Petőfi Népe, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-21 / 271. szám

A Petőfi Népe lapcsaládnál családiasán A hagyományokhoz híven tegnap ismét partnertalálko­zóra invitáltuk hirdetési partnereinket. Az ünnepé­lyes eseménynek ezúttal a Kecskeméten a Ceremónia Bor- és Rendezvényház adott otthont. A program első ré­szében a köszöntők után elő­adásokat hallgathattak meg a résztvevők, majd dr. Bayer József, az Axel Springer Ma­gyarország Kft. ügyvezető igazgatója átadta lapunk leg­újabb mellékletének, az idén útjára indított hirdetésver­seny nyertes vállalkozóinak a díjakat. Ezt követte a pezs- gős koccintás, majd az állófo­gadás. A rendezvényt Gazsó László, a Petőfi Könyv- és Lapkiadó Kft. ügyvezető igazgatója nyitotta meg. „A minap közzétették Ma­gyarország 100 leggazdagabb emberének a névsorát. Ehhez hasonlóan én most lapunk part­nerei közül azt a 100 legsikere­sebb vállalkozót szeretném kö­szönteni, akikkel együtt dolgoz­tunk ebben az évben - kezdte köszöntőjét Gazsó László. Re­mélem jövőre is együtt dolgo­zunk, az Önök sikere garantálja a mi eredményességünket is. így öt év múlva is bátran mondhat­juk majd, hogy még mindig a Petőfi Népe a legsikeresebb hir­Több száz partnerünk vett részt a Petőfi Népe ez évi partnertalálkozóján, amelynek a kecskeméti Ceremónia Bor- és Rendezvényház adott otthont tegnap. detéshordozó.” Végezetül be­mutatta lapunk vezető munka­társait a hirdetőpartnereknek, majd átadta a szót az előadók­nak. Loczki Zsuzsanna, az ASM munkatársa a lapolvasási szoká­sokról, a Petőfi Népe olvasóinak összetételéről, és a megyei lap­ról mint hirdetési médiumról tartott érdekes előadást. A sze­gedi ASK FOR piackutató cég ré­széről Németh Istvánt hallgat­hatták meg a résztvevők, aki a megye önkormányzat vezetője jelenthetem, hogy pártatlan a Petőfi Népével kapcsolatos leg- köszöntötte a jelenlévőket. „A lap. Nagy dicsőség minden pol- frissebb piackutatási eredmé- hír világában élünk - mondta, gármesternek, politikusnak ha nyékről adott számot, melyből Arra ébredünk, hogy a híreket helyet kap az újságban. Ezért is kiderült, hogy továbbra is a la- halljuk a rádióban, majd elolvas- tartom kiváló ötletnek, hogy jö- punk a legolvasottabb. Jelentő- suk az újságot, este pedig tévét vőre a Petőfi Népe elkészíti a me­sén magasabb az olvasói tábora nézünk. Az újságot külön ki- gyei Almanachot, ahol minden mint más országos napilapok- emelném, hiszen a megyénk la- település szerepelhet.” nak, valamint a hirdetéseket is kosságának jelentős része vala- „Az Axel Springer Magyaror- kedvelik olvasóink. milyen gyakorisággal lapozza a szág Kft. 2003 végén, 2004 elején Az előadásokat követően dr. Petőfi Népét, életük szerves ré- nagyszabású nyomdai beruhá- Balogh László, a Bács-Kiskun szét képezi. Mint politikus is ki- zást valósítana meg Kecskemé­ten, így óránként 100 ezer napi­lap kerülne majd le a gyártóso­rokról.” Végezetül elmondta: „Szeretném ha mi lennénk a nap, az emberek pedig körülöttünk keringenének. A jövőben is ma­ximálisan kiszolgálnánk infor­mációkkal olvasóinkat, a hirde­tőpartnereinkkel pedig továbbra is gyümölcsöző lenne kapcsola­tunk.” Versengtek a hirdetőink Melyik hirdetés aratta a legnagyob sikert? Petőfi Népe ebben az év­ben új melléklettel de­bütált a hirdetési piacon. A Hirdetésversenyt elő­ször februárban, majd legutóbb október 24-én jelentettük meg. Kezde­ményezésünket siker koronázta mind az olva­sók, mind a hirdetési partnerek körében. Az őszi melléklet nyertesei­nek tegnap a partnerta­lálkozónkon dr. Bayer József, az Axel Springer Magyarország Kft. ügy­vezető igazgatója gratu­lált. A Hirdetésverseny nem egy egyszerű kiadvány. Látvá­nyában magával ragadó, ugyanakkor jelentős hirde­téshordozó. A hirdetőink­nek egy újfajta, hatékonyabb hirdetési lehetősé­get biztosít, míg olvasóinkat játékra invitálja, akik szavazószelvény segítségével voksolhatnak az ál­taluk legjobbnak, legötletesebbnek tartott hirde­tésre. Érdemes szavazniuk, hiszen mindig értékes fődíj vár a legszerencsésebb szavazóra. A tavaszihoz hasonlóan nagy érdeklődés kísér­te az őszi Hirdetésversenyt is, több tízezer szava­zat érkezett a versengő 24 hirdetésre. Az eredmé­nyeket tegnap a partnertalálkozón ünnepélyes ke­retek között hirdettük ki. 1. helyezett: Bábolna Takarmányipari Kft. Nagyigmánd Kivitelező: Plaza Reklámügynökség Hirdetési tanácsadó: Farkasné Szigeti Valéria 2. helyezett: Elit-Group Kft. Kecskemét, Bihar utca 8. Kivitelező: Primo Reklám Hirdetési tanácsadó: Ziccer Bt. 3. helyezett: Carlion Kft. Kecskemét, Szt. László krt. 33. Kivitelező: Pixelgraf Bt. Hirdetési tanácsadó: Dr. Markó Józsefné Szakálas Tibor a Print 2000 Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Bayer Józseftől az Axel Springer Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójától vette át látványos hirdetésükért a különdijat. A Petőfi Népe szakmai zsűrije által különdijat kapott: Print 2000 Nyomda Kft. Kecskemét, Végvár utca 71/B Kivitelező: Print 2000 Kft. Hirdetési tanácsadó: Farkasné Szigeü Valéria A mellékletet hagyományteremtő céllal indí­totta útjára a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Si­kere megerősítette a közelmúltban, a Duna-Ti- sza közén végzett médiakutatások eredmé­nyét. Ezek szerint magasan a legismertebb és leg­olvasottabb újságok közé tartoznak a Petőfi Népe lapcsalád tagjai: a Petőfi Népe, a Grátisz valamint a Tempó apróhirdetési újság. Termé­szetesen ebből az is következik, hogy a térség médiái közül lapjainkban a legcélszerűbb hir­detni, hiszen ezeket forgatják, látják a legtöb­ben. A sikerre való tekintettel jövőre folytatjuk majd a Hirdetésverseny melléklet kiadását, ame­lyekben még szebb, még érdekesebb, a mostani­aknál is jobban tervezett hirdetések várják majd olvasóinkat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom