Petőfi Népe, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-13 / 214. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2002. Szeptember 13., péntek I Nézőpont Mihályka Gyula ____________ I nduljon a cirkusz! Ha kecskeméti színidirektor választás, akkor cirkusz! Az elmúlt 12 évben ez az egy biztos volt a hírős városban. A jelek szerint ez a szo­kás meg is marad. Még csak a pályázat jelent meg a közlönyben és máris áll a bál. A vita azon van, hogy a direktor személyéről ki dönt­sön: a hamarosan leköszönő régi képviselő-testület, vagy az új város­atyák, akiket október 20-án választunk. De miért olyan fontos ez? Azért, mert a városházi erőviszonyok alapján ha a jelenlegi testület hozza meg a döntést, úgy nagy valószínűséggel a mostani igazgató, Bodolay Géza nyer. De az már bizonytalan, mi lesz október 20-a után. Ki tudja, miféle multiplex-függő, Big Brotherre tapadt alakok keverednek be a testületbe, akik aztán olyan igazgatót választanak majd, hogy megnézheti magát a magas kultúra Kecskeméten. Sietve leszögezem: Bodolay a világ legjobb színházigazgatója is le­het. Azok a jelenlegi városatyák, akik az új testülettől várják a dön­tést, szintén nem a mostani igazgató skalpjára fenik a késüket. Ez a történet - eddig - a kecskeméti képviseleti demokrácia csődjéről szól. A direktor megbízatása 2003. július 31-én jár le. Tizenhárom hónappal korábban, 2002. júli­us 3-án tíz jelenlegi városatya már tett arra kísérletet, hogy a ballagó közgyűlés döntsön eb­ben a kérdésben. Azonban alul maradtak, mert tizenhármán meg arra szavaztak, hogy csak az új közgyűlés válasszon direktort. A vitában akkor elhangzott: nem volna helyes, ha a leköszönő testület varrná az új közgyűlés nyaká­ba a színház vezetőjét. A döntésnek megfelelően a városházi megrendelőben azt kérték a nyomdától, hogy szeptember közepén jelenjen meg a pályázat a Kul­turális Közlönyben. így november közepéig dönthetett volna az új közgyűlés. Ezzel szemben augusztus 28-án megjelent a kiírás. Senki nem tudja, miért. A törvényes határidők miatt így legkésőbb idén ok­tóber 28-ig döntenie kell a képviselő-testületnek a direktori kineve­zésről. Az új testületet azonban csak október 20-án választjuk meg és nyolc nap alatt képtelenség lesz nekik ezt a döntést meghozni. így a leköszönő közgyűlés október 20-a előtt rendkívüli ülésen kísérel meg direktort választani. Annak ellenére, hogy július 3-án más hatá­rozatot hozott Kecskemét legmagasabb népképviseleti fóruma, a képviselő-testület. Amelynek döntése egy hajítófát sem ért. A héten már többségbe kerültek azok a testületben, akik maguk szeretnének öt évre színházigazgatót választani. így a téves időpontban elindult Egy hajítófát sem ért a döntés Ebek seregszemléje Kecskemét Több mint 1600 kutya részvételé­vel rendezik meg a Nemzetközi CACIB Kutyakiállítást Kecskemé­ten, a Szabadidőparkban. Az ed­digi regisztráció alapján mint­egy 300 külföldi eb is vendéges­kedik a hírős városban. A bemu­tatókkal fűszerezett rendezvény szombaton délelőtt fél tízkor, va- sárnap 9 órakor kezdődik. ■ Festmények • Grafikák • Műtárgyak Őszi kollekció a Mártonfi Galériában. Egyedi grafikák 5.000 Ft-tól, olajfestmények már 12.000 Ft-tól kaphatók. Central Passage Üzletház Kecskemét, Dobó krt. 8.1. emelet. Vádak a vámparancsnok ellen Flaisz Ferenc rendőri elővezetését indítványozta a bíróság Nem jöttek el a koronatanúk a volt kiskő­rösi vámparancsnok és beosztottjainak büntetőperére. A tárgyalást a hónap végé­re napolták el. Kiskőrös Nógrádi Zsoltnak az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság előtt tett vallomása alapozza meg azt a vádiratot, amelyben Narancsik Pétert, volt kiskőrösi vámpa­rancsnokot, és helyettesét, Cs. Bélát, vala­mint a T. Gábort, a vámhivatal jövedéki osztályvezetőjét „vezető beosztású hivata­los személy által elkövetett vesztegetés bűntettével”, és más bűncselekményekkel vádolják. Az ügyészség szerint 1995 és 1996 között csaknem tizenötmillió liter import petróle­um vámolásakor a hivatal elmulasztotta a szállítmányok iktatását, a mintavételt, és an­nak ellenőrzését, hogy azt fogyasztási adó­mentes adalék-alapanyag előállítására, vagy pedig adóköteles üzemanyagként használ­ták-e fel. A nagy mennyiségű petróleumot a Lasting System Kft., valamint a Dunastore Kft. hozta be Szlovákiából és Ausztriából Magyarországra. A cégek az import során mentességet kértek a fogyasztói adó megfizetése alól. Kérelmüket azzal indokolták, hogy az adókö­teles petróleumot gépjármű üze­meltetési adalék alapanyagaként kívánják felhasználni. Ez pedig nem volt fogyasztói adóköteles termék abban az időben. A petró­leumból azonban több esetben nem adalékanyagot állítottak elő, hanem egy bizonyos keverési aránnyal lényegében gépjármű üzemanya­got készítettek belőle, amely így került ke­reskedelmi forgalomba. A vád szerint a kis­kőrösi vámhivatal vezetői a „mulasztáso­kért” rendszeres juttatásban részesültek a cégek tulajdonosaitól, illetve a szállítmá­nyok finanszírozóitól. A legutóbbi tárgya­lásra megidézték Flaisz Ferencet is, aki az ügyészségi nyomozóhivatal jegyzőkönyvei szerint rendszeresen vámolt, és jó viszony­ban volt a kiskőrösi fináncokkal. Az érsek­halmi nagyvállalkozó azonban nem jelent meg a tárgyaláson. Szalainé dr. Csapiáros Mária, a bírói tanács elnöke ezért elrendelte, hogy a következő tárgyalásra a rendőrök ál­lítsák elő Flaisz Ferencet. Nem jött el az a ta­nú sem, akinek az előzetes letartóztatásban tett vallomásai terhelőek a három kiskőrösi pénzügyőrre nézve. P. László a vallomása szerint a kis­kőrösi fináncoknak rendszeresen juttatott kenőpénzt, a jövedéki osztályvezetőnek pedig a „szolgá­lataiért” egy használt gépkocsit vásárolt. T. Gábor tagadta, hogy ajándékba kapta volna az autót. A bírói tanács elnöke a legutóbbi tárgyaláson megpróbálta kideríte­ni az autóvétel körülményeit, de a vallomá­sok egymásnak ellentmondóak voltak. T. Gábor ugyanis úgy vette meg a személyau­tót egy kecskeméti benzinkútnál, hogy nem írtak róla adásvételi szerződést, s a tulajdo­nos sem volt jelen az átadásnál, írásos meg­hatalmazás pedig nem készült. Aki viszont átadta T. Gábornak az autó kulcsait és for­galmi engedélyét, az éppen P. László volt. Ő viszont azt állította az ügyészségen: a vá­mosnak ajándékozta a személygépkocsit. T. Gábor volt jövedéki osztályvezető azt vallotta: fizetett az autóért, szerződést vi­szont azért nem írtak az adásvételről, mivel megbízott P. Lászlóban, mert gyakran látta egy társaságban Balogh Zoltán, volt kiskőrö­si rendőrkapitánnyal.________rajnai attila Konzervgyári sikerek és kérdőjelek A konzervgyárban most a csemegekukoricának van szezonja. fotó: bosnyák jános Kecskemét Az immár két és fél esztendeje tartó rendezetlen jogi helyzet el­lenére a Kecskeméti Konzervgyár termelése dinamikusan nő. Az 1999 évi 11 ezer tonnával szem­ben, 2000-ben 40 ezer, tavaly pe­dig már 62 ezer 500 tonna kész­árut állítottak elő - mondta Ábra­hám Tibor vezérigazgató az élel­miszerüzem tegnapi sajtótájékoz­tatóján. Hozzátette: az idei terv 70 ezer tonna. A társaság tavaly 6,5 milliárd forintos árbevétel mellett 115 millió forintos nyere­séget ért el. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az 1999 óta fennálló rende­zetlen tulajdoni viszonyok lénye­gében minden fejlesztési tervet akadályoznak, és komoly nehéz­séget okoznak a termelés finan­szírozásában is. A probléma lé­nyege - mutatott rá Ábrahám Ti­bor -, hogy a konzervgyár, mint ingatlan, jelenleg egy kanadai há­zaspár, míg az üzemi termelő be­rendezések egy magyar befekte­tői csoport tulajdonában vannak. Az előzményeket felidézve el­mondta: a Heinz 1999-ben adta el a gyárat a kanadai házaspárnak. A vevők részint a vételár mintegy kétharmadával is adósak marad­tak, másrészt a szerződésben ki­kötött feltétellel ellentétben meg­kezdték a vagyon felélését. A Heinz mindezek miatt 9 hónap múlva elállt az adásvételtől, és egy magyar befektetői csoportnak tovább értékesítette a gyárat. A KCE Kft. néven bejegyzett kana­dai tulajdonosok és a Heinz, illet­ve később a Heinz helyébe lépő magyar befektetői csoport között megindult perben egy választott bíróság ez év márciusában hozott részítéletet, de ez sem jogerős.- Fellebbezésünk után á fővá­rosi bíróság a közelmúltban új el­járás lefolytatására kötelezte a vá­lasztott bíróságot, tehát ugyanott tartunk, mint 2 és fél évvel ezelőtt - mondta a vezérigazgató. Szécsi Gábor kecskeméti pol­gármester szerint a kanadai nagy­követ ígéretet tett arra, hogy köz­benjár a térség félezernyi terme­lője és - szezontól függően - 420- 600 ember megélhetését fenyege­tő áldatlan állapot megszünteté­séért. A hírek szerint a tulajdonos hajlandó egyezkedni is. ■ Elloptak két traktort Kunfehértó (rendszáma: YFS 503) amire egy-----------------------------------műtrágyaszóró volt felszerelve, A z elmúlt hétvégén, szombatról valamint egy MTZ 82-es traktort vasárnapra virradóra ismeretlen (rendszáma: YED 133). A lopás­személyek betörtek a kunfe- ból származó kár 4 millió forint, hértói téesz egyik géptároló han- Ha bárki érdemben információ- gárjába. Bentről kihoztak egy val tud szolgálni, hívja a kiskun- MTZ 522-es EM típusú traktort, halasi Rendőrkapitányságot. ■ Feltört garázs Kecskemét lyiségbe, ahonnan egy kerékpárt és számítástechnikai eszközöket Egy hajléktalant gyanúsít a rend- lopott el csaknem 220 ezer forint őrség azzal, hogy kifosztott egy értékben. A kecskeméti rendőr­garázst Kecskeméten, a Ferenczy kapitányság munkatársai - miu- Ida utcában. A rendőrségtől ka- tán elfogták - őrizetbe vették a pott információk szerint a férfi hajléktalant, kedden éjfél előtt ment be a he- _____________________1 £ j Jyiilljjlíi Születésnapi akció a Sxit-r oOft Bevásárlóközpontban. 2002. szeptember 14-én (szombaton), 14 órától 20 óráig minden vásárló m mm kap a fizetendő összegből. MHK Embercsempészek OLVASÓINK SZAVAZTAK AZ INTERNETEN Katymár A legújabb hír szerint már nem elég a 2000-4000 dolláros fej- pénz, a szerencsétlen emberek maradék pénzét is elszedik. Katymáriak és madarasiak vet­ték észre, hogy egy menekült-fé­lékből álló csoport bandukol a két települést összekötő műút mentén. A határőrök a helyszín­re érve kiderítették, hogy a 16 külföldiből (köztük egy nő) álló csapat vélhetően illegálisan lép­te át a zöldhatárt. Egy számukra ismeretlen férfi szállította őket a zöldhatárig mikrobusszal, fejen­ként 2000-4000 amerikai dollá­rért. Mielőtt az embercsempész megmutatta nekik, merre jut­nak el Magyarországra, az összes maradék pénzüket is el­vette. Alig maradt náluk 5-10 dollár. Valamennyien menekült­státuszt kértek. BERKI ERIKA Mit tippel, milyen időjárás lesz a meghatározó idén ŐSSZEL A DUNA-TlSZA KÖZÉN? Meleg/enyhe és napsütéses. Meleg/enyhe, de nagyon borongós, csapadékos. BÍF 20% Hűvös/hideg, de napos. 10% Hűvös/hideg és borongós, csapadékos. Változékony, ilyen is és olyan is, egyik sem lesz a másik rovására meghatározó. 20% Forrás: Petőfi Népe Online: www.petofinepe.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom