Petőfi Népe, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-17 / 89. szám

2002. ÁPRILIS 17., SZERDA SPORT Petőfi Népe -11. oldal Tudósítóink jelentik • Tudósítóink jelentik • Tudósítóink jelentik • Tudósítóink jelentik • Tudósítóink jelentik • Tudósítóink jelentik Berzicza ötödik a finnországi birkózó EB-n BIRKÓZÁS Az elmúlt héten rendezték Finn­országban a kötöttfogású EB-t. A versenyen Berzicza Tamás (74 kg, KTE) képviselte a megyei színeket. Berzicza megismételte a tavalyi vb-n szerzett 5. helyét, ezzel pontszerző lett. A dán Poplawskival kezdett, akit tussal vert. A következő körben az egykori bolgár Európa-bajnokot ver­te nagy csatában 4:3-ra. Ezzel cso­portjából bejutott a nyolc közé, ahol a hazaiak éremesélyesével, a világ­bajnok finn Hannuksela-val birkó­zott. Berzicza jól kezdett, l:0-ra ve­zetett, majd a finn egyenlített. Ez­után a finn versenyzőnek két emelé­si kísérletére egy-egy pontot adtak a bírók, aki igy 3:i-re győzött. Nemzetközi kötöttfogású ifjúsá­gi verseny, Kaposvár. A viadalon hat KTE-s indult, közülük négyen esé­lyesek arra, hogy az Ukrajnában ren­dezendő utánpótlás Eb-n részt ve­gyenek. Ennek megfelelően nagy volt az elvárás. A birkózók jól is sze­repeltek, mind a négy válogatott­aspiráns bejutott a döntőbe. Eredmé­nyek, 50 kg: 2. Váradi Csaba, 54 kg: 1. Zelei Gábor, 58 kg: 4. Molnár An­dor, 69 kg: 1. Dajka Zsolt, 100 kg: 1. Dömötör László. A versenyen az uk­rán válogatott szerepelt a legjobban (7 döntősük volt, ebből kettőt nyer­tek), 2. a KTE lett, megelőzve a Fe­rencvárost. Diákverseny, szabadfogás, Bu­dapest. A KTE eredményei, 38 kg: 1. Bányi Olivér, 55 kg: 2. Gere M„ 35 kg: 2. Katona E, 26 kg: 3. Bene M., diák II., 26 kg: 3. László B„ 38 kg: 3. László A., 37 kg: 4. Iván K„ 61 kg: 5. Kovács G., 38 kg: 5. Bene Z„ 34 kg: 5. Kulcsár M., 26 kg: 6. Molnár T. Orosházán Felföldi Sándor sza­badfogású, serdülő emlékversenyt ;ren^eztek, mely az, ob előtti utolsó felmérő volt. Eredmények, 32. kg: 1. Sutka Antal (Kiskunhalas), 38 kg: 1. Patai Péter, 47 kg: 1. Szabó Róbert, 3. Fekete L. (mind Kkfháza), 73 kg: 1. Dajka Richárd (KTE), 2 Nagy József (Kkfháza), 85 kg: 1. Csaló Tibor (Ba­ja), 3. Patai Norbert (Kkfháza). A ki­egészítő gyermekverseny eredmé­nyei, 28 kg: 2. Bognár Árpád (Kiskő­rös), 31 kg: 3. Pólyák Dániel (Kkfhá­za), 34 kg: 2. Bábszki Gergő, 3. Ba­lázs István. 