Petőfi Népe, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-07 / 105. szám
6. oldal - Petőfi Népe 2002. Május 7., kedd LABDARÚGÁS Nem kukoricázott a Borsód CSÓLYOSPÁLOS-BÁCSBORSÓD 0-4 (0-3) Csólyospálos, 100 néző. Vezette: Agócs. Csólyospálos: Szekeres - Rákóczi (Kovács), Á. Fúrús, Beke, Borbola, Török J., Török F., Szilágyi, Lakatos, Paragi, Répás. Edző: Máté Sándor. Bácsborsód: Farkas - Varga, Fekete, Várnai, Bognár, Gunity (Héhn), Győré, Veverka, Kiss, Grósz, Banász. Edző: Illés Antal. Már az 5. percben gólnak örülhetett volna a nem túl népes hazai publikum, de egy jobb oldali beadás után a jól érkező Paragi öt méterről a kapu fölé emelt. A sok pontatlansággal tarkított mezőnyjáték első szögletéből váratlanul gólt ért el a vendégcsapat. A sarokrúgást követően Banász senkitől sem zavartatva ugorhatott fel és bólintott a jobb felső sarokba (0-1). A 16. percben - hatvan másodperccel az első gól után - ismét középkezdéshez állhatott fel a hazai csapat. Egy bal oldali beívelés után ismét elmélázott a teljes csó- lyospálosi védelem és Grósz fejéről a kapuba került a második vendégtalálat (0-2). A játék képe ezután sem sokat változott, a szürkében játszó vendégek irányítottak, a hazaiaknak pedig a játéka volt szürke... A szemerkélő esőben Lakatos kapu mellett elzúgó lövése jelezte, hogy még nem adták fel a hazaiak, ám Farkas kapusnak így is csak a 35. percben akadt munkája, amikor magabiztosan hárított egy húszméteres szabadrúgást. A 39. percben ismét váratlan gólt értek el a vendégek, melyben alaposan ludas volt Szekeres kapuvédő. A hazaiak csapatkapitánya elnézte Győré jobb oldali beadását, mely a hosszú felsőben kötött ki (0-3). A hajrában még Paragi szépíthetett volna, aki kilépett a védők közül, de erőteljes gurítása elsuhant a jobb kapufa tövénél. A szünet után a legjelentősebb változás annyi volt, hogy az addig kék-fehér csíkos szerelésben játszó hazaiak fekete-sárga dresszben léptek pályára, de ez sem segített nekik ezen a napon... A 71. percben egy formás akció végén Kiss beadását Győré közelről helyezte a kapuba (0-4). A gól után a pályán és a pályán kívül is többen úgy vélték, lesállás előzte meg a gólt. A közönség egy része nem éppen anyák napjához illő jelzőkkel illette a találkozó dirigenseit, s emiatt a rendezőknek is intézkedniük kellett. Néhány perc múlva viszont éppen lesre hivatkozva nem ítélte meg Agócs bíró a vendégek teljesen szabályosnak tűnő ötödik gólját... A hajrában egy-két keményebb belemenés tarkította az amúgy sportszerűnek mondható öszecsapást. Farkas kapus nem sokkal a lefújás előtt nagy bravúrral védte Répás bal felső sarokba tartó lövését, ami az utolsó jelentősebb eseménye volt a találkozónak. A végig szervezettebben, tudatosabban játszó vendégcsapat megérdemelten szerezte meg zsinórban harmadik győzelmét. A kevés helyzetét sorra elrontó hazaiaknak nem volt esélyük a pontszerzésre, ráadásul három gólt is jókora védelmi hiba előzött meg. Máté Sándor: - Gratulálok az ellenfelünknek, megérdemelten nyertek ilyen arányban is. Csapatomról csak annyit: tudomásul kell venni mindenkinek, a meccsekre sportszerűen kell készülni... Illés Antal: - Végig a mi akaratunk érvényesült, ami azért is örömteli, mert tartalékosán álltunk fel. A csapat végig nagy akarással küzdött és reméljük, hogy ezzel a győzelemmel a bácsborsó- di búcsúban ünneplő drukkereink is örömet okoztunk. Kitűnt: senki, illetve Banász, Kiss, Veverka, Fekete, Farkas. Ifjúsági mérkőzés: 7-3. t. k. NAGYBARACSKA-KECEL 5-1 (2-1) Nagybaracska, 100 néző. Vezette: Ignácz J. (Horváth 0., Nagy I.). Nagybaracska: Mikolás (Détári Zs.) - Faragó, Papp, Lublóváry, Puskás, Kubatov, Zatroha, Tóth Gy. (Somogyi Z.), Budimácz T. (Nagy Z.), Király, Kincse. Edző: Budimácz Tibor. Kecel: Jelen - Szabó A., Tamaskó A. (Csizovszki), Tamaskó J., Fejes, Mezei I., Farkas Sz„ Bordás, Margit, Sörös, Kovács. Edző: Csanády Mihály. Gólszerző: Kincse 2, Kubatov, Király, Puskás (11-esből), ill. Sörös G. Kitűnt: Király, Kincse, Kubatov, Tóth Gy., ill. senki. Sárga lap: Faragó T., ill. Bordás, Szabó A. A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, s egy beadást követően Sörös G. talált a hazai kapuba. Tovább növelhette volna előnyét a Kecel, ha a játékvezető által megítélt jogos tizenegyest értékesíti. A büntetőt azonban mellé lőtték. Ez volt a fordulópont. A Nagybaracska veszélyes kontratámadásai révén még az első félidőben a maga javára fordította a mérkőzést. A második játékrészben nem tudták tartani a vendégek Királyt és Kincsét, s a hazaiak növelni tudták előnyüket a jóiramú, fordulatos mérkőzésen. Ifjúsági eredmény: 2-1 (1-1). Tudósító: Budimácz Tibor. VASKÚT-DUNASZENTBENEDEK 3-1 (1-1) Vaskút, 100 néző. Vezette: Serdült S. (Salamon J., Papp G.). Vaskút: Kun - Faragó T. (Bárth), Takács, Csőzik Zs., Csőzik 1. (Cseke), Bócz (Milán- kovics), Tamasi, Kiss, Szűcs, Ács, Rebenszki. Edző: Matus Sándor. Dunaszentbenedek: Vén - Tóth, Kocsis, Tamás, illés, Kovács (Mészáros), Varga, Török, Kerekes (Farkas), Sebestyén, Bessenyei (Dömötör). Edző: Kovács Miklós. Gólszerző: Kiss, Milánkovics, Szűcs, ill. Bessenyei. Kitűnt: Szűcs, Kiss, Csőzik Zs., Kun, ill. Vén. Sárga lap: senki, ill. Dömötör. Kiállítva: Tamasi. A nagy akarással küzdő hazai csapat megérdemelten tartotta otthont a három pontot. Ifjúsági eredmény: 16-0. Tudósító: Kun Sándor. CSÁVOLY-KISKUNHALASI SPARTACUS 1-2 (1-1) Csávoly, vezette: Pákolicz I. (Szűcs G., Vén E.). Csávoly: Babicz - Rácz, Nemes, Petres Zs., Kurtyák, Petres Cs. (Magyar), Romsics, Páncsics, Rezsneki Zs., Rezsneki G., Kras- csenics A. Edző: Krascsenics Attila. Kiskunhalasi Sp.: Csorba - Suba, Maczkó, Nagy, Hermann, Poór, Czibolya (Erdélyi), Katona, László (Tartott), Faddi, Berki. Edző: Dózsa Zsolt. Gólszerző: Petres Zs., ill. Maczkó, Czibolya. Kitűnt: Petres Zs., Petres Cs., Kurtyák, ill. Czibolya. Sárga lap: Rácz, Rezsneki G., Magyar, ill. Poór. Kiegyensúlyozott mérkőzésen a helyzeteiket jobban kihasználó vendégek nyertek. Ifjúsági eredmény: 1-0. Tudósító: Páncsics Éva. FAJSZ-KELEBIA 2-1 (2-1) Fájsz, 70 náző. Vezette: Nagy Zs. Fájsz: Virág - Máté, Mihalik Zs., Varga, Mihalik I. (Szász), Gyüre, Pörzse, Balaton, Lavkó, Veres, Berta (Palenyik). Edző: Hayerbacher Ferenc. Kelebia: Kollár Á. - Szabó L„ Rencsár, Bozsákovics, Békési (Ricz), Enyedi, Kollár A., Födi, Ürmös, Szabó G. A., Dulic (Rasztik). Edző: Kószó László. Gólszerző: Mihalik, Veres, ill. Ürmös. A végeredmény már a mérkőzés 24. percében kialakult. Ifjúsági eredmény: 5-4. Tudósító: Illés Péter. BÁTMONOSTOR-KATYMÁR 6-2 (3-0) Bátmonostor, 100 néző. Vezette: Tóth S. (Serdült A., Fang I.). Bátmonostor: Oláh G. - Végh A., Végh F. (Till), Faddi, Grécs, Gyurkity (Kertész), Végh G. (Urbán), Glavatity, Szlavikovics, Ercsényi, Kővári. Edző: Faddi Máté. Katymár: Papp Z. - Pilcsuk, Juhász, Rákity, Berki, Bencsik (Pillér), Pillér, Győrfi, Ribár, Janity (Papp), Nagy I. Edző: Jelasity József. Gólszerző: Ercsényi 2, Végh G. 2, Kővári, Till, ill. Nagy 1.2. A monostori csapat higgadtabb játékkal nagyobb arányban is nyerhetett volna. Ifjúsági eredmény: 9-1. Tudósító: Krizsán Tibor. BAJASZENTISTVÁN-SÜKÖSD 1-2 (0-2) Baja, 200 néző. Vezette: Szűcs (Bánfi, Kiss). Bajaszentistván: Cserháti - Timer, Nagy I., Szabó, Váits, Éber Előd, Éber Erik, Kulimák, Magyar, Kvala (Balogh), Bobor. Edző: Szólik Gábor. Sükösd: Nagy F. - Szabó, Faddi, Tóth, Tamás, Miókovics, Pál, Zrínyi, Marusa, Evanics, Székely. Edző: Zrínyi István. Gólszerző: Éber Előd, ill. Marusa, Evanics. Kitűnt: Cserháti, Nagy, Kulimák. Éber Előd, ill. Miókovics, Szabó, Faddi. Sárga lap: Kvala, ill. Tamás, Szabó, Faddi. Ifjúsűgi mérkőzés: 3- 2. Tudósító: Straub János. ÉRSEKCSANÁD-KUNBAJA 2-0 (1-0) Érsekcsanád, 150 néző. Vezette: Prikidánovics (Koch, Gyetvai). Érsekcsanád: Szente - Kiss S., Pencz, Kenyeres, Ercsi, Koszorús, Bor, Kiss D., Taba, Kazinczi, Mohai (Kiss E.). Edző: Csongor Antal. Kunbaja: Szőke - Kálmán, Kiss L, Halász (Pahor), Kiss B„ Simon, Hajdú, Wettstein, Varga, Majoros, Berghoffer. Edző: Gálfi Imre. Gólszerző: Koszorús, Kazinczi. Kitűnt: Koszorús, Kiss S., Kenyeres, Taba, ill. Kálmán, Majoros, Berghoffer. Sárga lap: senki, ill. Kiss L, Majoros. Tudósító: Csongor Antal. MEGYEI II., KISKUNSÁGI BÁNYA CSOPORT, FELNŐTTEK 1. Szabadszállás 25 20 4 1 106 35 64 2. Kkfházi Honvéd 25 18 5 2 7624 59 3. Tabdi 25 16 1 8 5435 49 4. Kunszállás 25 13 5 7 61-34 44 5. Nyárlőrinc 25 14 2 9 5648 44 6. Kecskeméti MÁV 25 13 4 8 6636 43 7. Tiszakécske 25 12 6 7 72-35 42 8. Csengéd 25 9 6 10 52-62 33 9. Kunszentmiklós 25 9 5 11 5662 32 10. Helvécia 25 9 4 12 51-51 31 11. Lakitelek 25 8 5 12 49-57 29 12. Bugac 25 8 4 13 37-65 28 13. Orgovány 25 7 4 14 24 53 25 14 Jakabszállás 25 4 6 15 3665 18 15. Szalkszentmárton 25 4 2 19 36114 14 16. Jászszentlászló 25 3 3 19 17-75 12 MEGYEI II. YARIENS CSOPORT, FELNŐTTEK 1. Sükösd 25 17 2 6 72-31 53 2. Bátmonostor 25 16 4 5 6634 52 3. Érsekcsanád 25 15 6 4 5623 51 4 Kelebia 25 14 6 5 4625 48 5. Kecel 25 14 3 8 5642 45 6. Nagybaracska 25 13 5 7 47-30 44 7. Bajaszentistván 25 12 7 6 5639 43 8. Fájsz 25 10 10 5 47-39 40 9. Bácsborsód 25 11 3 11 4444 36 10. Kunbaja 25 9 5 11 4439 32 11. Dunaszentbenedek 25 6 8 11 42-53 26 12. Vaskút 25 6 5 14 4657 23 13. Csólyospálos 25 6 5 14 3362 23 14. Kiskunhalasi Sp. 25 6 5 14 3261 23 15. Csávoly 25 3 4 18 2674 12 16. Katymár 25 2 2 21 2769 8 A Csávolytól 1 büntetőpont levonva. A megyei II. szerkesztője: Valasek Tibor e-mail: valasekt@axels.hu Fax: 76/481-434 Üzenetrögzítő: 76/518-214, 76/481-008 *8 - -- 38888 - is 38888888« 3888 388888888888888888888888888881 í"> 888888888888888888888888888888 SmmtmNtttttttttt-* mm mmMi MMWMm mmmmmMMMm - MMmmmMMtmgg m$MmmMMmimmiMIMMMMtliMmMMMmgggg MEGYE II., KISKUNSÁGI BÁNYA CSOPORT • MEGYE II., KISKUNSÁGI BÁNYA CSOPORT A Lakitelek a listavezető malmára hajtotta a vizet SZABADSZÁLLÁS HSE- CSENGŐD 7-1 (3-0) Szabadszállás, 250 néző. Vezette: Varga T. (Kövecses P., Szécsényi G.). Szabadszállás: Lázár, Berta, Desztics (Kovács L), Huszár, Vörös, Sári, Sós, Kiss I, Németh (Bálint), Illés, Kovács Z (Újvári). Edző: Búzási Balázs. Csengőd: Czerván, Fábián, Kiss S, Kiss L, Geiger, Szűcs L, Gyurik, Szűcs K, Faragó, Gyenizse, Király. Edző: Supka Sándor. Gólszerzők: Illés 3, Sós 2, Kovács Z, Újvári ill. László. Sárga lap: Berta ill. senki. PeUikán Imre: - A szépszámú nézőközönségnek csak öt percet kellett várnia, hogy Illés László fejéről a bajnokság 100. szabadszállási gólja a Csengőd kapujába vágódjon. A találatot hat másik követte, szurkolóink nagy örömére. Gratulálok! Csiszol- gatjuk a bajnoki aranyat, de még nem elég fényes. Ifjúsági: 20-0 (11- 0). Tudósító: Pellikán Imre. HELVÉCIA-NYÁRLŐRINC 2-1 (1-1) Helvécia, 200 néző. Vezette: Berger (Fejes, Dulai). Helvécia: Horváth - Komonyi (Major), Bosnyák, Seres, Dinnyés, Kovács, Mester, Orbán, Mata, Dobosi, Liptai (Horváth II.). Edző: Molnár József. Nyárlőrinc: Kocsis - Bálint, Forgó, Oláh, Nagy, Mihály, Molnár, Bíró, László, Torbán, György. Edző: Pádár József. Gólszerző: Liptai, Dobosi, ill. László. Kitűnt: Dobosi, Komonyi, Mester, ill. Bíró, Torbán, György. A mezőnyfölényben játszó hazai csapat csak az utolsó percekben lőtt góllal tartotta otthon a három pontot. Ifjúsági eredmény: 1-1. Tudósító: Szabó Sándor. KECSKEMÉTI MÁVSZALKSZENTMÁRTON 8-0 (4-0) Kecskemét, vezette: Kovács I. (Kohajda, Tímár). Kecskeméü MÁV: Csőke Cs. - Mészáros (Gál), Kátai, Baranyi (Virág), Márton, Hegyesi, Bán, Kovács, Czumbil, Ronkó Zs., Szabó M. Játékosedző: Márton Tibor. Szalkszentmárton: Szabó - Koncz, Polánszki, Damásdi, Mihók, Kovács, Kaszala, Hájas, Ágoston, Damásdi, Szabó. Szakosztályvezető: Egner Péter. Gólszerző: Kátai 3, Ronkó 3, Márton 1, Bán 1. Kitűnt: az egész csapat, ül. senki. Ifjúsági eredmény: 7-0. Tudósító: Lászka György. TABDI-JAKABSZÁLLÁS 6-1 (2-1) Tabdi, 100 néző. Vezette: dr. Magó (Tóth, Follárdt). Tabdi: Kovács - Bácsi, Petróczi, Pólyák (Stadler), Andriska, Szabó, Kuti, Lukács, Pszota, Bránya, Szikszai. Edző: Szikszai Tamás. Jakabszállás: Kovács - Tóth, Bódog, Tóth G., Varga, Molnár, Nagy, Sárai Szabó, Dorogi, Átrok. Edző: Bartha Zsolt. Gólszerző: Andriska, Bránya 2, Kuti, Szikszai 2, ill. Átrok. Kitűnt: Kovács, Szikszai, Kuti, Pszota, ill. Sárai Szabó, Nagy G., Tóth L., Bódog. A hazai csapat a tíz fővel felálló vendégcsapat védelmét nehezen törte fel, de a második félidőben az emberelőny jó helyzetkihasználással párosult. Ifjúsági eredmény: 5-0. Tudósító: Kovács László. BUGAC-KUNSZENTMIKLÓS 24 (2-3) Bugac, 100 néző. Vezette: Németh (Törőcsik, Kávai). Bugac: Rokolya Zs. - Körmendi (Borbényi), Pintér, Varga, Törteli, Szabó L., Szabó N., Parádi, Csendes, Kovács, Seres (Rokolya Cs.). Edző: Kovács György. Kunszentmiklós: Bebők - Paróczi, Zsigmond, Kis-Juhász, Ordasi, Zsolnai, Lovász, Bajnóczi, Bebők Zs., Boczek, Kalmár (Tóth). Edző: Szabó László. Gólszerző: Seres, Szabó N„ ill. Bajnóczi, Bebők, Kalmár 2. Kitűnt: Pintér, ill. az egész csapat. Jól indult a mérkőzés a hazaiak számára: gyorsan vezetést szereztek. Ami ezután következett, az maga volt a gyötrelem. A vendégek irányítottak, gólt szereztek, s végül biztosan nyertek a gyenge produkcióval előrukkoló hazaiak ellen. Ifjúsági eredmény: 2-0. Tudósító: Kovács György. JÁSZSZENTLÁSZLÓ- KUNSZÁLLÁS 0-2 (0-0) Jászszentlászló, 150 néző. Vezette: Kovács T. (Szöllősi F„ Dávid J.). Jászszentlászló: Erdős T. - Farkas, Putnoki, Grezsa Z„ Dékány, Szűcs, Szőnyi Sz., Forczek, Rabi, Czirkó, Magyar. Edző: Magyar Jenő. Kunszállás: Kovács L. - Lantos, Váczi, Varga (Molnár), Eszenyi (Vincze), Kiss K., Bodor, Farkas T., Bertus, Pöszmet, Seres J. Edző: Kertész Károly. Gólszerző: Molnár Z., Vincze N. Sárga lap: senki, illetve Kiss K. Ifjúsági eredmény: 4-1. TISZAKÉCSKE-ORGOVÁNY 0-1 (0-0) Tiszakécske, 150 néző. Vezette: Horváth Gy. (Patyi Z„ Csenki J.). Tiszakécske: Fazekas - Bagi, Maczkó, Tóth G., Ézsiás, Makra P, Kalics, Horthy, Polgár (Makra T.), Varga, Terjéki, Molnár, Kiss. Edző: Ézsiás Gábor. Orgovány: Hajdú - Palati- nusz, Fekete, Juhász, Sárai Szabó, Felföldi, Bártfai, Juhász Z. (Varga), Mezei, Szegedi, Halasi. Edző: Iványi Mihály. Gólszerző: Bártfai. Kitűnt: Makra P., Ézsiás, Horthy, ill. az egész csapat. Sárga lap: Mezei, Felföldi. Ézsiás Gábor: - Elképzelés nélkül, az idény leggyengébb játékát nyújtottuk. Gratulálok az Orgoványnak. Iványi Mihály: - A hősiesen védekező orgoványi csapat megérdemelten nyert. Ifjúsági eredmény: 331-0. Tudósító: Bakos István. LAKITELEKKISKUNFÉLEGYHÁZ1 HONVÉD 2-1 (1-0) Lakitelek, 300 néző. Vezette: Pataki. Lakitelek: Kormos - Kiss, ifj. Tóth, Kotvics, Pécsi, Gödény, Szabó T., Bónyai, Térjék, Újváry, Magyar. Edző: Tóth Sándor. Kiskunfélegyházi Honvéd: Cseh - Samu, Kertész, Cseke (Földi R.) Szabó A., Valkovics, Csincsák, Vidéki (Kása), Horváth, Karsai. Edző: Fekete József. Gólszerzők: Újváry, Szabó T. illetve Valkovics. Kitűnt: az egész csapat, illetve Cseh, Valkovics. Sárgalap: ifj. Tóth, Bónyai, Újváry illetve Kertész, Szabó A. Vérbeli focit láthatott a közönség Lakiteleken. Mind a két csapat magas színvonalon játszott, de a hazaiak lelkesedésükkel és akaratukkal felülmúlták bajnokesélyes ellenfelü-’ két. A hazaiaknak nagy segítséget jelentett a kitartóan biztató szurkoló- tábor, akik nagy tapssal köszönték meg kedvenceiknek a meglepetés eredményt. Ifjúsági eredmény: 3-3. Tudósító: Szentirmay Tamás. Gólmérgezést kaptak az orgoványi ifik Labdarúgó-mérkőzéseken szenzációszámba megy az, ha egy csapatnak kétszámjegyű gólt rúgnak. A hétvégi fordulóban a megye II. Kiskunsági Bánya-csoportjában két ificsapat is nagyarányú győzelmet aratott. A tisza- kécskeiek 33 (!) góllal terhelték meg az orgoványiak hálóját. A vendégek csak nyolc játékossal érkeztek, ezért nem volt kérdéses, hogy a hazaiak nyernek, csupán a gólok számát nem tudta a mérkőzés elején még senki. Az már az elején látszott, hogy a fiatal orgoványi srácok még a tizenhatos vonaláról sem tudnak előrébb vergődni, csak akkor, ha középkezdéshez inti őket a bíró. A bíró, akinek talán nem kellett volna engednie azt, hogy ilyen megalázó vereséget szenvedjenek a vendégek. Az orgoványiak a második félidőre csak nagy unszolásra mentek ki a pályára. Régebben a játékvezetők komolytalan játék miatt lefújták a mérkőzést, ha túlságosan sok gólt rúgott az egyik csapat a másiknak. Minden bizonnyal most is ez lett volna a legjobb, vagy az, ha egyik játékos sérültet jelent. Hét emberrel ugyanis már nem lehet folytatni a mérkőzést. így azonban az orgoványi fiatalok megszégyenülten mehettek haza, csakúgy, mint a csengődi ifik, akik húsz gólt kaptak a Szabadszállástól.