Petőfi Népe, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-24 / 223. szám
10. oldal - Petőfi Népe LABDARÚGÁS 2002. Szeptember 24., kedd HEGYE II., VARIENS CSOPORT Már az első félidő döntött LAKITELEK - TISZAALPÁR 2-3 (1-3) Lakitelek: 300 néző. Vezette: Patyi (Hegedűs, Gyenes) Lakitelek: Kormos - Bolesza, Őj. Tóth S., Csordás, Almási (Molnár), Bónyai, Ojváry, Szabó T., Magyar P„ Gödény, (Babita), Kalics (Szentesi). Edző: Tóth Sándor. Tiszaalpár: Hekkel - Kacziba, Szabados, Albert, Márton J., Kovács J. (Palásti Z.), Bíró, Zs. Juhász, Tóth R. (Kovács R), Rozmán (Várdai), Sinkó. Edző: Dudás György. Sárgalap: Almási, Bónyai, ill. Szabados, Márton. Kiállítva: ifj Tóth S. Gólsz.: Szabó, Magyar, ill. Bíró, Zs. Juhász, Tóth R. A két szomszéd, település összecsapását mindig nagy vámkozás előzi meg. így volt ez most is. A mérkőzés napján egész délelőtt esett az eső, de kezdésre elállt. A pálya ezért elég csúszós volt, amit a játékosok kezdetben nagyon nehezen szoktak meg. Az első veszélyes helyzet a vendégek előtt adódott a 7. percben. Zs. Juhász 25 méterről lövésre szánta el magát, Kormosnak pedig nyújtózkodnia kellett, hogy szögletre tolja. A 12. percben Tóth. R. kapott remek labdát a 16-oson belül, de elcsúszott, és odalett a helyzet. Negyed óra elteltével szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat a kaputól 18 méterre. A labdának Szabó T. futott neki, lövése a sorfalat érintve a jobb alsó sarokban kötött ki, 1-0. Két perccel később hasonló helyzet adódott a vendégek előtt. Bíró 16 méterre a kaputól tette le a labdát, ami lövése után, Kormos kapujába vágódott, 1-1. A félidő közepén gyönyörű góllal szerzett vezetést a Tiszaalpár. Tóth R. a kaputól 23 méterre kapott jó labdát és kapásból a jobb felső sarokba vágta, 1-2. A 33. percben Ujváry vere- kedte be magát a tizenhatoson belülre, de szerelték a védők. A labda Bónyai elé került, de ő sem tudta a kapuba továbbítani. Az ellentámadás során Zs. Juhász lőtt 18 méterről. A labdába az egyik védő beleért, így a jobbra mozduló Kormos mellett a bal alsó sarokba hullott, 1-3. A 40. percben Tóth R. 16 méterről próbálkozott, lövésé Kormos csak másodszorra tudta megfogni. A második félidő elején Bolesza 25 méterről kapásból lőtt kapura. A 49. percben Magyar jobb oldali beadása Bányait találta jó helyzetben, de a középpályás a kapu mellé lőtt. Két perccel később ifj Tóth S. felrúgta a kitörő Tóth N.-t, ezért a játákvezetőpiros lapot mutatott fel neki. Az 56. percben Bónyai végzett el szabadrúgást bal oldalról, 18 méterről. Lövését azonban Hekkel fölé tolta. A 64. percben Márton nagy lendülettel vezette a labdát a kapu felé, lövésébe Kormos bele tudott érni, így szöglet lett. A szöglet után Zs. Juhász fejelt, de pontosan Kormos kezébe. A 76. percben Bónyai adott be a jobb oldalról Szabó T. elé, aki 8 méterről a kapufát találta el. Az ellentámadás- nál Tóth R. teljesen üresen vezethette kapura