Petőfi Népe, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-13 / 61. szám
Petőfi Népe 2002. Március 13., szerda Kecskemet és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula FELSŐEREK. Kudelich Lajos szociofotóiból nyílt kiállítás a napokban a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban. Az alkotó a címben szereplő falut fényképezte két éven keresztül, amelynek lakói közül sokan eljöttek a tárlatnyitóra is. __________fotó; banczik Róbert A z Értelem Lajosmizse A hét végén hazánk különböző tájairól 150 gyerek érkezik Lajosmizsére. Ugyanis itt rendezik meg a 7-19 éves fiatalok OM (Odyssey of the Mind), azaz az Értelem Odüsszeája idei magyar bajnokságát. E programot 1978-ban egy amerikai professzor indította el. Az OM a világ egyik legismertebb képességfejlesztő programja, amely a világ ötven országában működik. Hazánk több mint tíz éve vesz részt a nemzetközi rendezvényeken. A program a Magyar Tehetséggondozó Társaság bejegyzett szekciója. A magyar bajnokság győztese részt vehet az Egyesült Államokban megrendezendő világbajnokságon. E program lényege, hogy a gyerekeket a gyors és logikus gondolkodásra, döntéshozásra, Odüsszeája hatékony csapatmunkára tanítsa. A nebulók 5-7 fős csoportokban, rendkívül összetett feladatokat oldanak meg. A munka során könyvtári kutatómunkát, manuális alkotást (festés, varrás, szerkezetek készítése, stb.), zenei önképzést végeznek. A versenyen nemcsak előre kész produkciót mutatnak be, hanem a helyszínen is kapnak azonnal megoldandó feladatokat. A hétvégi magyar bajnokság három kategóriában __ (7-12, 12- 15, 15-19 éves) lesz. Ám előtte a gyerekek lovas kocsikkal felvonulva megismerkednek Lajosmi- zsével. Délben pedig a művelődési házban a helyi tánciskola műsora után Zsigó Viktor polgár- mester köszönti a versenyzőket. A rövid megnyitó után megkezdődik a munka. A fesztiválzárás és az eredményhirdetés, illetve díjkiosztás vasárnap 15 órakor kezdődik. p. s. Testvérvárosi találkozó Partnerkapcsolat Május 24-26. között rendezik meg idén városunkban a Kecs- kemét-Rüsselsheim testvérvárosi találkozót. Az idei lesz a 11. alkalom, hogy a két város polgárai közös programokat szerveznek. A rendezvény az évek során egyre színvonalasabb lett. A találkozó anyagi forrásainak megteremtéséhez a kecskeméti önkormányzat az Európai Unió Európai Bizottságához nyújtott be pályázatot, több mint 16 000 euró vissza nem térítendő támogatásra. Visszautasított kihívás Kecskemét A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal sem támogatta a kecskeméti önkormányzat sportbizottsága a város részvételét a Kihívás Napja vetélkedőn. Azért döntöttek így a bizottsági tagok, mert a rendezvény sportértékét túl kicsire becsülik a felmerülő költségekhez képest. Nincs kidobóháború a városban Február tizenegyedike a véres késelések napja volt Kecskeméten. Aznap kora este a városban szinte egy időben öltek meg egy asszonyt, és sebesítettek meg életveszélyesen egy szegedi fiatalembert. Mindkét eset gyanúsítottjait a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Kecskemét A megkéselt fiatalember önvédelmi sportokat űzött. Akikkel összetűzésbe került, egy belvárosi szórakozóhely kidobói voltak. A késelést követően olyan hírek terjedtek el, hogy a városban bandaháború kezdődött, és további véres leszámolások várhatóak. A rendőrség a diszkóbeli ajtónállók háborújáról szóló híreszteléseket cáfolja. A hatóságokkal egy véleményen van a kidobók által megkéselt szegedi fiatalember, valamint a gyanúsítottak ügyvédei is. A sértett lapunknak adott interjújában felidézi a brutális verekedést, valamint annak hátterét. A 27 éves Veszprémi Tibor Szegedről jött egy hétvégét eltölteni a hírős városba. Kecskeméti barátjával egy belvárosi pinceklubban töltötték el a szombat estét. Tibor magas, nagydarab, de nem kigyúrt férfi. Több mint tíz éve önvédelmi sportokat űz, jelenleg thai-bokszol. Azon a szombat estén egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a bárpultnál ülő rendet felügyelők szóváltásba kerültek egy fiatal, vékony alkatú fiúval. Néhány pillanat múlva aztán a kidobók a fiút nagy erővel az ajtónak lökték, ahonnan szinte visszapattant, majd néhány súlyos pofont követően szó szerint kidobták a helyiségből.- Nem vagyok egy Robin Hood-típus, de valahogy nem tudtam a látottakat szó nélkül hagyni. Néhány évvel ezelőtt ugyanis én is őriztem a rendet egy diszkóban, de mindig az erőszak elkerülése volt a célom - mondja. Tibor végül hangosan is véleményt mondott a kidobók „bátorságáról”.- Szerintem akkor jegyeztek meg maguknak - tette hozzá. Rendőrségi felhívás! A Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság vizsgálati osztálya folytat eljárást - emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt - az előzetes letartóztatásban lévő, 30 éves, kecskeméti K. A., Ó. J. (33) ésO. M. (31 jelien. A három férfi február 11-én délután a kecskeméti Március 15. utcán lévő Gösser Söröző előtt, majd az Irinyi és a Március 15. utca kereszteződésében- szóváltást követően - bántalmazta, majd megszurkálta a szegedi V. T.-t, aki életveszélyes sérülésekkel került a kórházba. A bűncselekmény bizonyítása érdekében a rendőrség továbbra is kéri azon személyek jelentkezését, akik látták az eseményt. A bejelentéseket a 06-76- 484-684/31-78 számú melléken tehetik meg. A jelentkezők személyazonosságát kérésre zártan kezelik, így adataik a gyanúsítottak előtt ismeretlenek maradnak. Aznap nem is történt semmi. Hétfőn már az elutazás előtt állt Tibor, amikor a kecskeméti barátja lakásához közeli széchenyivárosi presszóban üzenetet hagytak részükre a szombat esti kidobók. Barátja azonnal felhívta őket, hogy mit akartak, de erre fel néhány perc múlva két autó fékezett a garázspresszó előtt. A pultoslány megijedt, és csak arra kérte őket, hogy ne a helyiségben balhézzanak. Tibor kiment az utcára, és elkezdett tárgyalni a három kecskeméti kidobóval. A szóváltást végül tettlegesség követte. Tibor azt mondja, nem is volt addig semmi gond, amíg a támadók kezében kések nem villantak, és egyikük teleszkópos, ólomvégű bottal próbálta meg leteríteni.- Ekkor már tudtam, hogy az életem a tét. Elszántan védekeztem a puszta kezemmel, miközben ők egyre csak azt kiabálták, hogy tepsiben fognak elvinni - idézi fel azt az estét Tibor. A támadók sok helyen megszúrták, végül bemenekült barátja autójába, és általa került kórházba.- Aztán már csak arra emlékszem, hogy egy érfogó áll ki a mellkasomból, majd elvesztettem az eszméletemet. Ezúton szeretném megköszöni a kecskeméti orvosoknak, hogy megmentették az életemet - mondta a sértett. A szegedi fiatalember hozzátette: nem forral bosszút, bízik az igazságszolgáltatásban. A három letartóztatott kecskeméti férfi jogi képviselői is nyilatkoztak lapunknak. Dr. Horváth Ákos, K. A. védője, valamint dr. Makó Sándor, O. M. és Ó. J. jogi képviselője közös állásponton vannak az üggyel kapcsolatban. Véleményük szerint sincs szó semmiféle bandaháborúról Kecskeméten, még ha a sértett különböző más médianyilatkozatai ezt is sugallják.- Ez egy nagyon szerencsétlen kimenetelű, ellentmondásos történet, amelynek részleteiről nem kívánunk nyilatkozni, hiszen ennek felderítése - amely jelenleg még folyamatban van - a nyomozóhatóságok feladata. Azt azonban megjegyezni kívánjuk, hogy a sértettnek mindazon előzőleg tett nyilatkozatai, amelyekben a fenyegetettségéről számol be, nem bizonyítottak, csupán éppen védenceik érdekeit sértik az ilyen jellegű híresztelésekkel. Megítélésünk szerint, ha valaki fél, és különböző összefonódásokat vél felfedezni a háttérben, akkor azt ne a médiákon keresztül mondja el, hanem hivatalosan is jelezze, vagyis: jelentsen be elfogultságot a nyomozóhatóság ellen. A védelem álláspontja mindezek mellett az, hogy a hatóságok részéről túl súlyos az a megítélés, hogy ezt a sajnálatos esetet emberölés kísérletének minősítik - mondta el a két ügyvéd. Veszprémi Tamás jogi képviselője, dr. Kastyják János is nyilatkozott lapunknak. Elmondta, hogy a sértett nem híresztelgette félelmeit, hanem az első részletes kihallgatásakor a rendőrség is jegyzőkönyvezte az erről szóló vallomását, amelynek kivizsgálása a nyomozóhatóság feladata. Tegnap a Kecskeméti Városi Bíróság további hatvan nappal meghosszabbította a három, emberölés kísérletével gyanúsított kidobó előzetes letartóztatását. A határozatot ügyvédeik megfellebbezték. Lapunk megkérdezett néhány gyakorta szórakozó fiatalembert is: általánosságban mi a véleményük a kecskeméti szórakozóhelyeken rendért felügyelő emberek magatartásáról? Jánosi István alpolgármester elmondta, hogy őt még nem, de baráti körében szép számmal akadnak olyanok, akiket bántalmaztak már a városi szórakozóhelyek kidobói. Szerinte ezekre az esetekre azért nem derül fény, mert a bántalmazottak félnek, illetve nem tudják, hogy hová is fordulhatnának panaszukkal, ha a sértett a szórakozást lényegében egy kórházi kezelésre nem szoruló veréssel megúszta. Liptai Andrást Garfield néven ismeri a közvélemény. A népszerű lemezlovas már az ország és Európa legnagyobb diszkóiban is szórakoztatta a közönséget. Tapasztalatai szerint egyedül a fővárosi diszkók kidobóinak morálja közeledik az európaihoz. Ezeken a helyeken soha nem láthatunk semmiféle inzultust. A rendért felügyelők ugyanis intelligensek és jólöltözöttek, szóban elfojtják a rendbontás csíráit, és szinte észrevétlenül kísérik ki a helyiségből azt, aki nem odavaló. Berente Zoltán évek óta rendszeresen jár szórakozni a városba. Elmondta: extravagáns fazonja miatt gyakorta inzultálják, a kidobók pedig mindezt hagyják, mert bizony ők sem mentesek az előítéletektől. RAJNAI ATTILA A Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Állandó műsorok hétfőtől péntekig: 19.00: Hírős Hírek. 22.00: A Hírős Hírek ismétlése. Március 18., hétfő: 8.00: Bencze Show. 8.30: Képes Recept. 9.00: Magyarországi Magazin. 17.00: Erdei Grünwald Mihály sorozata. 17.50: Egészség Magazin. 18.20: Ébredés. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Választás 2002. A listát állító pártok programjainak, bemutatása. 20.30: Szerelmes lányok (amerikai film). 22.05: Hírős Hírek. 22.35: Választás 2002. 23.35: Bencze Show (ism.). 19., kedd: 8.00: Hírős Hírek (ism.). 8.30: Választás 2002. 16.50: Thalassa (természetfilm, 6. rész.). 17.20: Bencze Show. 17.50: Választás 2002. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Sportmagazin. 20.00: Szemezgető. 20.30: Az ártatlan Sámson (francia játékfilm). 22.00: Hírős Hírek (ism.). 22.30: Sportmagazin (ism.). 23.00: Szemezgető. 23.30: Szivárvány Sztár. 20., szerda: 8.00: Sportmagazin. 8.30: Szemezgető (ism.). 9.00: Önkormányzati ülés közvetítése. 16.50: Diagnózis. 17.50: Sportmagazin. 18.20: Szemezgető. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Gyógyforrás. 20.00: Mesterkedő. 20.30: Herkulesfürdői emlék (magyar film). 22.00: Hírős Hírek (ism.). 22.30: Gyógyforrás (ism.). 23.00: Mesterkedő (ism.). 23.30: Képes Recept. 21., csütörtök: 8.00: Hírős Hírek (ism.). 8.30: Gyógyforrás (ism.). 9.00: Mesterkedő (ism.). 16.50: Magyarország magazin. 17.20: Ébredés. 17.50: Gyógyforrás. 18.20: Mesterkedő (ism.). 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Sajtópáholy. 20.00: Műszaki Magazin. 20.30: Antonio (amerikai film). 22.00: Hírős Hírek (ism.). 22.30: Sajtópáholy (ism.). 23.00: Műszaki magazin. 23.30: Bencze Show. 22., péntek: 8.00: Hírős Hírek (ism.). 8.30: Sajtópáholy (ism.). 9.00: Műszaki magazin. 16.50: Képes Recept. 17.20: Szivárvány Sztár. 17.50: EÜ - fórum (ism.). 18.20: Porta (ism.). 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Aranyhomo expo 2002. 20.00: Közönyösek (olasz film). 22.00: Hírős Hírek (ism.). 22.30: Az első számú közellenség (amerikai film). 23., szombat: 8.00: Hírős Hírek (ism.). 8.30: Kimba, a fehér oroszlán, 13. rész. 9.15: Adás X. 17.00: Önkormányzati Ülés (ism.). 19.00: Hírős Hírek / A Hét. 19.30: Aranyhomok expo 2002. (ism.). 20.30: Önkormány- zaü Ülés (ism.). 24., vasárnap: 8.00: Ébredés. 8.45: Szivárvány Sztár. 17.00: Erdei Grünwald Mihály sorozata (ism.). 17.30: Thalassa (természetfilm, 6. rész ismétlése). 18.00: Kimba, a fehér oroszlán 13. rész (ism.). 18.25: Adás X. 19.00: Hírős hírek / A hét (ism.). 19.30: Keleti szél (francia történelmi film). 21.15: Twist Oliver (amerikai film). 23.00: Diagnózis. ■ ÖNKÉNTESEK. Ünnepélyes eskütételt rendezett a napokban a kórházi önkéntesek részére az Ölelő Kéz és Hospice Alapítvány, Az ünnepségnek a kecskeméti megyei kórház adott otthont. __________fotó, b. r.