Petőfi Népe, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-05 / 30. szám

Petőfi Népe 2002. FebruAr 5., kedd Kiskunfélegyháza és környéke Szerkeszti: Szász András ASolness Kft. kiskunfélegyházi területi képviseletének ajánlata: Polgárőr-egyesület alakult Hatvannyolc fős polgárőr-egyesület alakult az elmúlt héten Nyárlőrincen. Az egyesület ala­kuló ülésén részt vett Kovács Béla őrnagy, a területileg illetékes tiszakécskei rendőrőrs vezetője is. Nyárlőrinc A rendőrség számít a polgárőrök segítségére, cse­rébe ő és kollégái is minden támogatást igyekez­nek megadni a polgárőrök munkájához - hang­súlyozta köszöntőjében Kovács Béla. Hozzátet­te: ugyanakkor elvárja, hogy a polgárőrszolgálat minden alkalommal járőrözés előtt bejelentkez­zen a kécskei őrsön. így az in­tézkedő rendőr szükség esetén tudja, hol, illetve milyen telefon­számon érheti élőkét. Az ülésen részt vett Szabó Mi­hály, a Bács-Kiskun Megyei Pol­gárőr Szövetség elnöke és Pan- cza János nyárlőrinci polgár- mester is. Utóbbi kijelentette: bár az önkormányzat megha­tározott keretből gazdálkodik, az egyesületet mindenképp támogatni fogja. Az egyesület irányításával Kis Ferencet bízták meg. FALU GYÖRGY Hatvanezer facipő évente Móricgát Móricgát a megye egyik legkisebb települése. Lélekszáma alig éri el a hatszázat. Ám az elvándorlás miatt ez a szám is folyamatosan csökken. Munkahely híján a fia­talok máshol telepednek le, alapí­tanak családot. Hamarosan azon­ban egy új üzem épül a faluban, amely halvány reménysugár le­het a móricgátiak számára. Egy öt éve Kiskunfélegyházán működő cég a jövőben facipőket gyárt Móricgáton. A termelőszö­vetkezet egyik régi csarnokát vá­sárolták meg és újítják fel - tud­tuk meg a cég vezetőjétől. Ritter József elmondta: több környék­beli községben is folytattak tár­gyalásokat, végül Móricgáton biz­tosították a legkedvezőbb feltéte­leket. Az üzem létesítésével negy­ven új munkahelyet teremtenek a faluban. A tervek szerint éven­te hatvanezer facipőt gyártanak majd a móricgáü üzemben, v. p. Egy szobor viszontagságai Nyolcvan éve szakadó hóesésben érkezett meg Petőfi szobra Kiskunfélegyháza Nyolcvan éve díszíti a Petőfi-szo- bor Kiskunfélegyháza főterét. A szobor 1897-ben készült. Alkotó­ja a székely szobrászművész, Köllő Miklós. A bronzból készült szobor eredetileg Segesvárnak készült, ahol a megyeháza előtti téren állították fel. Itt azonban mindössze tizenkilenc évig ma­radhatott. A közeledő front elől 1916-ban Budapestre menekítet­ték, ahol a remekmű a Hungária Ércöntőbe került. Valószínűleg hamarosan beolvasztották volna, ha nem lép közbe a véletlen. A szobor létezéséről a félegy­háziak 1921-ben, egy a városban rendezett Lavotta-hangversenyen értesültek. Az eseményen Markó Miklós budapesti újságíró is részt vett, aki elmondta, hogy a Hungá­ria Ércöntőben egy remek Petőfi- szobor vár beolvasztásra. A fél­egyházi városatyák kaptak az al­kalmon és azonnal beadták kéré­süket a vallás- és közoktatási mi­nisztériumhoz. Csakhogy a do­log kitudódott, s versengés indult a szoborért: Pápa, Kecskemét, Aszód, Sopron, Szalkszent- márton, Kiskő­rös és Kiskun­félegyháza is igyekezett meg­szerezni a szob­rot. Végül is a harc 1922-ben Félegyháza győ­zelmével ért vé­get. Fekete An­tal becsüs veze­tésével azonnal útra is kelt a vá­ros fogata, hogy elhozza Buda­pestről a rég áhított szobrot. A hat fehér ló vontatta társze­kér 1922. febru­ár 16-án „szaka­dó hóesés és a város harangjai­nak zúgása kö­zepette” érke­zett meg Kis­kunfélegyházá­ra. A szobor talapzatára gyűjtést szerveztek, és 1922. október 29­Nyolcvan éve áll Petőfi szobra Félegyháza főterén. én felavatták a szobrot, amely az­óta a főtér dísze. búcsú adrienn ♦ szibériai fenyő fűrészáru (luc, vörös, borovi), hajó­padló, lambéria, táblásított fenyők, tetőszerkezetek fo­lyamatosan, változatlan áron kaphatók. Igény esetén müszárítottan is. ♦ asztalosminőségű borovi lamella HÓEMBER GYURMÁBÓL. Hó híján gyurmából készítenek hóembert a móricgáti óvodások. Mint mondták, ettől legalább nem fázik a kezük. Egyébként is már nagyon várják a tavaszt.________fotói v. p. (álló évgyürüs), 4-6 méter, 90/28 mm, 120/28 mm, illetve borovi rönk folyamatosan HIRDETÉSFELVÉTEL kapható. fel./fax: 76/460-084; V 20/355-1976 J PETŐFI NÉPE Kiskunfélegyházi Szerkesztősége KOPASZNÉ GÁL KATALIN kereskedelmi irodavezető ADÓTANÁCSADÁS, KÖNYVELÉS, ÖNELLENŐRZÉS, MEZŐGAZDASÁGI SZAKTANÁCSADÁS! Kiskunfélegyháza, Mártírok u. 1. Tel.: 76/463-274, s 06-30/9987-375 1 Turcsányi Zoltánné, 76/465-697, 20/390-4815. PETŐFI NÉPE Tiszakécske Szerkesztőség Hirdetésfelvétel: Koronczainé Tóth Ilona Tiszakécske, Béke út 142. Tel.: 76/441-578, 06-30/496-3067 SB#i (" Borovi rótegragasztott'N) (hossztoldás nélküli vagy hossztoldott) ajtó-ablak frízek ? igény szerinti méretben.* TeUfax: 76/460-084, 20^55-1976 Fehérnemű katalógusból való értékesítésére munkatársakat keresek: 30/3255-220 - 183786 Hírek LEGYEN ÚJSÁGÍRÓ! A Petőfi Népe, a Duna-Tisza köze napi­lapja munkatársakat keres kis­kunfélegyházi szerkesztőségé­be. Elsősorban olyan agilis, jó kapcsolatépítő és íráskészségű, szakirányú végzettséggel ren­delkező munkatársak jelentke­zését várjuk, akiknek van már hírlapírói gyakorlatuk. A jelent­kezőket hétfőtől péntekig, reg­gel 8 és fél 9 között várjuk kiskunfélegyházi szerkesztő­ségünkbe. Cím: Mártírok útja 1. (Bejárat a Kossuth utcán.) ÉVFORDULÓ. Móra Ferenc ha­lálának 68. évfordulója alkalmá­ból rendeznek megemlékezést február 8-án, pénteken délután 2 órakor Kiskunfélegyházán. Az író szülőházánál tartott ün­nepi beszéd és koszorúzás után, 14.40-től a Petőfi moziban a Kincskereső kisködmön című filmet vetítik. ■ Kiskun TV-müsor Kedd. Sugárzott adás: 10-től 20 óráig. 16:50 KKC - Kőrisfa SE Nagykőrös NB II. női kosárlabda-mérkőzés, 18:00 Te­lefonbetyár (benne műsorajánlónk), 18:55 Bemutatkozik a Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola, 19:00 Ré­giónk hírei, 19:30 Sportvarázs, 20:00 Képújság. Szerda. Sugárzott adás: 14- től 24 óráig. 17:15 Perla Negra- Fekete Gyöngy 174. rész ism., 18:00 Életadók mezőgazdasági magazin, 18:40 Város­kép: városkép, 18:50 Műsorajánló, 18:55 Reklám, 19:00 Régiónk hírei, 19:20 Boldog születésnapot, Marilyn - magyar film, 21:00 Régiónk hírei ism., 21:20 Életadók ism., 22:00 Városkép ism., 22:10 Képújság. Csütörtök. Su­gárzott adás: 14-től 24 óráig. 17:35 Szi­várvány - sztármagazin, 18:05 Perla Negra - Fekete Gyöngy 175. rész, 18:50 Műsorajánló, 18:55 Reklám, 19:00 Ré­giónk hírei, 19:20 Románc az Orient expresszen - amerikai film, 21:00 Régi­ónk hírei ism., 21:20 Szivárvány ism., 21:50 Képújság. Péntek. Sugárzott adás: 14-től 24 óráig. 14:00 Képújság, 16:45 Perla Negra - Fekete Gyöngy 175. rész ism., 17:30 Bencze Show, 18:00 Csendül a nóta..., 18:50 Műsorajánló, 18:55 Reklám, 19:00 Régiónk hírei, 19:20 Trockij meggyilkolása - angol film, 21:00 Régiónk hírei ism., 21:20 Csendül a nóta... ism., 22:10 Bencze Show ism., 22:40 Képújság. Szombat. Sugárzott adás: 8-tól 18 óráig. 8:00 Gyermekműsorok: Kimba, a fehér oroszlán, 8:30 Deify és barátai, 8:55 Di­vatkor - magazin, 9:20 A képviselő-tes­tület január 31-i ülése 1. rész, 11:50 Képújság. Vasárnap. Sugárzott adás: 8-tól 18 óráig. 8:00 Műsorismertetés, 8:05 Életadók - mezőgazdasági maga­zin ism., 8:45 Városkép: Constan- tinum, 9:00 Heti hírösszefoglaló, 9:30 Egyházi műsor, 10:00 Csendül a nóta ism..., 10:50 Divatkor - magazin ism., 11:15 Képújság. Hétfő. Sugárzott adás: 14-től 24 óráig. 17:37 Különjárat - rock­zenei magazin, 18:05 Perla Negra - Fe­kete Gyöngy 176. rész, 18:50 Műsor- ajánló, 18:55 Reklám, 19:00 Régiónk hírei, 19:20 Mario, Maria, Mario - olasz filmdráma, 21:00 Régiónk hírei ism., 21:20 Különjárat ism., 21:48 Képújság. Versmondásban harmadik Magony Ágnes és felkészítő tanára, dr. Farmasi Sándomé.-------.— Félegyháza - Budapest Mensáros László színművész születésének 76. évfordulója al­kalmából rendeztek nemzetközi vers- és prózamondóversenyt a napokban Budapesten. A csak­nem háromszáz induló közül a kiskunfélegyházi Magony Ág­nes is bejutott a döntőbe. A Mensáros László Alapítvány és az Anyanyelvápolók Szövet­ségének közös versenyén négy szabadon választott magyar ver­set, illetve Mensáros László XX. század című előadóestjének re­pertoárjából egy verset vagy pró­zát kellett a résztvevőknek be­mutatniuk. A döntőbe, amelyet a budai várban tartottak, a 286 di­ák és felnőtt induló közül hu­szonhármán jutottak be. A zsűri elnöke Bánffy György Kossuth- díjas színművész volt. A félegy­házi Móra-gimnázium negyedi­kes diákja, Magony Ágnes ifjú­sági korcsoportban versenyzett. Korosztályában a harmadik leg­jobbnak bizonyult. Helyezésé­vel 50 ezer forintot nyert. Emel­lett elnyerte a Mensáros Alapít­vány különdíját, amellyel 20 ezer forint járt. Kiemelkedő teljesít­ményéért egy nyári, balatoni tá­borozást, ületve egy F. Zámbó Imre-festményt is kapott. v. p. Állásajánlatok A megyei munkaügyi köz­pont félegyházi és kécskei ki- rendeltsége a következő mun­kalehetőségeket ajánlja: Kiskunfélegyháza: Minősített hegesztőt, szerkezeti lakatost, villanyszerelőt, hentest, ápoló- és varrónőt alkalmaznának Kis­kunfélegyházán, tehergépkocsi­vezetőt Bugacon. Tiszakécske: Bútorasztalost, hegesztőt, esztergályost, gép- és TMK-lakatost, éttermi munkást, útőrt, szárazvirágkötőt, kémény­seprőt, szakácsot, szerszámké­szítőt és ügyviteli alkalmazottat keresnek Tiszakécskén. ■ Anyakönyvi hírek Születtek: Lénárt Fan­ni (anyja neve: Bata Melinda Tí­mea), Cser­nyik Réka (Fazekas Szilvia Éva), Szabó Enikő (Bodor And­rea Beáta), Czakó Vivien (Gál Katalin Veronika), Szász-Kis Szabolcs (Csömör Hajnalka), Búza Attila (Piroska Anita), Slezák Réka (Kis-Pál Edina), Kö­teles Ildikó Enikő (Csánki Ildi­kó Erika), Tóth Stella Aman­da (Juhász Henrietta), Jegyes- Molnár Péter (Knapcsek Edit Katalin). Meghaltak: Bori János, Né­meth László, Hideg Ferencné Fehérvári Mária, Juhász Lász­ló - Kiskunfélegyháza, Antal Györgyné Kapus Margit - Gátér, Sólya Lászlóné Római Matild - Szánk, Mészáros Józsefné Saz- bó Judit - Petőfiszállás, Petró- czi Ferenc - Pálmonostora, Tré- fás-Tóth Józsefné Harmat Anna - Bugac. ___________________■ Bádogosmunkát vállalok olcsón, 5 év garanciával (bármilyen). s Lakiteleken, a 44-es főút mellett 2 szobás családi ház nagy kerttel eladó. Érd.: Lakitelek, Tüzéptelep. g Tel.: 76/449-354 v. 76/448-782, este Érd.: 78/441-610, 06-20/9-231-713. REMIX GROUP Rt. Tiszakécske, Kossuth út 77. felvételt hirdet REMIX GROUP Rt. Tiszakécske, Kossuth út 77. felvételt hirdet INFORMATIKUS munkakörbe Feltétel: németnyelv-tudás MÉRÉSTECHNIKUS munkakörbe Feltétel: felsőfokú végzettség, németnyelv-tudás, jártasság a számítástechnikában Feladata: vállalatirányítási számítógépes rendszer (SAP) karbantartása Feladata: nyákok elektromos ellenőrzéséhez mérőműszerek tervezése, kivitelezése Érdeklődni: | Szegő Sándor 2 Tel.: 06-20/369-2408 Érdeklődni: § Szegő Sándor Tel.: 06-20/369-2408

Next

/
Oldalképek
Tartalom