a labdát, de a védők beérték és szerelték. Nem sokkal később Rozmán előtt adódott hasonló lehetőség, de ő sem tudta kihasználni a helyzetet. A következő tiszaalpári támadásnál ismét Tóth R. és Rozmán játszotta a főszerepet. Mindkettőjük előtt adódott gól szerzési lehetőség, de egyikőjüknek sem sikerült növelni az előnyt. A 90. percben, egy legurított szabadrúgás után Magyar talált a hálóba, 2-3. Az első félidő elején a vendégek meglepték a hazai csapatot. Bátran, letámadva játszottak, aminek meg is lett az eredménye. Hiába szerezték az első gólt a laküelekiek, gyorsan válaszolták rá, majd még kettővel megtoldották. A másodikjátékrészben a hazaiak tíz emberrel is jobban játszottak mint az ellenfelük, de csak a szépítésre futotta erejükből. Kitűnt: Szabó T. illetve az egész csapat. Tóth Sándor: - A második félidőben tíz emberrel jobban játszottunk, de már csak futottunk a három pont után. Dudás György.- Ezen a mérkőzésen értették meg a fiúk, hogy a másodosztályban is játszani kell. Egyénileg is és összjá- tékban is betartották a taktikai utasítást. Gartulálok a csapatnak a jó játékhoz és a győzelemhez! Ifjúsági eredmény: 3:2. MEGYE El., KISKUNSÁGI BÁNYA CSOPORT FAJSZ-KISKUNHALASI SP. 2-0 (1-0) Fájsz, 80 néző. Vezette: Apró (Bé- leczki, Villányi). Fájsz: Virág J. - Varga R, Mihalik Zs., Bittman, Szőnyi, Lavkó, Balaton, Szász (Mihalik I.), Szabó G. (Pörzse), Veres, Juhász. Edző: Hayerbacher Ferenc. Kiskun- halasi Spartacus: Csorba - Molnár, Tartott, Nagy Cs., Herman, Paór (Görög), Erdélyi, Faddi, Teremi, László, Berki (Lajkó). Edző: Gáspár Imre. Sárga lap: Bittman, Lavkó, Mihalik Zs., ill. Teremi. 4. perc: Veres harmincméteres lövése után a labda jobb kapufa mellett vágódott a hálóba, 1-0. 74. perc: Mihalik I. húzott el a jobb oldalon. Mintaszerű középre adására Juhász pontosan érkezett és a kapuba lőtt, 2-0. Élvezetes, jó iramú mérkőzést láthattak a szurkolók. Kitűnt: Balaton, Bittman, ill. Tartott, Herman, László. Tudósító: Illés Péter. HAJÓS-BAJASZENTISTVÁN 3-3 (1-1) Hajós, ISO néző. Vezette: Suba (Tóth, Nagy). Hajós: Szabó - Staffer, Gyu- rászovics, Rácz, Huber, Rendes, Gyűrűsi (Schön), Krastek, Pesti, Tóth, Nádasdi (Szeitz). Edző: Ginál Gábor. Bajaszentistván: Cserháti - Császár, Timer, Lippai, Váits, Káli, Szólik, Éber (Radics), Szőnyi, Ma- rosovity, Szabó. Edző: Vánó Sándor. Sárga lap: Huber, ill. Káli. Kiállítva: Timer a 76. p. Gólszerzők: Gyűrűsi, Huber, Pesti, illetve Szabó 2, Császár. Az egyenlő erők küzdelméből igazságos döntetlen született. Kitűnt: Rácz, Huber, Pesti, ill. Váits, Káli. Ifjúsági eredmény: 1-1. Tudósító: Rendes János. DUNASZENTBENEDEK-KECEL 0-0 Dunaszentbenedek, 100 néző. V.: Horváth (Tóth, Serdült). Dunaszentbenedek: Vén L. - Tóth, Posztobányi, Kocsis, Illés, Pákolicz, Farkas (Dömötör), Kerekes, Vén Cs., Besselyei (Kákonyi), Karkus. Játékosedző: Kovács László. Kecel: Kapitány - dr. Angeli, Mizsér, Béleczki, Farkas, Doszpod Z. (Szabó), Béleczki Z„ Doszpod F. (Gombár), Margit, Kovács (Szabó A.), Barta. Játékosedző: Doszpod Ferenc. Sárga lap: Kocsis, ill. senki. Mindkét csapat nagy tempót idlktált, a kapuk felváltva forogtak veszélyben. Szünet után cserékkel frissítettek az edzők, az iram fokozódott. A 75. percben maradt ki a legnagyobb helyzet: Farkas (Dunaszentbenedek) egyedül tört kapura, de a végén mellégurított. Bár a gólok elmaradtak, a szurkolók így is elégedetten távoztak, mivel remek meccset láttak. Kitűnt: Vén L., Posztobányi, Tóth, ill. Barta, Mizsér, dr. Angeli. Ifjúsági eredmény: 0-11. Tudósított: Kovács Lajos. BÁCSBORSÓD-BÁCSBOKOD 4-3 (2-0) Bácsborsód, 300 néző. Vezette: Witt- man (Prikidánovics, Koch). Bácsborsód SK: Farkas A. (Rácz T.) - Varga, Héhn, Várnai, Győré, Zavaros, Vever- ka, Kiss S. (Balázs), Mojzes, Grósz (Dobó), Banász. Edző: Illés Antal. Bácsbokod: Tóth G. - Török, Pintér, Zsumbera (Simon), Szem (Merkler), Nagy A., Kürtös, Hercz, Máder (Rácz F. ), Papp, Bátyity (Tóth R). Edző: Szűcs László. Sárga lap: Várnai, Zavaros, Mojzes, Banász, ill. Tóth R, Pintér, Merkler, Hercz. Gólszerzők: Ve- verka 3, Grósz, ill. Hercz, Papp, Simon. A Bácsbokod 15 évet várt arra, hogy a megye II-ben összemérhesse erejét a Bácsborsóddal. A nagyszámú közönség igazi presztízsmérkőzést látott. A magas színvonalú játékot nagy iram és helyenként durva belemenések tarkították. Az I. félidőben a hazai csapat kétgólos előnyt szerzett. Szünet után a vendégek mindent egy lapra feltéve támadtak és egyenlítettek. A lélektani előnyt azonban nem tudták kihasználni, így a hazaiak a szurkolók buzdítása mellett 4-2-re elhúztak. A vendégeknek az utolsó pillanatban sikerült szépíteni. Kitűnt: az egész csapat, ill. Tóth G. , Hercz, Papp. Ifjúsági eredmény: 0-4. Tudósított: Csontos János. VASKÚT-BÁTMONOSTOR 1-4 (1-1) Vaskút, 150 néző. Vezette: Hodován (Sólya, Bolván). Vaskút: Schmiz - Bócz, Takács, Csőzik Zs., Csőzik I., Milánkovics (Klemm), Tamási, Jenei T., Szűcs, Ács, Rebenszki. Edző. Kurucz János. Bátmonostor: Nagy F. (Oláh) - Végh A., Végh F„ Faddi (Jenei I.), Imre (Urbán), Gyurkity, Végh G., Glavatity (Kertész), Szlavikovics, Kővári (Till), Ercsényi. Edző: Faddi Máté. Sárga lap: Szűcs, Rebenszki, ill. Imre, Végn G., Gyurkity. Gólszerzők: Szűcs, ill. Végh G. 3, Urbán. Kitűnt: senki, ill. Végh G., Végh F. Ifjúsági eredmény: 3-1. KELEBIA-BÁCSALMÁS 5-0 (2-0) Kelebia, 200 néző. Vezette: Serdült G. (Serdült A., Harsányi). Kelebia: Kollár Á. - Rudics P. (Szabó L.), Ürmös, Bozsákovics (Csengeri), Enyedi, Bögre, Kollár A., Födi, Andróczki (Rasz- tik), Joszip D.,, Szabó A. Edző: Kó- szó László. Bácsalmás: Varga - Kö- vesdi, Bodrogi, Nagy (Máté), Kubina (Varga), Tóth (Rám), Berényi, Mán- dity, Szemán, Páhor, Nincsevics. Edző: Zsivanov Ferenc. Sárga lap: senki, ill. Bodrogi. Gólszerzők: Födi 2, Andróczki 2, Kollár A. A hazaiak időnként szép játékot mutattak, számos helyzetet dogoztak ki. Rudics előretörése után (akinek a gólpasz- szát Födi lőtte a hálóba) indult be a kelebiai gépezet. Az eredmény - még ilyen különbséggel is - a vendégek számára hízelgő. A Bácsalmás csak küzdeni tudásban próbálta felvenni a versenyt a hazaiakkal. Kitűnt: Rudics, Enyedi, Bögre, ill. Kö- vesdi, Mándity. Ifjúsági eredmény: 2-2 Tudósított: Kovács Marcell. SOLTVADKERT-ÉRSEKCSANÁD 6-0 (3-0) Soltvadkert, 200 néző. Vezette: Sánta (Sipos, Ragács). STE: Hatvanyi - Csincsák, Schiszler (Tóth), Kovács (Gilich), Gusztos, Márton, Filus, Szlovák (Csermák), Szabó, Mészáros, Hirsch. Edző: Csincsák Zoltán. Érsekcsanád: Kazinczi - Kiss S„ Pencz, Kiss E., Kenyeres (Mohai), Koszorús, Bor, Kiss D., Pesti (Csi- zovszki), Kazinczi Z., Hangya. Edző: Barákovics István. Sárga lap: Hirsch, Szlovák, ill. Bor. Gólszerzők: Filus 2 (egyiket 11-esből), Szabó, Csermák, Szlovák, Mészáros. Kitűnt: Szabó, Filus, Csincsák, Gusztos, ill. senki. Ifjúsági eredmény: 7-0. Tudósított: Horváth Mihály. KUNBAJA-NAGYBARACSKA 1-0 (0-0) Kunbaja, 150 néző. Vezette: Nagy Zs. (Horváth, Márton). Kunbaja: Szőke L- Sáfár (Halász), Kiss L, Pálosi, Varga, Simon, Hajdú (Mohácsi), Wettstein, Majoros, Berghoffer, Torma. Edző: Gálfi Imre. Nagyba- racska: Détáry - Faragó, Papp, Lub- lovárv (Nagy G.), Kincse F. (Budi- mácz), Kubatov, Farkas, Tóth Gy, Gohér, Kincse N., Király. Edző: Bu- dimácz Tibor. Sárga lap: Pálosi, ill. Gohér. Gólszerző: Berghoffer. A találkozó egyperces gyászszünettel kezdődött Szőke István kapus édesapja, Szőke Ferenc emlékére, aki több mint 30 évig védett a Kunbaja színeiben. A színvonalas mérkőzésen a nagyobb küzdeni tudás és a jó védekezés meghozta a hazaiak számára a győzelmet. Kitűnt: Szőke L, Pálosik Varga, Kiss L., ill. Détáry, Tóth Gy. Ifjúsági eredmény: 4-0. MEGYEI ll„ KISKUNSÁGI BÁNYA CSOPORT 1. Kelebia, * . ■ - 6 6■A 25-4’ •18 2. Ködéi ‘Ac '' 6 5 1 H-2 16 3. Soltvadkert 6 51 25-0 15 4. Fájsz 6 5- . 1 22-11 15 5. Bátmonostor 6 42 15-14 12 6. Bajaszentistván 6 3 1 2 14-17 10 7. Dunaszentbenedek 6 2 3 1 0-7 9 8. Hajós 6 2 2 2 18-14 8 9. Kunbaja 6 2 1 3 9-13 7 10. Érsekcsanád 6 2 1 3 7-12 7 11. Nagybaracska 6 2 4 12-13 6 12. Kiskunhalasi Sp. 6 2 4 6-11 6 13. Bácsborsód 6 1 1 4 10-17 4 14. Bácsbokod 6 1 V-. 5 10-19 3 15. Vaskút 6 1 5 5-20 1 16. Bácsalmás 6 . 1 5 3-21 1 TABDI-LADÁNYBENE 2-4 (0-2) Tabdi, 100 néző. Vezette: Takács (Ártim, Berki). Tabdi: Kovács G. - Fábián, Pszota (Petróczi), Digner (Pólyák Z.), Andriska, Szabó, Kuti (Lukács), Geiger, Szikszai, Supka, Faragó. Edző: Szikszai Tamás. Ladány- bene: Demkó - Teréki, Ferenc, Szőke, Fekete, Gaál, Tóth, Sajó (Palako- vics), Kollár (Nagy), Handel, Szebel- lédi (Szilveszter). Edző: Baranyi Lajos. Gólszerzők: Fábián 2, ill. Sajó 2, Handel, Szebellédi. A vendégcsapat jobban kihasználta helyzeteit és megérdemelten szerezte meg a három pontot. Kitűnt: Fábián, ill. Demkó, Fekete, Tóth, Sajó. Ifjúsági eredmény: 3-2. BUGAC-HELVÉCIA 1-0 (1-0) Bugac, 150 néző. Vezette: Nagyhe- gyesi (Orosz, Karácsony). Bugac: Pólyák - Pintér (Seres), Farkas, Kecskeméti, Csendes K. Szabó L., Szabó N., Seregély (Rokolya), Szele, Czakó (Borbényi), Bangó. Edző: Kovács György. Helvécia: Horváth I. - Major R., Körmendi, Seres Zs., Sólyom (Katona), Horváth II., Tímár, Liptai, Mata, Dobosi, ifj. Mata (Major J.). Edző: Molnár József. Sárga lap: Czakó, ill. Major R. Kiállítva: Bangó az 56. p. Gólszerző: Szabó N. A kapuk felváltva forogtak veszélyben, de a hálóőrök jól végezték a dolgukat egészen a 26. percig. Akkor Szabó N. szabadrúgásból nagy gólt lőtt. Erre a vendégek csak kapufával tudtak válaszolni. A második félidőben az emberhátrányba került hazai gárda jobbára a védekezéssel törődött. A védelem is jól zárt, és a szerencse is a kegyeibe fogadta a bugaciakat, hiszen az ellenfél újabb kapufát ért el, de onnan a labda kifelé pattant. A nagy lelkesedéssel, akarással küzdő Bugac megérdemelten nyert. Kitűnt: Farkas, Pólyák, Szabó N., ill. Horváth L, Tímár. Ifjúsági eredmény: 2-2. CSENGŐD-NYÁRLŐRINC 3-1 (1-1) Csengőd, 100 néző. Vezette: Kovács I. (Kiss, Ézsiás). Csengőd: Czerman I. - Tóth I., Kiss S., Pólyák, Czerman P. (Wágner), Szűcs L., Gyenizse (Dubai), Szűcs K„ Király R., Juhász (Király L), Szentgyörgyi. Edző: Supka Sándor. Nyárlőrinc: Kulman-Tóth Gy., Forgó, Szabó Zs., Mányi, Gazdik, Sáfár, Bíró, László (Oláh), Horváth, Kovács R. Edző: Pádár József. Gólszerzők: Szentgyörgyi 2, Király I., ill. Gazdik. A jobb helyzetkihasználás döntött a hazai csapat javára, amely ezzel megszerezte első hazai győzelmét. Kitűnt: Király R., Juhász, Szűcs K., Szűcs L., ill. Kulman, Mányi, Bíró. Ifjúsági eredmény: 1-5. PÁLMONOSTORA-KUNSZÁLLÁS 1-3 (1-1) Pálmonostora, 200 néző. Vezette: Vincze (Nagy, Körösi). Pálmonostora: Kovács L. - Papp, Kovács R., Fekete, Felföldi, Bánfi (Cseh), Huszka, Túri, Balogh, Tóth, Pozsár. Edző: Kurucz István. Kunszállás: Kovács - Varga, Kertész, Bodor, Szulyovszki (Lantos), V. Kis, Vincze, Samu, Ber- tus, Pöszmet (Koleszárik), Seres (E- szenyi). Edző: Kertész Károly. Sárga lap: Felföldi, ill. Bodor. Gólszerzők: Tóth, ill. Seres, Samu, Eszenyi. A helyenként kíméletlenül játszó vendégek nagyobb tudása érvényesült, megérdemelten szerezték meg a három pontot. Kitűnt: Kovács L. (a mezőny legjobbja), Kovács R., Tóth, Fekete, ill. Vincze, Kertész, Bertus, Samu, Szulyovszld. Kurucz I.: - Lelkes játékunkkal megnehezítettük a papíron esélyesebb csapat dolgát. Kertész Károly: - Rossz talajú, kisméretű pályán sikerült a nagyon lelkes hazaiakat legyőzni. Ifjúsági e.: 2-5. ORGOVÁNY-CSÓLYOSPÁLOS 3-2 (1-1) Orgovány, 200 néző. Vezette: Berger (Vén, Polgár). Orgovány: Hajdú - Sinkó, Dorogi, Sárai Szabó Z., Sze- belédi, Sárai Szabó L, Bártfai, Németh, Vízteleki (Juhász), Mezei, Nagy G. Edző: Barta Zsolt. Csólyos- pálos: Szekeres (Kertész) - Czikkely, Fúrús, Kolompár, Török, Garas, Val- kai, Szilágyi (Lakatos), Répás, Pa- ragi, Horpácz. Edző: Máté Sándor. Sárga lap: Németh, Sárai Szabó Z., Vízteleki, ill. Czikkely. Gólszerzők: Dorogi 2, Vizteleki, ill. Paragi, Répás. A hazai csapat jó iramú, lelkes játéka megtörte a vendégek eddigi veretlenségi sorozatát. Kitűnt: az egész csapat, ill. senki. Ifjúsúsági eredmény: 2-2. Tudósított: Bús Lajos. KISKUNFÉLEGYHÁZI HONVÉD- TISZAKÉCSKE 4-3(21) Kiskunfélegyháza, 300 néző. Vezette: Agócs (Fülöp, Horváth O.). Kiskunfélegyházi Honvéd: Görög - Zsi- gó, Kovács T., Földi N., Polner, Soós (Balogh), Karsai L, Fodor F., Kása (Fodor Á.), Vidéki, Földi J. Edző: Fekete József. Tiszakécske: Fazekas - Forgó, Makra T„ Imrei, Maczkó, Tóth G., Ézsiás, Makra R, Gazdag, Lendvai (Kris), Varga Cs. (Bodor). Edző: Ézsiás Gábor. Sárga lap: Zsigó, Soós, Vidéki, ill. Kris, Makra T. Gólszerzők: Kása 2, Fodor R, Földi J., ill. Maczkó 2, Makra P. Gólokban gazdag mérkőzésen a lelkes hazai csapat megérdemelten győzött a jó erőkből álló vendégek ellen. Mindig a félegyháziak szerezték a vezető gólt, a vendégek pedig egyenlítettek. A hazaiak negyedik találata a 90. percben esett. Kitűnt: az egész csapat, ill. Maczkó, Ézsiás, Gazdag. Ifjúsági eredmény: 0-5. KUNSZENTMIKLÓS- KECSKEMÉTI MÁV 24(1-2) Kunszentmiklós, 50 néző. Vezette: Tóth I. Kunszentmiklós: Varga - Bó- na (Kovács J.), Boczek, Lovász, Or- dasi, Bajnóczi, Bebők, Tóth, Paróczi, Bálint, Forró. Edző: Boczek Zoltán. Kecskeméti MÁV: Meggyes - Mészáros, György, Baranyi, Márton, Czumbil, Vakulya, Szabó, Járvás, Ronkó, Miskei. Edző: Márton Tibor. Sárga lap: Bebők, ill. György, Márton. Kiállítva: Vakulya az 54. p. Gólszerzők: Bebők, Bóna, ill. György 2, Márton, Járvás. Lászka György, a MÁV technikai vezetője: - Csapatom az előző fordulóhoz hasonlóan ismét gyenge teljesítményt nyújtott. Igaz, akkor is, most is győztünk, de csak az eredménnyel vagyok elégedett, a játékosok hozzáállásával már kevésbé. Ha ezen tudnánk változtatni, még jobb eredményeket érhetnénk el. Kitűnt: Barna, ill. Meggyes, György, Czumbil. Ifjúsági e.: 1-4. MEGYEI II., VARIENS CSOPORT 1. Kunszállás 6 51 24-6 15 2. Csólyospálos 6 51 18-8 15 3. Tiszakécske 6 4 1 1 20-7 13 4. Kecskeméti MÁV 6 4 1 1 17-12 13 5. Lakitelek 6 42 10-6 12 6. Orgovány 6 3 1 2 13-15 10 7. Csengőd 6 33 11-13 9 8. Tiszaalpár 6 2 2 2 10-9 8 9. Tabdi 6 2 2 2 15-15 8 10. Kkfházi Honvéd 6 2 2 2 10-11 8 11. Bugac 6 24 8-18 6 12. Helvécia 6 1 2 3 11-13 5 13. Pálmonostora 6 1 1 4 13-17 4 14. Ladánybene 6 1 1 4 10-20 4 15. Nyárlőrinc 6 1 1 4 5-15 4 16. Kunszentmiklós 6 _ 2 4 11-21 2 £ÜL akter-plus ttt t ű 2 é p / rawr®mrm II SVEDEX VELUX 1 Versco HELLA «jföÓW'rd* > A * * Kecskemét belvárosában EXKLUZÍV NYÍLÁSZÁRÓ SZALONUNKAT! Kínálatunk egyedi kivitelű, fa- és műanyag, minőségi nyílászárók, garázskapuk, belsőajtók, lakossági érdeklődők és projekt értékesítők számára egyaránt! KECSKEMET, BATTHYÁNY U. 21. Tel.: 76/508-201 • Fax: 76/508-200 f