Petőfi Népe, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-12 / 213. szám

I 2002. Szeptember 12., csütörtök SPORT Petőfi Népe - 7. oldal Tűzoltók emlékfutása Retkes Illés parancsnok kezében a díszsisak, mellette jobbról Farkas Sándor, aki a leghosszabb távot (30 km) futotta. fotós sz. t. Negyvenhat tűzoltó (kecskemétiek, félegyházi­ak és keceliek) indult el tegnap reggel a kiskun­félegyházi tűzoltólaktanya elől, hogy lefussa a maratoni távot. Mögöttük tűzoltóautó, fekete zászlóval. Az egy évvel ezelőtti, New York-i tragédiára emlékeztek így Bács-Kiskun tűzoltói. A World Trade Center tragikus eseményénél ugyanis háromszáz tűzoltó vesztette életét. Kiskunfélegyháza Az ötlet, hogy maratoni futással emlékezzenek az amerikai bajtársakra, Nemes Nagy Tibor me­gyei sportigazgatótól származik. 2001. szeptem­ber 11-én New Yorkban hősként halt meg há­romszáz tűzoltó. Bács-Kiskun megyei társaik az együttérzésüket, a közös feladatot szem előtt tartva választották a megemlékezés e különös formáját. Az első repülőgép becsapódásának idő­pontjában negyvenöt tűzoltó és egy rendőr, Csor­dás József őrnagy vágott neki Félegyházán a ma­ratoni távnak. A váltóbotot ezúttal egy tűzoltó- díszsisak jelentette, amelyet Retkes Illés alezre­des, a kiskunfélegyházi parancsnok vitt a kezé­ben. Néhány kilométer megtétele után már csak azok futottak, akik arra a bizonyos távra voltak kijelölve. A terveknek megfelelően ugyanis min­den tűzoltónak legalább egy kilométert kellett futnia. Természetesen ennél mindenki többet tel­jesített. A legtöbbet Farkas Sándor kecskeméti fő­hadnagy, aki közel harminc kilométert hagyott maga mögött. A tűzoltó futókat Kecskeméten, a megyeháza előtt fogadta Geiger János megyei ka­tasztrófavédelmi igazgató, ahol Retkes Illés pa­rancsnok átadta neki a díszsisakot, amit végig­vittek az útvonalon. Érdekes, hogy a megyeháza Bács-Kiskun megye legmagasabb épülete, mint ahogy a World Trade Center New York legma­gasabb épülete volt. A díszsisakot, a résztvevők aláírásával ellátott pólót, valamint egy iratot - ami azt tanúsítja, hogy negyvenhat tűzoltó váltóban lefutotta a maratoni távot - elküldik New Yorkba. Nemes Nagy Tibor elmondta, hogy jövőre egy nagyobb szervezésű váltófutást szeretnének ren­dezni, még több tűzoltó részvételével. SZENTIRMAY ___________________________Tudósítóink jelentik___________________________ S zuperliga-rajt győzelemmel Közbeszólt a szalmonella Hírek Evezös-vb A vasárnap kezdődő, sevillai evezős-világbajnokságra készü­lő magyar válogatott tagjainak többsége szalmonellaíertőzést kapott a dunavarsányi edzőtá­borban, így az eredetileg 14 fős­re tervezett csapatból csak öten utazhatnak.- A lehető legrosszabbkor történt a szerencsétlen eset, hiszen az érintetteknek így esélyük sincs ar­ra, hogy időben felkészüljenek - mondta tegnap Kokas Péter, a szö­vetség általános alelnöke. - Hétfőn este észlelték az első tüneteket, majd kedden már szinte mindenki ágynak esett. Szerdán reggel átszál­lították őket a budapesti László-kór- házba, a kezelés ott folytatódik. A betegek között van Melis Zol­tán szövetségi kapitány is, aki így csak a jövő hét közepétől lehet je­len a vb-n. Öröm az ürömben, hogy a vb-n címvédőként induló Haller Ákos, Pető Tibor kétpár Szegeden tréningezett és nem evett a súlyos fertőzést okozó madártejből. Raj­tuk kívül Székely Viktória (egypár) és a Pető Mercédesz, Pető Tímea könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes indulhat Sevillában. Utóbbi­ak - bár fogyasztottak az édesség­ből - valószínűleg felépülnek a raj­tig, hiszen versenyszámukat csak a jövő hét végén rendezik. A megfo­gyatkozott különítmény első része (Haller, Pető Tibor, Székely) ma kel útra, a többiek várhatóan jövő ked­den repülnek Spanyolországba.- Természetesen így a célok is megváltoztak: a könnyűsúlyú egy- párban tavaly ötödik Varga Tamás személyében éremesélyes verseny­zőt kell itthon hagynunk, de ugyan­ez érvényes a Kulifai Krisztina, Barz Gitta kétpárra - jegyezte meg Kokas. - A Haller, Pető kétpárt min­denképpen a dobogóra várjuk, a többieknek pedig döntőbe kell ke­rülniük. Haller, a címvédésre készülő si­kerduó egyik tagja kijelentette: ter­mészetesen örül, hogy nem Duna- varsányban készültek a vb-re. A jövő vasárnapig tartó világbaj­nokságon ötvenhét ország 932 eve­zőse indul. ■ Súlyemelő-emlékverseny Kecskemét _________ M ásodik alkalommal rendezik meg Kecskeméten a Messzi István-súly- emelő-emlékversenyt. Az egykori olimpiai ezüstérmes emelő tisztele­tére sorra kerülő viadal szeptember 13-án délután lesz a Városi Sport­csarnokban. A hölgyek 14, a férfiak 16 órától lépnek dobogóra. A ver­seny fővédnöke dr. Szécsi Gábor, Kecskemét polgármestere. A hírek szerint igen erős mezőny várható, mivel a szövetségi kapitány a junior és a felnőtt magyar váloga­tottkeret számára kötelezővé tette az indulást. A kecskemétiek közül Laczi Katalin (75 kg), Csepeli Zsolt (105 kg) és Tóth Ferenc (+105 kg) is ott lesz a viadalon. Bálint Csaba, a KTE Súlyemelő Club vezetőedzője elmondta, hogy Laczi már biztosan indul a novemberi, varsói vb-n. En­nek ellenére „hazai pályán” termé­szetesen szeretne jól szerepelni. Ha szakításban a 95, lökésben a 120 kg- ot teljesítené, edzője elégedett len­ne vele. Csepeli és Tóth számára az emlékverseny egy felkészülési állo­más lesz az ob, illetve a vb előtt. A nőknél tizennégy, a férfiaknál 16-17 emelő indulása várható. A szakemberek a felnőttek mezőnyé­ben Ajkai Anikótól, a szakításban Európa-bajnok Ráki Henriettától, a tatai Gyurkovics Ferenctől, a szintén vb-re készülő juniorok kö­zül Kiss Attilától és Vatai Viktortól várnak jó eredményt. A sportág iránt érdeklődők bizonyára hiá­nyolják Likerecz Gyöngyit, ám ő sérülés miatt az idén már nem ver­senyez. Ugyancsak kihagyja az idei évet az olimpiai 6. helyezett Kovács Zoltán, míg Dankó Ilona felmentést kapott, mivel a múlt héten egy nemzetközi viadalon vett részt. A színvonalas verseny­re minden érdeklődőt várnak. SZ. E. LABDARÚGÁS. Magyar Kupa or­szágos döntő, második forduló: Ma- kó-Kecskeméti FC 7-5 (1-4). Makó, 200 néző. Vezette: Gyenes. Gólszer­zők: Mádi 2, Bagi, Gyenes, Maróti, Magyar, Görög, illetve Zsolnai 2, Szabó A., Pintér, Oross. Az első fél­időben a KFC magabiztosan, helyen­ként tetszetős játékot mutatva jelen­tős előnyt szerzett. Ezt a második félidő elején még egy góllal meg is toldotta (1-5). Onnantól kezdve azonban mintha a szurkolók egy másik mérkőzést láttak volna. Az NB H-es hazai gárda lelkesen, oko­san, a kecskemétiek pedig teljesen szétesően játszottak és minden eddi­gi telesítményüket alulmúlták. A Makó megérdemelten nyert és jutott tovább a Magyar Kupában. SZEPTEMBER 14 és 21. között Káptalanfüreden és Balatonalmá­diban edzőtáborozik Koch Renáta, aki az év végi mezeifutó Eb-re ké­szül az atlétikai válogatottal. A Mo- gyi SE Baja 17 éves, háromszoros Európa-bajnoka a 3000 m-es síkfu­tásban a 6. a felnőtt magyar ranglis­tán. A válogatott szakvezetői azt sze­retnék, ha Renáta részt venne a kon­tinensversenyen. Ismeretes, hogy az ifjúsági korú, bajai sportoló október 20-án az Egyesült Államokban meg­rendezendő junior és felnőtt duatlon vb-n is képviseli Magyarországot. A MEGYEI ökölvívó-szövetség alap­fokú versenybírói tanfolyamot szervez. Jelentkezni Borbély Károly­nál lehet a 30/321-44-56-os telefon­számon. LEMONDOTT Héder Barna, aki 2001. március 31-től volt a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, mivel munkáját nem tudja összeegyeztetni más elfoglaltságaival. Az elnökség az őszi közgyűlésig Zsivótzky Gyula al- elnököt bízza meg, hogy ügyvezető­ként irányítsa a szövetséget. SAKK. Moszkvában befejeződött az Oroszország-Világválogatott rapid sakkmérkőzés. A találkozót 52-48-ra a vendégek nyerték. Az egyéni érté­kelésben a spanyol Aiekszej Sirov végzett az élen 7 ponttal. Lékó 5.5, Polgár Judit 2 ponttal vette ki a részét a győzelemben._________________■ ASZTALITENISZ Klubcsapatok Szuper Ligája férfimér­kőzés: ASKÖ Linz Altstadt (osztrák)- Kecskeméti Profitholding Spartacus 2:6. Győztesek: Demeter 2, Zoltán 2, Somosi 1 és a Somosi-Szabó páros. A Szuper Ligában immár harmadik éve vitézkedő kecskeméti csapat eddigi elért 2. és 3. helyezései tiszteletet pa­rancsolnak, ugyanakkor további helyt­állásra is kötelezi őket. Ez nem lesz könnyű feladat, mert a versenysorozat­ban részt vevő cseh klubok az idegenlé­giósaik hazaigazolásával nagyon meg­erősödtek. A kecskemétiek a tavalyi év­hez képest változatlan összeállításban lépnek asztalhoz. Eddig a „sógorok” el­len százszázalékos pozitív mérleggel zárt a csapat, ami biztatónak tűnt a hét közi, idegenbeli mérkőzés előtt. A párosok összecsapásán a Deme- ter-Zoitán kettős nagy csatában kapott ki 3:2-re, mfg a Somosi-Szabó páros si­mán nyert. A következő mérkőzésen Szabó kikapott a jelenlegi magyar válo­gatott kerettagtól, Vitsektől. Ekkor még az osztrák csapat vezetett 2:l-re. Ez­után a „profitholdingosok" megrázták magukat, és állva hagyták ellenfelüket. Somosi megverte a francia „magyart”, Pietropolit, Demeter Habesohnt, Zoltán az egykori magyar válogatottat, Ara­nyosit. A két válogatottbeli vetélytárs, Vitsek és Demeter örökrangadóján, lát­ványos mérkőzésen sikerült a jobban összpontosító Demeternek 3:0-ra nyer­nie. Az „i”-re a pontot Zoltán tette föl Pietropoli ellen. Ujhidy Tibor szakosztályvezető: ­Egyből egy, és még hol a vége?! Fontos volt a jó kezdés, egyben biztató a játéko­sok formája is. Nehéznek ígérkezett a ta­lálkozó, hiszen az ellenfél csapatából Vitsek, Aranyosi, Pietropoli is gyakran edzenek Kecskeméten, s így kottából ját­szanak ellenünk. Úgy tűnik, jól sikerült a nyári felkészülés. ATLÉTIKA Országos meghívásos szenior- ver­seny, Szekszárd. A különböző korcso­portokban 94 versenyző indult. A bajai atléták eredményei: Radács Mária (70 év felettiek kcs.) diszkoszvetésben és gerelyhajításban is első lett. Radács Jó­zsef (55 év felett) a 100 és a 200 méte­res síkfutásban, valamint a távolugrás­ban győzött, míg gerelyhajításban a második helyen végzett. Márity János (60 év felettiek) gerelyhajításban és diszkoszvetésben bizonyult a legjobb­nak, antik diszkoszvetésben 2. lett, s különdíjat is kapott. A kiskunhalasi dr. Jerémiás Attila súlylökésben első, disz­koszvetésben a 2. helyen végzett. A kecskeméti Grosán Pál súlylökésben első, gerelyhajításban 2., diszkoszve­tésben és antik diszkoszvetésben 3. lett. Horváth Gábor (mindkettő Allianz Hungária) megnyerte a súlylö­kést, a diszkoszvetést és a gerelyhají­tást is korcsoportjában. A fiatalabb kecskeméti versenyzők közül Borbély Norbert, Kovács László, Dunai Sán­dor, László Károly is mind dobogón végeztek. BÚVÁRÚSZÁS Újabb két érmet szereztek a magya­rok a patraszi uszonyos- és búvár­úszó-világbajnokságon: a második napon az 1500 méteres uszonyos számban Vinkler Péter nagy fölénnyel, világcsúccsal szerezte meg az első he­lyet. A 4x200-as magyar férfi váltó (Kanyó Dénes, Juhos Gergely, Vilhelm Szilárd, Vinkler Péter) az oroszok és a lengyelek mögött harmadikként csa­pott a célba. KAJAKPÓLÓ Veretlenül lett csoportgyőztes a ma­gyar férfi válogatott az Essenben zajló kajakpóló-világbajnokságon. A nők már szerényebben szerepeltek. Eredmé­nyek, férfiak: Magyarország-Dél-afrikai Köztársaság 3-1. A magyar válogatott a következő körben a hollandokkal, az amerikaiakkal és Tajvannal játszik. Nők: Írország-Magyarország 4-0, Magyar- ország-Egyesült Államok 2-2. LABDARÚGÁS Megyei III. osztály, Nyugati cso­port, 4. forduló: Dunavecse-Duna- egyháza 0-4, Öregcsertő-Dunatetétlen 7-0, Dunapataj-Homokmégy 4-1, Új­telek-Ordas 3-2, Bátya-Császártöltés 5-1, Foktő-Méhecskék 2-4, Uszód-Miske 1- 0, Géderlak-Apostag 2-0. Északi csoport, 3. ford.: Kiskunfél­egyházi VSK-Ballószögi Váll. 1-2, Város- föld-Tass 8-0, Ballószögi KSK-Fülöp- háza 1-2, Ágasegyháza-Szalkszentmár- ton 1-1, Tiszaug-Kunbaracs 5-1, Fü- löpjakab-Helvéciai Vállalkozók 6-3, Jakabszállás-Kunadacs 2-0. Keleti cso­port: Harkakötöny-Kiskőrös FC 6-0, Tázlár-Fülöpszállás 0-7, Kecel Senior- Jászszentlászló 3-2, Szank-Vadkert FC 2- 2, Imrehegy-Kaskatynú 3-2, Kunf- ehértó-Izsáki Medosz 2-1. LOVASSPORT A Csongrád megyei Mindszenten rendezték meg a Dél-Alföldi Regioná­lis kettesfogat-hajtó-bajnokság 5., egyben záró fordulóját. Ugyanez a hely­szín adott otthont a pónikettesfogat- hajtó-ob 3. fordulójának is. Mindkét versenyben a Bács-Kiskun megyei haj­tők játszották a főszerepet. A kettesek kategóriájában a nagylovaknál a bugaci világbajnok, Kecskeméti László mind­három versenyszámot megnyerve, ma­gabiztosan győzött. Mivel Kecskeméti csak a zárófordulóban indult, így össze­tettben nem szólhatott bele a bajnokság végső kimenetelébe. Öt forduló alapján a bajnok: Selyben Zsolt (Szegedi Feszti­vál LK), 2. Papp János (Mezőhegyesi Ménes Birtok), 3. Kalmár László (Kecskemét-Technotext SE), 4. Kiss András (Kecel). A pónikettesfogat-hajtó-ob 3. fordu­lója nem hozott meglepetéseket. Csak a bugaci ifj. Juhász László és a kétszeres magyar bajnok kiskunmajsai Kovács Roland párviadala tartogatott érdekes momentumokat. Nyert ifj. Juhász, s egy fordulóval a bajnokság vége előtt összetettben vezet Kovács előtt. A záró­fordulót Kecelen rendezik október első hétvégéjén. ASZTALIFOCI A Budapesten Erzsébetvárosban megrendezett egyéni magyar bajnok­ságon 78 versenyző vett részt. A Pólyák Parkett Kecskemét versenyzői remekül szerepeltek, hiszen 7 éremmel, köztük 3 arannyal tértek haza. Eredményeik, főverseny (I. osztály): 1. Kővágó Tibor, 5. Góbi István, II. osztály: 1. Kővágó Tibor, 2. Góbi István, III. osztály: 1. Nagy Attila 2. Radnóti Péter, 4. Bóta András. Ifjúsági kategória: 1. Bóta András, 3. ifj. Nagy Attila. Amatőr kategória: 4. ifj. Nagy Attila. KARATE Bajai karatéka is tatamira lépett a Brazíliában megrendezett kyoku- shin karate csapat Világ Kupán. Sao Paolóban tíz régió - Európa, Ázsia, Észak-, Közép- és Dél-Amerika, Afrika, Óceánia, Japán, Brazília és Oroszország - harcművészei küzdöttek meg a trófe­áért. Aladics Ákos a 90 kg-osok mező­nyében brazil versenyzőt kapott elsőre. Az összecsapást követően a hazai pálya előnyét élvező sportoló bírói döntéssel jutott tovább. Kern Róbert edző elége- dett tanitvánva teljesítményével. M Kikosarazták a kormányt Belgrad A jugoszláv kosarasok kikosarazták a szerb kormányt: az indianapolisi világbajnokságon győztes válogatott tagjai fáradtságra hivatkozva nem mentek el kedd este a tiszteletükre rendezett miniszterelnöki fogadás­ra. A bankett 19.30-kor kezdődött a szövetségi képviselők klubjában, amely Dedinjén, Belgrád „Rózsa­dombján” található. A tervek sze­rint Zoran Djindjic kormányfő em­lékérméket adott volna át a kosa­rasoknak, de a vendégsereg legna­gyobb meglepetésére Svetislav Pe­sic szövetségi kapitányon kívül a vi­lágklasszisok közül senki sem jelent meg a fogadáson. Az újságírók ér­deklődésére Pesic azzal magyarázta játékosai távolmaradását, hogy fá­radtak és alszanak. A fogadáson egyébiránt maga Djindjic sem volt ott. Gaso Knezevic oktatási és sport- miniszter erre szűkszavúan annyit mondott: „Valószínűleg ő is alszik”. Zarko Korac kormányaielnök szerint nem politikai indíttatású a kosarasok távolmaradása. Ám há­rom héttel az elnökválasztások előtt Belgrádban sokan politikai indítta­tást keresnek minden jelenség mö­gött, ami kissé szokatlan és furcsa. ______ _____MTI T öTÓy%IBfl TANÁC&füÓ MAGYAR NB I. 1. Dunaferr-Kispest 1 2. Újpest-Ferencváros x, 2 3. MTK-Siófok 1 4. Videoton-Györ x, 1 5. Matáv Sopron-Békéscsaba 1 «ESUGAL 6. Blelefeld-Hertha ESC x, 2 7. Cottbus-Bremen 2 8. Dortmund-Schalke 04 1 9. Leverkusen-Hannover 1 10. Mönchengladbach-VfB Stuttgart x, 1 ti. 1860 München-Wolfsburg 1 12. Nürnberg-Bayem München 2 13. Bochum-Rostock x, 1 +1 mérkőzés: 14. Hamburg-Kaiserslautern 1 SAMSUNG-FUTÁS! Szeptember 14-én, szombaton 11 órakor rajtol Budapesten és a megyeszékhelye­ken a Samsung Olimpiai Futófesztivál mezőnye. Kecskeméten a Lánchíd Utcai Általános Iskola elől in­dulnak a résztvevők. Nevezni a helyszínen lehet nyolc órától. Az első hétezer jelentkező emblémás pó­lót kap, amelyben öt kilométert kell lefutni. A hagyományosnak számító versenyt idén nyolcadik alka- lommal rendezik meg. A Lánchíd Utcai iskolások felpróbálták az új Samsung-pólókat.______fotó: b. r.

Next

/
Oldalképek
Tartalom