Petőfi Népe, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-19 / 167. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI VÉLEMÉNYEK 2002. Július 19., péntek KÖRKÉP Nézőpont Bálái F. István____________ Vitathatatlan előjogok Bajáról mostanában Madrid és Barcelona, valamint az ókori Róma jut eszembe. Az hallom ugyanis, hogy főtéri halfőzőhelyet Baján már csak örökléssel lehet szerezni, ugyanúgy, mint bérletet a Real Madrid mérkőzéseire. Egyszerű halandó ezekhez másként nem juthat hozzá. Kiváltságos személyek - amint láthatjuk tehát - a polgári társadalmakban is vannak, noha a modem jog általában nem ismeri a privilégiumokat. Nem is szeretjük, ha valaki a pénzével, vagy magas pozíciójával visszaélve erőszakol ki többletjogokat magának, úgy is gondolván, hogy azok teljesen természetesen járnak neki. Mégis kialakulnak olyan kiváltságok, amelyeket senki sem vitat, sőt, létezésük éppenhogy nem az egyén, hanem a közösség erejének bizonyítéka. A bajai polgárnak halfőző helye van, mint ahogy kezdetben csak az számított igazi római polgárnak, akinek még Romulus által osztott városi telke volt. A bajai halfőzőhely olyan kiváltság, amely nem a hatalomban, hanem a közösség szokásai - esetünkben maga a város - iránti mély elkötelezettségben gyökerezik: egy vagyok közületek, hisz halat főzök veletek! A Real Madrid mérkőzéseire szóló bérlet is egy közösség önkéntes és hűséges tagjainak privilégiuma, mint ahogyan a közösség szolgálata hozta létre a római respublicát is. Nagy dolgok ezek: Róma, Real Madrid és Baja. Ne tartsa senki erőltetettnek az összehasonlítást, nem alaptalan a párhuzam. Az egyre szaporodó civil kezdeményezések, kisközösségek és napjainkban alakuló szokásaik olyan folyamatokat indíthatnak és indítottak máris el, amelyek évtizedek, netán évszázadok múltán is éreztetik majd pozitív hatásukat. Az ilyen típusú kiváltságokkal pedig egy olyan, igazi értelemben vett emberi nemesség formálódik, amelyre nagy szükségünk van, éppen azért, hogy valóban polgári életet élhessünk (és most kéretik nem gondolni az aktuális politikára!). Emberi nemesség formálódik Duna menti országok fesztiválja A programok között kézművesbemutató és tudományos tanácskozás is szerepel Kézművesmesterek bemutatójával kezdődött, s a város vendégegyütteseinek hívogató műsorával folytatódott tegnap a XIV. Duna Menti Folklórfesztivál kalocsai programja. Kalocsa - Baja A találkozó immár 34. éve igyekszik bemutatkozási lehetőséget biztosítani az autentikus paraszti folklórnak, beleértve a táncot, a zenét és a tárgyalkotó népművészetet. A kezdetben mindössze kétnapos rendezvény az évek során ötnaposra bővült. Időközben két másik város - Baja és Szekszárd - is csatlakozott Kalocsához, s ugyancsak kibővült a fesztiválra érkező vendégegyüttesek köre is. Ma már nem kizárólag csak a Duna menti országokból, hanem egész Európából, sőt a világ minden szegletéből érkeznek tánccsoportok.- Különös megtiszteltetés számunkra, hogy városunk alapításának ezredik évében a folklór alkalmából köszönthetjük tizenöt ország közel negyven táncegyüttesének ezerkétszáz néptáncosát, zenészét, kézművesét - fogalmazott a fesztivál szerdai nyitónapjának délutánján rendezett fogadáson Török Gusztáv Andor, Kalocsa város polgár- mestere. Hozzátette: manapság rendkívül fontos az ősök kultúrájának megőrzése, bemutatása, más nemzetek ugyanilyen törekvésének elfogadása és tisztelete. A találkozó keretében kétnapos nemzetközi néprajzi és nemzetiségkutató tudományos konferencia kezdődött tegnap Baján, a Nemzetiségek Házában. Az ötödik alkalommal megrendezett tanácskozás életre hívója és fő szervezője Bárth János néprajzkutató, a Bács-Kiskun Megyei Nemzetiségi Alapítvány elnöke elmondta: a konferenciát háromévente hívják össze. A program legfontosabb kritériumaként említette a Duna-Ti- sza-köze nemzetiségei, különféle népcsoportjai történetét, szokásait feltáró előadásokat, amelyek utólag könyv alakban is megjelennek. A kétnapos konferencia programján szerepel Bárth János előadása is a Baja környéki pásztorok nemzetiségi összetételéről, nyelvhasználatáról; Vékony László: Zsidók a délvidéken a XIX-XX. században című előadása, illetve elhangzanak kutatási összegzések a nádudvari, hajósi svábság szokásairól, a sokác és a bunyevác hagyományokról, a Bácskába telepített bukovinai széke- lyek ragadványneveiről. munkatársainktól A vihar sem zavarta a fiatalokat Idén a Dunapataj melletti Szelidi-tónál tartják az EFOTT-ot SZELIDI TÓ Az 1975-ben indult Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) idén a Dunapataj melletti Szelidi-tavat szemelte ki a többnapos rendezvény helyszínéül. A hét elején kezdődött vigasságot némileg megtörte a villámlásokkal, dörgésekkel tarkított szerda esti vihar, amely még tegnap délelőtt is kitartott. Az égszakadás még éppen csak megkímélte a nagyszínpadon fellépő Ganxsta Zolee-ékat és az utánuk zenélő Tankcsapdát, ám éjjel 11 körül egy villámcsapás következtében minden elsötétült. A Korai Öröm együttes azonban még ettől sem jött zavarba: hangosítás nélkül is, de megpróbálták szórakoztatni az esővel, villámlásokkal mit sem törődő közönséget. Gódor László, a biztonsági szolgálat vezetője szerint az EFOTT közönsége évről évre kulturáltabb színvonalon képes szórakozni. Bőségesen van összehasonlítási alapja, hiszen az idei a hatodik fesztivál, amelyet a saját tulajdonában lévő biztonsági cége felügyel. Mint mondja, a fiatalok rövid idő alatt belátták, hogy a biztonsági szolgálat értük van, nem pedig ellenük. Kirívó eset szinte alig akad, ha azonban mégis el kell járni valakivel szemben, azt emberségesen teszik, s mindvégig kényesen ügyelnek arra, hogy fölösleges kellemetlenséget ne okozzanak. Az egyetlen dolog, amiben nem ismernek tréfát, az a biztonság. Gódor László szerint: a biztonsági felügyelet leglátványosabban a kemping és a fesztivál helyszínére való beléptetésnél nyilvánul meg. Kivétel nélkül mindenkinek a poggyászát megvizsgálják; fél literes flakonnál nagyobb kiszerelésű műanyag palackot például tilos bevinni, üveget pedig egyáltalán nem szabad. Az ernyő és a kalapács szintén feketelistás, pedig előbbire a szerdai és a tegnapi viharnál lett volna szükség, utóbbi pedig a sátorveréshez kellett volna, miklós imre A kiváltságosok elkötelezettségét olyan szolgálattá kell nemesíteni - itt a pillanat -, amely a hétköznapokon is előbbre viszi a nép ügyét (respublica). Egész évben tegyen, hozzon áldozatot a városért minden halfőző bajai polgár! Óvja, építse, szépítse, gondozza, s Róma nagysága sem lesz elérhetetlen! Induló önbizalomnak elég, hogy halat főzni már tudnak. TÁJÉKOZTATÓ a ttmv CifsftMt í*et* az Emitel Távközlési Rt. Internet szolgáltatásának távbeszélő hálózaton keresztül történő elérhetőségének dijairól Az Emitel Távközlési Rt. az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal kötött Megállapodás alapján 2002. augusztus 1-től az Internet szolgáltatás távbeszélő hálózaton keresztül történő elérhetőségére két kedvezményes távközlési díjcsomagot kínál az egyéni előfizetők részére, amelyekkel havonta előre befizetett átalánydíjért 15 illetve 40 órán keresztül külön telefondíj fizetése nélkül érhető el az Internet szolgáltatás az Emitel területén. • Az új távközlési díjcsomag bevezetési időpontja: 2002. augusztus 1. • Csomagok dija: 15 órás csomag: nettó áron: 1240 Ft/csomag (1,38 Ft/perc) bruttó áron: 1550 Ft/csomag (1,72 Ft/perc) 40 órás csomag: nettó áron: 3200 Ft/csomag (1,33 Ft/perc) bruttó áron: 4000 Ft/csomag (1,67 Ft/perc) A csomagok díja előre fizetendő. A fel nem használt óra hónap végén elvész. • A csomagok igénybe vehetők: minden munkanapon: 16 - 24 óráig munkaszüneti, ill. ünnepnapokon: 07 - 24 óráig A kedvezményes időszak kezdetét 2 órával előre hoztuk a csomagot igénybevevők részére annak érdekében, hogy az előfizetők internetezési ideje nappali időszakban növekedhessen. • A csomagot igénybe vevők részére a csomag időtartamának túllépése esetén a hatósági távközlési dijak utólagosan kiszámlázásra kerülnek a távközlési számlán. (Túllépés esetén a kedvezményes időszak munkanapokon 18 órakor kezdődik.) • Igénybevevők köre: az Emitel Rt.