Petőfi Népe, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-12 / 239. szám

A7, UJ EVEZRED KÜSZÖBEI 2002. október 12. Petőfi Népe FALURI fr III Ili VAROSRÓL Csak a tett számít! A napokban véget ér egy négyéves önkor­mányzati ciklus, elérkezett a számadás ideje. Ladánybenén 1998-ban a választópolgárok Rácz Sándornak szavaztak bizalmat. Ha ösz- szehasonlítjuk a polgármester akkori ígérete­it az elmúlt négy év eredményeivel, látható, hogy minden valóra vált, sőt, azon felül is je­lentős fejlesztések történtek a községben. Interjú- ígéreteit teljesítette. Konkrétan, melyek voltak ezek közül a legfontosabbak?- A rám ruházott bizalmat munkával, Ladánybene építésével a legjobb tudásom szerint viszonoztam. Hiszem hogy a befektetett munka mindig meghozza a kívánt eredményt, az elmúlt évek tapasztalata is ezt mutatja. Az elért siker azonban nemcsak az én érdemem, köszönetét szeretnék mondani a képviselő-testületnek, aki mindvégig ingyen végezte feladatát, és a segítő­kész lakosságnak, vállalkozóknak. Az eredmé­nyeket rangsorolni azonban nagyon nehéz len­ne. 1998-ban megígértem, hogy a községházán folyó hatósági-szakmai munka színvonalát növe­lem. Eszközbeszerzések mellett fegyelmezettebb lett a munkavégzés. A testületi ülésekről, munka- lehetőségekről, és más fontos kérdésekről a hir­detőtáblákon folyamatosan nyújtottunk informá­ciót. De munkánkat minősíti az is, hogy Szádvá­ri Erika jegyző nyáron megkapta a Bács-Kiskun Megye Közszolgálatáért elnevezésű megyei díjat. Az APEH, az Államkincstár, az Állami Számvevő- szék és az FVM vizsgálatot tartott a községházán, de örömmel mondhatom, hogy mindent rendben talált. Jelenleg az önkormányzatnak nincs tarto­zása. Fokozott hangsúlyt fektettünk az iskolai ok­tatás színvonalának növelésére is. Mérhető ered­mény, hogy iskolánk felvételt nyert a Kecskeméti Iskolatársulás tagjai közé. Hosszú évek után 2000 decemberétől ismét lett plébánosa a telepü­lésnek Kiss Vilmos személyében.- Megszépült a község arculata is.- Valóban, az elmúlt négy évben mindvégig tö­rekedtünk a falukép kialakítására. Fákat telepítet­tünk, a központi részen burkolt árkokat, fedett buszvárót készítettünk, valamint a Művelődési RÁCZ SÁNDOR 1967-ben született Lajosmizsén. 1991-ben a Bp-i Államigazgatási Főiskolán, 1995-ben a Bp-i Rendőrtiszti Főiskolán szerzett diplomát. 1991 és ’98 között Kecskeméten, a városi rendőrka­pitányságon dolgozott. 1998 őszétől Ladánybene polgármestere. Ház előtt tetszetős parkot alakítottunk. Termé­szetesen az önkormányzati intézményeket is kí- vül-belül „kicsinosítottuk”. Rendbetettük a teme­tő környékét, a ravatalozót felújítattuk, a kerítést kicseréltük. Itt szeretném megjegyezni, hogy a beruházások kapcsán mindenkor felkerestük a helyi vállalkozókat. Egyedül akkor bíztunk meg idegent, ha a helyiek nem vagy drágábban vállal­ták a munkát. A fejlesztések során ügyeltünk a meglévő értékek gyarapítására is. Önkormányza­ti ingatlanokat, vagyont nem eladtuk, hanem nö­veltük. Végezetül még néhány megvalósult ígére­tet sorolnék fel, amely az itt élők komfortérzetét javították. A közvilágítást bővítettük, a szemét- szállítást újjászerveztük, a helyi fiatalok részére edzőgépeket vásároltunk, új fajátszótér és bitu­menes kézilabdapálya épült és minden év júliu­sában falunapot rendeztünk.- Hogyan tovább? Újraválasztása esetén mit tervez a következő négy évben megvalósítani?- Megválasztásom esetén szándékom szerint a fejlődés iránya nem változna. Az önkormányzati intézmények folyamatos felújítása, karbantartása mellett a jövőben is ügyfélbarát apparátus fogad­ná a lakosságot a községházán, a gyerekek szín­vonalas oktatásban részesülnének, a könyvtár ál­lományát gyarapítanánk. Az óvoda építkezése folytatódik, újabb utcák kapnának aszfaltot. A ter­veim szerint újraindulna a helyi önkéntes tűzoltó­egyesület, de továbbra is támogatnánk a jól mű­ködő helyi egyesületeket. Új utca nyitásával építé­si telkeket alakítanánk ki. Egy biztos a sikerek el­éréséhez ismét helyi összefogásra van szükség, a település fejlődéséért együtt kell dolgoznunk, mint tettük az elmúlt négy évben is. ________s.h. ME GEMLÉKEZTEK. A benei Művelődési Házban zenés műsor keretében emlékeztek az október 6-i vér­tanúkra. A Bács-Kiskun Megyei írók és Költők Baráti Körének tagja, Papp Ferenc megzenésített verseket adott elő, amelyek nagy tetszést arattak a közönség soraiban. A jövőben is nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a kulturális programok sokszínűségére.________________________fotó, sibistyín hajnalka S ikeres falugondnoki szolgálat Tovább folytatódik a villanyhálózat felújítása Ladánybene A külterületen élők helyzete jelentősen javult az elmúlt években Ladánybenén. A képviselő-testület döntése alap­ján a falugondnoki szolgálatot 1999-ben indították el. A felada­tok ellátására Kisjuhász Istvánt választották meg, aki azóta is tö­retlenül, lelkesen a lakosság meg­elégedésére végzi munkáját. Igény szerint bevásárol, a betege­ket orvoshoz viszi, télen pedig a gyerekeket iskolába kíséri. A gör­dülékenyebb tevékenységhez kis­buszt vásárolt az önkormányzat, amellyel a feladat elvégzése sok­kal hatékonyabb lett. A külterületen élők biztonsá­gára ma már a polgárőrök is vi­gyáznak. A közelmúltban újjá­szervezett egyesület tagjainak száma növekvő tendenciát mutat, ez is jól mutatja, hogy a helybéli­ek fontosnak tartják nyugalmu­kat. Fehér Gábor vezetésével a polgárőrök rendszeresen járőröz- nek, illetve községi eseményeken is segítik a zavartalan lebonyolí­tást. A külterületen a villamos há­lózat felújítása is folyamatos volt Démász Rt. segítségével. Eddig több mint 80 tanyába, ingatlan­hoz lett bevezetve az új hálózat, a villany, a beru- ■ . , házás értéke VII 1 ANY* meghaladja a 120 millió fo- rintot. Ennek köszönhetően . Ja sok korábban elhagyott ta- «. nyába újból ADAM beköltöztek. 1 Az élők kom­fortérzetét javította az is, hogy az összes dűlőutakon a belógó fák gallyazása megtörtént, a forgal­masabb dűlőkben évente az útja­vítások el lettek végezve. A jövő­ben tovább folytatnák a villany- hálózat felújítását. ___________■ A vállalkozókért ideológiamentesen középen... A Vállalkozók Pártja a nemzeti hagyományokat tisztelő, a demokratikus polgári társadalom megszilárdítására irányuló értékek hordozója. Nyitott pártként a szabadság, a rend, a felelősség és a szolidaritás jegyében a magyar közjót kí­vánja szolgálni, a vállalkozók érdekeinek ér­vényre juttatásával. Álláspontunk szerint a nemzet tagjai az ország helyzetét saját sorsuk alakulásán keresztül tudják lemérni, s ezt első­sorban a mikrokörnyezetükben tapasztaltak ha­tározzák meg. A nemzet tagjainak részéről a főbb kérdéscsoportok és kérdések a tejesség igé­nye nélkül:- Van-e munkahelyem, vagy ha nincs, akkor elfogad­ható időn belül kapok-e végzettségemnek és gyakor­latomnak megfelelő munkát?- A családomnak tudok-e megfelelő életszínvonalat és anyagi biztonságot nyújtani?-Arányban áll-e az ellátás, ami munkaképtelenség esetén vagy munkanélküliként jár azzal, amit az ál­lam elvett tőlem ezeknek a feladatoknak az ellátásá­ra hivatkozva?- Biztosítva látom-e azt, hogy a nyugdíjam elegendő lesz a megélhetésre?- A befizetett adómból az állam megvalósítja-e azokat a feladatokat, amelyekre hivatkozással az adót be­szedi (pl. közbiztonság, oktatás, közigazgatás)?- A hivatalosan közzétett GDP növekedéséből érzek-e valamit a saját körülményeim szintjén?- Biztonságban, jól érzem-e magam az országban?- Megbízom-e választott képviselőimben, hogy a köz és nem saját érdekükben tevékenykednek? Párthova­tartozásra való tekintet nélkül döntenek-e, nem pe­dig fegyelmezett pártkatonaként?- A jogszabályok életszerűek és könnyen betartható- ak-e?- Független-e a bíráskodás a politikától?-A bíróságok szakszerűen, gyorsan és igazságosan döntenek-e?- Vállalkozásbarát-e a gazdasági-jogi környezet?- A vállalkozásoknak elsősorban a menedzseléssel és nem az adminisztrációval kell-e foglalkozniuk?- A vállalkozással kapcsolatos szabályok érthetőek-e, alkalmazhatóak-e?- A vállalkozások ellenőrzését végző szervezetek dön­tései szakmaiak, jogszerűek és igazságosak-e?- Megfelelő-e a banki finanszírozás?- Egyenlő elbánásban részesül-e a magyar vállalkozó, a Magyarországon tőkét befektető külföldivel?- A magyar mezőgazdasági vállalkozás, termelés meg­felelően szervezett és támogatott-e? Tapasztalataink szerint a kérdésekre a válasz több­ségében: NEM! A választási harcban a politikai pártok igyekeznek elterelni a figyelmet a gazdaságról, a vállalkozások fej­lesztésének kérdéseiről, és a hangsúlyt az állam újra­elosztó szerepéből fakadó kérdésekre helyezik: nyug­díj, közalkalmazottak fizetése, egészségügy, család- és lakástámogatási rendszer... Azzal senki sem foglalkozik, hogy a jövedelem a gazdaságban termelődik, és csak annyit lehet eloszta­ni, amit az megtermel. A Vállalkozók Pártja csak akkor tud valóban a nemzet és a közjó érdekében tevékeny­kedni, ha nem elvont, általános politikai eszmefutta­tások, hanem a kérdésekre megfelelő, konkrét válasz­adással politizál, és a politikai állásfoglalásait, lépése­it nem egy vagy több ideológiai hovatartozás, hanem a szakmaiság és az igazságosság vezérli. A Vállalkozók Pártjának nem a nemzet megosztásá­ra, hanem a közös érdek mentén az összefogásra kell törekednie. A népgazdaság valamennyi ágának rend- behozatalára elkészült a programunk, melynek erős­ségét abban látjuk, hogy a problémákat a mindennapi élet, az egyén nézőpontjából tárja fel és tesz javaslato­kat azok kezelésére. A javaslatok nem ideológiai, hanem reális alapokon nyugszanak. Az a szilárd meggyőződésünk, hogy a gazdasági és társadalmi problémák jelentős részének az oka a társadalmi szerződés hiánya, melynek legfon­tosabb feladata, hogy rendezze az állam és a nemzet viszonyát. A 2002. évi országgyűlési választások óta érezhető­ek, láthatóak a változások, de a mindenki számára megnyugtató, hitelt érdemlő társadalmi szerződés lét­rehozását csak úgy tudjuk elképzelni, ha további jogi, adó- és közigazgatási átfogó reformok lesznek. Pártunk joggal említheti meg, hogy a 874 ezer mű­ködő társas és egyéni vállalkozás több mint 90 száza­léka kis- és közepes méretű, s ezek termelik meg a nemzeti jövedelem több mint felét. Közel 2 millió em­bernek nyújtanak kenyérkereseti lehetőséget. Fontos­nak tartjuk, hogy e vállalkozások párthovatartozástól függetlenül hosszú távra tervezhető megnyugtató esélyhez jussanak. Ha a politika is tisztába kerül azzal, hogy hatalma nem öncélú és egyben nem is saját magából, hanem a népszuverenitásból ered, akkor képes lesz olyan jövő érdekében dolgozni, amely nem a nemzet megosztá­sán, hanem az összekovácsolásán alapul. Pártunk programjának összefoglalása alapján látha­tó, hogy miért fogadjuk el George Bemard Shaw sza­vait, aki azt mondta: „A demokrácia olyan eszköz, amely biztosítja, hogy ne kormányozzanak bennünket jobban, mint aho­gyan megérdemeljük. ” Amennyiben egyetért gondolatainkkal, úgy a megyei és a városi listákon szavazzon a Vállalkozók Pártjára. Vállalkozók Pártja Országos Elnöksége Országos Pártközpont Kecskemét, Csányi J. krt. 12.1/3. Tel./fax: 76/509-527 e mail: info@vallalkozokpartja.hu www.vallalkozokpartja.hu _____________Vonalban vagyunk! 06-40/200-379 Se gíthetünk? E hasábokon olyan kérdésekre igyekszünk válaszolni, amelyek közérdeklő­désre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észre­vételeiket a 06-40/200-379-es kékszámunkon várjuk. E számot bárhonnan hívják, helyi hívás­nak számít. Hívjon bennünket hétfőtől pén­tekig, 13-tól 15 óráig! Ki fizet a takarításért? Több telefonáló is érdeklődött szerkesztőségünknél, hogy párt­rendezvények után kinek kell a főtér takarítási költségeit állni. Olvasóink véleménye szerint az elmúlt időszakban két nagy, vá­lasztás előtti kampánygyűlés után rendkívül koszos, szemetes volt a főtér Kecskeméten. A kérdéssel Peredi Katalinhoz, Kecskemét város címzetes főjegy­zőjéhez fordultunk. Ő a követke­ző tájékoztatással szolgált: - Ezt a kérdést az 1989. évi 3., a gyüleke­zési jogról szóló törvény rendezi. Hatálya alá tartoznak ugyanis az ilyen jellegű pártrendezvények szervezésével kapcsolatos kötele­zettségek. Az ilyen rendezvények bejelentéskötelesek. A szervezők mindkét közelmúltbéli rendez­vény előtt eleget tettek kötelezett­ségüknek. A törvény kimondja, hogy a rendezvény résztvevői ál­tal okozott kárért a szervező, vagyis a párt felelős. Ehhez tarto­zik az is, ha szemetes főteret hagynak maguk után: azt termé­szetesen el kell takarítani. Kollé­gáim voltak kinn a téren a ren­dezvényt követő reggelen, de nem észlelték, hogy az a hétköz­napokon megszokotthoz képest sokkal szemetesebb lenne. így a költségek nem terhelik a párto­kat. Kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy terjesztéssel kapcsolatos észrevételeikkel, panaszaikkal 06-80/480-756-os zöldszámun­kon jelentkező munkatársunk­hoz forduljanak. Ez a szám reg- gel 8 és 11 között él. ________m S MS-posta: 06-30/479-62-30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzene­tekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartal­máért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. Figyelem! Az önkormányzati választások végéig választási pro­pagandaüzeneteket nem közlünk! Rose! Miért nem hagysz már békén? ...E. Öreglány! Sajna nem érdekelnek az SMS- üzeneteid, olyan személytelen, mint te. Talán egyszer megtalálod az igazit. Én drukkolok neked. Udv.: A. és E. Hol volt a huszárbandérium Kerekegyhá­zán Czakó úr? A szüreti felvonulás így kevésbé sikerült jól! Egy városi nézelődő. Kedves (A)ttiii! Ön nem rokona véletle­nül a Torgyánnak? Hasonlít a stílus. „Fé­reg, vagy dögkeselyű, majdnem ugyanaz. Lux A hetényegyházi gyógyszertárban dolgo­zó fiatalembernek köszönet a segítségét! Lányom gyógyszerét felkutatta. Nagyon jó egészséget kívánok további munkájá­hoz! Kiskőrösiek! Lázadtok, hogy Kiskőrösön nincs sportélet, de Ti nem veszitek a fá­radságot még arra sem, hogy az NB/I B-s kézilabda meccsre elmenjetek és szur­koljatok! Nem is érdemeltek mást, csak a kapanyelet a szőlőben! Csak harácsoljá­tok a pénzt, mert nektek csak ez okoz örömet! Mi azért páran inkább szurko­lunk ennek a lelkes kézilabda csapatnak. Ti pedig nézzetek magatokba! Ati Aki E.-nek ír! Utolsó írásaidból ítélve nem lehetsz a párom. Ha a tőzsde mond valamit, írj! Elemér Angelo! Gyere el egyszer egy Modulation F/X drum and bass partyra. Nem hiszem, hogy unatkoznál a basszusok világában, láltalán hallgattál már minőséget? Szia Gabi! Te voltál már magányos? És mi a véleményed erről az állapotról? Tiszte­lettel: Grincs Szia Gabi! Elégedett vagy a sorsoddal? Grincs Baja környékén vannak olyan szép lá­nyok, akik megértőek és aranyosak is egyben? Grincs Solt 52-es főút. Megtörtént az első ko­moly esemény - hídrongálás - ami jelzi a kb. 2 éve tartó állapotokat, miszerint te­herautó kamiont ér, sebességhatár nél­kül. De jó lenne, ha megismételnék az izsáki Sárfehér Napokat, nagyon jól éreztük magunkat /skini, mumin/ Szívkiildi: Szeretnénk sok boldogságot kívánni szü­léinknek, a 22. házassági évfordulóhoz, melyet október 11-én tartják. Sok puszi: Mónika, Erika, Mária :-) Legyetek boldo­gok!________________________________ Bácsalmáson Keresztapu okt. 12-én ün­nepli szülinapját. Ez alkalomból köszön­ti keresztlánya Bettina és a Kovács család Tataházáról. Cseh Brigittának nagyon sok boldog név­napot kíván: apa, anya, Laura. Varga Briginek Madarasra. Születés és névnapod alkalmából, sok szeretettel kö­szöntünk: anyu, apu és nagyszüleid. Szerelmem! Meghalok a vágytól, hogy láthassalak. Te küldted a csengőhangot? Ha igen, köszönöm! Szeretlek nagyon- nagyon! (Szombaton) ne légy velem szi­gorú! Imádlak! A te kis Manód Szia Papácskám! Mikor ezt az üzit olva­sod, már csak pár óra és újra együtt lehe­tünk, mint „a borsó+a héja”! Csókol a Te Mamácskád! (Fizetett politikai hirdetés)

Next

/
Oldalképek
Tartalom