Petőfi Népe, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-22 / 18. szám
2002. Január 22., kedd MEGYE KORKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Petőfi minden verse CD-bemutató Tegnap bemutatták a Magyar Rádió (MR) márványtermében az MR Rt. és a millenniumi kormánybiztosi hivatal közös ajándékát, a Petőfi Sándor minden verse című, 28 részből álló CD-sorozatot. Párját ritkító vállalkozásba kezdett négy éve a Magyar Rádió: Petőfi Sándor minden versét közreadó sorozatot indított. Több mint másfél évig, a költő halálának 150. évfordulójáig tartott a később megismételt, kis híján harmincórás műsorfolyam. 81 művész hangján szólalt meg a 861 alkotás, köztük a Töredékek, de például a hosszabb lélegzetű költemény, a János vitéz is, amit Törőcsik Mari mondott el. Ez a hatalmas munka került most CD-re - a millenniumi kormány- biztos támogatásával. Tegnap délelőtt Nemeskürty István volt kormánybiztos és Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke adta át az első CD-cso- magokat. A 28 koronggal valamennyi, Petőfi Sándor nevét viselő intézményt, iskolát, országos, megyei és városi könyvtárat megajándékoznak majd. A gyűjtemény kedvezményesen is legalább 50 ezer forintba kerülne bolti áron. Nyolcvanegy hangot említettünk - közülük 71 kortárs színész Alföldi Róberttől Végvári Tamásig, de több, ma már nem élő művész is szerepel az előadók között: Latinovits Zoltán és Szirtes Ádám, Gobbi Hilda és Major Tamás, Rózsahegyi Kálmán és Medgyaszay Vilma, Bitskei Tibor és Csákányi László is. A tegnapi ünnepségen - amelyen Kállai Ferenc, Helyey László és felvételről Latinovits Zoltán közreműködött - a Petőfi Irodalmi Múzeum, a kiskőrösi Petőfi-szülő- ház, a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Emlékszoba, a horvátországi Petőfi Sándor Magyar Kulturális Egyesület/az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem, az Országos Széchenyi és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, valamint több általános, közép- és szakiskola is átvette a gyűjteményt. A CD-kollekciót természetesen lapunk is megkapta. _________p S zínészek képeslapokon Kecskemét A magyar kultúra napja alkalmából nyílik meg ma délután négy órakor a Thália magyar papjai és papnői voltak című képeslevele- zőlap-kiállítás a hírős városban, a volt üszti klubban. A tárlat anyagát Sebestyén Imre kecskeméti gyűjtő állította össze. A tablókon ismert, XIX. század végi és XX. század eleji színészek láthatók majd. A nem mindennapi kiállítást Bodolay Géza, a kécskeméü Katona József Színház igazgatója nyitja meg. Közreműködik Vitéz László színművész. Az érdeklődők február elsejéig tekinthetik meg a lápokat. Egyetemes imahét Bácsalmás Egyetemes imahetet tartanak ezekben a napokban Bácsalmáson, a római katolikus és a református templomban. Az imahét alapigéje: Nálad van az élet forrása. Ma 18 órától Bán Béla bajai lelkész, holnap este hattól Vincze Attila kiskunmajsai káplán tart igehirdetést a reformá- tus templomban. __________ ■ Ga zdasarok Melegágy a palántáknak vei, hogy a gödörben bomló melegtalp termelt-e elegendő hőt! Legalább 40-50 fokos meleget kell mérnünk a melegtalp belsejében. Hogyan gyullad be a melegtalp? A lombot, a trágyát vagy a szalmás trágyát beöntözzük vízzel, hogy nedves legyen, prizmába rakjuk, kétszer alaposan átforgatjuk, hogy szellőzzön. Ezután letakarjuk és megvárjuk, amíg begyullad. Csak ekkor terítsük szét egyenletesen a gödör alján! Ha ez megvan, akkor szórjunk rá 20 centiméter vastagon jó minőségű virágföldet vagy komposztos földet! Fontos, hogy a termőrétegnek szánt föld laza szerkezetű, morzsalékos és humuszban (szerves anyagokban) gazdag legyen. Ennek a földnek mintegy 18-20 fokra kell felmelegednie. Ebbe vessük a melegigényes zöldségfélék és az egynyári virágok magvait vagy a kis szikleveles palántákat! A melegágyban négyzetméterenként 3-4 gramm magból 700-1000 paradicsompalántát nevelhetünk. 10-16 gramm paprikamagból 1000-1500 palánta nevelkedik fel négyzetméterenként. Ugyanakkor 5-7 gramm korai káposztaféléből másfél ezer, salátából (2-3 gramm mag) másfél-kétezer, zellerből (1-2 gramm mag) szintén másfél-kétezer palánta nevelhető. Uborkából, tökből és dinnyéből - ha jó a mag csíraképessége - annyi palántánk lesz, amennyi magot elvetünk, m Ha a korai zöldségfélék vagy a korán nyíló virágok palántáit magunk akarjuk megtermelni, vagy a főszezonnál előbb kívánunk zöldségfélét fogyasztani, melegágyra van szükségünk. Melegágyat ma már az árutermelő üzemek nem használnak. Ezek kiszorultak a fűthető fóliaházak, illetve fóliasátrak miatt. Házikertben azonban még használják a gazdák a melegágyat palántanevelésre. A melegágyban a szabad légtér hőmérséldeténél magasabbat s nagyobb széndioxid-koncentrációt kell előállítanunk. Ezt a két célt együtt az úgynevezett biofűtéses melegággyal valósíthatjuk meg. 40-50 centiméter mély, üveges vagy fóliázott ablakunk méreteinek megfelelő szélességű és hosszúságú gödröt kell kiásnunk. A legalkalmasabb a kétszer egyméteres ablak, amely három részre osztott üveglapból áll. A gödör aljára előzőleg jól begyullasztott trágyát vagy trágyával kevert szalmát, lombot tegyünk! Helyezzük a gödör fölé az előre összeállított keretet, amelynek széleit deszkákból, esetleg téglából építhetjük meg! A keret déli irányba nézzen és ugyanebbe az irányba lejtsen! Ültetés, illetve hajtatás előtt tegyünk a beüvegezett ablakkeretre kukoricaszárból vagy más alkalmas anyagból takarót és borítsuk le zsákokkal! Néhány nap elteltével ellenőrizzük hőmérőLeállították a kádgyár bontását! Illegális lerakóhelyre vitték a törmeléket Botrányos körülmények között folyik a kecskeméti kádgyár bontása. A köbméterben és tonnában tízezres nagyságrendűre becsülhető bontási törmelék illegális helyre került. A csődbe ment Zománc és Kádgyár Rt. területét egy budapesti beruházó cég vásárolta meg a felszámolótól, s lebontatja az ipari létesítményeket, hogy lakóparkot alakíthasson ki. Kecskemét A törmeléket - a bontási engedély alapján - egy kecskemét-szarkási ingatlanra kellene szállítani vagy egy másik, erre engedéllyel rendelkező ingatlanra. (A bontási engedélyt a szabályszerű szarkási befogadó nyilatkozat alapján adták ki.) Ám egy ellenőrzés nyomán kiderült, hogy a szarkási területre egy gramm anyag sem érkezett. Ehelyett részben Kecskemét-Hetényegyházára, részben az 50-es út mellé került az anyag, mégpedig termőföldre, ami még a tulajdonos hozzájárulásával is tilos! Mivel a törmelék elhelyezése jogszerűtlenül történt, a polgármesteri hivatal leállíttatta a bontást. A munkát csak akkor folytathatják, ha a kádgyári terület tulajdonosa vagy a bontást végző alvállalkozó felmutat egy szabály- szerű befogadó nyilatkozatot, s a törmeléket az abban megjelölt helyre szállítja. Kőnigh István, a kecskeméti polgármesteri hivatal hatósági ügyekkel is foglalkozó környezet- védelmi csoportjának munkatársa lapunknak elmondta: a bontás letiltásán túl folyamatban van bírság kiszabása is. Az illegális hetényegyházi lerakás már bebizonyosodott, s a bizonyítás a másik két hely tekintetében is folyik. Emellett a törmelék tulajdonosát kötelezik az illegális lerakóVizsgálják, hogy a kádgyár romjai hevernek-e a Szélmalomnál. helyek felszámolására, s az eredeti állapot visszaállítására. A bontási anyag tulajdonosának jelenleg a budapesti beruházó céget tekintik. Annak megállapítása is folyamatban van, hogy a törmelékbe került-e veszélyes hulladék. Egyelőre nem látszik igazolva, hogy a bontás megkezdése előtt ártalmatlanították volna a területet. BÁLÁI f. ISTVÁN Helyet cseréltek az alelnökök Bács-Kiskun - Budapest Megvan a megyei Fidesz-lista. A párt országos választmánya szombaton döntött területi listáiról. így a Bács-Kiskun megyei dokumentumot is véglegesítette. Aki ismerte a Fidesz megyei választmányának egy héttel korábban tett javaslatát, az most alaposan meglepődhetett. Merthogy Nyitray András kecskeméti honatyát a lista második helyére javasolta a Bács-Kiskun megyei grémium. Azaz szinte biztos befutónak. Endre Sándor WM JJ\ m- J lü I A FIDESZ BÁCS-KISKUN MEGYEI LISTÁJA 1. Zsigó Róbert 2. Endre Sándor 3. Lezsák Sándor 4. dr. Horváth Zsolt 5. Ivanics István 6. dr. Kerényl János 7. Dobó László 8. Tóth István 9. dr. Szabó Erika 10. Nyitray András 11. dr. Fenyvesi Máté 12. Karsai Péter Forrás: országos választmány ___________ k iskunfélegyházi országgyűlési képviselőt, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökét ugyanakkor a kilencedik helyre sorolták. Ahonnan a listás bejutás esélye a parlamentbe minimális. Ám a múlt szombaton bizonyos helyeken drasztikus változtatást eszközölt az országos választmány. A két politikus (mindketten a párt megyei alelnökei) helyet cserélt. Telefonon megkerestük Nyitray Andrást, aki csak annyit mondott: no comment. Javasolta, hogy kérdezzük meg Z$gó Róbert megyei Fidesz-dnöícöf. Az elnök annyit közölt, hogy váratlan személycserék előfordultak már a történelemben. Kérdésünkre, hogy Nyitray alelnök pozíciója meggyöngült-e pártban, Zsigó Róbert annyit válaszolt, hogy a sorrend a pillanatnyi helyzetet tükrözi. Jól kell szerepelnie a pártnak áprilisban, s akkor mindenkinek jut hely a parlamentben. b. zs. Balesetek, bűnügyek A kerék alá esett Kivilágítatlan biciklivel, ráadásul többször is az úttest közepén közlekedett vasárnap este Félegyházán, az Alpári úton a helybéli B. J. A mögötte érkező Iveco kamion sofőrje azért időben észrevette a kerékpárost, s megpróbálta megelőzni a kacsázó férfit. Ez már-már sikerült is a 33 éves, szegedi Gy. M.-nek, a kerékpáros azonban az utolsó pillanatban mégis a teherautó alá esett. A jármű egyik hátsó kereke átment a férfin, aki a helyszínen életét vesztette. KARÁCSONYI BETÖRŐ. Egy 21 éves ifjút vett őrizetbe a félegyházi kapitányság a hétvégén. R. Zs.-t azzal gyanúsítják, hogy december 26-án hajnalban behatolt a félegyházi Arany János utcán több műhelybe is, és különféle szerszámokat, rádiós magnót, valamint gépkocsi-tartozékokat lopott el több mint 560 ezer forint értékben. A rendőrség eljárást indított a helybéli fiatalember ellen. RÁBORULT A FA. Életveszélyes állapotban vitték kórházba azt a férfit, akire ráborult mintegy 40 mázsa fa. A baleset Űjfe- hértón történt vasárnap kora este. A település külterületén elakadt egy fát szállító pótkocsis traktor. Hogy a járművet kiemeljék, a pótkocsit leakasztották, de az megbillent, amikor a traktor tolatásba kezdett. A rajta lévő farönkök egy 52 éves férfira zuhantak. ■ Közlekedés Baján és Kecelen továbbra is érvényes a félpályás útzár a körforgalmi csomópontok építése miatt. Kátyúznak az 5-ös út 115-130. és az 541-es út 0+700- -2. km-ei közt. Az úttartozékokat tisztítják a 451-es út 1+200- -13. km-ében. TRAFFIPAX: Ma Solt, Baja és Kecskemét területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ § RENAULT Nem kerül semmibe, ha többre vágyik Renault Ráadás 2002. január 31-ig a márkakereskedésekben. Most minden Renault személygépkocsi értéktöbblettel lehet az Öné! Számos Twingo, Thalia, Clio, Mégane. Scénic, Laguna és Laguna Orandtour modell magasabb felszereltségei változatban felár nélkül, 80 400 ezer forint megtakarítással.* Részletekről és feltételekről■ érdeklődjön márkakereskedésünkben 1 www.retiault.hu ' Ax ajáíilalök azonos niotmizúdóra értendők. Formont Autó Kft. Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. _______Tel.: 76/484-814 Harmónia Idősek Falva Budapesttől 11 Km-re, szép környezetben, uniós normáknak megfelelő, a legjobbak közé tartozó otthonok várják a szabadabb önálló élet lehetőségét kereső, valainint a segítséget igénylő időseket. A Harmónia Idősek Falvának házaiban összkomfortos önálló, egy, ületve kétszemélyes lakrészek választhatók, ahol a lakók részére teljes ellátást, ápolást-gondozást, orvosi felfigyeletet biztosító szakemberek dolgoznak Napi négyszeri étkezést, takarítást, mosást, a szabadidő aktív eltöltését biztosítják. A „Nefelejcs Ház” átadás alatt áll, amely 50 fő vak és gyengénlátó, valamint 50 lő Alzheimer kórban szenvedő és dementálódott idős emberek befogadására alkalmas. A „Nefelejcs Ház” elkülönült egység. A bent élők biztonságáról és fokozottabb szakápolásáról speciálisan felkészült szakemberek gondoskodnak. A Harmónia Idősek Háza 2000. május 1 óta fogad lakókat 92 lakrészben, majd 2001- ben a „Dália” apartman ház készült el további 42 lakrésszel. Ezekben a házakban esetenként előjegyzés alapján férőhelyek elfoglalhatok. A pihenést szolgálja a szép kert, patakkal, szökőkúttal, sétánnyal, és a hobbikertészkedés is lehetséges. A Harmónia Idősek Falva uszodáját mindenki igénybe veheti, aki hive az egészséges életmódnak, vagy rehabilitációra van szüksége Az uszodában van sport és pihenő medence, szauna, masszázs, szolárium Érdeklődés és információ: 2230. Gvőmrö, Táncsics M.u.2/a Tel.(29) 530-110, (29) 530-120, 06(30)231-1735. 06(30) 231-8194 a Gábor Dénes Főiskola költségtérítéses, távoktatási főiskolai képzésre Kecskeméten, Kiskunfélegyházán Gazdasági informatikai szakon KÖZGAZDÁSZ GAZDASÁGI INFORMATIKUS, Műszaki informatikai szakon MÉRNÖK INFORMATIKUS KÉPZÉS MŰSZAKI SZAKIRÁNYOK: 0 Multimédia 53 Műszaki menedzser 0 Számítógép-alkalmazás El Biztonságszervező menedzsel A távoktatáson felvételi vizsga nincs Nyitottság és esélyegyenlőség! A képzés hétvégi; nyolc féléves. Munka mellett is szerezhet diplomát! Jelentkezni, érdeklődni: 6001 Kecskemét, Pf. 615 Tel.: 76/411-494, 06-20/9-762-100, 06-20/9-935-735 [tanulmányi HITELEK IGÉNYBE VEHETŐK![ KÉRJEN INGYENES TÁJÉKOZTATÓT! Személyes jelentkezéskor ,A‘és,B'jel. lapokat ingyen adjuk. i-mail: gdfkmet@matavnet.hu