Petőfi Népe, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-11 / 288. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2001. December 11., kedd Nézőpont A. Tóth Sándor ___________________ B acchus munkásai fizetik az adót Nem lett a borhamisítók Mohácsa 2000. augusztus 1-je. Enyhén szólva. Pedig a törvényhozók ebben reménykedtek. Érveik, melyeket a jövedéki törvény újraalkotásakor hangoztattak, ebből a meggyőződésből fakadtak. 2000. augusztus 1-jei hatállyal jövedéki termék lett a bor, de - az ezt követő pár havi forgalmazási szilencium után - a műborgyártás máig sem szorult vissza oly mértékben, amint azt a borágazat egészsége megkívánná. Zárjegy ide, zárjegy oda. A mögöttes cél a szőlő-bor ágazat általános „megregulázása” volt a törvénymegújítással. A nyilvántartásba vétel s az adóztatás kiterjesztése a mezőgazdaságnak erre a szegletére is. S Bacchus munkásai immár fizetik a jövedéki adót (is). Ugyanakkor a borszakma a jövedéki törvény további módosítását reméli a közelgő új esztendőtől. Szerintük - bár a szőlőpincekönyvet idén augusztus 1-je óta már nem kell vezetni - az adminisztrációs terhek még mindig bénítóak. Bacchus munkásai fizetnek tehát. Lassan hozzászoknak az ágazat kezelésének új állami rendjéhez. Ezt támasztják alá a Vám- és Pénzügyőrség Kecskeméti Jövedéki Központjának tapasztalatai. Viszont tény az is, hogy a borkommandó feloszlatásának ideje még nem érkezett el. Az akciócsoport létrehozása a megyei hatóságok leleményességére vall. Ugyanakkor, hogy éppen itt jött létre 1997-ben, olyan látszatot kelt országszerte, mintha a profitgyárosok más borvidékeken nem nyúlnának törvénytelen eszközökhöz csak itt, ami nagy tévedés! Kárt is okoz tehát a borkommandó az igazi, finom alföldi boroknak, miközben védi őket. Tanya helyett cégtáblás borászat Mostanában kevesebb tanyai fogása van a kommandónak, olyan, amikor legföljebb egy hajléktalant találni a lét rejtő tartályok közelében. Ebből elhamarkodottan arra következtethetnénk, hogy kevesebb a piacon a műbor. Sajnos, a szüret eleji, közel 2,5 millió hektoliteres országos óborkészlet ellentmond ennek. Föltehetőleg nem az import nőtt meg oly mértékben, hogy a hazai termésből ennyi megmaradjon őszig. Mi hát akkor a helyzet? A borkommandó legutóbbi, idei fogásainak helyszínei nem eldugott, gazdátlan tanyák, hanem cégtáblás borászatok voltak. Erről eszembe jut egy neves borász mondása: „Sajnos, a szakma egy kis része átállt a rossz oldalra...” Sajnos. Távollétében is elítélhető a vádlott Szökni vagy maradni, ez itt a kérdés. Az ítélkezési tapasztalatok szerint érdemesebb nem a szökéssel kacérkodni, mert az ítéletet a távollétünkben is meghozhatja már a bíróság. Bács-Kiskun Tavaly március 1-jétől a törvény lehetőséget ad arra, hogy a gyanúsított ismeretlen helyen tartózkodása esetén is lefolytatható legyen a nyomozás. Sőt, távollétében az ügyészség vádat is emelhet ellene, a bíróság pedig tárgyalhat és ítéletet is hozhat úgy egy ügyben, hogy soha, egyetlen alkalommal sem hallgatta ki a vádlottat. Természetesen a törvényre nemcsak a laikusok, hanem több bíró is felkapta a fejét, mert úgy vélték: legalább egyszeri kihallgatása