Petőfi Népe, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-21 / 297. szám
■I 2001. December 21., péntek HAZAI TŰKOR 3. OLDAL Diplomás minimálbér Százezer forint kezdő fizetés Budapest ___ A diplomával rendelkezőknek a minimálbér kétszeresét, tehát január elsejétől 100 ezer forintot kellene kapniuk havonta - véli Horn Gábor SZDSZ-es képviselő. Az SZDSZ szerint a kormány becsapta a pedagógusokat, az orvosokat, az ápolónőket és a nővéreket, akiknek 400 százalékos fizetésemelést ígért. Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője lapunknak azt mondta: az előző kormányzati ciklusban 15%- kal csökkentek a reálbérek, ezért nem érti az SZDSZ kifakadását. Hozzátette: azon vannak, hogy a pedagógusok az átlagjövedelem 120 százalékát megkapják, de ez a 2002-es költségvetési évben minden bizonnyal már nem valósulhat meg. Gripen: felszállási parancs Horn Gábor tarthatatlannak tartja, hogy januártól egy kezdő tanár fizetése 56 ezer forint lesz, míg az ugyanabban az iskolában dolgozó takarítónő 50 ezer forintot vihet haza. A szabaddemokrata képviselő megjegyezte: 1995- ben illetve 1996-ban 20 százalékkal növekedett a pedagógusok bére, és ha ők maradtak volna kormányon, most már az értékükön kezelnék a tanárokat is. Mint mondta, a tudás és a teljesítmény leértékelése folyik ma Magyarországon. Az SZDSZ emelkedő nemzetet, a tudás és teljesítmény Magyarországát akarja megteremteni - hangoztatta. Háttérben a beteg érdeke Siófok __ A jelenlegi kórház-finanszírozási gyakorlat fenntartásával végrehajtott privatizáció súlyos károkat okozhat az egészségügyben - figyelmeztet Simon Kornél professzor, a siófoki kórház vezető orvosa. Szuperspecialista gyógyítókra csak azt követően van szükség, ha már megállapítottuk, mi is a beteg baja; sajnos egyre több az olyan orvos, aki csak a betegnek egy szervét látja, az egész embert soha. Ez a véleménye a siófoki kórház belgyógyászati osztályát egy esztendeje vezető Simon Kornélnak, akiért előző munkahelyén, a székesfehérvári kórházban munkabeszüntetés árán is kiálltak a beosztottjai.- Ha ilyen módon tekintünk a betegre, akkor természetes, hogy felkeresi a természetgyógyászt, a lélekgyógyászt, a papot - vélekedik Simon Kornél. - Kevés, ha csak annyi a kapcsolatunk a beteggel, hogy egy ablakon át kiadjuk neki a leletet. A jelenlegi finanszírozási rendszerben megtörténik, hogy egyes beavatkozásokra azért kerül sor, mert jó bevételt hoznak, másikakra viszont azért nem, mert deficitesek. A betegellátásban tehát az intézményfinanszírozás dominál, a specialisták pedig egyre távolabb kerülnek a betegágytól. Mindezeknél semmivel sem nagyobb bűn - bár kétségtelenül megszüntetendő - a hálapénz. Simon Kornél úgy látja: a gyógyító rendszer jelenlegi leggyengébb láncszeme a szakápolói tevékenység, ezért a nővérlétszámhoz igazították az orvoslétszáSimon Kornél: Fordítva kell gondolkozni! mot, az ágyszámot, a műszerkapacitást. - Lehet, hogy így ez harmonikusan működik, csak ismét a betegellátás szenved csorbát - tette hozzá. - Éppen fordítva kellene gondolkodni, és a betegellátás igényeihez szabni az ellátórendszert. A siófoki kórház osztályvezetője attól tart: a kórház-privatizáció következtében a gyógyítás véglégesen elveszíti betegirányultságát. Nem kellene ettől tartani - állapította meg -, ha az orvosi beavatkozásokat a valódi költségükön térítenék meg. A jelenlegi finanszírozási gyakorlat fenntartásával végrehajtott privatizáció - merthogy a tőkebefektetés nyilván a profitszerzés reményében történik - súlyos károkat okozhat az egészségügyben. FÓNAI IMRE Budapest A magyar kormány és a svéd gyártó cég képviselői a két ország védelmi minisztereinek jelenlétében aláírták a 14 Gripen JAS-39 típusú vadász- repülőgép 10 éves bérletéről szóló bérleti és ellentételezési megállapodásokat. A repülőgépeket 2004 végétől kezdik Magyarországra szállítani, 2005 közepén mind a 14 rendszerbe áll a Magyar Honvédség légierejénél. A repülőgépek vezetésére 15 pilótát, a műszaki és repülésirányító feladatokra 34 személyt képeznek ki. A beszerzési értékre eső ellentételezés a teljes érték 110 százaléka. Ennek 32 százaléka beruházások formájában kerül vissza a magyar gazdaságba, a fennmaradó rész pedig magyar áruk és szolgáltatások le- vásárlását jelenti a svéd fél részéről. A svéd cégek 480 millió euró befektetést vállaltak tíz év alatt Magyarországon, ezzel nem kevesebb, mint kilencezer munkahelyteremtésre számíthatunk. Az első öt évben a beruházások ötven százalékát valósítják meg, elsősorban a gépipar és a feldolgozóipar növelésére. Az új beruházások Miskolc, Szolnok, Debrecen és Pápa környékén lesznek. A bérleti megállapodásban 12 darab együléses és 2 darab kétüléses repülőgépről van szó. A bérleti megállapodás tartalmazza még a műszaki kiadványok és dokumentációk bérletét, a földi kiA jövőben ilyen gépek vigyázzák a magyar légteret szolgáló berendezések bérletét, a fedélzeti kiszolgáló berendezések, valamint a műveleti támogató berendezések bérletét, és a repülőgépek olyan mértékű átalakítását, amely megfelel a NATO, különböző harcászati eszközök Növekvő adó- és járulékbevétel Számítógép „sorsolja ki” az ellenőrzésre kijelölteket Az eddigi összegzések alapján már bizonyos: eredményes évet zár az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Az adókból és járulékokból származó bevétel november végére elérte a 4,2 billió forintot, ami 13,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában beszedett pénzt. A Bűnügyi Igazgatóság által indított, valamint vádemelés- sál befejezett nyomozások számának alakulása Idái Budapest Az Amerikában történt szeptemberi terrortámadások hatása nemcsak a gazdaságot, hanem az adó- befizetések ütemét is visszavetette - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH elnök-helyettese. A novemberi bevételeik meredeken zuhantak az előző hónapokhoz képest. Ennek ellenére az év eleji, kiemelkedően magas adóbefizetések biztosítják az egész évre várható, több mint 10 százalékos bevételnövekedést. Idén az adóhatóság fokozta a kis- és középvállalkozások ellenőrzését. A kiválasztottakat ma már számítógépes rendszer „sorsolja ki”, ami azt jelenti, hogy a köztársasági elnöknek és bármely más adófizető polgárnak azonos eséllyel bukkanhat fel a neve. A gép által kiválasztott személy adóügyi vizsgálatát kötelező a hivatalnak elvégeznie. Ettől függetlenül a tudatos kiválasztások rendszere is működik. Az APEH Bűnügyi Igazgatósága idén, november végéig több mint 3000 ügyben indított nyomozást. Vádemelési javaslattal 2400 ügyet adtak át az ügyészségnek. Az elkövetési érték megközelítette a 20 milliárd forintot. A fokozódó ellenőrzések hatására csökkent az adózók tartozása is. A kintlévőség csökkenésében szerepet játszik az is, hogy lassan lábra áll a magyar gazdaság és kevesebb a vállalkozói „körbe tartozás”. Ugyanakkor az adózók egyre nagyobb számban kérik adó- és járulékfizetési kötelezettségeik átütemezését, mérséklését: idén 129 ezren. ÁltaláNyugodt ünnep várható a határátkelőkön Alapvető visszaesés tapasztalható a határforgalomban. Ezen úgy tűnik, a karácsonyi bevásárlási körút, illetve a tranzitforgalom is csak átmenetileg változtat. A forgalmasabb napokon átlag félórás várakozási idővel kell számolni. györgynél. A hercegszántói, tompái és bácsalmási határátkelők a szokásos rend szerint fogadják az átkelő forgalmat. Nagyobb torlódásra vagy hosszabb várakozásra sehol sem kell számítani. Komárom - Esztergom December elejétől nagy forgalma volt a komáromi határátkelőnek. A piaci napokon, péntekenként és szombatonként, hétfőnként 10-12 ezer útlevelet kezeltek a vámosok. Az átlépők 90 százaléka a karácsonyi vásárlást intéző szlovák állampolgár. Esztergomban, a Mária Valéria hídon már kevesebben járnak, mint az átadást követő hetekben. A határőrök arra számítanak, hogy pénteken, szombaton és vasárnap 6-8 ezren próbálják még beszerezni a karácsonyi ajándékot, így 30-60 perces várakozásra kell számítani. ________ Bács-Kiskun___________ I dén karácsonykor nem nyílik ideiglenes határátkelő sem Garánál, sem Bács-szentBaranya__ _ D rávaszabolcson és Udvaron december 22-ig várható a szokásosnál nagyobb személyforgalom a karácsonyi ünnepek előtt. A két ünnep között jellemzően a december 28-tól 30-ig terjedő, rövid időszakban pezs- dül meg a forgalom, többnyire a határ menti lakosság bevásárlóturizmusának köszönhetően. Az év utolsó heteire egyébként az jellemző a déli határon, mint ami az egész évre elmondható: átlagosan húsz százalékkal csökkent a személy- és a járműforgalom. _______~ Somogy _____ B arcsnál naponta másfél ezer horvát lépi át a határt, Berzencén pedig 1000-1200 átlépőt számláltak a határőrök. Vásárnapokon több mint kétezren lépik át a határt. A bevásárlóturizmus jelentősen visszaesett: az elmúlt hónapban Berzencén ötvenezer ember lépte át a határt, Barcsnál 83 ezer ember - tavaly még 117 ezren. Az alacsony forgalom oka a szakemberek szerint az, hogy Horvátországban is megjelentek a multinacionális kereskedőláncok. Magyar- országon már csak a határszélen élő hor- vátoknak éri meg vásárolni. J3ÉKÉS Az átkelők átépítése és a közelmúltban bevezetett román szigorítások miatt decemberben mintegy 25 százalékkal volt kevesebb a személyforgalom a délkeleti határátkelőkön, mint egy évvel korábban. A teherforgalom viszont 7 százalékkal növekeHírek FOTÓ: EUROPRESS/ARCHÍV A szerződés aláírása után: Szabó János miniszter, Staffan Násström vezérőrnagy és Matolcsy György miniszter fotó: europress/kallus györgy egymáshoz illeszthetőségi követelményének. A repülőgépek fegyverzet nélkül érkeznek, a fegyverellátásukról már folynak a tárgyalások svéd, brit és amerikai cégekkel. KOÓS I :!f 1 m. 2000. évi összesen 2m,l. I-XI. hónap I Megindított nyomozásai! száma E Vádemelési javaslattal az ügyészségnek átadott befejezett nyomozások ban a kérelmek egynegyedét utasítják csak el. Az APEH megkezdte az európai uniós csatlakozáshoz szükséges előkészületeket is. Ennek keretében jön létre az APEH Központi Kapcsolattartó Irodája, amely Magyarország belépését követően kezdi meg a működést. NÉMETH ZSUZSA ] dett. Ártándon és Nagylaknál többórás várakozásra kell számítaniuk a kamionsofőröknek. A gyulai határátkelőhelyen az építkezések miatt csupán a teher- és a buszforgalmat engedik át. A Nyugat-Európában dolgozó és az ünnepekre hazautazó román, török és egyéb nemzetiségű vendég- munkások várhatóan a hétvégére érik el a határt; emiatt érdemes a kisebb forgalmú átkelőket használni, Battonyát, Méhkerékét, valamint Kiszombort, amely 8-16 óra között tart nyitva. EUROPRESS FELMONDTA. Az Országos Rádió és Televízió Testület azonnali hatállyal felmondta a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Rt.-vei 1997-ben kötött műsorszolgáltatási szerződést. A Sláger Rádió több mint 30 napot késett az esedékes, 1,3 milliárd forffit műsorszolgáltatási díjrészletnek a megfizetésével. A döntést a rádió a kézbesítéstől számított 30 napon belül a bíróság előtt megtámadhatja. KISGAZDÁK. Politikai prostituáltak azok a kisgazda képviselők, akik - elárulva a pártot - a Fidesz-MPP és az MDF közös listáján indulnak a jövő évi országgyűlési választásokon - állítja Gyimóthy Géza. Az FKGP főtitkára szerinte Szentgyörgyvölgyi Péter parlamenti frakcióvezető és Turi- Kovács Béla környezetvédelmi miniszter politikai hulla lett. TILTAKOZÁS. A kultúra lebecsülésének jele, hogy a bírósági elmarasztalás miatt lemondott Várhegyi Attila helyére Halász Jánost nevezték ki a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma politikai államtitkárának - véli Lendvai Ildikó, az MSZP al- elnöke. Az indok: a fideszes politikus nem dolgozott a kulturális bizottságban, nem tett javaslatokat és egyetlen alkalommal sem szólt hozzá a parlament ülésein kulturális témákban. ELUTASÍTÁS. A Magyarországi Roma Parlament elutasítja a Lungo Drom és az Országos Cigány Önkormányzat (OCÓ) valamint a Fidesz-MPP választási megállapodását, mondván, az nem a magyarországi cigányság nevében köttetett. Zsigó Jenő, a Magyarországi Roma Parlament elnöke szerint Farkas Flórián, az OCÖ elnöke azért szolgáltatja ki a hatalomnak a magyarországi cigányságot, mert abban reménykedik: újabb négy évig részt vehet a hatalom gyakorlásában, mint a cigányság első számú vezetője. BALOLDAL. A Baloldali Kerékasztal 2002 résztvevői arra kérik az MSZP-t, hogy a baloldalon betöltött súlyának megfelelően vállaljon szerepet a kerékasztal működtetésében. A kerekasztal második egyeztetésén az Új Baloldal, a Munkáspárt, az MSZOSZ, a Vasas Szak- szervezet, több roma és civil szervezet képviselője vett részt. A jelenlévők szerint létre kell hozni egy baloldali kódexet a választásokra. KÁBÍTÓSZER. Nemzeti kapcsolattartási központ alakul jövőre a magyarországi kábítószerügyi adatok és információk összegyűjtésére, valamint az uniós társszervezettel való kapcsolattartásra. Magyarország ezzel már az integrációt megelőzően csatlakozhat az Európai Unió drog és drogfüggőségi központ elnevezésű intézményéhez. SZERVEK. A szervátültetéssel foglalkozó orvosok szerint az elmúlt évben mindössze har- minchatan regisztráltatták tiltakozásukat a tisztiorvosi szolgálat számítógépes rendszerében. Az elhunytak szerveit ugyanis csak akkor ültethetik át, ha még életükben nem tettek írásos nyilatkozatot ez ellen. A hozzátartozók tiltakozási lehetősége egy törvénymódosítás következtében megszűnt. (Z) ÖSZTÖNDÍJ. Tízéves a Magyar Ösztöndíj Bizottság. A testület 1991 óta kétmilliárd forintot fordított hallgatói ösztöndíjakra, több mint kétezren egymillió forintot meghaladó támogatást kaptak külföldi tanulmányaikhoz. A bizottság ma már évente mintegy 500 millió forin- tot fordíthat ösztöndíjakra. __■