Petőfi Népe, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-19 / 42. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2002. Február 19., kedd ÜRNII Nézőpont Hámori Zoltán____________________ Beszéljünk szépen, magyarul Végre egy törvény, amivel tökéletesen egyetértek. Pedig újságíróként, szerkesztőként alighanem meg fog vele gyűlni a bajom. Nagyon kell figyelni a betartására. Mégis örülök neki. Az úgynevezett nyelvtörvényről van szó, azaz a magyar nyelv védelme érdekében hozott intézkedéscsomagról. Egyszerűen - magyarán - szólva arról, hogy tegnaptól minden közterületen, illetve a sajtóban, elektronikus médiumokban elhelyezett idegen nyelvű feliratok, reklámok mellett azok szövegét magyarul is közzé kell tenni. Méghozzá azonos méretben. Oh, yes. (Ó, igen). Mi lesz tehát a shop mellé írva? Sose találnák ki: bolt. A pub mellé, hogy kocsma. Bár azt nem tudom, hogy mit írnak majd a bár mellé. Lokált nem szabad, talán marad a zenés-táncos éjszakai szórakozóhely, ha van hozzá elég falfelület. De lám, azzal kezdtem, hogy örülök a magyar nyelv ápolásának szándékával született törvénynek, s máris a kákán keresem a csomót. Pedig tényleg szükség volt már arra, hogy rendet teremtsünk abban a nyelvi dzsungelben, melyben kifacsart angol-francia zsargonszörnyek vicsorogtak felénk mindenhonnan. Szegény Petőfi Sándor a kecskeméti belvárosban ma nem gondolná, hogy Magyarországon jár. A múltkor a kíváncsiságom bevitt egy boltba, melynek portáljára egy japán-angol szókeverék volt írva, mert képtelen voltam kitalálni, hogy ott mit árulnak. (Karateruhákat meg szamurájkardokat árultak a magyar népnek.) Pedig senki nem követelte az idegen feliratokat eddig se. Divat lett volna, üzleti fogás, mert jobban eladható, ami nyugati? Vagy csak sznobság? Gondoljanak bele, mennyivel szebb, ami magyar! A Kecskemét központjában felépülő irodaház, szolgáltatóközpont neve Kisfa- ludy-ház lesz. Választhatták volna a Service Center of the City elnevezést is, de hála istennek, nem választották. Lehet, hogy vannak fogalmak, melyek születésük pillanatában már idegen nyelven épültek be a tudatunkba, de nem sok ilyen van. Induljunk ki abból, hogy magyarul minden szó szebb! Kazinczyt hívom segítségül igazamhoz, aki A mi nyelvünk című versében írta: „Dörg ő s nem csikorog, fut, ha kell, mint férfi fut nem tört pályáján: de szaladva, szőkéivé, sikamva.” Magyarul minden szó szebb Májusi megyebál gyerekek javára Nyolcról 19 millióm emelték a bajai speciális iskola beruházására szánt összeget Csaknem 40 napirendi pontot tárgyalt meg pénteken a megyei közgyűlés. A többi közt jóváhagyta a testület a Károli Gáspár Református Egyetemmel és a Gábor Dénes Főiskolával kötött együttműködési megállapodást. Megyebálról is döntöttek. Megyegyülés A megyei önkormányzat törekszik arra, hogy jó kapcsolatot alakítson ki a térségben működő felsőoktatási intézményekkel - vezette be a téma tárgyalását Endre Sándor, a közgyűlés elnöke. Elsőként a bajai Eötvös József Főiskolával, majd pedig a Kecskeméti Főiskolával kötöttek együttműködési megállapodást. A felek közös célja, hogy eszközeikkel segítsék a megyei igényeknek megfelelő értelmiségiképzést, a megoldandó társadalmi, gazdasági és kulturális feladatokkal összhangban. Ennek jegyében köt szerződést a megyei önkormányzat a Károli Gáspár Református Egyetemmel is, amely 1994-ben kihelyezett jogtudományi képzést indított Kecskeméten. Egyre többen élnek ezzel a továbbtanulási lehetőséggel. A Gábor Dénes Főiskola a mérnökképzésben (informatika, minőségbiztosítás) vesz részt, a megyeszékhelyen (távoktatásos) konzultációs központja van. A közgyűlés mindkét tervbe vett megállapodásra áldását adta. A megyegyűlés tagjai döntöttek Karsai Péternek, a közgyűlés alelnökének előterjesztéséről is. Ennek tárgya varroda, tankonyha, fémmegmunkáló- és asztalostanműhely kialakítása volt a bajai Speciális Közoktatási és Szakszolgálati Intézményben. Itt a kőműves- és a festő tanműhely, valamint a vizesblokk már elkészült. A további szaktantermeket ez év első felében kell befejezni, hogy ősszel birtokba vehessék a tanulók. A megyei önkormányzat költség- vetése ez utóbbi célra 8 millió forintot tartalmaz. Karsai Péter ennek 19 millióra emelését kérte szóbeli kiegészítőjében. A képviselők megszavazták az előterjesztést. Vidám dolgokról is szó esett a pénteki közgyűlésen: Molnár Judit indítványozta, hogy rendezzenek megyebált, május 25-én, még a gyermeknap előtt. Ugyanis a jótékonysági célt szolgáló mulatság hasznát a kórházak gyermekosztályai javára ajánlanák fel. A vigalom helyszínéül a kecskeméti Katona József Színházat választanák. A képviselők egyetértettek az ötlettel. Úgy döntöttek, hogy a megyegyűlés négy hölgy tagja előkészítő bizottságként előterjesztést készít a megyebálról a következő közgyűlésre. Brachinger Tamás képviselő - mint hozzászólásában elmondta - valamely előzetes anyagban azt olvasta, hogy a vigalom költségvetése 6,5 millió forint lenne. Egyedül a biztonsági szolgálat 100 ezer forintba kerülne. Indokolt ez? - kérdezte. Reményének adott hangot, hogy ebből a költségvetésből jócskán lefaragnak. Nézete szerint a bálon inkább a vendégeknek kell jótékonykodniuk, nem pedig a megyei önkormányzatnak. A. TÓTH SÁNDOR TAVASZI MUNKÁK. A kiskőrösi Fábián Pál gondoskodik szőlőjében a tápanyag-utánpótlásról. Csillag lovával nincs nehéz dolga, ügyesen segíti gazdáját. ______________________________fotó.b.r. Jobb idő, több bűntett Kiskunfélegyháza Az elmúlt napok tavaszias időjárása mintha a bűnözőket is felélesztette volna. Ugyanis egyre több a bűncselekmény. Minderről a napokban tájékoztatta lapunkat a félegyházi rendőrkapitányság. Megtudtuk: a napokban betörtek a Pázmány utcai cukrászdába. Befeszítették az ajtót, úgy jutottak be. Cigarettát és italokat vittek el, csaknem százezer forint értékben. Ugyanígy fosztottak ki egy Czuczor utcai családi házat is. Onnan 29 ezer forintot vittek el. A kerítésen másztak át azok a tolvajok, akik egy Esze Tamás utcai családi ház udvarán jártak a minap. Különböző asztalosipari gépeket loptak el, több mint 400 ezer forint értékben. A félegyházi mozgáskorlátozottak egyesületének Oskola utcai irodájába is betörtek nemrégiben. Onnan számítógépet vittek el 330 ezer forint értékben. A betörők a falvakat sem kímélik. A napokban betértek a pálmonostori Fekete Macska presszóba is. A zene- és játékgépeket feltörték s 50 ezer forintot zsákmányoltak. tudósítónktól AKCIÓ a Szilvás! és Társa Bt. fűi) összes üzletében r|§gi VTO37/ 2002. február 20- \S®/ ^*7 február 26. Sertéscomb 919 Ft/kg Sertéslapocka 899 Ft/kg Sertéstarja 879 Ft/kg Marhahús, pörköltnek való 979 Ft/kg Csirkecomb 489 Ft/kg Csirke far-hát 159 Ft/kg Főtt füstölt tarja 1359 Ft/kg Csülöksonka 989 Ft/kg Sajttal töltött pulykamell, 1 kg-os 929 Ft/kg Lángolt kolbász 849 Ft/kg Túró Rudi 31 Ft/db Teavaj, 10 dkg-os 99 Ft/db Tejföl (20%), 450 g 149 Ft/db Tehéntúró, 500 g 335 Ft/db Szlovák Edami sajt 1099 Ft/kg Tejszínes dobozos sajt, 140 g 149 Ft/db Félegyázi gyümölcsjoghurt, 175 g 59 Ft/db Vitafriss pezsgőtabletta, 4 ízben 169 Ft/db Rózsatő 299 Ft/db Vetőmag és virághagyma széles választókban kapható. Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! 184121 Közérdekű felhívás Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a 21/2000. (V. 15.) számú közgyűlési rendeletével kitüntetéseket alapított. A Kecskemét Városért Oktatási Díj évente hat személy vagy munkacsoport részére adományozható a pedagógusnaphoz kötődően azoknak a pedagógusoknak, akik huzamos időn át kiemelkedő óvodapedagógiai, alap- és középfokú oktatási-nevelési, gyógypedagógiai munkát végeztek, valamint a pedagógiai újítások kidolgozása vagy alkalmazása, a pedagógiai gyakorlat kisegítése, a magyar neveléstudomány eredményeinek felhasználása, nemzetközi pedagógiai tapasztalatok adaptációja terén kiemelkedő tevékenységet folytattak. A díjra jelöltet állíthatnak a közgyűlés tagjai, bizottságai, valamint - a díjjal elismerhető tevékenység körében működő - kecskeméti intézmények vezetői, közalkalmazotti munkáltatók, szakmai és tudományos szervezetek, kamarák, egyéb társadalmi szervezetek (bejegyzett egyesületek, alapítványok stb.). A javaslatoknak tartalmazniuk kell a javasolt személy adatait (név, születési idő, lakcím, munkahely, beosztás), valamint a javaslat részletes indoklását. A benyújtási határidő: 2002. március 1. A kitüntetés átadására a pedagógusnaphoz kötődően kerül sor. A javaslatokat az oktatási és kulturális osztály címére, Kovácsné Tóth Ibolya részére kell elküldeni (6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. Telefon: 76/481-135/2244, 76/513-531). 170892 Holló-emlékünnep Félegyháza A város jeles szülöttére, Holló Lászlóra emlékeznek Kiskunfélegyházán. A Holló László-díj átadásával egybekötve ünnepük meg a Kos- suth-díjas festőművész születésének 115. évfordulóját Kiskunfélegyházán. A megemlékezésre március 6-án, szerdán kerül sor a Kiskun Múzeum, a Móra Ferenc Gimnázium és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület szervezésében. A rendezvény 12 órakor koszorúzási ünnepséggel kezdődik a Móra Ferenc Gimnáziumban, ahol Rosta Ferenc, az intézmény igazgatója mond emlékezőbeszédet. 13 órakor a Petőfi téren megkoszorúzzák Holló László szobrát. A Holló László-díjat a Kiskun Múzeumban adják át 14 órakor. Az ünnepség díszvendége lesz többek között Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője, Holló Lászlóné Mak- sa Olga, Kósa Lajos, Debrecen város polgármestere és Láyer József, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke. Ismeretes, hogy a művész 1914-ben Debrecenben vállalt tanári állást. A cívis városban hozta létre társaival a Művészházat és az Ady Társaságot. ________________■ Wr/ßi/SJT ALAPÍTVA 1902 ■ HAGYOMÁNY ÉS V* GB&HASÓSÁG i3o ÁRFOLYAM VÉTEL ELADÁS EUR 238,60 244,50 USD 273,25 278,50 WESTERN UNION pé'zitutalás Pénzfelvétel és péazkiildés irodánkba*! | IBUSZ Utazási Irodák Kft.Kecskemét, Kossuth tér 3. Tel.: 76/486-955, 481-529, 480-557 06 80 302 302 Ml teletext 416.476 www.ibus2.hu ■■1 ^Klevélszekrény W VÁSÁR csak Petőfi Népe- / Haasa előfizetőknek! Engedményes árak: Zár nélküli levélszekrény 750 Ft Zárás (elöl vagy hátul nyíló) 1130 Ft Ingyenes, információs vonal: 06-80/480-756 MEGRENDELŐLAP Megrendelek | | db levélszekrényt engedményes áron. □ zár nélküli 750 Ft lépcsőházi zárás 1130 Ft kapura szerelhető, zárás 1130 Ft A Petőfi Népe előfizetője vagyok Egyben megrendelem a Petőfi Népét is Név: Cím: Beküldhető: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A ____J 1741691