Petőfi Népe, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-29 / 74. szám

2002, március 29, szépség, Egészség, kozmetika ______Szívügyek • Szívügyek « Szívügyek * Szívügyek • Szívügyek_____ A cukorbetegség egymillió embert érint Magyarországon Ma Magyarországon az egész népességre szá- ában és cukorban dús táplálkozás, a dohányzás, mítva körülbelül 5-6 százalékra tehető az is- a túlzott alkoholfogyasztás mind-mind hozzájá- mert cukorbetegek aránya. Valószínűleg rulnak a cukorbetegség kialakulásához, ugyanennyi lehet a fel nem ismert betegség. Népbetegség Becslések szerint a lakosság legalább 10-15 szá­zalékát érinti valamilyen cukoranyagcsere-zavar. Ha csak a cukorbetegség ismert és nem ismert csoportját nézzük is, a probléma hozzávetőlege­sen egymillió embert érint Magyarországon. A betegek között a két alapvető csoportot kü­lönböztetünk meg. A főleg fiatalokat és gyere­keket érintő, úgynevezett egyes típusú, azaz in­zulinfüggő cukorbetegek aránya kevesebb, mint 10 százalék. A döntő többséget alkotó, inzulintól nem függő betegekről pedig el lehet mondani, hogy rendszerint magas vérnyomásban is szen­vednek, következésképpen hajlamosak a szívin­farktusra, agyvérzésre és egyéb agyi inzultusok­ra, valamint az alsó vértagi érelzáródásra, érszű­kületre, véralvadási zavarokra, fokozott trombó­ziskészségre, vagyis: az úgynevezett nem gyulla­dásos, krónikus, vagy idült megbetegedésekre. A cukorbetegek esetében hangsúlyos szerepe van tehát a magas vérnyomás kezelésének. A diabétesz előidéző okai között meg kell em­líteni a genetikai hátteret, de ennek pontos ma­gyarázata egyelőre még nem ismert. Az viszont igazolt tény, hogy a környezeti tényezők, a hely­telen, mozgásszegény életmód, a zsírban, kalóri­Gyerekek, fiatalok, ébresztő! Emlékeztető illetve csoportos pályá- alábbi címre: Horváth Attiláné, zatokat. Kategóriák: 1. amatőr Kecskemét, Nyíri út 38. I. em. Ébresztő címmel indult pályázat film (max. 10 perc), 2. írásművek 117. A pályázó nevét, címét, tele- a Bács-Kiskun megyei középisko- (műfaji megkötöttség nélkül, fonszámát, iskoláját kérjük külön Iák 9-12. évfolyamosai számára, max. 5 gépelt oldal), 3. rádióri- zárt borítékban elhelyezni. Ered- Témája: a szív- és érrendszeri portok (max. 5 perc). A jeligével ményhirdetés 2002. június 15-éig megbetegedések megelőzése. Há- ellátott pályázati munkákat 2002. várható, rom kategóriában várnak egyéni, május 1-jéig kérjük eljuttatni az ___________________________■ T udományosan igazolt, hogy ahol jelentősen közelí­teni tudnak a he­lyes táplálkozás­hoz, a paraméterek javulnak. Ahhoz azonban, hogy job­ban megválasszuk táplálékunkat, és többet mozogjunk, szemléletbeli vál­tásra volna szük­ség. A probléma megoldása európai törekvés. Klasszi­kus példaként em­líthető a finnek esete, akik 1995-ig az infarktus és stroke halálo­zás tekintetében a legrosszabb pozíciót foglalták el Európában. Ekkor erőteljes propagandát indí­tottak a helyes táplálkozás és a mozgás népszerű­sítésére, s harminc év alatt látványos eredménye­ket értek el. Ma már a legkedvezőbb helyet foglal­ják el e vonatkozásban. Ez is azt igazolja, hogy megfelelő szervezéssel, jó propagandamunkával kiváló eredményeket lehet elérni. TOTI Együnk zöldséget, amennyi csak belénk fér! Tejszínhab a hámlás ellenszere Bőrünket nem csak drága kré­mekkel, de házilag elkészített pakolásokkal is rendkívül széppé varázsolhatjuk. Az alapanyagokat bármilyen fur­csa, a hűtőben találjuk. A hűtőszekrényben nem csak ételeket és azok alapanyagait, de kiváló szépségápolókat is talá­lunk. Kiváló bőrtápláló pakolá­sokat tejtermékekből, zöldségek­ből és gyümölcsökből is percek alatt készíthetünk, nem kell fel­tétlenül a drogériákban kapható drága termékekhez ragaszkod­nunk. A tejszínhab például kiválóan alkalmas a napozás utáni kiszá­radt bőr selymessé tételére. Ha például napfürdő után bőrünket felvert tejszínhabbal bekenjük, a hámlás kizárt és bőrünk is vissza­nyeri eredeti rugalmasságát. Csak szét kell nézni a hűtőszekrényben, és máris kész a pakolás. A fáradt bőr kisimítására a tú­róból, kevés citromléből és kevés ásványvízből összeállított pako­lás kiváló. A kikevert masszát csak egyszerűen fel kell kenni az arcra, a szem környékét kihagy­va. Húsz perc pihenés után lan­gyos vízzel mossuk le, majd tö­röljük át az arcot tonikos vattával és a ráncok máris halványabbak. A száraz, érzékeny arcbőrt a túróval kevert, apróra vágott pet­rezselyem-levél táplálja, a dekol­tázs ápolására pedig a tejszín vagy a tejföl kiváló, negyed óra alatt az apróbb ráncok is kisimul­nak. A combokon kialakult na­rancsbőrre a mézzel kevert tejföl van rendkívül jó hatással, mivel a méz vizet von el. Feszesebb lesz a comb és a fenék bőre, ha a spor­tolás mellett a pakolással beken­jük hetente legalább kétszer húsz percre a kényes területet. _________________■ A rajz megmondja, mitől fáj a feje! Orvosi kísérlet A gyermek- és serdülőkorú fejfájósak rajzai értékes segít­séget nyújthatnak a diagnózis megállapításához. Erre a következtetésre jutottak amerikai gyermekideggyógyá­szok. Gyötrő fejfájásban szenve­dő 226 gyermek és serdülőkorú rajzait vizsgálták. Csaknem ugyanolyan pontosan meg tud­ták határozni a fejfájás súlyossá­gát és jellegét, mint hagyomá­nyos klinikai vizsgálatokkal. Megállapításaik az esetek nagy részében egyeztek a klinikai elemzésekkel. Ez a módszer rendkívül értékes és csak csekély anyagi ráfordítást igényel - állapí­totta meg Carl Stafstrom, a wis- consini egyetem professzora, a kísérlet vezetője a „Pediatrics” tu­dományos magazin márciusi szá­mában. A professzor szerint ez a mód­szer ugyan nem teszi felesleges­sé az alapos orvosi vizsgálatot, de fontos támpontokat adhat a vizsgálati eredmény alátámasz­tásához vagy magyarázatához. A képek főleg azoknál a gyerme­keknél különösen hasznosak, akik gyakran csak nehezen tud­ják szavakban elmondani tüne­teiket. A kísérleti rajzok egyikén például egy tízéves fejfájós gyer­mek fájdalmát gonosz kinézésű ember lerajzolásával fejezte ki, aki egy nagy emberi főben dobol. Egy tólencéves gyermek vésőt és kalapácsot rajzolt, amint azok egy emberi fejet hasogatnak. A kísérletet ismertető tanul­mány arra is rámutat, hogy a di­agnózis megállapításához hasz­nált többlet-eszköz, a rajzolás nem jelent nagyobb megterhelést a gyermekek számára.- A gyermekek nagy részének a fejfájás lerajzolása inkább kel­lemes gyakorlat, amely lehetővé teszi a számukra, hogy kifejez­zék szimptómáikat és érzései­ket, ugyanakkor pedig elősegít­heti fájdalmaik okának jobb megismerését - írták a kutatók a magazinban. & Prof. ^ Dr. Csisztyakov orvos természetgyógyász a GERINC BETEG SÉGEK SPECIALISTÁJA Rendel: Kecskemét, Mókái u. 28-30. Munkanapokon: 9-13; 13-18 óráig. Bejelentkezés: 76/410-398 és 30/294-1674. \ REUMATOLÓGIA FÁJDALOMTERÁPIA (mozgásszervi betegségek) MAGÁNR) DR. KESZTHELYI PÉTER reumatológus szakorvos, fájdalomterapeuta Rendelési idő: csütörtök 18-20 óráig. Bejelentkezés: 06-30/9789-044. BŐRGYÓGYÁSZAT KOZMETOLÓGIA bőrdaganatok, anyajegyek szűrése 2NDELÉS DR.ÓCSAI HENRIETTE bőrgyógyász, onkológus kozmetológus szakorvos Rendelési idő: kedd 16-18 óráig. § Bejelentkezés: 06-30/9679-114, 1 Keiinia-Derm bt. Kecskemét, Kapó n.i u. 2. (Ks/dki térüli iij udvara) Fiatalodjon 10 évet - plasztika nélkül! A fény közismerten jótékony élettani hatá­saira épft az az új bőrgyógyászati módszer, amely forradalmi változásokat hozott az esztétikai jellegű, bőrfiatalftó eljárások kö­zött. A nemzetközileg szabadalmaztatott Intensive Pulsed Light™ (nagy energiájú felvillanó fény) segítségével hatékonyan megszüntethe- tők a bőrön - elsősorban arcon, nyakon, de­koltázson, kézháton - lévő, a kor előrehalad­tával kialakuló barnás foltok és értágulatok anélkül, hogy a bőrön bármiféle sérülés ma­radna. Egyidejűleg alkalmas olyan bőrproblémák ke­zelésére, amelyek a bőr elöregedésével alakul­nak ki, pl. értágulatok, barnás-vörös foltok és ráncok. Nemcsak a középkorosztály, de a fia­talabbak is élvezhetik a módszer előnyeit, mi­vel a gyulladások után visszamaradó bőrpír, vagy a tág pólusú bőr is eredményesen kezel­hető segítségével. Előnye a korábban alkalma­zott, elsősorban műtéti jellegű beavatkozá­sokhoz képest, hogy a kezelés még átmeneti­leg sem okoz fájdalmat, sebet vagy látható nyomot a bőrön, így a páciens azonnal vissza­térhet a mindennapi életbe. A LUMENIS cég által készített 1PL™ Quantum berendezés hatékonyságát a több mint két év alatt több ezer elégedett pácienstől össze­gyűjtött tudományos dokumentáció igazolja. A kúraszerű, orvosi felügyelettel támogatott kozmetológiai eljárás a plasztikai műtétek ára alatt, és megpróbáltatásainak töredékéért kí­nálja ugyanazt az eredményt. Az eljárás nem­csak a holly­woodi sztá­roknak, de immár Kecs- | keméten is rendelkezés­re áll a szé­pülni vágyók számára. Dr. Hajdú Klára bőr- és nemi gyógyász, kozmetológus Kecskemét Szarvas utca 24. Telefon: 76/477-223, 30/9676-696 További szolgáltatások: ■5> Általános bőrgyógyászati ellátás Növedékek lézeres eltávolítása -> Alexandit lézeres tartós szőrtelenítés Rendelési idő: Általános bőrgyógyászat: hétfő és szerda: 17.00-18.00; Lézeres és esztétikai kezelések: hétfőtől péntekig: előzetes bejelentkezés alapján. ■r 76/477-223, 30/9676-696 (Centrál Passage ^ Üzletház) ™MÉZ Hozott edénybe! Akácméz, vegyes méz. Különleges amforákban erdei méz (üveges; fenyő, gesztenye, hárs) Ezenkívül mézkülönlegességek, illatszerek, mézeskalács és kerámiák < kaphatók széles választékban. j dr. Vágó Áron bőrgyógyász főorvos, kozmetológus Bőrkinövések, szemölcsök eltávolítása, pattanásos bőr teljeskörű kezelése. Gyulladásos, ekcémás, gombás bőrbetegségek gyógyítása. Rendel: hétfő: 18-20 h, csütörtök: 16-18 h. Kecskemét, Kápolna u. 2. § (Északi térfal új udvara) 8 Bejelentkezés: 06-30/317.59-00 Csorba Plasztikai Sebészet Dr. Csorba Erika sebész és plasztikai sebész szakorvos Lézeres műtétek, zsírszívás, arc-, toka-, szemhéj-, fül-, orrplasztika, mellplasztika, hasplasztika; ráncfeltöltés, szemölcseltávolítás, benőttköröm-műtét 06-30/9-825-414 j www.csorbaeplasztika.hu G e-mail: drcsorbaerika@csorbaeplasztika.hu »* * Húsvéti népszokások felelevenítése Március 31. Húsvét vasárnapján a felsőlajosi Új Tanyacsárdában (az E5-ös főút mellett) hangulatos rendezvényre várjuk a kicsiket- nagyokat egyaránt. 12.00 és 16.00: Lovasbemutató és kocsizási lehetőség az Alföld homokbuckái között. 14.00: Egy eredeti húsvéti folklór részesei lehetnek. 15.00: Kipróbálhatják ügyességüket és rátermettségüket a Tanyacsárda Pusztaolimpiáján. A feladatok közt - természetesen a tojáskeresés mellett - lesz üvegleverés ostorral, patkódobás, pusztasí stb. Apenta-meglepetésekkel! A programokon való részvétel ingyenes (fogyasztás á la carte). Mind az Öreg, mind az Új Tanyacsárdában étlapunkon megtalálják a húsvéti ételspecialitások bőséges választékát (bárány, házinyúl, sonka). Április Tjén (hétfőn), 12.00 és 17.00 órakor lovasbemutatóval várjuk vendégeinket. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt! Tanyacsárda Kft., Lajosmizse Tel: 76/356-166, 356-010 Fax: 76/356-576 tanvacsarda@tanvacsarda. h u www. tanvacsarda. hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom