Petőfi Népe, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-19 / 91. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KORKÉP VELEMENYEK 2002. ÁPRILIS 19., PÉNTEK Nézőpont Szász András Menteni, ami menthető! Túlzás lenne azt állítani, hogy Félegyháza régi épületeit a halhatatlanság igényével építették. Ahogyan maga Kiskunfélegyháza sem az állandóság városa. A kétszázötven esztendeje újratelepített város műemlék jellegű épületeit két kézen meg lehet számolni. Három temetőjében nincsenek nemzeti zarándokhelyek, és sajnos, kevés az olyan, kőbe vésett név is, melynek egykori viselője valami rendkívülit tett a Kiskunság hajdani székvárosáért. Azért van néhány. Kétségtelen, hogy a hétfőn bezárt Dr. Holló Lajos utcai óvoda nem tartozik Félegyháza legszebb épületei közé. Legalábbis ma már végképp nem. Szomorúan, félszegen áll a Kiskun Múzeumnak otthont adó hajdani kiskun kapitányság barokk épületének szomszédságában. Megrogyott tetőszerkezetével szöges ellentéte a mai modern, csupa üveg irodaházaknak. Mégis. Félegyházi. Története összefonódott a városéval. Része lett. Ráadásul az elmúlt évtizedekben sok-sok gyerek cseperedett fel falai közt. Ha másért nem is, ez utóbbiért már mindenképp megérdemelte volna, hogy törődjenek vele. Az óvodám korábban sem költhettek sokat A második világháború utáni első évtizedekben az óvodákat többnyire a jómódú polgároktól elvett, államosított családi házakból alakították ki. Ilyen volt a Dr. Holló Lajos utcai is. Feltehetően a múlt század elején épült ház karbantartására óvoda korában sem költöttek sokat. így történhetett, hogy az épület ma már nemcsak az óvodásokra, de a szomszédra is életveszélyt jelent. Helyreállítása a szakértők szerint legalább húszmillió forintba kerülne. A sürgős beavatkozás is legalább a felébe. S bár a végső szót a képviselő-testület mondja ki májusban, ismerve a félegyházi önkormányzat anyagi helyzetét, azt már most látni, hogy az óvoda felújítására rendkívül kevés az esély. Inkább az látszik valószínűbbnek, hogy eladják. Az egyedüli megoldást egy alapítvány jelentené. Annál is inkább, mivel a ’90-es évek első felében már volt egy hasonló kezdeményezés. A város pusztulásra ítélt értékeinek megmentésére hivatott alapítványnak aztán tetszőleges nevet adhatnának. Kora tavasszal pedig, amikor eljön a ríigyfakadások és adóbevallások ideje, minden félegyházi adófizető felajánlhatná személyi jövedelemadója egy százalékát ezeknek az értékeknek a megmentésére. Hangverseny a templomért Kecskemét Az erdélyi Erdőcsinád barokk református templomának megmentésére hangversenyt tartanak április 24-én, szerdán este 6 órakor a kecskeméti Kocsis Pál- szakközépiskola székely dísztermében. A rendezvényen fellép a Kodály Iskola Kicsinyek kórusa és Campanella leánykara. A Fabatka zenekar és a Kurázsi néptáncműhely ifjúsági együttesének bemutatója után a Kórusmuzsika Európai Nagydíjával kitüntetett budapesti Erkel Ferenc-is- kola Magnificat gyermekkara lép a közönség elé. A hangverseny előtt Szász András erdélyi fotói- ból nyílik kiállítás. ___________■ bevásárló-hétvége a $zil-Coop Bevásárlóközpontban! Cím: Kecskemét, Izsáki át 2. Tel./fax: 76/481-707 Csirkemellfiié 869 Ft/kg Csirke far-hát 119 Ft/kg Börös karaj, comb és lapocka 699 Ft/kg Sertéscomb 799 Ft/kg Bőrös libaháj, fagyasztott 239 Ft/kg Alföldi sertéspárizsi 429 Ft/kg Bakony csemege sajt 1099 Ft/kg Csészés margarin, 500g 89 Ft/db Tejszínes sajt, 140g 129 Ft/db Réteslap 99 Ft/db Porcijó, 15+2 kg ajándék 2599 Ft/db Lilla műanyag kerti asztal + 4 szék 7900 Ft/db Diszpi, 15 kg-os falfesték 2850 Ft/db Nyeles ásó 999 Ft/db Horganyzott vödör 659 Ft/db Mintás konyharuha 190 Ft/db Elektromos fogkefe 2599 Ft/db Hajsütővas 1299 Ft/db Videokazetta, 180 perces 639 Ft/db Pamut vékony zokni 109 Ft/db Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! 195805 A kisdiákok szeretik a meséket Felsőlajos A Kecskemét térségi településeken nagy hagyománya van a mesemondó versenynek. A helyi megmérettetések után szerdán a legjobbak találkoztak Felsőlajo- son, Ballószög, Jakabszállás, Kerekegyháza, Ladánybene, Izsák, Városföld, Lajosmizse és a házigazda település kisdiákjai meséltek. Két korcsoportban az első öt legjobbat jutalmazták. A legkisebbek helyezése sorrendben a következő: Rezner Barna (Izsák), Szűcs Nándor (Felsőlajos), Dolog Ernő (Jakabszállás), Ferenczi Nikolett (Ladánybene), Lédeczi Lilla (Ballószög). A nagyobbak versenyeredményének sorrendje: Mizsei Tünde (Lajosmizse), Kiss Viktória (Jakabszállás), Garaczi József (Ballószög), Csorba Ágnes (Felsőlajos), J. Kovács Norbert (Ballószög). _________________■ A nyolc települést képviselő mesemondók legjobbjai. FOTÓ: PULAI SÁRA Nyolc mandátum sorsa dől el Bács-Kiskun megyében vasárnap 16 képviselőjelöltre lehet szavazni Holnapután lesz az országgyűlési képviselő-választások második fordulója. Bács- Kiskunban két választókerületben már eldőlt a mandátum sorsa. A megyében vasárnap reggel hat és este 19 óra között nyolc képviselői helyről dönthetnek még a választópolgárok. A szavazásról nem kapnak külön értesítést a polgárok. ____________Bács-Kiskun megye____________ A megye nyolc választókerületében vasárnap 16 képviselőjelölt verseng a szavazók kegyeiért. Az képviseli négy éven keresztül a polgárok érdekeit, aki a voksok többségét megszerzi. Ehhez persze az kell, hogy a szavazásra jogosultak több mint 25 százaléka éljen a választójogával. Ekkor lesz ugyanis érvényes a választás. A szavazók minden térségben két-két jelöltre voksolhatnak. A második fordulóba bejutott, harmadik helyen végzett jelöltek ugyanis visszaléptek az újbóli megmérettetéstől. Lapunk információi szerint ezek a személyek mások támogatására léptek vissza. 1. vk.: A kecskeméti 1. számú választó- kerületben Soósné Csóti Szilvia, az SZDSZ jelöltje lépett vissza a harmadik helyről a szocialista dr. Szűcs Miklós javára. 2. vk.: A megyeszékhely második választókerületében a 7-ei voksoláson harmadik helyen végzett dr. Fekete László független jelölt az MSZP-s Vári Gyula javára mondott le a második fordulóban történő megmérettetés lehetőségéről. 3. vk.: A harmadik választókerületben, mint ismert, Lezsák Sándor (Fidesz-MPP MDF) már elnyerte a mandátumot, itt a polgároknak nem kell az urnákhoz fáradniuk. 4. vk.: Dr. Balogh László - szocialista jelölt - javára lépett vissza a Centrum képviselőjelöltje, Nagy Tamás. Lapunknak azt nyilatkozta,' hogy a felkészültebb jelöltet támogatja. 5. vk.: Ficsór József, az SZDSZ jelöltje az MSZP-s dr. Garai István Leventét támogatva vonta vissza indulási jogát a napokban. 6. vk.: Itt sem lesz szavazás, mert Font Sándort (Fidesz-MPP MDF) újabb négy évre megválasztották honatyának. 7. vk.: Az SZDSZ-es Török Gusztáv Andor javára Alföldi Albert, az MSZP jelöltje mondott le az indulás jogáról. 8. vk.: Patocskai Tamás, a MIÉP jelöltje dr. Szabó Erika (Fidesz- MPP MDF) javára lépett vissza a második forduló előtt. KÉPVISELŐJELÖLTEK A MÁSODIK FORDULÓ ELŐTT Kecskemét 1. vk. Nyitray András dr. Szűcs Miklós Fidesz-MPP - MDF MSZP 2. vk. dr. Horváth Zsolt Vári Gyula Fidesz-MPP - MDF MSZP Kunszentmiklós 4. vk. Balogh József Fidesz-MPP - MDF dr. Balogh László MSZP Kiskunfélegyháza 5. vk. Endre Sándor dr. Garai István Levente Fidesz-MPP - MDF MSZP Kalocsa 7. vk. Tóth István Török Gusztáv Andor jílCá» 'N-i £. it I Fidesz-MPPMDF , SZDSZ Kiskunhalas 8. vk. dr. Szabó Erika Zuschlag János Fidesz-MPP - MDF MSZP Baja 9. vk. Hajdú Miklós Zsigó Róbert MSZP Fidesz-MPP - MDF Bácsalmás 10. vk. dr. Fenyvesi Máté dr. Tabajdi Csaba Fidesz-MPP - MDF MSZP Forrás: internet www.valasztas.hu 9. vk.: Nemes Gábor, az SZDSZ jelöltje Hajdú Miklós szocialista jelöltet segítve lépett vissza a második forduló előtt. 10. vk.: Dr. Fenyvesi Máté (Fidesz-MPP MDF) sikere érdekében Fuszkó Attila, a MIÉP jelöltje lemondta a második fordulóban történő megmérettetést. OLASZOK BAJÁN. A Coménius program keretében olasz diákokat látott vendégül a bajai Türr István-szakközépiskola. A diákok az egészséges életmód és a sport összefüggéseit vizsgálják, fotó, rab rita Minőség a művelődésben Naqykörös A nagykőrösi Arany János Művelődési Központ 13 szakembere vesz részt az idén továbbképzésben. Erre a célra személyenként 15 ezer forintot kap az önkormányzat a központi költségvetésből. A művelődési központ a hatályos rendelet szerint két évvel ezelőtt elkészítette kötelező, 7 éves időszakra vonatkozó továbbképzési tervét. Az intézmény személyi feltételeiben, és a választott képzésekben bekövetkezett változások miatt azonban tavaly és az idén is módosították az elképzelést. A művelődési központ közművelődési szakemberei, ügyviteli alkalmazottai és szakmunkás végzettségű technikai dolgozói vehetnek részt továbbképzésben. Közülük is csak azok, akiket 8 órás munkaidőben alkalmaznak, ezt a rendelet kiköti. A továbbképzéshez 2 évre szóló beiskolázási tervet készített az intézmény. A résztvevők mérlegképes könyvelő, felsőfokú kulturális menedzser, minőségirányító, kiadványszerkesztő, irodavezető és számítógépkezelő tanfolyamokra jelentkeztek. Idén az ön- kormányzat 195 ezer forintot kap erre a központi költségvetésből. A művelődési központ a pénzről az Országos Széchényi Könyvtárnak számol el. ■ Tisztelt Választópolgárok! Április 21-én várjuk Önöket a szavazáson. Kérjük, támogassák jelöltjeinket! m ■ MSZP Dr. Szűcs Miklós Vári Gyula Dr. Balogh László Dr. Garai István Levente Török Gusztáv Andor Zuschlag János Hajdú Miklós Dr. Tabajdl Csaba Kecskemét, 1. vk. Kecskemét, 2. vk. Kunszentmiklós, 4. vk. Kiskunfélegyháza, 5. vk. (SZDSZ) Kalocsa, 7 vk. Kiskunhalas, 8. vk. Baja, 9. vk. Bácsalmás, 10. vk. MSZP megyei elnöksége (Fizetett politikai hirdetés)