Petőfi Népe, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-04 / 78. szám
DJ TAR ECC-BAU KM. Telefon: 06-20/9-269-585 Kecskeméten kertvárosi környezetben, Talfája köz 7 1 -73. szám alatt 4 lakásos kertes társasházak megtekinthetők április 6-7-én, szomhaton és vasárnap 9-17 óráig. _________________Nézőpont Szász András_____________ Az út mindig összeköt Az út, a közlekedés egyidős az emberiséggel. A kényelmes közlekedés igénye legalább ekkora múltra tekint vissza. Ez alól olyan híresség sem kivétel, mint Erdély egykor legendás hírű szépasszonya, a háromszéki Torján élő Rapsonné rabonbán. Történt egyszer, hogy Rapsonné elunta a torjai tiszteletes prédikációit és úgy határozott, a jövőben Tordára jár át vasárnapi istentiszteletre. Csakhogy Torda akkor sem volt kétszáz kilométernél közelebb Torjához, ráadásul az oda vezető út is irgalmatlanul rossz volt. Sebaj - gondolta a szépasz- szony és legott szólt Drómó főördögnek, aki egy hegynyi ezüstért és egy völgynyi aranyért vállalta, hogy egyetlen nap alatt elkészíti az utat. Megkötötték az alkut, és következő vasárnap Rapsonné már az új úton vágtatott át Tordára, majd onnan vissza. Az út tehát elkészült, az ördög pedig jelentkezett fizetségéért. Rapsonné nem is keresett kibúvót, összezárt ujjai hegyére egy arany-, tenyerének völgyébe pedig egy ezüstpénzt helyezett és átnyújtotta az ördögnek. Drómót nagyon felháborította Rapsonné csalafintasága, és mérgében azonnal lerombolta az utat, melynek nyomai itt-ott még látszanak. Rapsonnét és módszerét rég elfelejtették, de utak, elkerülő utak azóta is folyamatosan épülnek. Akárcsak a tegnap elkezdett, Kiskunfélegyházát délről elkerülő szakasz. A 451- es főút fontos összekötő kapocsként működik Magyarország régiói közt. Négy olyan jelentős, nagy múltú várost kapcsol össze egymással és az M5-ös autópályával, mint Kiskunfélegyháza, Csongrád, Szentes és Hódmezővásárhely. A főutak folyamatosan növekvő forgalma azonban hovatovább elviselhetetlen terhelést jelent azoknak a településeknek, amelyeken áthaladnak. Ezért is annyira fontosak az elkerülőutak. A főutak kapocsként működnek Aki ismeri a félegyházi viszonyokat, tudja: naponta több ezer kamion dübörög át a városon észak-déli irányban, illetve fordítva. A húsz- harminc tonnás járműmonstrumok alatt szó szerint meghajlik a beton, kerekeik tíz-tizenöt centi mély nyomvályúkat sajtolnak az aszfaltba, s a kályhacsőnyi kipufogóikon kiömlő gázfelhő ködként üli meg az E75-ös főút környékét. Nem véletlenül indított aláírásgyűjtést a kiskunfélegyházi civil szervezetek szövetsége. Kezdeményezésük elérte a célját: tegnap elkezdődött az elkerülő út építése, amely ha gyorsaságban nem is vetekedhet Rapsonné hajdani útjával, tartósságban mindenképp időállóbb lesz. Megérkeztek a szavazólapok A megyében rendben folynak a választási előkészületek A több százezer szavazólapot folyamatosan őrzik. fotó: banczik Róbert Tegnap, a déli órákban megérkezetek a megyeszékhelyre a vasárnapi választások során felhasználandó szavazólapok. Egy részüket közvetlenül a kecskeméti városháza fogadta, a többi cédulát a megyei választási iroda továbbítja az egyéni választókerületi központokba. A szavazólapokat folyamatosan őrzik - tájékoztatta lapunkat dr. Ferenczi István főjegyző, a megyei választási iroda vezetője. Az eredményeket feldolgozó számítógépek tegnap tartották a harmadik üzempróbát, s kifogástalanul működtek. Bács-Kiskun megye A megyei választási bizottság tíztagú, a- melyből