Petőfi Népe, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-30 / 124. szám
AZ UJÉVEZRED 2002, május 30, Petőfi Népe FALURÓL VAROSRÓL i m I Éli | Villi All A PQ AllllllllllllV A kultúra is összekovácsoló erő Keze alatt élnek a fadarabok Kunadacs földrajzi helyzetéből adódóan is szerencsés. De abban is az, hogy e települést - Sipos Balázs polgármesterrel az élen - sajátjuknak tekintik. Hiszen enélkül aligha lehetne olyan látványos fejlesztéseket megvalósítani, mint amilyeneknek tanúi lehetnek az idelátogatók. Interjú- Módszeresen alakítgatják az iskolaközeli falu- központot. A sportpályák mellett ott a tornacsarnok. Elkészült a játszótér és a környék parkja. Most pedig a művelődési házon volt a sor.- Régen, 1968-ban épült. Virágkora Ács Vik- torné vezető idejére tehető. A kilencvenes évek elejétől - a funkciója megtartásával - magánvállalkozásba adtuk. Ez nem hozta meg a várt eredményt. Ezért öt év után megszüntettük e formát, s egyidejűleg pályázatot adtunk be, hogy fel tudjuk újítani az épületet. Tetőcserére 2,4 millió forintot nyertünk a megyei területfejlesztési tanácstól. A Kulturális Örökség Minisztériumától is kaptunk pénzt. E hét végén majd láthatja mindenki, mi mindent varázsoltunk újjá. Nagy munka volt. Már „csak” a külső homlokzat felújítása van hátra. Régi álmunk a lapostető megszüntetése, s a belső udvar zárttá tétele, amivel 60 négyzetméter, télen is használható helyet nyernénk. A kultúrára is áldozni kell, hiszen annak is összekovácsoló ereje van.- Itt még az „ötlet-tábla” a művelődési ház működtetésére.- A Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete működteti, Mészáros Zsuzsa vezetésével. Nagy öröm, hogy ezzel kilenc (!) helyi - többségében pályakezdő - munkanélkülinek lesz munkahelye. Szeptembertől dolgoznak, mert most számítógépes képzésen vesznek részt. Ugyanis teleházként is funkcionál. Sőt a kávéház is számítógépes lesz. Ellátják a kulturális, közművelődési feladatokat. Erre az egyesülettel megkötöttük a szerződést. A vezetőnő nagyon talpraesett. Elképzeléseiből - amit minden bizonnyal megvalósít - csak néhány gondolat: gyermekprogramramok, -felügyelet, nyári táborozás, szünidei napközi. Mint mondta, azt szeretnék, hogy a ház tető legyen a közösségek felett is. Mindenféle hátteret megadnak nekik. Szerveznek színházi előadásokat, családi programokat. A hétvégeken azért, hogy a fiatalok helyben maradjanak szórakozni, hosszabb lesz a nyitva tartásuk. De várják a közeli települések, mint például Kunpeszér, Kunbaracs polgárait. Egyfajta civil inkubátorházként is funkcionálnak. Mindehhez az OFA, vagyis az Országos Foglalkoztatási Köz- alapítvány 10,8 millió forintot ad. Ebből a foglalkoztatás valósul meg, némi beruházással. Én biztos vagyok benne, hogy sikeres esztendő lesz annyira, hogy a szerződés lejárta után már a helyiek önállóan tudják működtetni a Jókai MűveSzombaton itt már díszkutat avatnak. t-----------r rcOcA. 6 ho dr **'e*o±*<u^ frlU-t'tAjCcrx t/'duL'O J -ftlkéui-kL, 12, A o <r öra, 6 le őuőss^ó-r tK/íFoifcH/ípds és VEi&t/it ko; OalUa./icdatj THíwá* teuer Gondos előkészítéssel működtetik majd az információs kávé- és teleházat. lődési Házként ismert közösségi információs kávé- és teleházat.- Nagy munkában vannak a főút közelében lévő ABC előtti területen is.- Ott a hétvégén egy díszkutat avatunk. A köztéri alkotás két méter magas, 50 centiméter átmérőjű, buzogányköteget ábrázoló, égetett kerámia- kút. Ez is pályázatból valósul meg. A környezetét pedig rendbe kell tenni. Ezen vállalkozók és közcélú munkások dolgoznak. Egyidejűleg a piac átkerült a községháza mögé. Talán jobb is, hiszen szebb, árnyékos e hely. S ha már a szebb szóba- jött, had soroljam fel, az idén kik kapják a Szebb Kunadacsért díjat: Benkovics József (Petőfi S. u.), Bódog Ferenc (Széchenyi u.), ifj. Jáger József (Bem u.), Hirt László (Bem u.), Laczkovics István (Dózsa Gy. u.) - fejezte be Sipos Balázs polgár- mester. PULAI SÁRA HÁROM ÉV BERUHÁZÁSI MÉRLEGE összegek: /ezer Ft Összes beruházás értéke: 137.914 Ebből: - pályázati pénz: 67.435- önkormányzati saját erő: 31.560- egyéb forrás: 38.829 Forrás: polgármesteri hivatal________________________ Al kotóművészet A fiúcska körmölőkést szorongatott. Az udvaron észrevett egy fadarabot. Aztán eszébe jutott a kis bagoly, amit nemrégen látott. És megszületett az első, 3,5 centiméteres alkotás. Kecskeméti József ekkor még tizenéves volt. Azóta persze szaporodott a szerszámkészlete, s megannyi bükk-, dió-, akác-, tölgy-, cseresznye-, körtefa „élő” alakká elevenedett a keze alatt. Szívesen faragja a paraszti, a pásztorélet figuráit, illetve az állat- és madárvilág is nagyon közel áll hozzá. És Kecskeméti József alkotás közben, valamint az egyik nagyalakos munkája (jobbról), m születnek a domborművek, a ki- sebb-na- gyobb szobrok. Néhány már a határon túlra is kijutott. Nemrégiben Kunbara- cson adták át azt a szoborparkot, amely e fiatalember munkáját dicséri. Álma, hogy családja megélhetését ne a mező- gazdasági munkából, hanem művészi tehetségének jövedelméből tudja biztosítani. ____________■ J öjjön el a falunapunkra! Színvonalas kulturális, szakmai előadások, sport és játék Programajánló Kunadacson e hét végén rendezik meg a már hagyományos falunapot. Május 31-én, pénteken ünnepük a IV. Béla Általános Iskola névadásának 5. évfordulóját, amely 13 órakor kezdődik. A Szent György Lovagrend bemutatója 15 órától, Kassai Lajos lovas-íjász programja 16 órától látható. A tábortüzet 21.30 órakor gyújtják meg, majd gyermekműsorok lesznek. Az agrárnapot 13.45 órakor Endre Sándor, a megyei közgyűlés elnöke és Madari Jenő, az FVM-hivatal vezetője nyitja meg. J4 „órakor kezdődik a bográcsos főzőverseny és a lószépségverseny. A szakmai előadások 14.40 órától hallhatók: A vidékfejlesztés lehetőségeiről dr. Kecskés László, a Területfejlesztési Kht. igazgatója, a falusi turizmus gyakorlati kérdéseiről Markolt Endre, a Jászszentlászló-Móricgát Jóléti Szolgálat ügyvezető igazgatója beszél. 17 órakor Szalma Valéria keramikusművész munkáiból rendezett kiállítást nyitnak. A versenyek eredményhirdetése 18.30 órától lesz, majd következnek a kulturális programok és persze vacsorázni is lehet. 20 órától fellép a Kuna Family, utána Horváth Charlie-koncert, majd nosztalgiadiszkó szórakoztatja a jelenlévőket. Június 1-jén, szombaton 9 órától a női kézilabdásoknak lehet szurkolni. 11 órakor felavatják azt a díszkutat, amit Probstner János keramikusművész alkotott. Ugyanitt átadják a Szebb Kunadacsért díjakat. Ebéd után 13.30 órakor Sipos Balázs polgármester ünepélyesen megnyitja az „átvarázsolt” Jókai Művelődési Házat, illetve az abban rendezett kiállításokat. Látható lesz Laczkovics Istvánné festményei, Szabó Ilona kun- szentmiklósi gobelinművész, Fenyvesi András grafikus-festőművész és Nagy Dániel - Ráski Orsolya ötvösművész házaspár munkái. Közreműködnek a kun- szentmiklósi zeneiskola kihelyezett kunadacsi tagozat tanulói, akiket Jakabné Galovics Eszter Györgyike tanított be. 15 órától BMX-bemutató lesz, majd a fittnesskjub programját láthatják. Az óvodások 16 órától szerepelnek, őket az iskolások szinkrontornája követi. A nyugdíjasok is színrelépnek. Előadásukat Inoka Győző tekerőlantos kíséri. 17 órakor már az iskolások néptáncbemutatójában lehet gyönyörködni. Fél óra elteltével a Fiatalok Színháza és Gór Nagy Mária Színitanoda művészeinek műsora látható. Ezután Ayala előadása, Szabó Zoltán tánctanár és Schifler Tünde társastánca lesz. A Marió-koncert 19.30 órakor kezdődik. A szabadtéri bálon a Jerzsele együttes játssza a talpalávalót. 22 órakor pedig érdemes lesz az ég felé nézni, hiszen kezdődik a látványos tűzijáték. Kunadacs mindkét napon szeretettel várja az érdeklődőket. A programokra nincs belépődíj. A piacon most a falunapokra készülve a szokottnál is kelendőbb volt a virág, fotő= p. s. Tájbaillő? szépen berendezett faházak várják a pihenni vágyókat. Ha az olvasottak felkeltették EVBKN z érdeklődését, akkor hívja a 06-30/9433-829, ' 'l vagy a 76/717-191-es telefonszámon ADACSGYÖNGYE Horgászparadicsom és Pihenőpark Aligha lehetne szebb környezetben az Adacsgyöngye Kft. horgászparadicsoma és pihenőparkja, mint a kunadacsi határban. A településről Kerekegyháza felé haladva néhány kilóméterre, a természetvédelmi terület közepén olyan ez a kiépített szabadidőközpont, mint a gyöngyszem. A három hektár zárt, parkosított zöldövezetben teljes az összkomfort. A házigazda mindenre gondolt: •* 5, 6,10 személyes, családias jellegű faházak (lefoglalásuk 10 nappal előre) *t fürdőmedence •+ melegkonyhás étterem ** gyermekjátszótér horgásztó várja a látogatókat. Itt aligha csalódhat a csak néhány órára, vagy akár több napra, hétre érkező vendég. De az átutazónak is érdemes megállni, nézelődni. Reggel 6-tól 9 óráig pedig élőhal-árusítás is van. Szép ponty akadt a horogra. ISPÁN MAJOR falusi lovasturisztikai központ az alábbi szolgáltatásait ajánlja. VÁLLALJUK lovastúrák szervezését, lovasoktatást, konferenciák, továbbképzések, rendezvények bonyolítását. Helyi gasztronómiai specialitások, egészséges kikapcsolódási lehetőség. Lovasklubba belépési lehetőséget biztosítunk. Ispán Mezőgazdasági Szövetkezet Tel.: 76/353-242 30/9587-085