Petőfi Népe, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-12 / 289. szám

HHH 2001- December 12., szerda MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Tbc-s betegek élnek a menekülttáborban Kalocsa A migrációs hivatal ígéreté­hez híven egészségügyileg vizsgált emberek kerültek a kalocsai ideiglenes szállásra. Jelenleg körülbelül 100 me­nekült él a táborban, ám in­formációink szerint közülük öt tbc-s. Kalocsára rájár a rúd. Alig két év­vel ezelőtt a Foktői úti laktanyá­ban agyhártyagyulladásos meg­betegedések voltak. Jelenleg a volt garnizon területén működtet a Belügyminisztérium ideiglenes szállást menekülteknek. Az ott élő emberek közül többeket tbc- vel kezelnek. Ezt az információt erősítette meg dr. Rácz Jenő, a helyi kórház igazgató-főorvosa. Az igazgató szerint ezek a bete­gek nem jelentenek fertőző ve­szélyt a város lakóira. A kórház tüdőgondozójában dr. Kiss Hajnalka kérdésünkre el­mondta: megvizsgálták a náluk jelentkező betegeket. Jelenleg egyikük sem fertőző. Igaz: van, akinek fertőző volt a betegsége (Koch-pozitív), ám ő gyógysze­res kezelés alatt áll, s legutóbbi lelete negatív volt. Ettől függetle­nül vettek tőle mintát, ezt jelen­leg vizsgálják. A hozzájuk került betegeket már előző szálláshe­lyükön is kezelték ezzel a beteg­séggel. Kalocsán a kezelés folyta­tódik, hiszen a tbc-s betegeket akár egy évig is kezelni kell a tel­jes gyógyulásig, akkor is, ha a be­teg nem fertőz. Dr. Körmendy Szabolcs, a ka­locsai kórház tüdőosztályán dol­gozó orvos elmondta: a fertőző betegséget baktérium okozza. In- halációval, cseppfertőzéssel ter­jed. Leggyakoribb formája a tüdő tbc. Évtizedek óta kötelező ha­zánkban a BCG-oltás, ami 18 éves korig biztosít védettséget a betegség ellen. Az elmúlt évtizedben volt egy jelentős emelkedés a tbc-s bete­gek számában, ami 1995-től csökken, 1997-ben összesen 4200 megbetegedést regisztráltak Magyarországon. A migrációs hi­vataltól szűkszavúan azt a tájé­koztatást kaptuk, hogy a mene­kültek egészségügyi szűrése megtörtént. Szerintük a kalocsai ideiglenes szálláson nincs tbc-s fertőző beteg. PÁNCSICS HAJNALKA Veszélyben a hajléktalanok? Bács-Kiskun A kemény éjszakai fagyok végveszélybe sodortak sok hajléktalant. A katasztrófa megakadályozására mindent megtesznek az érintettek. Kérdés, ez elegendő lesz-e? Kiskunfélegyháza: az éjjeli me­nedékhelyen mintegy 21-22 haj­léktalant tartanak számon - tájé­koztatta lapunkat Vereb István. Az önkormányzat hajléktalanel­látásának vezetője elmondta: a nappali melegedő harminc em­ber befogadására alkalmas. A népkonyha szintén 30 ember el­látására nyújt lehetőséget. A rá­szorulókat naponta egyszer me­leg egytálétellel, illetve zsíros ke­nyérrel és teával segítik. A hajlék­talanok átmeneti otthonában - térítési díj ellenében - maximum 6 hónapig vehetik igénybe az el­látást a rászorultak, hogy innen kikerülve új életet kezdhessenek. Baja: a városban és környékén lehetőség szerint megoldott a hajléktalanok elhelyezése, tud­tuk meg Paulai Tibortól, az Egye­sített Szociális Intézmény igazga­tójától. Évek óta télen-nyáron működik egy 20 főt befogadó haj­léktalanszálló. Nagy szükség len­ne a szálló befogadóképességét húsz férőhellyel növelő éjjeli me­nedékhelyre, ugyanis ilyenkor a környékbeli településeken élő hajléktalanok is Bajára húzód­nak. Kiskunhalas: a hajléktalan- szállón szintén nem okoz na­gyobb problémát a téli létszám- növekedés. A harmincfős átme­neti szálló vezetője, Lakos György szerint náluk inkább a je­lenleg 20 főt ellátó népkonyha bő­vítésére lenne szükség. A szálló egyébként napi 24 órában nyitva áll. A rászorulók számára bizto­sítva vannak az alapvető életfelté­telek, illetve a mentálhigiénés ke­zelés, amelynek célja a társada­lomba való visszailleszkedés. Kalocsa: a hajléktalanokról a Máltai Szeretetszolgálat gondos­kodik. A Nefelejcs utca 9. szám alatt működik éjszaki átmeneti szállásuk. Dr. Réfy Miklósné szakirányítótól megtudtuk: a 10 fő befogadására alkalmas-szállást napközben is látogathatják a rá­szorulók, hiszen nincs a város­ban melegedő. Az otthon fenn­tartását a szeretetszolgálat álla­mi támogatásból oldja meg. Rendszeresen kapnak segítséget jólelkű kalocsai polgároktól is. Gazdasarok Luca-napján a búza Holnap lesz Luca-napja. A nép­hagyomány szerint ezen a napon vetjük tálkákba a megszámolt ta­vaszi búzát. Régóta így ellenőr­zik a gazdák a vetőmag csíraké­pességét. A kikelt búzával díszí­tik a betlehemi jászol környékét. Szokás a Luca-búzát kitenni az ünnepélyesen megterített kará­csonyi asztalra is. December 13- tól a Luca-búza karácsonyig arasznyira megnő és üde zöld színével ékesíti a karácsonyi ün­nepkört. De lássuk, hogyan fejlődnek az őszi kalászosok? Baja és Bács­almás térségében immár egy hete kemény fagyokat mérnek éjsza­kánként. Száraz hidegről van szó. Mértek már mínusz 12-15 fo­kot is a talajmentén. Röpke 6-7 nap alatt a termő réteg 6-8 centi­méter mélyen keményre fagyott. Ennyi idő alatt a szakemberek szerint még nem számolhatunk jelentős fagykárokkal. Például a korábban elvetett őszi árpa már kellőképpen megerősödött. A ku­korica után vetett késői kenyér­gabona jóformán még ki sem kelt. Nagyon elkelne már a gabo­natáblákon a fagytól védő 10-15 centiméteres hópaplan. Bár a Bácskában nem beszélhetünk csapadékhiányról, a hótakaró mindenképpen elősegítené a bú­za gyarapodását. A Homokhátságon a talaj ned­vességtartalma nem kielégítő, azonkívül a homok könnyebben és mélyebben hűl, mint a hu­muszban gazdag feketeföld. Rá­adásul a Kecskemét-Kiskunfél- egyháza-Kelebia vonalon mérték az idei télelő legalacsonyabb hő­mérsékleteit (mínusz 15-17). Mindent egybevetve: a gabona­táblák már nem sokáig bírják a zord időjárást hótakaró nélkül. A meteorológusok a következő na­pokra havazást jósolnak, ami megnyugtató. Persze van jó olda­la is a december első felében ér­kezett komoly lehűlésnek. Na­gyon sok kártevő rovar és kór­okozó elpusztul a hosszan tartó hidegben. Top 10: az idei év legjobb borai Melyiket is kóstoljam? - töpreng az ismert soltvadkerti borász, Dely Géza. fotó! b. j. 273 minta. Ennyi borból választották ki az alföldi borversenyen korábban azt a tíz leg­jobbat, melyet tegnap a kecskeméti Aranyho­mok Szállodában mutattak be a meghívottak­nak és a sajtó képviselőinek. __ __ Kecskemét ' A borászati rendezvény házigazdája a megyei ag­rárkamara volt. Ezek az italok ma az ún. TOP 10- et képviselik, melyek elvileg a térség legjobb bo­rai címet viselik. Szőke Sándor, az Alföldi Borá­szok Egyesülete borászati bizottságának elnöke elmondta: a 10 italt úgy válogatták össze, hogy közöttük legyen fehér-, vörös-, rozébor és pezsgő is. A cégek képviselői közül mindenki bemutatta termékét. Kvalla Gábor a Kute Kft. nevében meg­jegyezte: talán a szervezés hiányossága miatt nem látja a vendéglősöket, illetve a borkereske­dőket. Az agrárkamara egyik munkatársa erre annyit válaszolt: 40 jelentős vendéglátóst és ke­reskedőt hívott meg a szervezet. A termékek értékesítéséhez azonban kevés csak a kamarai hírverés. A termelőknek is tenni­ük kell a borok népszerűsítése érdekében. Egy magát megnevezni nem kívánó borász lapunk­nak elmondta: ő azért nem hívta meg az üzleti partnereit, mert nem akarta, hogy az üzlettársai esetleg a konkurens cégekhez pártoljanak. BARTA ZSOLT Balesetek, bűnügyek Betörők őrizetben Ami késik, nem múlik. Egy áprilisi betörés gyanúsítottjai most fogták el. A kecskeméti rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek két 26 éves helyi férfit. Gy. L.-t és K. M. A.-t azzal gyanúsítják, hogy idén április 21-én hajnalban behatoltak Kecskeméten, a Dakó köz egyik házába. A két tolvaj a lakásból műszaki cikkeket, készpénzt, és teniszütőket lopott el, közel 250 ezer forint értékben. VEZETÉSTŐL ELTILTVA. Közbiztonsági őrizetbe vette a kecskeméti rendőrkapitányság a 29 éves K. Zs.-t. A férfit de­cember 10-én, hétfőn igazoltat­ták Kecskemét belterületén a járőrök, amikor K. Zs. egy Lada személygépkocsival közleked­ett. A fiatalembernek azonban nem lett volna szabad volán mögé ülnie, mert őt a kecskeméti rendőrkapitányság határozattal eltiltotta a jár­művezetéstől. Ennek ellenére a járőrök már több alkalommal tetten érték a férfit, mert jogosítvány nélkül vezetett. REPÜLT A KÉS. Kést dobott hároméves fia fejébe egy nyír­egyházi apa. A 23 éves férfi ittas állapotban összeszólalko­zott feleségével, és felé hajította a kést, amely gyermeküket találta el, életveszélyes sérülést okozva. Á. Gábor elhagyta a helyszínt, de a járőrök elfogták. Ellene gondatlanságból elköve­tett, életveszélyt okozó testi sér­tés és életveszélyt okozó testi sértés kísérlete alapos gyanújá- val indult eljárás. ___________■ A másvilágról hozták vissza Baja-Rókus temető A napokban egy bajai férfi felakasztotta magát. Amikor a rendőrök kiérkeztek a hely­színre, a szerencsétlen áldo­zat már viaszfehér volt és nem lélegzett. Levették a kö­télről és mesterséges légzést adtak neki. Mire a mentősök odaértek, a férfi már léleg­zett. Egy rendőrséggel kötött korábbi egyezségünk arra sarkallt, hogy ne írjunk öngyilkosságokról részletesen. Gyurosovics József bajai rendőrkapitány azonban arról értesítette lapunkat, hogy rendhagyó öngyilkosság történt Baján. Két rendőr ugyanis meg­mentette a halálba menekülő férfit. Kiss Szabolcs és Vedelek Roland rendőr főtörzsőrmeste­rek pedig egyre csak ezt hajto­gatták: csak a kötelességünket tettük!- Riasztáskor mondták, hogy siessünk a Rókus temetőhöz, mert valaki felakasztotta magát egy fára. Pontosan behatárol­ták, hogy hol, ugyanis a temető nagyon nagy, fa is van bőven. Alig látszott a férfi, becsúszott egy sírkő és egy váza közé. Tényleg nagyon kévésén múlt az élete, mert magától nem tud­ta volna kihúzni a fejét. Amikor megláttuk, hogy hol van, ordí­tottunk a rádióba, hogy mentőt, gyorsan! Levettük a nyakáról a kötelet, de olyan fehér volt, mint aki már egy órája lóg. Nem lélegzett, ez biztos. Azon­nal hanyatt fektettük, és el­kezdtünk mesterségesen leve­gőt fújni a tüdejébe. Nyomkod­tuk a mellkasát is. Lehet, nem volt szakszerű, de hatásos. El­kezdett hörögni, köhécselt, ek­kor ismét beleordítottuk a rádi­óba, hogy él, jöjjön a mentő. Nem láttuk, pedig már a hátunk mögött voltak. Hárman felvet­tük a férfit és kirohantunk vele a kocsiig, hiszen az nem tudott bejönni a sírok közé. Aztán si­ettek vele a kórházba - emléke­zett vissza az esetre a két rend­őr.- Mit éreztek, amikor látták, hogy az áldozat isrnét lélegzik?- Nem lehet ezt elmondani, időnk sem volt gondolkodni. Ösztönösen csináltunk min­dent, nem figyeltünk az érzése­inkre. Csak arra, hogy lélegzik vagy sem. Később bementünk hozzá a kórházba. Lehet, hogy észre sem vett bennünket, de mi vetettünk rá egy pillantást. Nem időztünk, mert jött a kö­vetkező riasztás. BERKI ERIKA Közlekedés A megye főútjain folytatódnak a már megszokott, forgalom- korlátozással járó munkálatok. Kátyúznak az 5-ös út 128-132., az 51-es 103-120., az 53-as 16-45., és az 54-es út 19-45. és a 451-es út 10-13. km-ei közt. Az 51-es 127-136. km-szelvé- nyében az út menti növényzet gondozását végzik. TRAFFIPAX: Ma Kiskunhalas külterületén, Baja és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőr­zésre. ■ Megújult festménykollekcióval várja a kecskeméti Mártonfi Galéria! Sokszorosított grafikák 1000, egyedi grafikák 3000, akvarellek 5000, olajfestmények 8000 forinttól kaphatók! Régi képkeretek felújítását, festmények tisztítását, restaurálását garanciával vállaljuk. Mártonfi Galéria Kecskeméten, a Dobó krt. és a Kisfaludy utca sarkán, a Centrál Passage Üzletház első emeletén. Tel.: 06-30/342-901 7 „2056 KIS KARÁCSONY? 150 000 IIIMIII A DEMASZ Rt. Kiskunfélegyházi Üzemvezetősége értesíti a lakosságot, hogy ^moszRT áramszünetet tart Kiskunfélegyháza belterületén: 2001. december 18-án, 9 órától 11 óráig, a következő utcákban: Szentesi út 1-től 27-ig, 2-től 32-ig; Klapka u. 7-29., 24-56.; Jókai u. 28-52., 25-69.; Haubner K. u. 2-22., 3., 5., 7.; Tulipán u. 1-13., 2-6.; Ibolya u. 2-8., 1-5.; Moinár B. u. 18-66., 17-63.; Eper u. 2-10., 1-15.; Szilfa u. 2-14., 1-25.; Nefelejcs u. 26-36., 33-43.; Tavasz u. végig; Szegfű u. 1-15.; Szeder u. 1-33., 6-38 , valamint az Asztalos Ktsz tr. körzetekben. 2001. december 19-én, 9 órától 11 óráig: a Hársfa u. - Platán u. - Orgona u. - Fűzfa u. - Akácfa utcákban, hálózatátépilés miatt, részlegesen. 144905 Astra modellek 300 ezer Ft, Vectra modellek 500 ezer Ft, Corsa modellek 150 ezer Ft árelőnnyel!* November 15. és december 29. közötti forgalomba helyezés esetén! További részletekért, illetve kedvezményes hitelkonstrukciókért nézzen be hozzánk személyesen! OPEL'©- TORMÁSI 6000 KECSKEMÉT 6000 KECSKEMÉT Jász u. 24. Városföld u. 32 a Tel.: (76) 500-240, Fax: (76) 482-201 Tel.: (76) 502-900, Fax: (76) 502-901 opel.tormasi@axelero.hu www.opel.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom