Petőfi Népe, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-14 / 240. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KORKÉP VELEMENYEK 2002. Október 14., hétfő Nézőpont Mihályka Gyula ígéretekben nincs hiány 2005-ig, de legkésőbb 2006-ig megépül a dunaújvárosi híd, valamint Dunaújváros és Kecskemét között az M9-es autópálya. A közlekedé­si miniszter mondta ezt el a múlt héten a hírős városban. Olyan ma­gától értetődő természetességgel közölte, mintha csak azt mondta volna: a hétvégén lemegyek pecázni a Velencei-tóra. Számtalan ter­vet felsorolt, jegyzeteltünk szorgalmasan. A szerkesztőségbe vissza­érve hitetlenkedve néztem noteszomat. Elbizonytalanodtam. Mielőtt leadtam volna az anyagot, két kollégát is felhívtam, akik szintén ott voltak a sajtótájékoztatón. - Tényleg ezt mondta? - kérdeztem tőlük. - Ezt mondta! - állították mindketten. Akkor jó. Tudom, sokan csak a Magyar népmesék epizódjának tekintik a fi­niséhez érkezett választási kampányt, de én ezt az M9-es dolgot ko­molyan veszem. Persze, elhiszek én mindent. Hallom, két új híd épül Budapesten is, pedig mi már itt, vidéken rég megmondtuk, hogy csak egyszer kellene a fővárosnál hosszában lefedni a Dunát, és utána jutna pénz az ország más területeire is. Persze, Kecske­métnek is szolgálnak jó hírekkel. A sportminiszter például egy új sportcsarnokot ígért. De hát egy sportminiszter mit ígérjen a hírős városnak, ha nem egy új sportcsarnokot? Olyan rutinmunka ez ne­ki, mint Ronaldónak értékesíteni egy büntetőt. Új autópálya épül Kecskemétig Szóval komoly dolog ez az M9-es. Kecskemétet így nem csak a fővárossal köti össze - előbb-utóbb remélhetően meg­fizethető - autópálya, hanem majd a Dunántúllal is. Csak­hogy a legjobb dolgok is új kér­déseket vetnek fel. Az egyik, hogy Kecskemét miért is tarto­zik egy régióba Battonyával vagy Mezőkovácsházával. Ez akkor is különös, ha a román határtól, Békéscsabán át négysávos autóutat terveznek építeni Kecskemétig, bár nem az elkövetkező négy évben. Sajnos egyelőre csak civil kezdeményezések vannak a régióbeosztá­sok újragondolására. A politika a jelek szerint szőnyeg alá fogja sö­pörni a problémát. Az egyik pártelnök szerint négy év helyett csak ötévente kellene önkormányzati választást tartani. Szerintem meg évente. Olyan jó ennyi biztató hírt hallani! S ha gyakran lenne választás, a friss, ro­pogós ígéretekből csak kifogynának a politikusaink. így talán a sző­nyeg alá söpört problémák megoldására is kedvet kapnának. Száz esztendeje épült a vasútvonal Az évforduló alkalmából emléktáblát helyeztek el az érintett vasútállomások falain A száz évvel ezelőtt átadott Kunszent- miklós-Tass-Dunapataj vasútvonal tisz­teletére szombaton egy-egy emléktáblát avattak az érintett települések vasútállo­másain. A dunapataji iskolában délelőtt közlekedésbiztonsági vetélkedők zajlot­tak, átadták a kerékpárutat, délután pe­dig vasúttörténeti kiállítás nyílt az isko­la tornatermében. Dunapataj A rendhagyó tanítási nap részeként az isko­la 380 diákja reggel nyolc órától osztályfő­nöki órán vett részt. Az ezt követő kerékpá­ros ügyességi versenyen és játékos vetélke­dőn lehetőség volt elsajátítani a szabályos gyalogos-, kerékpáros-, illetve segédmoto­ros-közlekedéssel kapcsolatos főbb tudni­valókat. Az esős időjárás miatt a szabad­téri akadálypályára tervezett feladatok el­maradtak, ám ennek ellenére is tartalmas program várta a gyerekeket. Ugyancsak az eső volt az oka annak is, hogy a közelmúlt­ban elkészült kerékpárút ünnepélyes áta­dására nem a Dunapataj és a Szelidi-tó kö­zött lévő Bodzási bejárónál, hanem a Ko­dály Zoltán ÁMK aulájában került sor. A Vasúttörténeti Alapítvány jóvoltából a tor­nateremben kiállított több mint kétszáz fo­tó pedig a vasút múltjába és jelenébe nyúj­tott bepillantást. A vasparipa egyik példányát testközelből is megcsodálhatták az érdeklődők. A szen­A nosztalgiavonat néhány perccel fél egy után gördült be az állomásra. FOTÓ: M. I. tesi Jendrassik György Gépészeti Főnökség 1930-as évekbeli, GANZ gyártmányú, BC so­rozatú, motorkocsis, négy szerelvényből ál­ló nosztalgiavonata fél egy után néhány perccel gördült be a végállomásra, Dunapa- tajra. A szerelvényt népes fogadóbizottság várta, ennyien talán még a száz évvel ez­előtti avatáson sem voltak. Ez is azt jelzi, hogy a község lakói számára mindig is sokat jelentett ez a vonal. Múltja nosztalgiát, a jövő pedig reményt ébreszt a patajiakban, hiszen - fogalmazott dr. Nagy Antal polgár- mester - egy vasútvonalhoz kapcsolódó ipari park megvalósítása komolyan szere­pel a tervekben. Az emléktábla avatását kö­vetően ünnepélyes keretek között megko­szorúzták a szerelvényt. MIKLÓS IMRE Tárlatnyitó Tiszakécske_______ A tiszakécskei művésztelep al­kotóinak munkáiból nyílt kiállí­tás tegnap az ókécskei közössé­gi házban. Nyáron és a napok­ban ismét tíz művész dolgozott a városban és annak környé­kén. Az általuk készített képek kerültek kiállításra. ■ Húzzuk ki Kecskemétet a bajból! Nagy felelősség nehezedik Kecskemét új közgyűlésre, városve­zetésére, az októberi választások után, mivel az elmúlt évek­ben nem folyt a városban tudatos, tervszerű munka. Sürgető felmérni a kötelezettségeket, lehetőségeket, stratégiát kell ki­dolgozni a jövő évi megalapozott tervek előkészítésére. Ezzel párhuzamosan meg kell határozni a város jövőbeni helyét a vi­lágban, és ennek szolgálatába kell állítani Kecskemét hosszú és rövid távú tennivalóit. tottsághoz önmagában nem ele­gendő. Ma a nagyvárosok rangso­rában igen hátul kullog szeretett városunk. Sajnos a vakbuzgó párt­katonák többsége nem ismeri fel ezt, és ezzel pártját is sikertelen­ségre kárhoztatja. A ragsor élére kerüléshez önálló, kiemelkedő A város jövedelemtermelő képes­sége jelentősen romlott, működé­sét már csak vagyonfeléléssel ké­pes biztosítani. A legnagyobb baj, hogy az önkormányzati képvise­lők egyike sem húzta meg a vész­harangot, legfeljebb csak annyira, hogy egy alku kapcsán még egy­szer utoljára népszerűsége, vagy más egyéb érdeke miatt kompro­misszumot köthessen. Elszomorí­tó, hogy nincs a pártokhoz tarto­zó képviselő- és polgármesterje­löltek között senki, aki ne burko­lózna kínos hallgatásba ennek kapcsán. . A képviselők képességeit nem párthovatartozásuk minősíti. Saj­nos a nagy pártok kampánya jelen­leg arra buzdít, hogy ne nézd a sze­mélyt, szavazz a pártra. Az orszá­gos pártok és helyi szervezeteik között azonban, még mindig hatal­mas minőségi különbségek van­nak. Stratégiai fontosságú váro­sunk számára, hogy valamennyi párt meghatározó magjában legye­nek kecskemétiek. Ma ez nem így van. A városmenedzselés ma üres fo­galom. Újra tartalommal kell meg­tölteni. Érdemi beleszólást kelbbiz- tosítani mindazoknak, akik tudá­suk és kapcsolatrendszerük foly­tán közreműködni tudnak ebben a munkában. A független könyvvizsgálói je­lentés megállapítása szerint, az eddigi gyakorlat folytatása esetén 2003-ra a város működése, gazdál­kodása ellehetetlenül. Nagy a baj, Kecskemétnek váltania és nem kétségbe esnie kell. Olyan képvi­lí órakornál W fitt. itt 15. 1*1? éra Merás független polgárin út 2. selőtestületet kell választania, amely hajlandó szakmailag jól fel­készült munkatársak előkészítői munkájára támaszkodni, és képes gyors, határozott döntésekre. En­nek az ötmilliárdra duzzadó adós­ság által fojtogatott városnak olyan vezetés kell, amely magá­nak tekintélyt teremtve képes megnyerni, mind a kormányzat, mind a gazdasági élet meghatáro­zó szereplőit. Gondoljunk az EU csatlakozás­ra! - Mennyit profitálhat ebből a vá­ros, ha nem olyanok vezetik a sze­kerét, akik az utat is ismerik? Abban már van tapasztalatunk, hogy a kormánypárthoz tartozás a kiemelkedő kormányzati támoga­kezdeményezésekre, erre alkalmas emberekre van szükség. Óriási a tétje a mostani válasz­tásnak. Marad a puha érdemi kap­csolatteremtésre alkalmatlan vá­rosvezetés, vagy egy határozott, menedzser szemléletű, környeze­te iránt nyitott és együttműködő polgármesteri csapat váltja fel? A vállalásom nem más, mint mind­két oldal erejét összefogó, vadhaj­tásait letörő, csak a képességek alapján érdemeket osztó városve­zetés megteremtése. - Ezt ígérhetem mindazoknak, akik megtisztelnek bizalmukkal októ­ber 20-án. MERÁSZ JÓZSEF FÜGGETLEN POLGÁRMESTERJELÖLT Közös toborzónapot tartanak 2006. március 15-én leszerel az utolsó sorkatona is Kecskemét Az Magyar Honvédség Bács- Kiskun Megyei Hadkiegészítő Parancsnoksága és a megyei munkaügyi központ október 16-án, szerdán közös toborzó­napot rendez Kecskeméten. A rendezvényről Bus Gábor őr­nagy, a hadkiegészítő toborzó- osztály vezetője tájékoztatta la­punkat. A toborzás helyszíne: Kecskemét, Lunkányi János u. 1. szám, a parancsnokság kultúrter­me. Időpontja: délelőtt 10 és dél­után 3 óra között. A szerződéses katonai szolgálat iránt érdeklő­dők részletes tájékoztatást kap­nak a seregbe kerülés feltételei­ről, a helyőrségek munkahely- kínálatáról. A továbbtanulás lehe­tőségeiről is tájékoztatják a fia­talokat, hogy milyen követelmé­nyek vannak a honvéd-középis­kola, a hivatásos tiszt- és tiszthe­lyettesképzés vonatkozásában. Egyébként a toborzást rendü­letlenül folytatja a következő években is a honvédség, mert a tervek alapján 2006. március 15- vel leszerel az utolsó sorkatona is. Utána már csak hivatásos és szerződéses állomány szolgál a hadsereg kö­telékében. Évente öt­hatezer szer­ződésest akar toborozni a sereg. A toborzó- napon a sza­badszállási Alföldi Ki­képző Központ profi (hivatásos) katonái kézilőfegyver- és hadi- technikai bemutatót tartanak az érdeklődők számára - fejezte be a tájékoztatót Bus Gábor őrnagy. KENYERES DÉNES Nem kotorják a Holt-Tiszát Lakitelek-T őserdő Pénz híján nem valószínű, hogy rövid időn belül kotorni fogják a szikrai Holt-Tiszát. A holtág kot­rásának szükségessége már évek­kel korábban felmerült, ám a munkálatok pénz híján rendre el is maradtak. Úgy tűnik, a kotrás­ra továbbra is várni kell. Kákonyi Árpád, a Kiskunsági Nemzeti Park hidrológiai felügyelője la­punknak elmondta: bár korábban szó volt arról, hogy 80-100 köb­Holtan találtak egy eltűnt férfit Kiskunfélegyháza Holtan találtak tegnap a város határában egy idősödő férfit. A feltételezések szerint a halott azonos a július óta keresett, 62 éves, kunszállási férfival. Feren- czi László, a megyei rendőr-fő­kapitányság szóvivője elmond­ta: a holttest erősen bomlásnak indult már, de annyit még meg­állapítottak a szakértők, hogy egy eltűnt férfi holtteste fekszik a növények között. Az idősödő férfit a rokonai bejelentése után kezdték keresni. Egyelőre ál­lamigazgatási eljárás keretében vizsgálódik a rendőrség, bűn- cselekményre utaló nyomot nem találtak. A holttest közelé­ben egy növényvédő szeres do­bozra bukkantak, azonban egy­előre nem tudni, a vegyszernek van-e köze az esethez. h méter iszapot ki kellene emelni a holtágból, de pillanatnyilag nem tudja megmondani, erre mikor kerülhetne leghamarabb sor. A je­lenlegi tulajdoni viszonyok azon­ban olyanok, amelyek miatt nem érdemes pályázni. A holtágnak ugyanis 43 magánszemély tulaj­donosa is van, akiknek a bele­egyezése nélkül nem lehet sem­milyen munkát elkezdeni. A tu­lajdonosi érdekeket viszont na­gyon nehéz összeegyeztetni. Ezért úgy döntöttek: amíg nem rendeződnek megnyugtatóan a tulajdonviszonyok, nem pályáz­nak a kotrásra. A nyár végén problémát jelentett az is, hogy az alacsony vízállás és a meleg miatt a holtág egy részét szinte egybe­függő vízi növényzet fedte. A holtág ugyanis csak akkor kap friss vizet, ha a Tisza vízállása magas. Ilyenkor a zsilipen át be­folyhat a víz. Csakhogy a nyáron néhány alkalommal illetéktelen személyek kinyitották a zsilipet, sa holtágból lefolyt a víz. ■ \^/ Ä\ ÖSSZEFOGÁS KECSKEMETERT EGYESÜLET Meghívja Önt műsoros rendezvényére Fellépnek: - GRAPEVINE Táncklub- Vörös Adrienn bűvész- Kuna Family Műsorvezető: Fejős Jenő A rendezvény időpontja: 2002. október 16-án, 18 óra A rendezvény helye: Szil-Coop llevásárlóközpont étterme • A belépés díjtalan. • Mindenkit szeretettel várunk! KÉVE Kecskemét Elnöksége (Fizetett politikai hirdetés) (Fizetett politikai hirdetés)

Next

/
Oldalképek
Tartalom