nélkül nem lehet senkit elítélni. Az elrejtőzött és ismeretlen helyen tartózkodó gyanúsítottak száma azonban évről évre nőtt, ami miatt a jogalkotó módosított az eljárási törvényen. Tavaly márciusig ugyanis, ha valakit nem talált meg a rendőrség, és ez miatt nem tudták kihallgatni, akkor a nyomozást fel kellett függeszteni. Ma azonban már a terhelt nélkül is lefolytatható a nyomozás, sőt az ügyész, ha az elé- tárt bizonyítékokat elegendőnek találja, vádat emelhet az ismeretlen helyen tartózkodó ellen. A bíróságnak pedig ebben az esetben kötelessége lefolytatni az eljárást, és az elrejtőzött vádlott védőjének a biztosításáról is gondoskodnia kell. Az ilyen típusú eljárások során a terhelt ellen körözés van érvényben. Amikor a bíróság a vádlott távollétében meghozza határozatát, az ítéletet tizenöt napra kifüggesztik a bíróságon, valamint a vádlott utolsó lakcíméhez tartozó önkormányzatnál. Az ítélet - ha közben senki nem fellebbez - a tizenöt nap letelte utáni nyolcadik napon jogerőssé válik. A bíróság ekkor a körözést visszavonja, és a büntetés-végrehajtási bíró ad ki elfogatóparancsot a szökésben lévő elítélt ellen. Az ítéletek a kiszabott büntetés nagyságától függően öt és húsz év között évülnek el, pénz- és közérdekű munka főbüntetés esetén pedig három év leteltét követően. A legtöbb esetben azonban a körözések eredményre vezetnek, és a gyanúsítottat előállítják, vagy éppen maga jelentkezik. Ha ez a tárgyalás során történik, akkor az eljárást nem kezdik újra, hanem a bíróság ismerteti a vádlottal az addig lefolytatott tárgyalások jegyzőkönyveit, majd ezt követően őt is meghallgatják. Ha a vádlott már csak akkorra lesz meg, amikor ítéltek feVÁDEMELÉSI ÜGYEK SZÁMA A VÁDLOTTAK TÁVOLLÉTÉBEN 2001-BEN Ä megyei kecskeméti főügyészség ügyészség A vádlott mindvégig ismeretlen helyen volt A vádlottat meghallgatták, majd eltűnt Forrás: megyei főügyészség__________________________ 1 37 3 129 lette, ebben az esetben mérlegelhet, hogy elfogadja-e az ítéletet vagy új tárgyalás lefolytatását kéri. A Kecskeméti Városi Bíróság legutóbb november végén ítélt a távollétében két és fél év börtönre egy fiatalembert, aki ellen a vád egyrendbeli rablás, tizenhétrendbeli lopás és negyvenegy rendbeli közokirattal való visszaélés volt. Dr. Szabó Ferenc, a megyei főügyészség osztályvezetője szerint még korai az új jogintézmény tapasztalatairól beszélni. •- A jogalkotó célja az volt, hogy a törvényes keretek között mód legyen lefolytatni az egyre halmozódó felfüggesztett ügyeket. A vádlottak egy része ezt úgy fogadta, hogy inkább továbbra is szökésben maradt, hiszen megjelenése nélkül is elítélik. De a statisztika szerint azok vannak többen, akik megjelennek, és személyesen képviselik érdekeiket a saját ügyükben - mondta dr. Szabó Ferenc. RAJNAI ATTILA Betlehemijászol-kiállítás Lajosmizse Gátéri értekezlet Polgármester-találkozó A 3. számú választókörzet 18 településének polgármesterei december 14-én Gátéron tartják tizedik értekezletüket. A találkozón egyebek mellett szó lesz az Országgyűlés munkájáról, pályázatokról, szociális ellátásokról. A rendezvény vendége Forgó Györgyné, a Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetője. Fölragyog a jászol a mottója annak a bemutatónak, amelyet ma 17 órakor nyitnak meg a művelődési házban. Az e városban első betlehemijászol-kiállítás szervezője az Őszikék Nyugdíjasklub és a kultúr- centrum. Képviselőiknek köszönhetően a helyi hivatásos és amatőr művészek a hívó szóra örömmel jelentkeztek alkotásaikkal, amik méltók a közelgő ünnepekhez. A megnyitón Máj ercsik Sándor méltatása után az óvoda Napraforgó csoportja ad műsort, majd Krasnyánszki Tünde énekel. A hagyományteremtő céllal indított programon minden érdeklődőt szívesen látnak. A rendkívül érdekesnek ígérkező jászolkiállítás január 5-éig tekinthető meg. Agrárkonferencia Kerekegyháza A magyar mezőgazdaság és az unió, valamint a támogatások a fő témája a mai agrárkonferenciának Kerekegyházán. A művelődési házban 9.30 órakor kezdődő tanácskozásra nemcsak a települések vezetőit, hanem a gazdajegyzőket is várják. Az előadásokat követően lehetőség nyílik az FVM szakembereivel szakmai konzultációra is. AKCIÓ a Szilvás! és Társa Bt. összes üzletebeit 2001. december 12- december 18. r'ulykafelsőcomb Pulykamellfilé Csirkecomb Csirkémé llfilé Sertéscomb Sertéskaraj Pacal Pulykapárizsi Zempléni lángolt kolbász Virsli Rama margarinkocka, 250 g Teavaj Tejszínhab spray, 250 ml Gyümölcsdarabos joghurt, 150 g Kávétejszín, 10 db-os Tejföl (450 g), 20% Danone tejföl (175 g), 12% Félbarna kenyér, 1 kg 679 Ft/kg 1069 Ft/kg 489 Ft/kg 979 Ft/kg 949 Ft/kg 999 Ft/kg 679 Ft/kg 399 Ft/kg 969 Ft/kg 359 Ft/kg 94 Ft/db 89 Ft/db 249 Ft/db 49 Ft/db 69 Ft/db 149 Ft/db 45 Ft/db 109 Ft/db Ezenkívül karácsonyfadíszek, műfenyők, játékok, ajándékcsomagok, ajándéktárgyak, pohárkészletek, étkészletek, zománcozott és rozsdamentes edények széles választékban, akciós áron kaphatók! Nyitva tartás naponta: 6.30-20.00; Szombaton, vasárnap: 6.30-18.00 óráig. 139021 Vállalkozások, vállalkozók, cégek, intézmények, figyelem! Küldjön KARÁCSONYI ÜZENETET ügyfeleinek, partnereinek, vásárlóinak a Petőfi Népe napilapban! BME-WM ............"■"»....................................................»mmmmttou&æmmmm Konzum bank Családi bankszámla kedvezményes folyószámlahitel • már számlanyitáskor igénybe vehető • 2% kamatkedvezmény • az éves kamat 17,5% • THM 20,5% Karácsonyi bevásárlásait intézze hitellel! Telefonos ügyfélszolgálat: 06 40 360-360 További információ: Kecskemét, Csányi utca 1-3. » Telefon: 76 481-883 Kiskunhalas, Kossuth utca 3. • Telefon: 77 422-963 KONZUMBANK www.konzumbank.hu <$£> TOYOTA »Ml 500.000 Ft kedvezménnyel 2.785.000 Ft-tól Mm A KITE Rt. Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Részvénytársaság munkatársat keres MŰSZAKI ÉRTÉKESÍTÉSI MENEDZSER munkakörre BAJAI ALKÖZPONTJÁNAK TERÜLETÉRE az alábbi követelményekkel: • gépészmérnöki vagy mezőgazdasági gépészmérnöki diploma • kereskedői gyakorlat • angolnyelv-ismeret szóban és írásban előny • PC-ismeretek (MS Word, Excel, PowerPoint) • üzleti érzék • jó kommunikációs és szervezőkészség Önéletrajzát 2001. december 28-áig kérjük elküldeni az alábbi címre: KITE Rt. 5675 Telekgerendás, Külterület 482., Buta Sándor ter. műszaki ig.helyettes részére. 30/9558-013 ,42627