Petőfi Népe, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-02 / 101. szám

Ill IBM 2002. Május 2., csütörtök HAZAI T Ü KÖR 3. OLDAL Kormánytervek Budapest A szocialista párt szombati elnökségi ülésén tovább kör­vonalazódott a leendő kor­mány összetétele. Az MSZP Szili Katalint szeretné az Országgűlés elnöki székében. Az MSZP elnöksége Lendvai Ildi­kót javasolja frakcióvezetőnek, helyetteseknek pedig Juhász Gábort, Katona Bélát, illetve Gy. Németh. Erzsébetet - jelentette be a testület ülését követően Kovács László pártelnök. Hozzátette: a frakcióigazgatói posztra Varjú Lászlót javasolják, az MSZP ház- elnökjelöltje pedig Szili Katalin elnökhelyettes. Kovács László kérdésre vála­szolva jelezte, hogy az indítvá­nyok egyhangú döntés alapján születtek. A pártelnök kitért arra: a frakcióvezetésről az MSZP kép­viselőcsoportja szavaz majd a május 6-i alakuló ülésen. Az el­nökség megvitatta az új kor­mányzati struktúrát, amelyről Medgyessy Péter miniszterelnök­jelölt beszélt a testület előtt. Az új felállásban a jelenleginél keve­sebb miniszteri poszt lesz. Léte­zik olyan elképzelés, hogy a Mi­niszterelnöki Hivatalban legyen egy szabaddemokrata állam­titkár, akinek rálátása lenne a tel­jes kormányzati munkára. Az el­nökségi ülésen nem hozták nyil­vánosságra, de kitudódott, hogy Medgyessy Péter néhány tárca élén ragaszkodik saját elképzelé­séhez. Eszerint a házelnöki, a belügyi, valamint az oktatási és a kulturális miniszteri posztot nem engednék át a koalíciós partner­nek; utóbbiak élén Lamperth Mónika, Glatz Ferenc, Pomogáts Béla vagy Görgey Gábor látszik esélyesnek. Megbízható értesülések szerint szó van arról, hogy a kulturális tárcától a Miniszterelnöki Hivatal­ba kerülnének az egyházi ügyek. Ugyancsak a Miniszterelnöld Hi­vatalba tartoznának - államtitkári felügyelettel - a titkosszolgálatok, illetve a határon túli magyarokkal kapcsolatos kérdések is. Szocialista politikusok el­mondták, hogy módosítják majd a parlamenti frakció alapszabá­lyát, a fegyelem érdekében szigo­rításokat, többek között pénz- büntetést vezetnek be. EUROPRESS - MTI Medgyessy nem kért védelmet Budapest A Köztársasági Őrezred védelmét kérheti a miniszterelnöki poszt várományosa, ám Medgyessy Pé­ter még nem jelezte efféle igé­nyét. Orbán Viktorra négy évvel ezelőtt már a két választási for­duló között is „vigyáztak”. Az elmúlt héten a Köztársasá­gi Őrezred hivatalosan tájékoz­tatta Medgyessy Pétert, a szocia­listák miniszterelnök-jelöltjét ar­ról, hogy mikortól válik védett személlyé - erősítette meg la­punk információját Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. Medgyessy Pétert ugyanakkor pusztán azért, mert ő a minisz­terelnöki poszt várományosa, nem illeti meg védelem. Abban a pillanatban azonban, amikor a köztársasági elnök megbízza kormányalakítással, már jár ne­ki a személyi védelem - mondta a szóvivő. Garamvölgyi László államtitokra- hivatkozva arról nem adott tájékoztatást, hányán látják el a személyi védelmet a miniszterelnöki poszt váromá­nyosa mellett, mint ahogyan ar­ról sem szólt, kinek jár csak sze­mélyi védelem a védendő sze­mélyek közül, és kinek a család­ja élvezi még az őrezred óvó te­kintetét. A mindenkori veszé­lyeztetettség és a helyszín dönti el, hogy miként védik a közjogi méltóságokat. A védett személyek és a kije­lölt létesítmények védelméről rendelkező 1996. évi kormány- rendelet egyebek mellett felsorol­ja az állandó személyi védelem­ben részesülő állami vezetők kö­rét. Ezek szerint a Köztársasági Őrezred védelmét élvezi a min­denkori köztársasági elnök, a mi­niszterelnök, a parlament elnö­ke, a Legfelsőbb Bíróság, az Al­kotmánybíróság elnöke, vala­mint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nél­küli miniszter. Rajtuk kívül meg­felelő indokkal bármelyik parla­menti képviselő is kérhet védel­met, amelyet indokolt esetben biztosítanak is számára. így volt ez az elmúlt parlamenti ciklus­ban Torgyán József esetében, a Köztársasági Őrezred ideiglenes védelmet nyújtott számára, ami­kor a lakása közelében robban­tottak. Indokolt esetben egyébként - például életveszélyes fenyegetés miatt - a belügyminiszter enge­délyével bármely képviselő kér­het személyi védelmet. Orbán Viktor jelenlegi kormányfő ilyen okból kért és kapott különleges elbírálást az 1998. évi választá­sok két fordulója között. Infor­mációink szerint a kérést valami­lyen bizonyítékkal - fenyegető levéllel, telefonhívást rögzítő hangfelvétellel vagy egyébbel - is alá kell támasztani, ám bizonyos rendhagyó események nyomán is járhat a védelem. Ilyen szem­pontból indokolt esetnek számít az is, ha valaki a miniszterelnöki szék várományosává válik. így Medgyessy Péter akár már most kérhetné a védelmet, ám egyelő­re nem érkezett ilyen irányú megkeresés. EUROPRESS MSZP: Legyen béke már! A társadalmi béke és az összefogás fontosságát emelte ki Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje az MSZP „Legyen béke már” mottójú május 1-jei rendezvényén szerdán, a budapesti Városligetben. Hangsúlyozta: az új kormány haladéktalanul hozzákezd az első 100 napra ígért intézkedések megvalósításához, és ezzel érezhetően javulnak majd az élet­körülmények. FOTÓ: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES Állami föld: menteni, ami menthető Agrárügyekkel foglalkozott a kormány keddi ülésén. Döntött könnyíteni a külföldiek földhöz ju- a tavaszi fagykárok enyhítésének mértékéről, és a már felszá­molt tsz-ek külső üzletrész-tulajdonosainak kártalanításáról szóló törvényjavaslat előkészítéséről. A legnagyobb vissz­hangot az állami tulajdonban lévő földek versenytárgyalás formájában történő azonnali értékesítése váltotta ki. Budapest Orbán Viktor bejelentette: a tava­szi fagykárok felmérése még tart, a kárenyhítés pontos összege a fel­mérés adatainak ismeretében má­jus közepén-végén kerül megálla­pításra. Addig is hektáronként 30 ezer forint előleget folyósítanak a gazdáknak, amelynek kifizetése azonnal megkezdődik. A kormány törvényjavaslatot készít a korábban felszámolt ter­melőszövetkezetek külső üzlet­rész-tulajdonosainak kártalanítá­sára is. A tervezet nyolc-tíz nap alatt elkészíthető, mivel előmun­kálatait előzetesen elvégezték. A miniszterelnök elmondta: a családi gazdaságok megerősítésé­re a kabinet az állami tulajdonban lévő több százezer hektár termő­földet versenytárgyalás formájá­ban azonnali értékesítésre tűzi ki. A kormányfő szerint a gazdaságok megerősödésének legnagyobb korlátja ma a földhiány, amelyen enyhíteni kell. A földek általában haszonbérleti szerződésekkel ter­heltek, de ezekkel együtt bocsát­ják versenytárgyalásra a földtör­vényben rögzített feltételek sze­rint. Tehát kizárólag a helyben la­kó gazdák, közülük is elsősorban a családi gazdaságok vásárolhat­nak földet. A határidőt a törvény megadja: e szerint a jövő héten közzéteszik a hirdetményeket, és attól kezdve 30 nap alatt kell lebo­nyolítani a liciteket. Addigra olyan elkötelezettséget vállal az állam, amelytől nagyon nehéz lesz visz- szalépnie a következő kormány­nak. Orbán szerint csak így védhe­tő ki, hogy a következő kormány megnyissa a termőföld megszerzé­sének lehetőségét jogi személyek számára. Vonza András földművelésügyi miniszter közölte: a Magyar Fej­lesztési Bank Rt.-hez (MFB) a csa­ládi gazdaságoktól összesen 68 milliárd forintnyi hitelkérelem ér­kezett, ez az összeg május végére elérheti a 100 milliárd forintot. Már az országgyűlési választáso­kat megelőzően is 40 milliárd fo­rint kölcsön iránti kérelem érke­zett az MFB-hez. A Nemzeti Föld­alap Kht. (NF) kezelésében több mint 450 ezer hektár állami tulaj­don van, ennek értékesítését kez­dik meg napokon belül a nyilvá­nos versenytárgyaláson. Németh Imre, az MSZP agrár- miniszter-jelöltje megdöbbentő­nek nevezte a leköszönő kormány privatizációs lépését, egyben fel­szólította a kabinetet, hogy tartóz­kodjon az adófizetőket megcsorbí­tó akcióktól. „A Fidesz birtokren­dezése az állami földek leosztását jelenti a klientúrának. A családi gazdaságok még egymilliárd forin­tos hitelösszeghez sem férhettek hozzá, míg a tizenkét állami gaz­daságnak 17 milliárd forint jutott. A szocialisták nem akarják meg­tását. Sőt az MSZP-SZDSZ koalíció tervei között szerepel, hogy meg­könnyítse a helyben lakó gazdák földhöz jutását, különösképpen akkor, ha az állattenyésztési vagy ültetvénytelepítési célokat szolgál” - mondta a szocialista képviselő. Jakab István, a Magyar Gazda­körök és Gazdaszövetkezetek Szö­vetségének (MAGOSZ) elnöke eu­rópai megoldásnak nevezte az ál­lami tulajdonú termőföldek eladá­sára vonatkozó kormánydöntést. Elmondta: ezzel az intézkedéssel lehetővé vált a családi gazdaságok végleges megerősödése. Egy prog­ram akkor éri el a célját, ha azt véghez is viszik. Nem elég hitelt adni a földvásárláshoz, szükség van megvásárolható földterületek­re is, amelyekből eddig hiány volt. Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Orszá­gos Szövetségének (MOSZ) elnö­ke szerint a kormányfő változatla­nul ragaszkodik ahhoz a tévhit­hez, amely szerint a mezőgazda­ság centrumába a földbirtok-politi­kát kell állítani a jövedelempoliti­ka helyreállítása helyett. „Magyar­országon jelenleg mind a családi, mind a társas vállalkozó, mind pe­dig az őstermelő veszteséget szen­ved. Ezért elsősorban a jövedelme­zőségre kellene helyezni a hang­súlyt. Ha van jövedelem, akkor ér­demes majd földbirtokot vásárol­ni, földet bérbe venni” - mondta a MOSZ elnöke.- A magyar gazdák földéhségé­nél csak a Fidesz vagyonéhsége nagyobb - nyilatkozta Magyar Bálint. A szabaddemokraták ügy­vivője szerint a leváltott kormány a hátralévő napjaiban az állami vagyon és a közpénzek milliárdjait teszi zsebre, illetve folyatja el.- A kormányüléseket lehetne a Kisrabló Étteremben is tartani, hi­szen a kormány végnapjait ez az elnevezés írja le a legpontosabban - fogalmazott. Olyan társadalmi közeg kell, amely nem szolgáltatja ki a föld­művelőket a globalizmusnak, ha­nem visszaszerzi és szavatolja a családi gazdaságok fejlődését, megélhetését. Ilyen most nincs. A szándék jó, de megkésett - áll a MIÉP állásfoglalásában. ÚJVÁRI GIZELLA A Nemzeti Földalap Kht. január végén állt fel. Az az azóta eltelt hónapokban átvette az ÁPV Rt. és a Kincstári Vagyonigazgatóság kezelésében lévő több mint 400 ezer hek­tárnyi állami földet. A hasznosítási versenytárgyalásokat szeptembertől tervezték. Az intézmény a földalapba tartozó termőföldet akkor értékesítheti, ha a településen lakó családi gazdálkodó, a gazdálkodó családtagjai, a szomszéd, a közös háztartásban élő családtag, a helyben lakó szomszéd, haszonbérlő, feles bérlő és részes művelő le­mondott a törvény által biztosított vpteli előnyéről. Az Országgyűlés által decemberben elfogadott földtörvény szerint a Nemzeti Föld­alap korlátlan ellenőrzési jogot gyakorol az összes magyarországi magán-, önkormány­zati és állami tulajdonban lévő termőföld felett. Elővásárlási joga van minden magyar földre, az intézményt csak a családi gazdaságok előzik meg. CIB BANK 6500 BAJA, DÉRI FRIGYES SÉTÁNY 1-3. TELEFONI (79) 523-130 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. Telefon: (76) 415-960 Érvényes: 2002. április 1-tól BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB Classic betét 50EFÍ-1M Ft 1MFI-5UFI 5MR-10MR -SOM FI lelet! UUtttktt («fkánálI») E8KH (vgakamft(%l ESKÜ («sknnftnt) ESKÜ Ena fernst (%| ESKÜ 1 hó 6,750 (6,84) 6,800 3 hó 6,750 (6,84) 6,800 6 hó 6,500 (6,59) 6,550 12 hó 6,500 (6,59) 6,550 Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori C CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 50e Ft) Sávos kamat Éves kamat (%) EBKM 0 - 50 e Ft-ig 2,000 2,05 50e Ft - 2M Ft 4,500 4,66 2M Ft felett 7,000 7,33 KINCSEM 2003 kötvény (min. 10e Ft) Lekötési tóé £«s femet {%) W 1 hó 6,850 6,85 3 hó 6,850 6,85 6 hó 6,600 6,60 12 hó 6,600 6,60 • A2 EHM kamatai az éves kamattal megegyezóek. (6.89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) (6.89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) (6.64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) (6.64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) Classic Magánszámla aisö kamatsávjáva! megegyezd. HITELEK Magánszemélyek részére Év*s kjHntt (%) CIB Személyi kölcsön 3M Ft-ig 20,99 vagy 23,99 3M Ft felett 17,99 vagy 20,99 THM: 20,02-39,15%, 1-5 éves futamidőre. A kamatláb mértéke a jóváhagyott hitel összegétől és az adósminősítés eredmé­nyétől függ. Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 12,99 %- egyéb célú hitel kamata 15,99 % THM: 18,11 -22,12%, 1 ~ 10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő hitel 1 éves kamatperiódus 5,75 % 5 éves kamatperiódus 4,50 % CIB Új Otthon hitel 2,99% CIB^06402U»2 Szakszervezetek ma A szakszervezeteket már az MSZP programjának kidolgozá­sába is bevontuk, a munkaügyi, foglalkoztatási vállalásaink velük egyetértésben formálódtak - jelentette ki Kovács László szocialista pártelnök, aki tegnap Medgyessy Péter miniszter­elnök-jelölttel együtt találkozott az öt szakszervezeti szövet­ség elnökeivel és az ágazati szakszervezetek vezetőivel. ________ Budapest_______ A hazai szakszervezetek a becslé­sek szerint 800 ezer aktív és 300- 400 ezer nyugdíjas tagot tömö­rítenék, mely tábornak mintegy felét az MSZOSZ adja. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövet­sége a legnagyobb hazai szak- szervezet - mondta lapunknak Bálint Attila szóvivő. A 42 tag­szakszervezet néhány kivétellel szinte valamennyi hagyományos ágazatra kiterjed. Az MSZOSZ ha­gyományosan a baloldali érték­rendet követi. A Szakszervezetek Együttmű­ködési Fóruma (SZÉF) 35 szak­szervezetet tömörít, tagságukat - 426 ezer fő - 274 ezer aktív mun­kavállaló és 152 ezer nyugdíjas al­kotja. Ide tartozik a közalkalma­zottak, köztisztviselők jelentős ré­sze és számos bírósági, ügyész­ségi, rendvédelmi, művészeti, egészségügyi dolgozó. A SZÉF tagjainak munkaadójával, a min­denkori kormánnyal igyekszik együttműködni. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) 31 tagszervezete van olyan stratégiai területeken, mint a közlekedés, a vegyipar, a papír­ipar, a vendéglátás, a vízügy, illet­ve a villamosenergia-ipar. Jelenleg 150 ezer aktív és 30 ezer nyugdíjas taggal rendelkezik. A Munkás- tanácsok Országos Szövetségéhez (MOSZ) 120-150 önálló jogi sze­mélyiségű szakszervezet tartozik, 65 ezer taggal. Tagszervezetei a versenyszférában tevékenyked­nek, de az egyházi intézmények pedagógusai, a közlekedési és vagyonvédelmi dolgozók egy ré­sze is ide tartozik. A szövetség a keresztény, konzervatív értékek mellett elkötelezett. A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (Liga) 98 ezer tagot jelentett be. Az Értelmi­ségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) 11 tagszakszervezettel rendelkezik a mezőgazdaság, az egészségügy, a felsőoktatás, a tu­domány, a társadalombiztosítás, valamint a vasas szakma és a víz­ügy területéről. Tagjainak száma 85 ezer. Az ÉSZT az összes politi­kai erővel együttműködésre kész szervezet. dóczyl. Tanév Budapest A Közoktatás-politikai Ta­nács azt javasolja, hogy min­denhol egységesen szep­tember 2-án kezdődjön a 2002/2003-as tanév. Az Oktatási Minisztérium (OM) döntés-előkészítő, és ajánlattevő testületé azt javasolja, hogy a 2002/2003-as tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet a tárca új vezetőjének ellenjegyzésével jelenhessen meg - mondta Kajtámé Botár Borbála, a Ma­gyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke a testület keddi ülése után. Azt ajánlják, hogy az őszi szünet október 31- től november 3-ig tartson, így a vakáció csak egyetlen tanítási napot venne el a tanévből. Az ülésen szó esett arról is, hogy a jövőben csökkenteni kellene a tanév időtartamát, amely jelen- leg 185 nap.________________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom