Petőfi Népe, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-16 / 63. szám
PetőüNépej VXnwWPHP— 2002. március 16. Szívügyek • Szívügyek • Szívügyek * Szívügyek * Szívügyek A magas vérnyomásról „A lopakodó gyilkos”. Még a hatásvadászattól távol álló szakirodalmak is gyakran illetik efféle jelzővel a magas vérnyomást, s nem alaptalanul. Kockázat és okok Ennek a sokáig ártalmatlannak tartott betegségnek ugyanis - ma már pontosan tudjuk - könnyen lehetnek tragikus következményei. Annak ellenére, hogy sokszor az egészen előrehaladott stádiumig semmiféle tünetet nem produkál. A szívbetegségek okait feltárandó számos orvosi kutatás zajlott az elmúlt évtizedekben világszerte. Ezek közül említést érdemel például az 1948-ban elindított, úgynevezett Framing- ham-vizsgálat, amelynek adatai arról árulkodtak, hogy a koszorúserek megbetegedése akár há- rom-ötször is gyakoribb a magas vérnyomásban szenvedők között, mint az elfogadott vérnyomásértéket mutatókban. A szív- infarktus, a szív- és vesebetegségek kockázata e körben rendkívül magas. Az Egyesült Államokban például a szívbetegségek miatti halálozások aránya a magas vérnyomás korai felismerésével és kezelésével számottevően csökkent. Mint az ismeretes, egy felnőtt ember átlagos vérnyomásértéke 120/80 higanymilliméter. Ezzel szemben akinek a vérnyomása folyamatosan 140/90 felett van, arról elmondható, hogy magas vérnyomás betegségben szenved. Természetesen a korrekt megítélésnél az orvos az egyéb szempontoA dohányzás merevvé és törékennyé teszi az erek falát. Nem csak légzőszervi megbetegedéseket okoz, számlájára írható a szív- és érrendszeri betegségek egy része is. kát - így például az életkort - is figyelembe veszi, mielőtt a magas vérnyomás kezeléséről döntene. Általában egyébként az úgynevezett diasztolés értéket, vagyis a második számot tartják fontosabbnak. Fontos kérdés, hogy milyen változásokat idéz elő a magas vérnyomás (hypertonia) a szervezetben. Kialakulása annak a következménye, hogy a szív - általában a vérerek összeszűkülése miatt kialakuló megnövekedett perifériás ellenállás leküzdése érdekében - kénytelen erősebben pumpálni. A szív kitágul, megnövekszik, kifárad. Ez a túlterhelés a szív izomrostjainak számát kényszerűen növeli. Ez még tovább terheli a keringést, aminek következtében végső soron a túlterhelt szív megállhat. A szív- és érrendszeri megbetegedések rizikófaktorai közül érdemes külön is kitérni a dohányzás hatására. Míg ugyanis a köztudatban az a vélemény terjedt el, hogy a dohányzás legfőképpen a légzőszervi megbetegedésekkel hozható összefüggésbe, addig valójában ennél is súlyosabb általános megbetegedést okoz a szívben, merevvé és törékennyé teszi az erek falát. A szív- és keringési megbetegedés miatti halálozás és a naponta elszívott cigaretták száma között a statisztikai adatok nyilvánvaló összefüggést igazolnak. TOTI Lejárt már a macsók ideje A bajt az X okozza Egy holland tudós genetikai magyarázattal szolgál a férfiúi agresszivitásra. Kutatásai során úgy találta, ha az X-kromoszóma egyik génje kóros, a szervezetben nem termelődik elegendő, az agresszivitást csökkentő vegyi anyag. Nőknél ennek nincs jelentősége, mert a kóros X-kromoszóma feladatait az egészséges átveszi. Férfiaknak azonban csak egyetlen X-kromoszómájuk van, és ha ez hibás, a kóros működés ellensúlyozása lehetetlen. Úgy tűnik, genetikai oka is van annak, miért indulatosabbak a férfiak a nőknél. A génhiba lehet