-nél távbeszélő előfizetői szerződéssel rendelkező természetes személy (egyéni előfizető, kivéve kisfogyasztók), aki egy analóg távbeszélő vonalra, vagy egy ISDN csatornára egy csomagot választhat. • Alkalmazási kör: a kedvezményes telefon tarifájú csomagokat az EmitelNet, illetve az Emitel Rt. területén lévő valamennyi Internet szolgáltató előfizetője igénybe veheti. • Jelentkezés: az Emitel Rt. magán távbeszélő előfizetői az Emitel Ügyfélszolgálati Irodákban köthetnek szerződést az új csomagokra, függetlenül attól, hogy melyik Internet szolgáltató ügyfelei. • Az Emitel Rt. a kedvezményes szolgáltatást csak addig az időpontig köteles nyújtani, ameddig a minisztériumi támogatás részére is igénybevehető. • Tarifa csökkentés: az Emitel Rt. valamennyi Internet előfizető részére 2002. augusztus 1-től lecsökkenti az éjszakai telefon tarifát 0“ órától 7°° óráig a korábbi nettó 2,60 Ft/perc dfjróí: Éjszakai tarifa: nettó ár: 0,40 Ft/perc bruttó ár: 0,50 Ft/perc • Jelenlegi átalánydíj: az új díjcsomagok bevezetésével egyidejűleg megszűnik az Emitel Rt.-nél eddig alkalmazott átalánydíjas rendszer. Az átállás zavartalansága érdekében az átalánydíjas rendszer augusztus hónap során még üzemel, azonban ezzel párhuzamosan már az új csomagok is igénybe vehetők. Az Emitel Rt. jelenlegi átalánydíjas ügyfeleit külön levélben is értesíti. A levél tartalmazni fogja az új kedvezményes távközlési díjcsomag megrendeléséhez szükséges megrendelőlapot, amelyet postafordultával várunk vissza. • A kedvezményes telefontarifájú csomag igénybevételének feltétele, hogy az előfizető rendelkezzen Internet hozzáférési csomaggal valamelyik Internet szolgáltatónál. • Jelenlegi Internet hozzáférési csomagjaink: a kedvezményes telefontarifájú csomagokat az EmitelNet-nél a jelenlegi Internet hozzáférési csomagjaink mellé veheti igénybe az előfizető. Az Internet csomagok használati idejét megnöveltük annak érdekében, hogy az időtartamok szinkronban legyenek a tarifa csomagok időtartamával, az árát viszont változatlanul hagytuk. Vagyis ugyanazért az árért mostantól több Internet hozzáférési órát kap az ügyfél. Az Internet hozzáférési csomagok változása:- a Felfedező csomag használhatósági ideje 10-ről 15 órára nőtt,- a Kilátó csomag használhatósági ideje 25-ről 40 órára nőtt változatlan árak mellett. A Világjáró csomagunk változatlan feltételekkel vehető igénybe. • A nyílt hozzáférést változatlan feltételekkel, de a lecsökkentett éjszakai tarifával használhatják az ügyfelek. További információ az Emitel Rt. Ügyfélszolgálati Irodáiban kérhető, illetve az Milyen az idei EFOTT? Körkérdés Arra voltunk kiváncsiak, milyen benyomásokat szerzett a Szelidi-tó partjára ellátogató több ezres közönség. Szabadi István (alkalmazott), Kalocsa: - Én elsősorban a CPG és a Hétköznapi Csalódások koncert miatt jöttem el az EFOTT-ra, az éjszakát egy pokrócban fekve töltöttem a sörsátorban. Bár több nagyszabású koncerten, illetve fesztiválon jártam már, most először vagyok az EFOTT rendezvényen. Nagyon jó a buli! Tetszik, hogy változatos, színes programok zajlanak, de több olyan dolog is van, amivel nem vagyok megelégedve. A majd’ kétezer forintos belépőt például drágának találom, s az esős idő is elkerülhetett volna bennünket. Nehezményeztem tegnap, hogy a bejáratnál elkobozták tőlem a szegecsekkel kivert, bőrnyakláncomat. Ez már túlzás. Oláh Regina (tanuló), Budapest: - Most vagyok először EFOTT-on. Szerintem nagyon klassz, de ezeket a magas árakat nem nekünk találták ki. És itt most nem is csak a belépőkre gondolok, hanem úgy általában mindenre. Szerda este, amikor kiment az áram, egy kicsit elment a kedvem az egésztől. Nem tudom, hogyan lehetne ezt a kérdést megoldani, de az biztos, hogy ezzel nagyon sokunknak csalódást - hogy stílusos legyek: hétköznap csalódást - okoztak. Remélem, máskor nem fordul elő hasonló eset, ugyanis nem ezért adtuk ki a pénzt belépőért! Takács Milán (hivatásos katona), Dunaújváros: - Nagyon klassz a környezet: tegnap például egész végig a tóparton süt- tettük a hasunkat. Ugyancsak tetszik a műsor, hiszen sokféle stílust képviselő, menő zenekarok lépnek fel. Nem tetszik viszont, hogy az egyes helyszínek meglehetősen távol vannak egymástól. Ugyancsak meg kellene valahogy oldani a világítást: éjszaka például a kemping teljes területén koromsötét van, még az orrod hegyéig sem látsz el. Jut eszembe: az illemhely undorító! A WC már tegnap eldugult. A piszoár úgyszintén. Valószínűleg valaki, valakik „nem a rendeltetésének megfelelően” használta, használták. A kultúráltság még hagy kívánni valót maga után. Létai István (közalkalmazott), Zalaegerszeg: - Ez a mostani a tizenkettedik EFOTT-om, így bőségesen van összehasonlítási alapom. Szerdán érkeztünk, de majdnem el is ment a kedvünk az egésztől, ugyanis nem volt áram. Szerintem ez a mostani rendezvény - néhány apróságtól eltekintve - ugyanolyan, mint az eddigiek. Az egyetlen dolog, ami nem tetszik, az a biztonsági szolgálat fontoskodása. Sokszor kirívó módon, visszatetszőén viselkednek. Tegnap éjszaka például békésen ücsörögtünk, amikor megjelentek, és szó szerint elkezdtek szaglászni a levegőben, hogy fogyasztott-e valaki marihuánát... Ma reggel pedig az éppen sátrat állító pár kezéből vették ki a ka- lapácsot. __________________p OLVASÓINK SZAVAZTAK AZ INTERNETEN Eby hétig ismét Európa gyermekfővárosa volt Kecskemét. Hogy tetszett Önnek a VII. Ehrópa Jövője Nemzetközi Oyérmek- és Ifjúsági Találkozó, a gyerekek produkciói, az esti koncertek, a látnivalók, a programkínálat? Ez volt az eddigi legjobb csiperós fesztivál: szuper! Klassz volt a gyerektalálkozó, nem rosszabb vagy jobb, mint az eddigiek. Gyengébb volt az idei Csiperó, mint lenni szokott. Él 9’4% Szerintem csapnivaló volt a fesztivál. |K 15|6/o Forrás: Petőfi Népe Online: www petofinepe.hu Legutóbbi, helyi témában rendezett internetes szavazásunk eredménye is azt mutatja: ismét nagy sikert aratott a kecskeméti nemzetközi gyermektalálkozó. A Petőfi Népe Online-on beérkezett voksoknak pontosan a háromnegyede egyértelmű tetszésnyilvánítás, ezen belül is arra futott be a legtöbb szavazat, hogy a hetedik volt az eddigi legjobb csiperós fesztivál. Friss helyi témánk honlapunk Szavazás-rovatában a tőserdei üdülő-tulajdonosok tiltakozása az éjszakai élet miatt. Nyilvánítson véleményt Ön is! _______www.petofinepe.hu Péntektől vasárnapf g bevásárló-hétvége a Szil-Coop Bevásárlóközpontban! Cím: Kecskemét, Izsáki út 2. Tel./fa*: 76/481-707 GÖRÖGDINNYE Jonagold alma Burgonya Bőrös malaccomb és -lapocka, csont nélkül Sertésköröm Egész csirke Pulykaalsócomb Csirkemáj és -zúza Gépsonka Virsli Löncshús, 400 g Trappista sajt, MiZo Tejföl (175 g), 20% Parmalat UHT tej (1 I), 2,8% Mistral ásványvíz, 2 I Porcijó standard, 15 kg+2 kg ajándék Hűtőtáska Jégakku Férfi- és női edzőcipő Esernyő Sharp, 20 l-es mikrohullámú sütő 55 Ft/kg 99 Ft/kg 49 Ft/kg 559 Ft/kg 79 Ft/kg 379 Ft/kg 259 Ft/kg 429 Ft/kg 699 Ft/kg 329 Ft/kg 129 Ft/db 869 Ft/kg 49 Ft/db 139 Ft/db 59 Ft/db 2.399 Ft/db 1.899 Ft/db 90 Ft/db 1.999 Ft/db 399 Ft/db 23.999 Ft/db Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! 242820