Petőfi Népe, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-11 / 59. szám

4. oldal - Petőfi Népe KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK MEGYE 2002. Március 11., hétfő flMH Nézőpont Rajnai Attila Tűz van, babám! A hétvégén több mint száz kiemelt vonulása volt a megyei tűzoltók­nak. Tarlók, erdők égtek, állatok, tanyák voltak veszélyben. A láng­lovagok megdolgoztak soványka pótlékukért, mert a viharos erejű széllel szemben nem sok esélye volt a vizes fecskendőknek. Ugyan­is mire megfékezték a lángokat, néhány kilométerrel arrébb kezd­hették újra, mert a parazsak meleg otthonra leltek a kiszáradt aljnö­vényzetben. A sziszifuszi küzdelmeket és a több tíz milliós károkat a felelőtlen avarégetéseknek köszönhetjük. Ebben az a felettébb meglepő, hogy a vörös kiskakasok létrehozói földművelő emberek, akikről óvodáskorunk óta azt okítják nekünk, hogy évezredes természeti bölcsességgel rendelkeznek, és nekik köszönhetjük a mindennapi kenyerünket. Mellettük szóljon, hogy tűzgyújtási tilalmat ugyan nem rendeltek el, de hát nem is a Bala­ton mellett élünk, ahol a vihar előtt fellövik a piros rakétát. Mond­hatnánk erre: meg is ette a fene azt a bölcsességet, amikor a gaz­da este Aigner Szilárdot figyeli, nem pedig az ég alját és a hold ud­varát. Mindenesetre itt valami nagyon nincsen rendjén. Feltehetőleg e felgyorsult, „lesz, ami lesz” életérzés víru­sa érte el már az alföldi tanyá­kat is. Ez volt az első napsü­tötte tavaszi hétvége, a gazdák pedig eldöntötték, hogy már­pedig akkor gyújtani fognak, és ebben még az ég sem akadá­lyozhatja meg őket. Nincs itt idő várni, kérem, holmi tornádók miatt, március idusán már a szán­tás, a trágyázás van betáblázva, ráadásul jó előre meg van véve min­den hozzávaló, mert az árak, ugyebár, maguktól nőnek. Elhalványult a földművelők felelősségérzete? Megdöbbentő, hogy az akarat így elhomályosította a földművelők fe­lelősségérzetét. Azokét az emberekét, akiknek áldozatos munkája ál­tal hoz termést a föld, és válnak erdővé a csemeték. Szóval, egyelő­re két eshetőség nyílik a titokzatos hétvégi tűztalány megoldására: vagy az óvó- és tanító nénik nem mondtak nekünk igazat annak ide­jén, vagy pedig a gazdák nem tudták átmenteni tapasztalatikat az új évezredbe. Hiszen azt is ősidők óta tudjuk, hogy széllel szemben nagyon sok mindent nem lehet, legfőképpen tüzet gyújtani. Alig győzték a munkát a tűzoltók Több mint száz vonulásuk volt a megyei tűzoltóknak a hétvégén. A legtöbb tűz avarégetés nyomán keletkezett. A szél széthordta az égő leveleket, s máris el­harapóztak a lángok. ________ Bács-Kiskun Több mint száz kiemelt riasztásuk volt a megyei tűzoltóknak a hétvégén. Ebből csak szombaton negyvenkilencszer mozgósítot­ták a helyi tűzoltó-parancsnokságok állomá­nyait. Szombat reggel egy halálos áldozatot is követeltek a lángok Jánoshalmán. Ugyanis a saját lakásában, a szobában keletkezett tűz­ben lelete halálát a 68 éves B. Dezsőné jánoshalmi asszony. Az ágya feletti óra háromnegyed kettőkor megállt, a másik időmérő szerkezet pedig negyedhárom után néhány perccel mondta fel a szolgálatot. A tűz minden valószínűség szerint az ágy kö­zelében lévő éjjeli lámpa műszaki hibájá­ból keletkezett - tájékoztatta lapunkat Nagy Sándor őrnagy, a szobába elsőként lépő tűzoltó. Ezt megerősítette a tűzvizsgálat során Bábud Jenő őrnagy, a kiskunhalasi hivatásos tűzoltóság parancsnoka is. Az egyik szomszéd boltba menet észlelte, hogy a ház utcai ablakán füst szivárog. Riasztot­ta a rendőrséget, azok pedig a tűzoltókat. A lakás ajtajai belülről be voltak zárva, úgy kellett „betörniük” a tűzoltóknak. Végül is gyorsan sikerült eloltani a szobában lévő tü­zet, mert nem lánggal égett, csak parázslón az oxigénhiány miatt. Viszont a lakásban talpig állt a füst, ezért a tűzoltók is csak oxi­génpalackkal tudtak bemenni. Az anyagi kár nem jelentős, viszont a ház lakója a ke­letkezett füstben fulladhatott meg, valami­kor az éjszaka folyamán. A rendőrség állam- igazgatási eljárás keretében vizsgálja az ese­tet, mivel idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak - tájékoztatta lapunkat Horto­bágyi István, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Vasárnap délben La- dánybene és Tatárszent- györgy között gyulladt ki negyven hektár fenyves. A lángokat néhány óra alatt megfékezték a tűzoltók, de a kár így is tetemes, mert csaknem húsz hektár fiatal fenyves koronája égett le. Vasárnap délután szal­makazlak kaptak lángra Kunbaracs térségé­ben. A tűz itt istállókat is veszélyeztetett, de néhány óra alatt sikerült a lángokat megfé­kezni. A tűz okát mindegyik esetben vizsgál­ják még, de a tűzoltók a jánoshalmi lakástűz kivételével a felelőtlen avarégetést tartják a hétvégi szabadtéri tüzek okozóinak. Tegnap, a kora esti órákban egy kacsa- nevelde tetőszerkezete égett le Nemesnád­udvar és Sükösd között. A nagy erőkkel ki- ’ érkező tűzoltók kimenekítették a baromfi- kat, valamint az épületben lévő gázpalac­kokat. ■ APEH-SEGÍTSÉG. Az adóhivatal Vámosi-Nagy Szabolcs országos elnökhelyettes részvételével kihelyezett ügyfélszolgálatot tartott szombaton a kecskeméti Tescóban. Az érdeklődők az adóbevallá- suk elkészítéséhez kaptak tanácsokat.______ fotó: b. j. B eindul a szemétszállítás Idegenkednek a kötelező szolgáltatástól ___ PÁLMONOSTORA ___ A tervek szerint egy pusz­taszeri vállalkozó szállítja majd el a szemetet Pálmo- nostoráról, havi 400 forintért. A földtörvény, a Nemzeti Föld­alapról szóló tudnivalók, állat­egészségügyi beszámoló, az épü­lő konyha, illetve a hulladékgaz­dálkodás. Egyebek mellett ezek szerepeltek a napokban megtar­tott pálmonostori falugyűlés té­mái közt. A fórumon meghívott vendég­ként részt vett Molnár József, a kiskunfélegyházi földhivatal ve­zetője és dr. Szobonya Csaba kör­zeti állatorvos is. A pálmonosto- riak egyetértettek a község idei legnagyobb beruházásával. Az is­kola mellé épülő konyha, ebédlő, könyvtár, illetve a számítógépes terem kialakítása szinte minden­ki tetszését elnyerte. A hulladék- gazdálkodással kapcsolatosan már nem volt ilyen egyhangú a vélemény. Pálmonostorán mint 2000 lakos fölötti településen idén január 1-jétől kötelező a szemétszállítás. A megosztottsá­got az okozta, hogy a helybeliek egy része idegenkedik a szolgál­tatás kötelezővé tételétől. A falu­gyűlésen elhangzott: az önkor­mányzat már tárgyalt egy puszta­szeri vállalkozóvá, aki a szeme­tet elszállítaná. A szolgáltatás a tervek szerint zsákos formában, havi 400 forintért indulna be a községben._________________■ P NEUCENT KECSKEMÉT KFT Személy-, új és újrafutézott teherabroncsok acéllemez- és könnyűfém keréktárcsád Vii'iwmra w YOKOHAMA I IRELLI- ÉS NAGYKEI SPRANZ NÉMET SÉRVKÖTÖK ÉS FŰZŐK KEDVEZŐ ÁRON! HA SÉRVE VAN, forduljon a Spranz céghez, aki 8G öve specialistája a ftasfaü, tegyék- és heresérvek ellátásának' EGYEDI MÉRETRE tószul TÖKÉLETES VÉDELEM mm- den sérvre! Információ {levélcím): Spranz Kft. 2097PSstwosjené.Föút3. o k Tedla* 06-26-336*322.336-122 MÉRETRE RENDELHETŐ: Kecskemét, Csáktornyái u. 4-6. Tel.: 76/418-737 VESZÉLYES IPARI HASZONHULLADÉK ■ Telephely-engedélyezési eljárások ■ Környezetvédelmi mérések ’ Tervdokumentációk elkészítése, átvétele, gyűjtése, szállítása, ártalmatlanítása 2002. MÁRCIUS 13., SZERDA KALOCSA, 13.00-14.00 ft. Aranykigyó Patika, Széchenyi út 11 KISKUNHALAS, 15.00-16.00 ft. Belvárost Patika. Kossuth u 17 2002. MÁRCIUS 14.. CSÜTÖRTÖK KECSKEMET, 15-30-17.00 h. Szt. György Patika. Budai út 1., {I. piac melleit?} HATÓSÁGI ENGEDÉLLYEL Kérje ingyenes szaktanácsadásunkat! Design Kft. 6000 Kecskemét, Szélmalom u. 40. Telefon: 76/329-926, jjj Fax: 76/483-197 ­e-mail: design.kmet@matavnet.hu HÚSÁRUHÁZ DÉLHÚS Rt. Termékek Forgalmazója Kötözött sonka Sertésoldalas Malachús Orsi baromfivirsli Orsi Roll sonka Zóna párizsi Top párizsi Top sonka Top Zala Família Diákcsemecje Família pulykavirsli Família olasz flKCIÓI 2002.03.11-2002.03.16. 920 Ft/kg Família finom májas 470 Ft/kg 780 Ft/kg Bajai Uzsonna szelet 1075 Ft/kg 650 Ft/kg Főtt császár 1210 Ft/kg 194Ft/dB Lecsókolbász 460 Ft/kg 1054 Ft/kg Fagyasztott csirkecomb 484 Ft/kg 383 Ft/kg Fagyasztott csirkeszárny 403 Ft/kg 360 Ft/kg Fagyasztott csirkemáj 417 Ft/kg 700 Ft/kg Zsír 270 Ft/kg 620 Ft/kg Rizs, 1/1 cs. 140 Ft/kg 1210 Ft/kg Nyúl egészben 1500 Ft/kg 405 Ft/kg Nyúllapocka 650 Ft/kg 578 Ft/kg Nyúlmáj 890 Ft/kg Kecskeméti húsáruház felvételt hirdet női eladói munkakörbe. Jelentkezni előzetes telefonegyeztetés után, a Dobó krL-i áruházban. Tel.: 06-76/482-118 KCCSHCMCTI CS A BAJAI áftUHáZUNKOAN: 177757 H€CSH€M<T, DOBÓ HAT. 9-11. HULSŐ IPRRT€L€PI ÜT Tel.: 79/5*7-439 ♦ ♦ 4 UNTRE ♦ ♦ 4 ♦ CSEMPEKERESKEDES ♦ ♦ 4 Az egyszerűtől az exkluzívig ... ♦ 4 ♦ ♦ 10-20% ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ engedmény! ♦ ♦ ♦ ♦ 6000 Kecskemét, Izsáki út 2. (Classic Építők Háza) Nyitva: H-P: 8-17; Szó: 9-13 óráig. ♦ ♦ ♦ ♦ Tel.: 76/481-907, 507-227 ♦ ♦ ▲ Minden vásárlónknak ♦ ▲ ♦ törzsvásárlói csekkfüzetet ♦ ♦ ajándékozunk! 17066o ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ VETÓBU RGONYA-VÁSÁR! FÉMZÁROLT VETŐBURGONYA A LEGOLCSÓBB ÁRON, KIS ÉS NAGY FRAKCIÓS MÉRETBEN: Cleopatra, nagy frakciós 75 Ft/kg-tól Cleopatra, kis frakciós 98 Ft/kg-tól Oesirée, kis frakciós 80 Ft/kg-tól Desirée, UT-2-es 50 Ft/kg-tól AMlG A KÉSZLET TART! Cím: Kecskemét, Csillag u. 4/C Tel.: 76/483-182, 06-30/472-7962 Nyitva: mindennap. 182141 Hús veti l'ii l;i*o 11 y vásár a sxabó Lakástextilben! 20-40% engedménnyel! Nálunk vásárolt függönyét, sötétítőjét kedvező áron beszegjük. ~ Kecskemét, Lestár tér 2. (a színházzal szembeni) Tel.: 76/418-695 GúrüswxthxrksM: SCHMIDT ANTAL j 0faiunk: MÉSZÁROS ERIKA | ÓNODI ÉVA Komtur: SZVORÉNYNÉ MEZEI KLÁRA Új hibridek A KIEMELKEDŐ JÖVEDELMEZŐSÉG TITKA AZ ÚJ TÍPUSÚ TERMÉS" SZEM NEDVESSÉG ARÁNY DK 440 A Dekalb nemesítés gyöngyszeme DK 391 A korai hibridek termésszintjén az igen koraiak szemnedvességével 1J teljesít DK 537 Termésben nem ismer határokat Szaktanácsért és információért forduljon helyi kereskedelmi képviselőinkhez! DECSÁK JÓZSEF 30-228-3037 PAPP KÁROLY 20-9-106-980 Hagyományos hibridek Bizonyított jövedelmezőség, BEVÁLT EREDMÉNYEK DK 355 Az idő pénz, nyerjen a tenyészidőn! DK 366 Lakatot a szárítóra! DK 386 Intenzív vízleadás minden évjáratban DK 471 A legkiválóbb zsűri — a termelő — választotta piacvezetőnek AW043 Páratlanul magas terméseredmény kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően i A föld ugyanaz, az eredmény más MONSANTO

Next

/
Oldalképek
Tartalom