41 kg: 1. Nagy Norbert (Kiskőrös). Csapatban: 1. Orosháza, 2. Kiskunfélegyháza, 3. Kiskőrös. ASZTALITENISZ NB Il-es férfi csb., 17. ford.: Kalo­csai SE -Vecsés 4:14. Gy.: Homyák, Tóth, Katus és a Pásti-Homyák pá­ros. Megyei férfibajnokság: Kiskun- halas-Akker Plus STE 5:13. Gy.: Szécsényi 2, Bácsalmási 1, Stenczel 1 és a Szécsényi-Stenczel páros, illetve Nagy A. 4, Ambrus 3, Gáspár 3, So­mogyi 2 és a Nagy-Gáspár páros. CSELGÁNCS Főiskolás magyar bajnokságot rendeztek a hét végén Budapesten, ahol 197 (rekord számú) versenyző indult. A KJC judósainak eredmé­nyei, 73 kg: 5. Tóth Lajos (BME), 81 kg: 2. Nagysolymosi Sándor (Bp. Pénzügyi-Számviteli F.), 90 kg: 7. Petromán Csaba (SZIF). A Hírős Ju­do SE eredménye, nők, 57 kg: 2. Ko­vács Szilvia (Jászberényi TK). Diák A-krcs. Magyar Köztársaság Kupa, Budapest. A Kecskeméti JC eredményei, 41 kg: 3. Deák Ferenc, 45 kg: 2. Romsics Ádám. DUATLON II. Canada Dry Duatlon Gála, Budapest, hétszáz induló. A 20 év alatti nők futamában: 2. Juhász Ág­nes 34:56), 3. Borsodi Éva 35:17 (mindkettő bajai Mogyi SE). Profik versenye, nők: 1. Molnár Erika 21:36 (UTE), 2. Koch Renáta 22:47 (Mo­gyi). Férfiak: 1. Varga Szabolcs 19:18 (Proform). 2. Dmitri Gaag 19:20 (TVK-Mali), aki egyébként biatlon­ban vüágbajnok. A Budapest Sportiroda folytatja versenyei sorát, szombaton, a tavaszi futógála keretében, a Hungaroringre várják azokat a futókat, akik ma­ratom, félmaratont vagy stafétát sze­retnének teljesíteni. ÍJÁSZAT III. Extrém Kupa, 2 dimenziós vadász-íjász országos verseny, Szek- szárd. Á Jánoshalmi Természetjáró Szabadidő Sportegyesület eredmé­nyei, tradicionális férfi kát.: 2. Varga Cs., 3. Kovács L, trad, női kát.: 2. Szűcs-Szabóné, 3. Vargáné Laki A., trad, ifjúsági kát.: 1. Szűcs-Szabó Dá­vid, 2. Szabó D., 3. Halász G., trad, gyerek kát.: 2. Tóth L, 3. Nagy L, trad, gyerek lány kát.: 2. Hastrovics B., trad, serdülő kát.: 1. Szarvas Zsolt, 2. Kása N. Szarvas az abszolút kategóriában második helyezést ért el, csak a német világbajnoki címet szerzett terepíjász előzte meg. Csa­patban: 1. Jánoshalmi Togrul íjász Szakosztály. , KARATE Nyílt gyer­mek, ifjúsági, kadét, junior és felnőtt súlycso­portos WKF ka­rate bajnokság, Gödöllő. A két­napos viadalon remekül szere­peltek a Topkids Karate SE kecske­méti, tiszakécskei és lajosmizsei ver­senyzői. Közülük is kiemelkedett Mohi Mariann, aki a kadét és a juni­or korosztályban is magyar bajnoki címet szerzett. Eredmények, küzde­lem lányok, felnőtt -53 kg: 2. Puskás Beatrix, junior -53 kg: 1. Mohi Mari­ann, kadét -55 kg: 1. Mohi Mariann, kadét +55 kg: 2. Bódi Renáta, 3. Rusvai Melinda, ifjúsági +40 kg: 1. Csányi Aletta, 2. Fazekas Alexandra, ifjúsági -40 kg: 3. Budai Krisztina. Az első nyolc közé jutottak: Marton V. (gyermek +30), Lukácsi E. (ifj. -50), Varga E. (ifj, +50 kg), Kis K. (junior - 60), Varga Cs. (felnőtt -60). Fiúk, fel­nőtt, 60 kg: 2. Zsiga Tamás, -80 kg: 3. Ladinszki László, junior -60 kg: 2. Zsiga T., -65 kg: 3. Cseh Gábor, ifjú­sági -55 kg: 3. Budai Gábor A nyolc közé jutottak: Pólyák M. (ifj. -60), j- . Mohi Mariann TORNA Jól szerepeltek a kecskeméti Hunyadi J. Általános Iskola sportolói a 2001-02- es tanévben. A diák­olimpia országos döntőjén, Pápán az I-II. korcsoport A-ka­tegóriájában a 6., a III-IV. krcs. A-kate­góriájában a 8. he­lyen végeztek. Az is­kola leány tomacsa- pata évek óta jó he­lyezéseket ér el a vá­rosi és a megyei alapfokú versenye­ken, illetve a diák­olimpián. Ezek az eredmények azért is értékesek, mert az iskola nem testneve­lés tagozatos. Pásztor I. (kadét, - 70), Dankó P. (junior -75). Edző: Bíróné Farkas Márta. KÉZILABDA NB I/B-s férfi­mérkőzés: Újkígyós Csaba KC-Kiskőrösi KSE 27-27 (14-15). Kiskőrös: Nagy P.- Dobos 10/3, Nagy 1. 3, Horváth 3, Ko­vács Á. 3, Gelley 6, Kun T. 2. Csere: Gillich (k), Krom- holcz. Edző: Tóth Jó­zsef. Az alsóházi rang­adó nagy küzdelmet hozott. A csapatok csak egy-két gólos előnyt tudtak sze­rezni. Aztán az 56. percben 27-24-re el­húzott a Kiskőrös. Ám az előnyt nem sikerült megtartani, a hazaiak ki- egyenlitettek. Még 22 másodperc volt hátra, amikor a vendégek támad­hattak. Kaptak egy szabaddobást, amit a hazaiak nem engedtek elvé­gezni. A játékvezetők sípoltak (de a kezükkel nem jeleztek), hogy az idő­mérő állítsa meg az órát. Erre nem került sor, mert állítólag az időmérő a nagy zajban nem hallotta a sípszót. Végül csak egy időntúli szabaddo­bást végezhetett el a Kőrös, ám az ki­maradt. A kiskőrösiek jelenleg a 9. helyen állnak a táblázaton, de a kö­zépmezőny elég „sűrű”, így van esély az előrelépésre. NB Il-es női mérkőzés: Soltvad- keti TE-TFSE 27-25 (14-13). Solt- vadkert, 100 néző. Vezette: Bo- dóczky, Ökrös. STE: Papp - Pál,-Korsós 14, Egédi 2, dr. Hirsch 8, Berzsenyiné 2, Décsi. Csere: Császár 1, Eifert, Sörös O. Edző: Forgó Erzsébet. Kiállítás: 4, ill. 8 perc. Hétméte­res: 10/10, ill. 2/2. Egyenlő erők küzelméből a si­kert jobban akaró együttes került ki győztesen. Az egyetemisták min­den védekezési alapfelállást kipró­báltak, de Hirsch Márta és Korsós Ágnes túljárt az eszükön. Az STE ezzel a győzelmével a 2. helyre jött fel a táblázaton. Kitűnt: dr. Hirsch (a mezőny leg­jobbja), Korsós, Egédi. A megyei férfibajnokság állása 10 forduló után: 1. Kecel 20 pont, 2. Dávod 16, 3. Bácsalmás 12, 4. Kis­kunfélegyháza 6, 5. Mistrál 4, 6. Zsana 2. A keceli forduló eredmé­nyei: Mistrál-Kecel 18-22 (7-11), Dávod-Zsana 43-22 (25-8), Kiskun- félegyháza-Bácsalmás 21-24 (9-10), Zsana-Mistrál 27-23 (14-12), Dávod- Kkfháza 33-15 (13-8). A 11. forduló­ból: Dávod-Kecel 19-16 (11-7). Ld.: Szántosi 9, Zórity T. 4, ül. Haszilló 5, Vancsics 4. Baranya megyei férfibajnokság: Hercegszántó-Pécsi OTE 28-16 (12- 6). Ld.: Gál Gábor 7, Kisszabő 7. A kecskeméti Hunyadi János Általános Iskola tornászcsapata (balról) felső sor: Keresztes János testnevelő, Bán Nikolett, Bakos Anita, Micsonai Éva, Szeleczki Noémi, Nagy Enikő, Tóth Andrea, Csapiár Gyuláné testnevelő. Alsó sor: Faragó Éva, Gyovaí Brigit­ta, Kormos Adrienn, Szeverényi Kata, Bán Ildikó, Bán Krisztina. ■ Baranya megyei női bajnokság: Hercegszántó-Sellye 36-22 (18-10). Ld.: László E. 12, Lengyel E. 10. KERÉKPÁRSPORT Jól szerepeltek a kecskeméti Free Line SE bikemasters versenyzői a Sá­toraljaújhelyen rendezett BMX ver­senyen. Eredményeik, flat land, C- kat.: 3. Varga Pál, 8. Balog András. A mezőny legfiatalabbját, Varga Pétert (18. hely) a rendezők a legbátrabb versenyzőnek járó különdíjjal jutal­mazták. KOSÁRLABDA NB Il-es férfimérkőzés: Kiskun­félegyházi KC-Békéscsaba II. 77-74 (18-21,18-14,21-18, 20-21). KKC: Máriás B. 23/6, Kósa 7, Móczár 7, Dobos 5/3, Hegedűs 6/3. Csere: Vidéki 14, Tóth 5/3, Jáger 10. Edző: Gál János. Jó iramú, színvonalas mérkőzést vívott a két csapat. A hazaiak szinte végig vezettek néhány ponttal és a hajrában - némi szerencsével - elő­nyükből 3 pontot megőriztek. A Bu­dai, Bogárdi játékvezetői kettős kivá­lóan bíráskodott. LABDARÚGÁS Megyei III. osztály, Északi cso­port, 18. ford.: Helvécia IL-Solt- szentimre 1-0, Kunbaracs-Kun- adacs 1-1, Fülöpszállás-Ágasegyhá- za 3-3, Ballószögi Váll.-Ballószögi KSK 1-1, Apostag-Fülöpháza 1-3, Izsák II.-Tass 7-2, Dunavecse-La- dánybene 2-1. Déli csoport, 18. forduló: Sze- remle-Hercegszántó 0-1, Bácsbokod- Borota 4-1, Felsőszentiván-Gara 1-0, Dunafalva-Kisszállás 3-2, Dávod- Madaras 0-5. Megyei férfi kispályás bajnok­ság észak-terülti döntő, Izsák. Vég­eredmény: 1. Géderlak, 2. Solt- vadkert, 3. Kecskemét. Az április 27-i megyei döntőbe jutott: Géderlak, Soltvadkert, míg délről Kiskunhalas és Kiskunmajsa. Megyei női kispályás bajnok­ság, 3. ford., Soltvadkert. Eredmé­nyek: Jánoshalma-Kelebia 0-1, Gé­Kalocsai SE: kettőből kettő Extra Liga férfi ráját­szás a harmadik helyért, 1. meccs: Kométa Kapos­vári SE-Phoenix Mecarío Kecskeméti RC 3:1 (-22, 22, 23, 17). Kaposvár, 300 néző. Vezette: Adler, Kiss B. Kecskemét: Csala, Buday, Kása, Jánosi, Somodi, ifj. Nagy. Csere: Rapi, Torma, Kodácsy, Naizer. Edző: Nagy Péter. Az eredmény alakulása, I. játszma: 7:7, 12:11,15:16,22:24. II. játszma: 7:3,12:12,16:12, 24:19. III. játszma: 6:6, 10:10, 14:15, 21:21. IV. játszma: 6:6,11:6, 20:12,22:13. Az elején együtt haladt a két csapat. Aztán a hazaiak négypontos előnyt szereztek. Időkérést követően a KRC felzárkózott, majd Jánosi erős nyitásai révén egyenlített és a szettgyőzelmet is megszerezte. Ettől „felébredt” a hazai gárda, amely a második szett elején néhány pontos előnyre tett szert. Aztán ifj. Nagy és Jánosi pilla­natai következtek és egyenlített a KRC. Ekkor új­ból a Kaposvár szerzett előnyt és bár a vendégek mindent elkövettek az egyenlítésért, a játszmát a Kométa nyerte. A harmadik szett elején kölcsö­nös nyitásrontásokból szerezték a csapatok a pontjaikat, majd pontelőnyhöz jutottak a hazai­ak. A lelkesen játszó Kecskemét 21:21-nél utolér­te riválisát, de újabb pontot már nem tudott sze­rezni. A negyedik szettben 6:6-ig együtt haladtak a csapatok. Ezt követően a Grózer-Gelencsér sánc és Szájfulin ütései hoztak újabb hazai pon­tokat. Az i-re a pontot Cutíno ásznyitása tette fel. A három nyert mérkőzésik tartó párharc állá­sa: 1-0. Következhet Kecskeméten, csütörtökön 18 órakor az újabb találkozó. Kitűnt: Gelencsér, Bánhegyi, Grózner, illetve ifj. Nagy, Jánosi. Nagy Péter: - Két és fél játszmáig egyenrangú ellenfelek voltunk. Azután a szervák és a nyitás­fogadások a hazaiak javára döntöttek. Extra Liga férfi döntő, 1. meccs: Dunaferr- Kazincbarcika 1:3 (-19, -25,21, -24). NB I-es női rájátszás a 13-16. helyért: Szege­di NRC-Kalocsai SE 1:3 (-18, -19, 17, -11). Kalo­csa: Bohner, Kengyeli. Faragó L., Korsós, Faragó E., Sztupovszki. Csere: Szabó M. Edző: Faragóné Magyar Edit. Az első szettben magabiztosan ját­szott a Kalocsa, már 18:9-re is vezetett, és meg­nyerte a szettet. A második játszma is magabiz­tosan kalocsai játékot hozott. A harmadik már szorosan alakult: 5:5, 13:11. Ezután a szegediek elhúztak 19:13-ra és végül a szettet is megnyer­ték. A negyedikben újból a kalocsaiak kereked­tek felül: 14:3-ra, majd 20:5-re vezettek és szép játékkal biztosan nyertek. Kalocsai SE-Ajka SE 3:1 (15, -19, 24, 15). Kalocsa, 100 néző, Vezette: Fodor, Ratkóczay. Kalocsa: Bohner, Vass, Faragó L, Korsós, Fa­ragó E., Sztupovszki. Csere: Szabó M. Edző: Faragóné Ma­gyar Edit. Az első szettben 11:11-ig haladt együtt a két csapat. Onnan a kalocsaiak elhúztak, s nyerték a játszmát. A második játszmát a vendégek kezdték jobban, majd a Kalocsa kiegyenlített (12:12). Ez újból megismétlődött: a vendégek tettek szert előnyre, a kalocsaiak azonban újból feljöttek (16:16). A végjátékban az ajkaiak össz­pontosítottak jobban. A harmadik játszmában 6:6. 20:20 után 23:20-ra vezetett a Kalocsa, s úgy nézett ki, eldőlt a játszma sorsa. A vendé­gek azonban felzárkóztak (23:23), s végül nagy küzdelemben a kalocsaiak hozták a szettet. A negyedik játszma már viszonylag sima volt, hi­szen 10:3-ra, 17:5-re vezettek a kalocsaiak. Bár a mérkőzésen hiányzott a feladó, Kengyeli Zita, és kicsit akadozott is a játék, de a végeredmény önmagáért beszél. A kettős győzelemmel a kalocsaiak szinte biztos, hogy bentmaradnak az NB 1-ben. Ki­tűnt: Sztupovszki, Faragó E. derlak-Vattay 2-2, Kunszentmiklós- Kiskőrös 0-6, Jánoshalma-Radnóti 1-1, Kelebia-Wattay 3-1, Géderlak- Kiskőrös 1-2, Vatttay-Jánoshalma 1­0, Radnóti-Kiskőrös 2-3. A követke­ző fordulót április 20-án 9 órakor játsszák Kiskőrösön. Franciaországban töltöttek né­hány napot a Kecskemét 2000 Utánpótlás Futball Klub serdülő korosztályos csapatai. A 13 és 15 éves fiatalokat a Toulouse közeli Carbonne kisváros klubja hívta meg, az idén 27. alkalommal meg­rendezett hagyományos tornájára. A kecskeméti csapatot már isme­rősként üdvözölték a vendéglátók, hiszen 2001-ben mindkét korosz­tályban első helyen végeztek. Az 1988-as korosztályban 10, az 1986-osban 8 csapat mérkőzött. A csoportmérkőzések során az U13-as együttes 2 győzelemmel, 1 döntet­lennel és 1 vereséggel, az U15-ös csa­pat 2 győzelemmel és 1 döntetlennel csoportmásodik lett. Az elődöntők kiélezett küzdelmet hoztak, a rendes játékidőben 0-0-ra végződtek az ösz- szecsapások. A büntetőrúgások so­rán a kecskeméti fiatalok koncent­ráltak jobban, így mindkét korosz­tályban idén is döntőt játszottak csa­pataink. Döntő: Kecskemét U13- Saint-Gaudens (francia) 0-2. Döntő: Kecskemét U15-Galliera Veneta (olasz) 0-0. A kupa sorsát büntetőrúgások döntötték el. Ezt a kecskemétíTiata- lok tökéletesen hajtották végre, míg az ellenfél büntetőiből magyar kapu­sunknak sikerült egyet hárítania. Ez kupagyőzelmet és a vándorserleg is­mételt elnyerését jelentette. SAKK Megyei csapatbajnokság: Kis- kunfélegyháza-Köszolg SC Kiskun­halas 2:8, Köszolg ifj.-Kerekegyháza 2.5:7.5, Kalocsa Il.-Lajosmizse 6.5:3.5, Kecskeméti Széchenyi SE II.- Vízügy II. Baja 6.5:0 (a bajai csapat nem érkezett meg), Madaras-Kis­kunhalas SK 7:0 (a halasi együttes nem érkezett meg). SÚLYEMELÉS Szenior országos bajnokság. A Kecskeméti TE SC eredményei, 35- 39 évesek, 94 kg: 1. Bálint Csaba 252,5 (110;142,5). A veterán ob-n először indult emelő ezzel az ered­ménnyel korcsoportjában az abszo­lút első helyen végzett. Bálint Csabát meghívták a júliusban Kazincbarci­kán sorra kerülő Opel Kupa nemzet­közi súlyemelő gálára. A rangos ver­senyen minden korosztály képvisel­ted majd magát. 45-49 évesek, 94 kg: 1. Herczeg Gábor 240 (102,5; 137,5). A versenyző készül a májusi, svédor­szági veterán EB-re. ÚSZÁS Hírős Kupa 2. forduló, Kecs­kemét. A me­gyebeli eredmé­nyeik, lányok, D-krcs., 50 m mell: 2. Papp Renáta (Kecske­méti Vízmű SC) 39.44.200 m ve­gyes: 1. Sípos Kata (Bajai Spartacus VSC) 2:28.01, 2. Magó Ágnes (KVSC) 2:30.51. 100 m pillangó: 1. Magó Ágnes 1:07.15,2. sípos Kata 1:07.22. C-krcs., 200 m ve­gyes: 1. Hosszú Katinka (Baja) 2:31.22. 100 m hát: 1. Hosszú Katin­ka 1:10.74. B-krcs„ 400 m gyors: 3. Virág Boglárka (KVSC) 5:16.24. 200 m mell: 2. Papp Renáta 3:02.87. Fiúk, D-krcs., 100 m mell: 3. Bakró Zoltán (KVSC) 1:11.22. C-krcs., 200 m pil­langó: 3. Kalmár András (KVSC) 2:36.84. Az összesített pontverseny két forduló alapján: 1. Bp. Honvéd 341 pont, 2. FTC 260, 3. KVSC 220, 4. Békéscsaba 192, 5. Baja 191, 6. Hódmezővásárhely 164 pont. ULTI Országos bajnokság, 7. ford., Hercegszántó (48 résztvevő). A me­gyebeliek helyezései (élmezőny): 1. Vélin Marin (Hercegszántó) 12 pont, 3. Virág László (Kiskunmajsa) 11, 6. Lajkó Imre (Kecel) 10, 9. Szekeres Mihály (Dovod) 10 pont. TÁJFUTÁS Nagykovácsiban rendezték meg a Postás Kupa nemzetközi rangsor­versenyt, melyen a környező orszá­gok válogatottjai is részt vettek. Ez egyben az EB előversenye volt. A Ka­locsai SE eredményei, F 21 E: 11. Dé­nes Zoltán, F 21 B: 3. Hegedűs Péter. TEKE Szuper Liga női mérkőzés: Pécsi TSE-Szanki Olajbányász 3:1 (2582- 2492 fa). Pontszerző: Törteti Márai 452 fa. NB Il-es férfimérkőzés: Dreher Sör Bp.-Szanki Olajbányász 1:7 (2Í76-2929 fa). Psz.: Kardos Benő 522, Berényi Lajos 496, Csukonyi Gyula 487, Sipos József 471 fa. Városi amatőr egyéni bajnoksá­got rendeztek Kecskeméten, melyen 5 női és 23 férfi versenyző indult. Az idén örvendetesen sok serdülő korú tekéző is részt vett a versenyen, ami Nyúl Ilona utánpótlás-nevelő mun­kájának köszönhető. A résztvevők 80 vegyes gurítást teljesítettek. Vég­eredmény (élmezőny) férfiak: 1. Zséíczi József 353 fa, 2. Gáspár Sán­dor 337, 3. Szabó Imre 335, 4. Barta Csaba 306, 5. Bujdosó Zoltán 304,6. Katona Zoltán 303 fa. Nők: 1. Török Erzsébet 273, 2. Horváth Lászlóné 244, 3. Czeczon Istvánná 220 fa. g A Kecskeméti Sportlétesítményeket működtető Közhasznú Társaság a kecskeméti majálisra árusok és vendéglátók jelentkezését várja 2002. április 29-én (délelőtt), 9.00 és 13.00 óra között, valamint április 30-án (délután), 13.00 és 15.00 óra között a szabadidőközpont üzemviteli épületében. Bejárat a Tó Hotel felől. A bérleti díj mértéke: vendéglátó tevékenységre: 2.300 Ft/m2 egyéb árusításra: 2.100 Ft/m2 A legkisebb bérelhető terület: 4 m2. A területbérleti szerződés megkötéséhez társasági szerződés vagy egyéni vállalkozói igazolvány, valamint bélyegző szükséges. Vendéglátó tevékenységet gyakorlók 30.000 Ft biztosítékot kötelesek letétbe helyezni a szerződés feltételeinek betartása érdekében. Szerződést kötni kizárólag a fenti időpontokban lehet. 202171 Kecskeméti Sport Kht.

Next

/
Oldalképek
Tartalom