében teljes egészében kihasználták ezt a lehetőséget, ami dr. Balogh Lászlót illetően havi 148 ezer forintra rúghat. ■ Úi helyen a falumúzeum Tökös-ötlet A női leleményességnek aligha van határa. Kiváltképp, ha valamit el szeretnénk érni. De ha több nő összedugja a fejét, abból még tökös-ötlet is kisülhet. így volt ez az egyik kisvárosban. Ráadásul a hölgyek közérdekből vetettek be mindent. Ugyanis óvodagondok vannak. Mondogatták már eleget a település vezetőinek. De hogy ne jártassák tovább a szájukat, kiötlötték, hogy örök emlékeztetőt hagynak. Még a körítésre is adtak. Szerveztek egy bált. Ott szinte profi mó dón előadták a rátóti tojás ese tét. A végén pedig (a tojás he lyett) egy jó formájú tököt ad tak át a polgármesternek. Még masnit is kötöttek rá nemzeti szín szalagból. (Ha úgy vesz szűk, az érdek nemzeti). Az tán megtoldották a kívánság gal: addig üljön rajta a testű let, amíg ki nem „keltenek" egy óvodát. Nos, azóta a tök ott az elöljáró asztalán. Az arra járók pedig kérdéseikkel melegen tartják a témát. Ezt tettem én is. Mitagadás: tökös aZ Ötlet. PULAl SÁRA Hídlezárás Dunaföldvár Teljesen lezárják ma és holnap éjszaka a dunaföldvári Duna hidat és az 52. számú főút Solt ártéri kishídját. Geodéziai magassági alappont elhelyezése miatt ma este 23 óra 30-tól péntek 04 óra 30 percig, valamint péntek este 23 óra 30-tól szombat 04 óra 30 perc között lesz teljes útzár a hidakon. A mérési technológiából adódóan a megkülönböztető jelzést használó járműveket át tudják engedni. ■ Közlekedés Az 52-es út 58+637., valamint az 54-es út 44+426-44+526. km-szelvényeiben félpályás útlezárásra kell számítani. TRAFFIPAX: Ma Kiskőrös, Akasztó, Kiskunhalas, Érsekcsa- nád, Sükösd, Nemesnádudvar és Kecskemét területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. m A falusi turizmusról Félegyháza Az FVM által támogatott homokhátsági célprogram következő rendezvényét Kiskunfélegyházán tartják november 14-én, a városháza dísztermében. Témája: a falusi turizmus időszerű kérdései. A 10 órakor kezdődő konferencián dr. Kecskés László, a homokhátsági célprogramot lebonyolító megyei agrárkamara elnöke elnököl. Az első előadást a Miniszter- elnöki Hivatal Turisztikai Állam- titkárságának főosztályvezetője, Bozzay Andrásné tartja, A térségi turizmus szerepe a gazdaság fejlesztésében s az ezzel kapcsolatos kormányzati szándékok címmel. Szendrőné dr. Font Erzsébet, az FVM Vidékfejlesztési Programok Főosztályának vezetője Az alternatív jövedelemszerzés lehetőségeinek megteremtése és finanszírozása, különös tekintettel a falusi turizmusra címet adta mondanivalójának. A dél-alföldi régió idegenforgalmának fejlesztését Pethőné Dedák Angéla, a Dél-alföldi Régió Marketingigazgatóságának vezetője választotta témájául. Ezután Kiskunfélegyháza kistérség prezentációja következik Németh Péter kistérségi menedzser előadásában, Falusi turizmus beszállítói modell címmel. A témához hozzászólnak a programban részt vevő falusi vendéglátók és beszállítóik. A konferencia kérdésekkel, hozzászólásokkal zárul. A részvételi szándékot a Bács- Kiskun Megyei Agrárkamara Közhasznú Társaságnál lehet jelezni (levélcím: 6000 Kecskemét, Tatársor 1/A), telefon: 76/481- 335, fax: 76/481-035, e-mail: aka- mara@axelero.hu . ■ A Petőfi Népe Heti rejtvényének nyertesei (november 2-ig): Mihálovicsné Cseri Judit, Kunszállás; Virágné Eszik Tünde, Kiskunfélegyháza; Szabó Istvánné, Lakitelek; Otoltics Emőné, Kecskemét; Lakatosné Skola Katalin, Törtei. A Gyerekrejtvényt helyesen megfejtők közül a következőknek kedvezett a szerencse (november 2-ig): Szetlik Ádám, Harta; Lengyel Melinda, Kiskőrös; Reketyei Éva, Kecskemét; Szabó Réka, Lakitelek; Tóth Márton, Kiskunfélegyháza. PN-NYERTES. Pályázatunkon a kecskeméti Korenika Lászlóné szlogenje nyerte el legtöbb olvasónk tetszését. így szólt: „Érdekes és megbízható, ez az újság kézbe való! Lapozza naponta!” - mármint a Petőfi Népét. Jutalmul egy mobiltelefont ajándékoztunk olvasónknak. fotó: s. h. zatlan. Aki a Tájak, korok, múzeumok mozgalom tagjaként látogat el a (pecsételőhely) múzeumba, jelentkezzen be előre a 79/352-176-os telefonon. A múzeum kedden 14-től 15 óráig tart nyitva (a belépés díjtalan). Csoportokat bármikor fogadnak. ■ házban találják meg a látogatók. Jelenlegi időszaki kiállításának címe: Csávoly kulturális öröksége. Négy népi kultúra gazdag tárgyi emlékei láthatók az új falumúzeum nyolc termében, 191 négyzetméteren. A német és bu- nyevác nemzetiségi jelleg váltoCSÁVOLY Új helyre költözött a kibővített csávolyi falumúzeum. Mint azt dr. Mándics Mihály helytörténész, a gyűjtemény vezetője elmondta, teljes anyagát az Eötvös utca 1. szám alatti, régi polgári