hét személyt a megyei listaállításra jogosult pártok delegáltak, hármat pedig a megyei önkormányzat választott. A bizottság elnöke dr. Herold József. A bizottság vitás kérdésekben hoz érdemi döntést, ami ellen az országos választási bizottsághoz lehet kifogást benyújtani, vagy - ha másodfokú, tehát az egyéni választókerületektől kifogás folytán kerül ide, akkor - azt a megyei bíróságnál lehet megtámadni. A választásokkal kapcsolatos operatív munkát a területi választási iroda irányítja, melynek vezetője dr. Ferenczi István főjegyző, akivel az előkészületek mellett áttekintettük a legfontosabb részletkérdéseket is.- Lehetőleg minden választópolgár vigye magával vasárnap az értesítőszelvényt - hangsúlyozta a főjegyző -, mert a szavazatszedő bizottság így könnyebben megtalálja a névjegyzékben.- Elegendő-e az értesítő, vagy a személy- azonosságot is igazolni kell?- Igazolni kell a személyazonosságot is. Akinek új, kártya formájú személyi igazolványa van, az vigye el a lakcímkártyáját is, mert ha véletlenül nincs meg az értesítője, akkor csak a lakcímkártyával együtt tudja igazolni magát. A régebbi típusú igazolványok önmagukban elegendőek, s teljes mértékben alkalmas a személyazonosság igazolására az útlevél és az új típusú jogosítvány is. Aki nem a lakóhelyén szavaz, pénteken 16 óráig kérhet igazolást az állandó lakhelye szerint illetékes jegyzőtől arról, hogy törölték a névjegyzékből.- A polgárok két szavazólapot kapnak. Okozhat-e ez zavart?- A polgárok általában tudják, hogy az egyik szavazólapon választókerületük egyéni képviselőjelöltjére, a másikon pedig azokra a pártokra szavazhatnak, amelyek a megyében listát állíthattak. Bács-Kiskunban hét ilyen párt van. A választónak joga, de nem kötelessége mindkét szavazólapot kitölteni, mint ahogyan nem szükségszerű ugyanarra a párta szavaznia a listán, amelyiknek az egyéni jelöltjét támogatta. Mindkét szavazólap külön-külön érvényes vagy érvénytelen. Ha valami nem világos, a szavazatszámláló bizottság mindenben meg tudja adni a tájékoztatást a polgároknak, mert a választásokat megfelelően előkészítettük, a közreműködőket alaposan kiképeztük.- Mikor érvényes a szavazat?- Ha egyértelműen kiderül belőle a választó akarata. A szavazólapon két egymást metsző vonalat kell elhelyezni a jelölthöz vagy a jelölő szervezethez tartozó körben. A voks érvényességéről a szavazatszámláló bizottság dönt, esetleges kifogásokat a választókerületi választási bizottsághoz vagy a területi választási bizottsághoz kell benyújtani.- Megnyugtató-e a szavazatokat összesítő informatikai rendszer állapota és biztonsága?- Szerintem á jelenlegi informatikai rendszer gyorsabb és biztonságosabb, mint a korábbiak - fejezte be tájékoztatását dr. Ferenczi István. BÁLÁI F. ISTVÁN Pályázati sikerek és nagyberuházások Kecskeméten 2002 is a látványos vagyongyarapodás éve lesz a hírős városban Az idei év miképpen a látványos, ugyanakkor a fontos beruházások éve lesz Kecskeméten. Erre utal az a tény is, hogy a költségvetésbe igen jelentős előirányzatot építettek be felhalmozási kiadásra, csaknem 5 milliárd forintot. Ez az összeg több mint 30 százaléka a költségvetésnek, amely igen látványos vagyongyarapodást ígér erre az esztendőre. Örömteli tény, hogy ebből a beruházási volumenből 2,5 milliárd forintos csomagot pályázaton elnyert források segítségével tud megoldani a város - tudtuk meg dr. Szécsi Gábortól, Kecskemét polgármesterétől. Ezek az állami támogatások segítségével megvalósítandó fejlesztések alapvetően infrastrukturális, illetve intézményi projektek. Kivitelezésükhöz 1,3 milliárd forint állami támogatást, illetve egymilliárd forint saját erőt használ fel a város. Sikeres pályázatok A Széchenyi-terv keretében ebben az évben is több fontos projekt valósul meg Kecskeméten. Ezek közül kiemelkedik a Homokbánya területén található újabb 120 bérlakás felújítása, ami a tavalyi bérlakásprogram folytatása. A városi bérlakásállomány ennek köszönhetően további 60 lakással nő, a másik 60 lakásra a Kecskeméti Főiskola kap bérlőkijelölési jogot. A Gazdasági Minisztérium ebben az évben 530 milliárd forint támogatást nyújt a beruházás II. üteméhez, amelynek köszönhetően a két évben összesen több mint egymilliárd forinttal járult a hírős városi bérlakások számának gyarapításához. A lakásfelújításokkal kapcsolatos támogatások összegét tekintve ezáltal a megyei jogú városok között Kecskemét az első helyen van. A nyertes bérlők október elején költözhetnek be új otthonukba. Ugyancsak a Széchenyi-terv keretében valósul meg idén az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújítása. A 626 lakást érintő beruházáshoz 40 millió forint támogatást nyújt a Gazdasági Minisztérium, valamint a lakóközösség és a város szintén 40-40 millió forintot biztosít a munkálatokhoz. A Széchenyi- városban, a Hunyadivárosban, az Ar- pádvárosban és a városközpontban található paneles, illetve blokkos épületekben egyrészt hőszigetelési és homlokzati felújítások, másfelől nyílászárócserék és panelszigetelések valósulnak meg az év végéig. A Széktói strand korszerűsítése és élményfürdővé alakítása is a Széchenyi-terv keretében valósul meg. A beruházáshoz 230 millió forint támogatást nyert Kecskemét, amelyhez ugyanekkora összeget biztosít saját erőként. A munkálatok május végén kezdődnek el és július végére fejeződnek be. A strand szomszédságában található Széktói stadion felújításához viszont az Ifjúsági és Sportminisztérium nyújt 355 millió forintot, amelyhez az önkormányzat 180 millió forintot finanszíroz meg. A stadion teljes egészében megújul: a központi pálya új formát kap, bővül az épületek száma, korszerű be- léptetők és parkolók készülnek, valamint a stadion megvilágítása is megoldódik. Az ülőhelyek száma pedig 6000- re emelkedik, felük fedett lesz. Várhatóan nyáron a csiperós gyermektalálkozó fináléjának már a megszépült sportlétesítmény ad otthont. Az idei év másik nagyberuházása a Jókai téri egészségügyi centrum felújítása. Állami támogatásként az Egészségügyi Minisztérium jóvoltából félmil- liárd forint jutott a régi SZTK korszerűsítésére, amelyhez 100 millió forintot tett hozzá a város. Ennek köszönhetően a megújult egészségügyi centrum a XXI. század követelményeinek teljes egészében eleget tesz majd. A beruházás november végére fejeződik be. Első ütemét, a fogászati részt azonban ma adják át. A fontosabb infrastrukturális beruházások kapcsán mindenképpen említést érdemel a Szeleifalu szennyvízcsatornázási programja, valamint a főgyűjtők kiépítése. Mindkét projekthez valamivel több mint 100-100 milliárd forint támogatást nyert a város a Belügyminisztériumtól. A támogatáshoz 222, illetve 217 millió forint önrészt tett hozzá. A munkálatok a nyáron fejeződnek be. A gazdasági fejlődés szempontjából is nagyon fontos, hogy az ipari parki infrastrukturális beruházások tóvite- lezéséhez is jelentős támogatás érkezett. A Széchenyi-terv 17,5 millió, illetve a megyei területfejlesztési tanács 20 millió forinttal támogatta. Ehhez hozzájön az 50 millió forint városi önrész, így már lehetővé válik, hogy az év végéig a 10 hektárnyi ipari parkban a leendő befektetőket szinte teljes közműhálózat fogadja, azaz a meglévő villany mellett már víz, csapadékcsatorna, gáz és út is rendelkezésre álljon. Benyújtott pályázatok Az eddigi sikeres eredményekre alapozva Kecskemét városa számos új pályázatot szeretne megnyerni az év hátralévő részében. Továbbra is szeretné megragadni a Széchenyi-terv adta lehetőségeket. Pályázatot nyújtott be az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújítására, amely ezúttal 352 lakást érintene. A II. ütemre 21 millió forintot igényelt, amelyhez ugyancsak ennyit biztosítanának a lakóközösségek, illetve a város. Ha az elbírálás kedvező, akkor a korszerűsítések még idén befejeződhetnének. A Közlekedési Minisztériumhoz az 52-es út mentén lévő kerékpárút folytatására adtak be pályázatot 12 millió forint értékben. Önrészként ugyanekkora összeget jelöltek meg. Az út konkrétan a Kodály Iskolától a Katona József Gimnáziumig készülne el még az őszszel. A Platán Otthon felújítását is támogatás segítségével szeretnék megoldani. A tervezésére az Egészségügyi Minisztériumtól 3 millió forintot remélnek, ehhez 1,3 millió forintot adna hozzá önrészként a kecskeméti önkormányzat. Ha idén sikerülne a terveztetés, akkor jövőre megvalósulhatna az otthon korszerűsítése. Az idei tervezett nagyberuházások között szerepel még a Klapka utcai óvoda tetőfelújítása is. A területfejlesztési tanácshoz nyújtottak be pályázatot több mint 7,5 millió forint értékben, eredményes elbírálás esetén ehhez közel 2 millió forintot biztosítana a város. Nem utolsósorban pedig meg kell említeni a Kápolna utcai Öregek Napközi Otthonát is, amelynek felújításához szintén ugyanide adtak be pályázatot mintegy 16 millió forint támogatásra 4 millió forint önrész megjelölésével. A jó csapatmunka 2002-ben eddig - figyelembe véve a Homokbánya II. ütemét is - a beadott pályázatokra mintegy 600 millió forint támogatást igényel a város, saját erő biztosításával. így összesen 890 millió forint értékben valósulnak meg a vagyongyarapodást segítő beruházások. Ehhez elengedhetetlen a jó csapatmunka. Külön köszönet illeti a város két országgyűlési képviselőjét, dr. Horváth Zsoltot és Nyitray Andrást, akik munkájukkal jelentős mértékben hozzájárultak a pályázati sikerekhez. Rajtuk kívül a polgár- mesteri hivatal beruházási osztálya és a pályázat elkészítésben aktívan részt vevő munkatársak járultak hozzá a sikeres eredményekhez. Ez a csapatmunka, együttgondolkodás válhat alapjává a 2002. évi látványos beruházásoknak is. * ELNYERT TÁMOGATÁSOK 2002-RE (EZER FI) Beruházás Elnyert támogatás Saját forrás Széktói strand 230.000 230.255 Széktói stadion 355.000 180.000 Ipari parki infrastruktúra fejlesztése 37.500 50.000 Energiatakarékos 39.290 önk. 39.290 felújítás lakosság 39.788 Szennyvízcsatornázás -Szeleifalu 104.632 222.342- főgyűjtők 102.547 217.914 Eü.-centrum felújítása 500.000 100.000 Homokbánya II. ütem 530.397 235.000 Forrás: polgármesteri hivatal 2002-BEN BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK (EZER Ft) Beruházás Igényelt támogatás Saját forrás Energiatakarékos felújítások 21.135 önk. 21.135 lakosság 21.638 A Platán Otthon felújítása 3.000 1.286 A Klapka utcai óvoda tetőfelújítása 7.580 1.973 Kerékpárút 12.360 12.360 Kápolna utcai öregek otthona felúj. 15.800 4.111 Forrás: polgármesteri hivatal 4