alap, mégsem lehet azonban magyarázat, hiszen az ember éppen azért ember, mert tud bánni az érzelmeivel. Ugyanaz a férfi, aki váratlanul ajándékokkal, virággal állít be, olykor jelentéktelenségek miatt is ingerült lesz, dühbe jön és elveszíti önuralmát. Miért hajlamosabb indulatokra a férfi? Ilyen a lelki alkata? Egyesek a férfi nemi hormonoknak - elsősorban a tesztoszteron- nak - tulajdonítják az agresszivitást, mások viszont azt mondják, fontos a nevelés is. Fia egy kislány hamar dühbe jön, azt hisztériásnak minősítik. Ugyanezt a vi- Kate Moss szerint az igazi férfi nem selkedést fiúk- szégyelli, hogy lelke van. tói könnyebben elfogadják. Ezért a lányok megtanulják: a dühöt el kell fojtani, a fiúk azonban rájönnek, hogy indulataikkal sakkban tarthatják környezetüket. Míg az elveszített önuralom időnként megérthető, ütni már egyáltalán nem kötelező. Miért kerülhet sor arra egy kapcsolatban, hogy az egyik fél megüti a másikat? Általában azért, mert valamelyikük - és ez, ha ritkábban, de lehet a nő is - úgy érzi, hogy másképpen nem tudja levezetni indulatait. Elveszíti önuralmát, és üt. Mindenkivel megeshet, hogy pillanatokra elveszti a szavai vagy mozdulatai feletti uralmat. A legtöbb embernél azonban mindez csak dühös kifakadást vagy egy ingerült mozdulatot eredményez szerencsére. Miközben mindenki elítéli az agressziót, a férfiak, sőt a társadalom egy része nem lát kivetnivalót abban, ha egy férj odalegyint az asszonynak vagy a gyereknek. Sokan még ma is úgy könyvelik el, ha egy asszonyt vernek, az valójában nem nagy baj, esetleg a nő talán meg is érdemelte. Mások azt képzelik, a férfiassághoz vagy a családapa szerepéhez hozzátartozik a mások felett fizikai úton gyakorolt hatalom és ellenőrzés. Pedig az agresszív macsók ideje lejárt. A nők szíve már nem értük dobog, az asszonyok napjaink álomférfiját egészen másként képzelik el. A mai szuperférfi érzékeny, nem fél az érzéseitől, nem akar mindenáron erősnek mutatkozni, egyszerre határozott és gyengéd. Ines Sastre topmodell és színésznő azt mondja, a durva férfiasság nem illik az új évezredhez, őt inkább az érzékenység, az érzékiség ragadja meg. Kate Moss, a világhírű manöken ahhoz a férfihoz vonzódik, aki nem röstelli, hogy lelke is van, míg Carla Bruni topmodell szerint az őszinteség, a természetesség erősebbé teszi a férfit, ezekért nem kell szégyenkeznie. Hallotta? \k\: dórii a l)li ,1 I A! IN hallókészülékekét is tartalmazó 1B lista A Digitális hallókészülékek automatikusan alkalmazkodnak a halíascsőkkenés mértékéhez és az egyem életvitelhez. Maximális beszédmegértést es tiszta hangzást biztosít az utcán, zene hallgatáskor és TV nézés közben is. Próbálja ki az új TB. támogatott digitális készülékek nyújtotta előnyöket További információ és időpont egyeztetés. FÜLÉSZETI RENDELŐ ÉS HALLÓKÉSZÜLÉK SZAKÜZLET I Kecskemét Balatoni u. 17 /Repülő KJHL Audiológia/ Tel: 06/76/416-724 t.-----------------------------------------------------------»<£.-----------------------------------------------------B EMUTATÓTEREM NYÍLT! BIADtDAkl fény- és színterápiás készülékek bemutatása muri KUN kipróbálási lehetőséggel! A BIOPTRONfény- és színterápiás rendszert a modern gyógyászat számos területén eredményesen alkalmazzák: - bőrallergiák, ekcéma, gyulladásos bőr, lábszárfekély, reumás ízületi gyulladás, fül-orr-gégészet, emésztőszervi, szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegségek szövődményeinek megelőzése, kezelése, operációs sebek, különböző fájdalomszindrómák tüneti és lehetőleg oki kezelése is. Továbbá: daganatos betegek fájdalomcsillapítása, ízületi, ideg-, izomfájdalmak csillapítása stb. NYITÁSI KEDVEZMÉNYEK! Segrtő szándékkal és megfelelő megrendelési lehetőséggel várunk minden érdeklődőt. Nyitva: kedd, szerda, csütörtök, péntek: 9.00-11.00; és szerda, csütörtök: 15.00-17.00 óráig Is. Tel.: 76/416-994; 30/3634-506. Orvosi szaktanácsadás: szerdán, 15-17 óráig. Dr. TÓTH ILONAaneszteziológus, kardiológus, neuralterapeuta Tel.: 06-20/9-666-263 Kecskemét, Kada Elek u. 2. (Madách tér) A kezek is beszélnek Ha valaki szeretné megtudni, mi jár a főnöke vagy a tárgyalópartnere fejében beszélgetés közben, ne a másik száját figyelje - inkább a kezét. A kis mozdulatok segítik értelmezni a másik mondanivalóját, sőt az elvárásait is. Ha a másik személy barátságosan akar viselkedni, íróasztala mellett állva fogadja, és bal kezével (amely az érzelmi oldalra utal) hellyel kínálja a vendéget. Gesztusai barátságosságot jelentenek. Ha viszont valaki ugyan a bal kezével mutat a szék felé, de íróasztala mögött áll, azt érzékelteti, hogy tárgyilagosan akar beszélgetni. Ilyenkor kerülendő a hízelgő locsogás. Nem enged sok jóra következtetni az, ha a partner kezét összekulcsolja, ujjaival pisztolyt formáz. Viselkedése elárulja: nem akar többet mondani, részéről az ügyet lezárta, vitának helye nincs. A készséges viszont kezeivel piramist alkot, ujjai finoman érintik egymást: közösen szeretné megoldani a problémát. Lehet valaki elutasító is, ilyenkor ujjait egyenesen tartva szétnyitja, majd összekulcsolja. Elutasító gesztusával szemben csak a nyugodt viselkedés és a jó érvek segíthetnek. A túl határozott embernél még azok sem mindig, ő karba tett kézzel, hátradőlve ül székében, s az a valószínű, hogy mindegy, mit mondunk, ő már lezárta magában a beszélgetést. & Prof. 'S! Dr. Csisztyakov orvos természetgyógyász a GERINC BETEGSÉGEK SPECIALISTÁJA Rendel: Kecskemét, Jókai u. 28-30. Munkanapokon: 9-13; 15-18 óráig. Bejelentkezés: 76/410-398 és 30/294-1674. jf Almák nagyobb veszélyben A fejlett országokban az elmúlt években is egyre nőtt a túlsúlyos és elhízott emberek száma. A körte illetve az alma típusú elhízás más-más veszélyt hordoz. Az elhízottaknál gyakoribb a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a vér zsírtartalmának növekedése, a koszorúér-betegség, sőt a daganatos betegségek előfordulása is. Ezért nagy jelentősége van a világhírű svéd Karolinska intézet kutatói megállapításának, miszerint nem minden elhízás jár azonos veszéllyel. A „perifériás” - a combra, a farra, a has alsó részére kiterjedő - elhízás esetén a veszély sokkal kisebb, mint a „központi” elhízásnál, amikor a zsír a test felső részén, az egész has bőre alatt, főleg a hasüregben szaporodik fel. A különbség magyarázata az, hogy ha a szervezetnek energiára van szüksége, zsiradékot kezd lebontani. A hasüregben lévő zsír az anatómiai helyzet miatt azonnal a májba kerül. A magas koncentráció miatt nem érvényesül megfelelően az inzulin védő szerepe: gyorsan növekedni kezd a cukorképződés és a mozgósított zsiradéknál nagyobb mennyiségű zsírt kezd termelni a máj. A végső eredmény a szervezetben lévő zsír mennyiségének növekedése lesz. Női típusú - perifériás - elhízásnál a máj kevesebb zsírhoz jut, kisebb mértékben ellensúlyozza a felhasználás miatti zsiradékvesztést. Nem is halad olyan gyorsan előre az elhízás, mint a férfiaknál gyakoribb, nagy hassal járó, központi kövérségnél. így a perifériásnak nevezett elhízás - az ízületekre gyakorolt fokozott megterhelést leszámítva - sokkal veszélytelenebb állapotnak tekinthető. Romantikus éjszakák „Nincs rajtam éjjel más, csak pár csepp parfüm” - tanította a nőknek a legszexisebb nő, aki valaha is élt: Marilyn Monroe. Azért néha nem árt, ha rafináltabb segítőket is igénybe vesz a hódítani vágyó nő. Elmaradhatatlan kellék a „majdnem semmi hálóing, mely lehet csipkéből, se- lyemszaténböl gyöngy-, szőrme- vagy tolldíszítéssel. Babarózsaszín hálóinget inkább fiatalabb hölgyek viseljenek. A rendkívül egyszerű szabás - egyetlen rafinériájuk az elöl vagy hátul sliccelés - még a hullámzóbb domborulatokat is megszelídíti. A babydoll a fiatal, tökéletes testű hölgyek kedvence, tartozéka egy pillekönnyű alsónemű és a felsőrész csipkéből, selyemből, de leginkább áttetsző lágy biliből. Az izgalmas megjelenéshez elengedhetetlen, hogy e csoda alig takarja a hátsó domborulatokat. A míder, nagyanyánk fűzőinek utódja, mely harisnyatartóval egyben a végzet asszonyává varázsolja viselőjét és minden férfi szívét megdobogtatja. A di- vatszínek a fehér, a fekete, a piros, az ekrü, a smaragdzöld, a sötétkék és a rózsaszín. S hogy milyen illattal ejtsük rabul kedvesünk minden érzékszervét? Bármelyik is legyen, kerüljön egy pár csepp mindenhová, ahol szeretné, hogy megcsókolják. A megfelelő illat erőt, energiát és pozitív kisugárzást adhat. Örök szabály: soha ne használjunk túl sok parfümöt, a reggeli pár csepp elegendő. A legjobb időzítés a parfümö- zésre a zuhanyozás utáni, amikor a bőr még meleg. Csak néhány csepp a nyakra és a csuklóra, vagy ami még hosszabb hatást ígér: szórjunk a hajkefénkre vagy fésűnkre, majd fésüljük bele az illatot a hajunkba. Á haj a legjobb illatraktározó. Hagyjon időt mindenki magának arra, hogy a megfelelő illatot megtalálja. A keleti, meleg árnyalatok a szexuális kedvet erősítik. Ha ezekhez valamilyen nehezebb aroma társul, jó úton haladunk a kívánatos kisugárzás felé. Ugyanilyen csábító a jázmin, a vanília, a rózsa és a pézsma. Legjobb a kiválasztott illatot a hajlatokba csöppentem. Nem szabad a parfümöt dörgölni, mert így nem érvényesül a teljes hatása. KÁLMÁN ANIKÓ STYLIST ■■■■■WWWWIIt III III lull II Dr. Pénzes Zsuzsanna H. K. ORVOSI-TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI MÓDSZEREK RENDELÉS: Kecskemét. UNIVER-székház, H. SZ, P. EGÉSZSÉGIÁLLAPOT FELMÉRÉS, BETEGSÉGMEGELŐZÉS, EGYÉNRE SZABOTT KOMPLEX KEZELÉSEK GYÓGYÍT: megfázás, köhögés, nátha, infhtenzamegelözés, kezelés, gerinc-, izületi, reumatikus betegségek, allergia, asztma, bőrgyógyászati, urológiai, szív-ér rendszeri, nőgyógyászati, belgyógyászati problémák, fülbetegségek, feszültségoldás, depresszió, fogyókéira, dohányzásról leszoktatiLs. méregtelenítés... stb. JELENTKEZÉS: 06-20/380-5190, 76/515-700. 107046 •a 74/41ÖZS91 (Central Passage Üzletház) MÉZ Hozott edénybe! Akácméz, vegyes méz. Különleges amforákban erdei méz (üveges: fenyő, gesztenye, hárs) Ezenkívül mézkülönlegességek, illatszerek, mézeskalács és kerámiák kaphatók széles választékban, y dr. Vágó Áron bőrgyógyász főorvos, kozmetológus Bőrkinövések, szemölcsök eltávolítása, pattanásos bőr teljeskörű kezelése. Gyulladásos, ekcémás, gombás bőrbetegségek gyógyítása. Rendel: hértő: 18-20 h, csütörtök: 16-18 h. Kecskemét, Kápolna u. 2. i (Északi térfal űj udvara) S Bejelentkezés: 06-30/317-59-00