Petőfi Népe, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-05 / 233. szám
As INGYENES apróhirdetések lapja! Minőség a szövetek terén Tízéves Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcai Méteráru Szaküzlet. Ebből a jeles alkalomból a minőségi anyagokról ismert üzlet rendkívüli akciókkal kedveskedik vásárlóinak. Az elegáns öltözet hívei már jól tudják, hogy a hírős városban gyapjú- és kabátszövetekböl a legnagyobb választék a Szalagüzletház szomszédságában, a Petőfi Sándor utca 1. szám alatt található Méteráru Szaküzletben kapható. Közel 100 féle szövetet kínálnak, köztük több különlegességet is. így az angol gyapjú mellett az üzlet polcán többféle merinói anyag is megtalálható. A méteráru 10 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Kínálatuk összeállításánál kezdetek óta nagy hangsúlyt fektettek a szövetanyagokra, hiszen az elegáns megjelenés elengedhetetlen kelléke egy kiváló minőségű alapanyag. A fokozott igényeknek megfelelően ma már elsősorban csak szövetek értékesítésével foglalkoznak, ezen a téren azonban bármely más üzlet kínálatát túlszárnyalják. Mindezt kedvező áron! j i i i j Á szelvény bemutatásával bármely termékünkből 10% kedvezményt biztosítunk! Tekintse meg kínálatukat és éljen e nem mindennapi kedvezmény lehetőségével! Méteráru Szaküzlet Kecskemét, Petőfi Sándor utca 1. Nyitva tartás: H-P: 9-13,14-18 óráig, Szó: 9-13 óráig Leggyorsabban gyógyítjuk a defektet! Opel Astra 13 colos felni Matador gumival: nettó 12.784 forint! IX. Hírős Bau és Hírős Mobil 2002. október 10-13. Óriási kedvezményekkel, akciókkal és fantasztikus nyereményekkel vár mindenkit Kecskeméten a Hírős Bau - Hírős Mobil Építészeti és Járműipari Szakkiállításon október 10-13. között, naponta 10-18 óráig a Városi Sportcsarnokban és annak környezetében. A Piacmarketing Üzletközpont kezdetektől ugyanazzal a céllal rendezi meg a Hírős Bau - Hírős Mobil Szakkiállítást, hogy segítséget nyújtson cégeknek, magánszemélyeknek a jövő évi felújítások, rekonstrukciók megtervezéséhez, valamint az alapanyagok beszerzéséhez még idén árakon. Mint azt a rendezvény szlogenje is hirdeti, - „Egy kiállítás, amelyre alapozhat!”. Valóban egy képzeletbeli építmény maga a kiállítás, hiszen az alaptól a tetőig minden megtalálható lesz a bemutatkozó cégek standjain. Újdonság, hogy idén a kiállítók között megjelennek a rekonstrukciós munkák kivitelezői is, az épületszobrászok. A járműipar is jelentős számmal vesz részt a rendezvéKecskemét, Fecske utca 20. Tel.: 76/320-034 • Fax: 76/507-829 • honlap: www.piacmarketing.hu nyen. Nemcsak személygépkocsikat, hanem kis- tehergépkocsikat és nagyobb tehergépjárműveket is felvonultatnak a márkakereskedők. A vállalkozók és a lakosság körében egyre nagyobb hírneve és vonzóereje van a rendezvénynek, amelynek idén két kísérőrendezvénye lesz. A Bács- Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara október 10-én, csütörtökön, délután a kamara székházában rendezi meg az építők konferenciáját. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium EU integrációs főosztálya pénteken A micro-, kis- és középvállalkozások felkészítése az EU csatlakozásra címmel tart előadását. A szakvásáron az elmúlt évekhez hasonlóan számtalan nyereményjáték várja majd a látogatókat. Várhatóan a legnagyobb érdeklődés a tombolasorsolást kíséri majd vasárnap, ahol a kiállítók által felajánlott nyeremények találnak gazdára. Minden érdeklődőt szeretettel várnak! mm Tapasztalat, hogy a defektet kapott autós szinte pánikba esik, mikor tud újra elindulni autójával. Telefonálgat, érdeklődik, gumiszervizeket keres fel, miközben lényegében nem tud közlekedni saját autójával. Felgyorsult világunkban a hatékony, várakozás nélküli szervizelés elengedhetetlen.- Több emberrel és a legújabb német technológiával javítjuk a defektes gumiabroncsokat. Új szolgáltatásunkkal arra törekszünk, hogy kedves partnerünknek a lehető legkevesebb ideig kelljen várakoznia a javításra - mondta Balassa Sándor, a Bácska Gumi Kft. ügyvezető igazgatója. Balassa Sándor a cég egyedülálló újdonságáról is beszámolt lapunknak. Az Izsáki úti cégnél a hétvégén már megérkeznek a nemzetközi szakkiállításokon tavaly bemutatkozott téli alumíniumfelnik. A téli alumíniumfelnik más hőkezeléssel készült felnik, só- és fagy- állóak. De ami a legfontosabb jellemzőjük - teszi hozzá Balassa Sándor olcsóbban ámsítjuk, mint a többi alumíniumfelnit. Áraránya nem éri el egy lemezfelni és a hozzá tartozó dísztárcsa együttes árát. Vagyis téli gumigamitúránkra a legjobb áron alumíniumfelnit kaphatunk a Bácska Guminál. A téli felnigamitúrák mellett természetesen már megérkeztek a téli abroncsok is minden méretben az Izsáki útra. Téli gumik már nettó 5.900 forintól kaphatók a Bácska Gumi Kft.-nél. A magyar autósok számára jól csengő jugoszláv Trayal abroncsok pedig jelenleg utolérhetetlen áron kaphatók az Izsáki úton: Trayal 175/70 R 13 csak nettó 5.192 forint. Egy másik vüághírű abroncsmárka, a Barum forgalmazását is megkezdte az Izsáki úti Bácska Gumi Kft. A Continental csoporthoz tartozó megújult cseh gumimárka minden méretben kapható a Bácska Guminál, és vásárlás esetén minden abroncs árából 10%-ot visszakap a kedves vevő. Az Izsáki úü Bácska Gumi Kft. a nagy gépjárműparkkal rendelkező cégekre is gondolt. Óriási flottakedvezménnyel áll rendelkezésükre. Valamint a cégek autóparkjainak abroncsaita bejelentkezést követően soron kívül átvizsgálják. Tekintse meg kínálatunkat, és kérjen árajánlatot! Európa már naprakész a Bácska Guminál! cím: Bácska Gumi Kft. Kecskemét, Izsáki út 6. Telefon: 76/416-656; 76/416-655 E-mail: bacskagumi@matav.hu Akciós árlista DOMINO csomagokhoz Az árak érvényesek 2002. október 1-től, a készlet erejéig! SZGK.-, TGK.-, KAMION-, POTKOCSIJAVITAS •fgp WAP íflflj Alcatel 311/SL' Nokia 3310/Sf Nokia 3330/SL' 15.900 Ft 22.900 Ft 23.900 Ft A DOMINO KéStiMkQSQmaitok < Simens MT50/SL* 24.900 Ft- Személygépkocsik, tehergépjárművek javítása (1-241)- Fékpadi mérés (3,51 összsúlyig)- Dízelgépjármüvek motordiagnosztikája- Műszaki vizsgára felkészítés, vizsgáztatás- Szerviz, olajcsere (Agip olajokkal)- Nyugati tehergépjárművekre levegő- szűrök, gázolajszűrők, olajszűrők forgalmazása Kecskemét, Talfája 306/A (441-es út kivezeti szakaszán, a Kecskemét-táblától 200 m-re) __________Tel.; 06-30/9686-132, 76/402-868__________ B ácska Gumi Kft. - A biztonságos közlekedés záloga! NOKIA Connecting People Szervizpont és Mintabolt Hitelakció 40%-tÓI a kártyafüggetlen mobiltelefonokra! y/WvL'U rTWAi Nokia 7650 magyar nyelvű- Nokia GARANCIÁLIS SZERVIZ • eredeti tartozékok magyarosítás* szoftverfrissités szerviz Kecskemét, Hornyik János krt. 3. Tel.: 06-76/326-185 A DOMINO mobil egységkártya 4.000 Ft értékben egyéves rendelkezésre állási időt tartalmaz. A pqminq egységkártyák ára (készülék nélkül):- DOMINO egységkártya 4.800 Ft, melyből 4.000 Ft lebeszélhető (A DOMINO mobil egységkár-] tya 4.000 Ft értékben egyéves rendelkezésre állási időt tartalmaz.)- DOMINO egységkártya 9.800 Ft, melyből 9.000 Ft lebeszélhető (A DOMINO mobil egységkártya 4.500 Ft értékben 77 napos, a feltöltőkártya 4.500 Ft értékben 366 napos rendelkezésre állási időt tartalmaz.) Megjegyzések: - Belépési díj minden csomag esetében 800 Ft.- A fenti árak az áfát tartalmazzák!- A készülékek csak Westelelőfízetói kártyával használhatók!, - Ebből az árból az 5% árengedmény nem kerül levonásra!- Domino kártyás ügyfeleink számára a GPRSezolgáútatás csak a későbbiekben lesz elérhető! 6000 KECSKEMET, Lestár tér 2. Tel.: 06-30/9-658-978, 76/417-264 6000 KECSKEMÉT, Izsáki út 2. (SZIL-COOP) Tel.: 06-30/9-387-227, 60/483483 6400 KISKUNHALAS, Eötvös u. 8. Tel.: 06-30/9-220-891, 77/429-651 6060 TISZAKÉCSKE, Béke tér 6. Tej.: 06-30/9-830-730, 60/472-700 2370 DABAS, Bartók B. u. 63. (ÁFÉSZ-üzietközpont) Tel.: 06-30/9-387-226, 29/363-30! OPTICAL AUTÓLÁMPABOLT Nyugati és Japán •zamély- és tehergépkocsifényszórók, karosszériaelemek, visszapillantó tükrök Kecskemét, Fecske u. 32. TéL/fix: 76/497-507,0640/9462*160 Nyitva; H-P: 8-17; Szó: 8-12. HONDA CSERNÁK KFT Jíaszniíltautó-kínálata! Honda CR-V, 3 hónapos bemutató autó, 1500 km, full extra + vonóhorog, küszöb, HITELRE IS! 6.900.000 Ft Honda S2000, 2001. évj., 2 ajtós roadstar, vászontető, 240 LE, full extra + hifi, HITELRE IS! 7.900.000 Ft Honda Civic 1.4ÍS, 90 LE, 5 ajtós, 1999. évj., kp. zár, riasztó, rádió, el. ablak és tükör, el. tető, klíma, ABS, SRS, HITELRE IS! 2.100.000 Ft Opel Kadett 1.4 B+G, 5 ajtós, 1991. évjárat, riasztó, rádió, szép megkímélt állapotban, 590.000 Ft Fiat Punto 60SX 1.2B, 5 ajtós, 1996. évj., első tulajtól, kp. zár, rádió, el. ablak, MV 2004.08.-ig, 990.000 Ft BMW 324 2.4TD, 4 ajtós, 1987. évjárat, központi zár, rádiómagnó, el. ablakok és tükrök, szervo, vonóhorog, friss MV, 590.000 Ft Kecskemét, Szent István király körút 23/K Tel./fax: 76/506-555, 76/401-218 Sztárpletykák JULIA TRAGÉDIÁJA. Valószínűleg soha nem szülhet saját gyermeket Julia Roberts. A 34 éves színésznő olyan ritka vérbetegségben szenved, ami miatt belehalhat a szülésbe. Julia, aki nemrég ment férjhez Dániel Moder operatőrhöz, csak most tudta meg, hogy fáradékonysága és a testén megjelenő véraláfutások betegsége miatt jelentkeznek. MARIE RÁKBETEG. Tumort találtak a svéd Roxette együttes énekesnője, Marie Fredriksson agyának hátsó traktusában. A betegség váratlanul jelentkezett, amikor a 43 énekesnő stockholmi lakásában összeesett. A kilencvenes években a zenei világba berobbant svéd csapat szőke sztárjának két kisgyermeke van. BOB HALÁLKÖZELBEN. Csak most vallotta be egy interjúban Bob Geldof, hogy el akarta dobni az életét, amikor felesége elhagyta Michael Hutchence-ért. Végül a gyermekei kedvéért legyőzte depresszióját. Hutchence azóta 1997-ben öngyilkos lett, a feleség pedig két éve halt meg kábítószer-túladagolás miatt. ■ Tanács-adó Az ingatlan- bérbeadás szabályai Ha a magánszemély nem egyéni vállalkozóként végzi az ingatlanbérbeadást, vagyis rendelkezik főállású munkaviszonnyal, akkor kérnie kell adószámot az adóhivataltól. Ezzel „adószámos magán- személy” státuszt szerez. Az adószám birtokában már bocsáthat ki számlát a bérbe vevő részére. A jövedelem megállapítása Az ingatlan bérbeadásából származó jövedelem a magánszemély választása szerint -* vagy az összevont adóalap részeként adózik,-* vagy e jövedelem után 20 százalékos mértékű adót kell fizetni. Ez utóbbi esetben az ingaüan-bér- beadásból származó jövedelem nem része az összevont adóalapnak, a megszerzett bevétel (bérleti díj) egésze - ideértve a rezsiköltségre kapott bevételt is - jövedelemnek számít. Tehát a bevétellel szemben költséget nem lehet érvényesíteni. Ha a magánszemély az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelmének megállapítására a tételes költségelszámolást választja, akkor a bérbeadásból származó összes ilyen bevételre vonatkozóan az összevont adóalap részeként, az adótábla kulcsainak figyelembevételével kell az adót megállapítania az adóévről benyújtandó adóbevallásában. Az adó és adóelőleg megfizetése-* Ha a bérlő magánszemély, akkor a bérbeadónak kell a 20 százalékos adót negyedévente, a negyedévet követő hónap 12- ig az adóhatóságnak befizetnie. -*Ha bérlő cég, vállalat, akkor neki kell az adóelőleget levonni. Ügyfélszolgálatok: Baja, Kenderest u. 5-7. Tel.: 79/323-613 Kiskunhalas, Nagyszeder I. u. 1. Tel.: 77/522-130 hétfő 8.00-12.00; kedd: nincs ügyfélfogadás: szerda: 8.00-15.30; csütörtök: 8.00-15.30; péntek: 8.00-12.00 ▼ ▼ Kalocsa, Bátyai út 2. Tel.: 78/461-067,461-255 Kecskemét, Kurucz krt. 16/C Tel.: 76/512-600 hétfő 8.00-15.30; kedd: nincs ügyfélfogadás; szerda: 8.00-15.30: csütörtök: 8"00-12.00: péntek: 8.00-12.00 APEH