Petőfi Népe, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-19 / 269. szám

2002. November 19., kedd MEG Y El KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Újságot is kiadtak a kutyaviadalokról Bács-Kiskun/Nógrád Tegnap beszámoltunk a hét­végén Kunszálláson rende­zett, tiltott kutyaviadalról. A rendőrségi akció során elő­került egy salgótarjáni férfi által szerkesztett* zárt kör­ben terjesztett, American Pit­bull Terrier című lap több példánya is. Bár a salgótarjáni férfi nem volt jelen a kutyaviadalon, a nyomo­zók az újság alapján jutottak el hozzá. Az illetőnél a rendőrök házkutatást tartottak, ahol húsz kutyát és meccsszerződéseket foglaltak le. A lakásán tetemes mennyiségű állatgyógyászati eszközt is találtak, köztük több olyat, amely kábítószer-tartalma miatt tiltólistán szerepel, ezért tartásuk bűncselekménynek mi­nősül. A kutyák testén sebesülé­sek nyomait találták. Szakértői vizsgálat állapítja meg, hogy azok esetlegesen viadalon kelet­keztek-e. Ugyancsak szakértő foglal állást az állatok eredeté­ről. A rendőrök adatai szerint a többek között hirdetéseket, via­dalleírásokat tartalmazó újság­gal kapcsolatban a zugírászatot 1997-től végezte a férfi. Némedi Gábor őrnagy közöl­te: a nógrádi nyomozók is részt vettek a kunszállási akcióban, ahol ötvenhét embert állítottak elő. Náluk a rendőrök éles lősze­reket, kábítószergyanús anyago­kat, serlegeket, valamint a harci kutyák nevelésével, gyógyításá­val kapcsolatos tárgyakat foglal­tak le. Előkerültek a viadalokat megörökítő videokazetták mel­lett flóbertpuskák és viperabo­tok is. Az akció után kilenc em­bert hallgattak ki gyanúsított­ként, majd közülük hatot vettek őrizetbe a Bács-Kiskun megyei főkapitányság rendőrei. _______p N egyvenketten menekültek Magyar-jugoszláv határ Állampolgári bejelentés után fogtak el határőrök 42 határ­sértőt Mórahalom közelében. A halasi határőr-igazgatóság hely­színre vezényelt járőrei harminc­két afgán, négy iraki és öt iráni felnőtt férfiből és egy iráni nőből álló csoportot tartóztattak fel.- A halasi idegenrendészeti központba szállított afgánok kihallgatásuk során elmondták, hogy Pakisztánból indultak egy hónapja. A csoport Iránon ke­resztül - ahol csatlakozott a hat iráni - embercsempészek segít­ségével jutott el Isztambulba, ahonnan már a hat iráni is ve­lük tartott - számolt be az eset­ről Kovács Iván alezredes, a Ha­tárőrség sajtószóvivője. Az af­gánok többek között a külön­böző nemzetiségi feszültségek­re és a nehéz megélhetésre hi­vatkoztak, amikor menekülésü­ket indokolták. Mindenesetre mégis sikerült előteremteniük a csempészek által kért, fejen­kénti 4700 amerikai dollárt. (Az irániakat 1500, az irakiakat 3500 dollárért segítették az új haza irányába az embercsem­pészek.) A népes csoportot a török vá­rosból zárt teherjárművekben szállították Magyarország felé. A külföldieket a magyar-jugo- szláv határig kísérte ember- csempész, s ott magukra hagy­ták őket. Az elfogottak mind­egyike bejelentette menekültstá- tus iránti igényét, pn-információ Erdősültség) 25 20 Bács-Kiskun m AZ ERDŐSÜLTSÉG MEGOSZLÁSA A DÉL-ALFÖLDÖN Csongrád m. Gazdasági tanácsok Határidők cégvezetőknek November 20.: Áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése. Gyakorított áfa bevallása, megfi­zetése, visszaigénylése. Társasá- giadó-előleg megfizetése. Fo­gyasztási adó bevallása, megfize­tése, visszaigénylése. Jövedéki adó bevallása, megfizetése, visz- szaigénylése. Összesített termékmérleg be­nyújtása. Adóraktári adójegy el­számolása. Fogyasztóiár-kiegé- szítés, mezőgazdasági és élelmi- szeripari exporttámogatás, egyéb mezőgazdasági támogatás igény­lése. Fogyasztóiár-kiegészítés, mezőgazdasági és élelmiszer-ipa­ri exporttámogatás, egyéb mező- gazdasági támogatás gyakorított igénybevétele, bevallása. Megál­lapított személyi jövedelemadó, -adóelőleg, egészségügyi hozzá­járulás bevallása. Egészségbizto­sítási és nyugdíjjárulék, társada­lombiztosítási járulék, baleseti járulék bevallása. Munkaadói já­rulék bevallása, megfizetése. Munkavállalói járulék bevallása, megfizetése. „VASCSILLAG.” A Katona József Napok eseménysorozatának része volt a megyei könyvtárban Dinnyés József daltulajdonos fellépése. A művész Buda Ferenc költő verseit énekelte. ________fotó: banczik Róbert N em tisztálkodnak a fiatalok! Felmérték az iskolák higiénés állapotát Bács-Kiskun megye alap- és középfokú okta­tási intézményeinek alig 18 százalékában megfelelőek a higiénés körülmények. Az Or­szágos Egészségfejlesztési Központ irányítá­sával és az ÁNTSZ-ek közreműködésével vé­gezték el a közelmúltban azt a felmérést, amely az ország 5340 iskolájának higiénés helyzetére vonatkozott. Oktatásügy A másfél millió gyermeket érintő vizsgálat ered­ményeit és az ezzel kapcsolatos teendőket a szakemberek hat találkozó keretében vitatják meg. Az első Regionális Gyermek- és Ifjúság­higiénés Továbbképző Konferenciát tegnap tar­tották Kecskeméten, a Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskolában. A rendezvény keretében elhangzott: higiénés szempontból Bács-Kiskun megye okta­tási intézményeinek mindössze 18 százaléka ne­vezhető megfelelő iskolának. Ez az arány azon­ban még jónak is mondható az országos átlaghoz képest, amely alig 13 százalék. A rendezvény ke­retében dr. Bihari Ágnes, az OEFK főorvosa el­mondta: a megfelelő iskola többek között azt je­lenti, hogy nincsenek környezeti ártalmak és bal­esetveszély, biztosított a szel­lőztetés, az épület nem szorul felújításra, a gyermekek szá­mához viszonyítva elegendő mellékhelyiség van, az intéz­ményben működik tornaterem, esetleg tornaszoba, és jó a megvilágítás. Mint kiderült, Bács-Kiskun megyében szinte minden vizs­gált szempontból jobb a hely­zet az országos átlagnál. Ennek köszönhetően itt az alap- és középfokú oktatási intézmények 18 százaléka megfelelő iskolának nevezhető, ami egész jó eredmény az országos 13 százalékhoz képest. Dr. Bihari Ágnes elmondta azt is, hogy az iskolákban számos olyan probléma van, amely nem pénz kérdése. Példaként említette, hogy egyes iskolákban ugyan lehetőség volna a torna­órák utáni tisztálkodásra, csak éppen a gyere­keknek nem marad rá idejük, hiszen ehhez rö­vid a szünet. A másik példa, hogy sok helyen a szellőztetés mindössze azért nem megfelelő, mert hiányzik a távnyitó szerkezet. Valójában az ilyen hiányosságok megoldása a szemléletvál- tás és nem az anyagi ráfordítás, takács valentina Rendőrök zavarják a nyugalmat A svéd modell Úgy tűnik, a svédek se men­nek a szomszédba egy kis fur­csaságért. Olvasom, hogy Ár­uikéban, egy gyorsétteremben közös lében mosogatták a konyhai eszközöket a WC-ülő- kékkel. Egy vendég úgy jött er­re rá, hogy egyetlen fülkében sem talált ülőkét. Hajdanában magam is átéltem ilyen szo­rongatott helyzetet, csak nem a svédeknél, hanem a szovje­teknél. Kollégiumban, étterem­ben, repülőtéren, óh, Isten­kém, még abban a dácsában sem volt, ahová Lenin járt pi­henni a-felségével! Minde­nütt hiányzott ez a fölöttébb fontos kellék.- Már a kommunizmust építitek, hogyan lehetséges ez!’! - fordultam Kosztyához.- Te magad mondod: mi már a kommunizmust épít­jük, és az emberek ezt úgy ér­telmezik nálunk, hogy min­den az övék - hangzott a föl- világosítás. Nos, a svéd mo­dell nekem ebben is jobban tet­szik. Ők - ha elmosógatták a serpenyőkkel egy lében - leg­alább visszateszik az ülőkét a helyére... a. tótn Sándor Balesetek Közutak Múlt pénteken, azaz 15-én, 13 óra után pár perccel személy- gépkocsival ütöttek el Kiskun- majsa belterületén egy felügye­let nélkül hagyott gyermeket. Szerencse, hogy a kisgyerek csak könnyű sérüléseket szen­vedett. Ugyanezen a napon Mélykút külterületén, az 55-ös főútvonalon segédmotor-kerék­pár és motorkerékpár ütközött a kanyarodási szabályok be nem tartása miatt. A járművek veze- tőinek nem esett baja. » Közlekedés Forgalomkorlátozás várható az 52-es út 58+637., az 54-es út 44+426-44+526., valamint az 51-es út 138+500-139+500. km- szelvényében. TRAFFIPAX: Ma Soltvadkert, Kiskunhalas, Csávoly, Felső- szentiván, Tataháza és Kecske­mét területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőr­zésre. ■ Kiszúrtak a tórákkal Kiskunmajsa Három személygépkocsi ke­rekeit szurkálták ki a hétvé­gén a majsai üdülőfaluban. A városban zajló junior bokszbajnokság bíráinak au­tói voltak az „áldozatok”. A múlt hét végén Kiskunmajsán rendezték az ökölvívók junior bajnokságának országos döntő­jét, ahol tudósítónk jelentése szerint többen is nehezteltek a mérkőzések bíráira. A pontozókkal, illetve autóik­kal így aztán nem mindenki bánt „kesztyűs kézzel”. Tettlegességig ugyan nem fajultak a viták, de minden bizonnyal nem-a véletlen műve, hogy a bírák kocsijai estek áldozatul az üdülőfaluban tör­tént rongálásnak. Az elődöntők utáni hajnalban a pontozók szál­láshelyének közelében parkoló gépkocsik közül háromnak ösz- szesen tíz gumiabroncsát szúr­ták ki ismeretlenek. A tettesekről egyelőre semmit sem tudni, de egy biztos: az autósokat össze­sen 170 ezer forint kár érte. A rongálás elkövetői után nyomoz a rendőrség. PN-INFORMÁCIÓ ŐK) BANK Tisztelt Ügyfeleink! Ezúton tájékoztatjuk, hogy az OTP Bank Rt. Kecskemét, Dobó krt. 7. alatti fiókja átalakítás miatt 2002. november 22-én ZÁRVA TART, továbbá 2002. november 25-29. a Dobó krt. 5-9. alatti emeleti helyiségben üzemel. Az átalakítás alatt fiókunkban csak készpénz nélküli forgalmat bonyolítunk le. Kérjük szíves megértésüket. Tisztelettel: es OTP Bank Rt. Dél-alföldi Régió tű z é p TELEPHELYEINK: Kecskemét, Korhánközi út 10-12. Tel.: 76/505-848, 505-849 Kiskőrös, Dózsa Gy. út 67. Tel.: 78/413-164, 413-224 Soltvadkert, Szentháromság út 86. Tel.: 78/481-254 Akasztó, Fö út 189. Tel.: 78/451-248 Biztonság 2002 Holnap délelőtt nyílik a megyei rendőr-főkapitányság épületében a Biztonság 2002 című kiállítás. Az idei a tizedik tárlat lesz, ezért a megnyitón látványos bemutatót tartanak a Hírős Beavatkozó Al­osztály, más néven a kommandó tagjai. A szervezők ezért felhívják a közelben lakók és az arra közle­kedők figyelmét, hogy a délelőtt tizenegy órakor kezdődő műsor a nyugalom megzavarására ál­cái is jár. Ezért a főkapitányság céri a lakosság megértését. Az esemény előtt negyed órával for- >alom-elterelésre kell számíta- íi, valamint 6 és 12 óra között ?gyes parkolókat lezárnak a dorváth Döme utcában. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom