Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-16 / 191. szám

^ YJ • 52 éves a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. mint a vállalati szektor egyik legjelentősebb pénzintézete, a hitelezésben közel 13%-os piaci részese­dést ért el, s vezető szerepet tölt be a projektfinanszíro­zásban is. 2000-ben a nagy- vállalati és intézményi ügy­felek részére nyújtott szol­gáltatások mellett, sikeresen valósította meg a kis- és kö­zépvállalati, valamint lakos­sági stratégiáját is. Ennek eredményeként - számos, kiterjedt hálózatú bankot maga mögött hagyva - a har­madik legnagyobb lakossági pénzintézetté nőtte ki ma­gát. A sikeres növekedést igazolja - a piacrészesedé­sen túl - 12 ezer vállalati, több mint 82 ezer lakossági, valamint 110 ezer nyugdíj- pénztári ügyfél is. Az MKB a legfejlettebb banktechnológiára építve, új, a vállalkozások igényeit előtérbe helyező szolgálta­tásokat (MKB Nova, Gyors­hitel, Mikrocsomag, PC Ban­kár), és a nagy népszerűség­nek örvendő lakás- és egyéb lakossági hiteleket, hitelkár­tyát, nemzetközi befektetési alapokat kínál. Ennek kö­szönhetően az MKB a lakos­sági hitelezés területén piaci súlyát egy év alatt másfél- szeresére növelte. A bank­csoport további tagjai - az MKB Nyugdíjpénztár és az MKB Euroleasing gépjármű­finanszírozó cég - is vezető szerepet töltenek be saját te­rületeiken. Az MKB a magyar bankrendszer egyik vezető tagjaként kö­szönthette működésének 52. évét. Stabil hátterét stratégiai tulajdonosa, a német Bayerische Landesbank biztosítja. Kecskemét, Katona József tér 1. • Tel.: 76/484-584 • www.mkb.hu Visine Visine A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtá­jékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Petőfi Népe

Next

/
Oldalképek
Tartalom