Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-14 / 265. szám

Petőfi Népe 2001. November 14., szerda és környéke Szerkeszti: Balai F. István Kétszázan komposztáltak Kecskemét A komposztálási technológia népszerűsítésére hirdettek ver­senyt Kecskeméten. Mintegy két­százan jelentkeztek a versenyre. Az évente ismétlődő akció a város lakosságának mind széle­sebb körét mozgósítja. Egyre többen vesznek részt a verseny­ben, bár a technológia szaksze­rűsége igen vegyes képet mutat - állapította meg a kommunális és környezetvédelmi bizottság pályázókat ellenőrző munkacso­portja. Valódi komposzttelep csak néhány helyen található. Ugyanakkor az akció céljára, a környezetvédelmi tudatformá­lásra kiválóan megfelelt a ver­seny. Mind a kétszázan kedvez­ményként megkapták a kommu­nális hulladék szállítási díjának 90 százalékát. A 2002. évre át­vállalta tőlük a város ezt a költ­séget, ami összesen több mint egymillió forintot jelent. Ugyan­akkor a bizottság a díjazásban részesülő pályázók körében fi­gyelemmel kíséri a vállalások teljesítését is, hiszen a magyar klímaviszonyok mellett a kom- posztképződés többéves folya­mat. ■ Ki parkolhat ingyen? Kecskemét Változhat a kedvezmények köre a jegykiadó automatás parkolási helyeken. Alig néhány hete él az új rendszer, mai ülésén módosít­hatja a parkolási rendet az önkor­mányzat. A nyugdíjasoknak ezentúl várhatóan nem kell egész évre kifizetni a parkolókártya költségét, csak az igénybevétellel arányos időre. Egyelőre nincs na­pirenden, hogy a nagyvállalko­zók kedvezményt kapjanak, de várhatóan ingyenes lesz a parko­lása a kisebbségi önkormányzat tagjainak az egész városban, va­lamint a megyei közgyűlési ta­goknak a Dobó körúton. A jogi és ügyrendi bizottság, noha jogilag elfogadhatónak tartja a javaslato­kat, tartalmilag nem ért velük egyet, mert túl nagy a kedvezmé- nyezettek köre! _____________■ S zínház a városházán Kultúra A városháza felújításával együtt átalakíthatják a pol­gármesteri hivatal udvarát is. A tervek szerint nyári szabadté­ri színházat hoznának ott létre. Az átalakítás tervei most készül­tek el. Farkas Gábor terveit dr. Sárközy István alpolgármester mutatta be. Az elképzelés sze­rint 270 személyes nézőteret alakítanának ki a 160 négyzet- méteres színpad előtt. A székek és a színpad mozgatható lenne, azaz tavasszal beszerelnék, ősz­szel pedig védett helyre szállíta­nák. A székek mögött két kisebb toronyhoz hasonlító fény- és hangtecnikai kezelőhelyiséget állítanának fel. Dr. Sárközy Ist­ván elmondta még: a jelenlegi irattár helyén alakítják ki majd a színészek számára az öltözőket. A falakra több, állítható lámpa­testet is felszerelnek. Ehhez azonban be kell vezetni az ud: varba azt a megfelelő kapacitá­sú villamos hálózatot, ami biz­tosítja az energiát. Felújítják a mellékhelyiségeket is. A sza­badtéri színházat a Katona Jó­zsef Színháznak adják majd át használatra. Az átépítésre szánt pénzt a várhatóan decemberben szavazza meg a közgyűlés a költségvetés tárgyalásakor - tet­te hozzá végül dr. Sárközy Ist­ván alpolgármester. A nézőtér betölti az egész udvart, a reflektorok az ablakokból világítanak. Az öregdiákok találkoztak Híres vendégek a piarista vacsorán Szabó István igazgató, Bábel Balázs érsek, Szécsi Gábor polgármester és Jávorka Lajos plébános. fotói s. h. Mikor építhetnek lakóházat? Egy polgár hosszú szélmalomharca a hatósággal Hírek KATONA-NAPOK. Ma 17 óra kor tartja a kecskeméti Katona József Könyvtár a Katona és vá­rosa című rendezvényét. Az esemény vendége Orosz László és Kerényi Ferenc irodalomtör­ténész, valamint Sümegi György művészettörténész. FŐISKOLÁK. A régió főiskolai karai börze keretében mutat­koznak be november 16-án pénteken 10 és 18 óra között a Kecskeméti Ifjúsági Otthon­ban. A felsőoktatási intézmé­nyekben folyó oktatás mellett szó lesz a diákhitelről, illetve az érdeklődők grafológiai és pszichológiai tanácsadást is igénybe vehetnek. EMLÉKBESZÉD. A Kecskemé­ti Ifjúsági Otthon ad helyet az < Emlékbeszéd Katona József fe­lett című rendezvénynek. A szónokverseny pénteken 14 órakor kezdődik. A vetélkedőn diákok mérik össze a drámaíró életéről szerzett ismereteiket és retorikai képességeiket. LAKOSSÁGI FÓRUM. Kecske mét 7. sz. választókerületének önkormányzati képviselője, dr. Bácskai Ferenc pénteken dél­után fél 5-kor lakossági fórumot tart a Móra Ferenc Általános Is­kolában (Forradalom u. 1.) A képviselő szeretettel várja az ér­deklődőket. ZENE. Pénteken este hét óra­kor lép fel Illényi Katica hege­dűművész Kecskeméten, az if­júsági otthonban. A zenés estre a jegyek elővételben kaphatók az intézmény pénztárában. Kecskemét-Felsöszéktó Gödi László kérése első hal­lásra egyszerűnek tűnik. La­kóházban szeretnének élni. Hivatalosan is. Nem kamrá­ban, fészerben, gazdasági épületben. Szerinte a Felső- széktóban minden adott ah­hoz, hogy ez így legyen, de a városrendezési terv nem en­gedi meg. Kecskemét egyik legnagyobb volt hobbiterülete Felsőszéktó. Az el­múlt tíz évben azonban a térség szinte átváltozott. Ránőtt a város és a külterület mára állandó lak­helyévé vált az embereknek. Többgyermekes családok is élnek itt, a környéket saját erőből köz- művesítették, de a terület építés- hatósági besorolása továbbra sem változott. Felsőszéktó maradt külterület, de nem is ez bántja az itt lakókat, hanem az, hogy egy háromezer négyzetméter alatti te­leknek mindössze csak a három százalékát építhetik be. A telkek többsége 1000-1200 négyzetmé­ter, vagyis mindössze harminc­negyven négyzetméteres épület építhető rájuk. Hivatalos nevén: gazdasági épület. Sok fiatal há­zaspár közös élete kezdődött el ezekben a kis gazdasági épületek­ben, de a gyermekeik megszüle­tésével az épület bővítéséhez a hivatal már nem járult hozzá. A legtöbben kénytelenek voltak il­legálisan építkezni. A városrendezési bizottság év­ről évre megállapítja, hogy Felső­széktó térsége megérett a belterü­letbe vonásra, ehhez azonban el kell készíteni egy átfogó terület- fejlesztési koncepciót. A terv el­készítésének határideje a legutol­só hivatalos határozat szerint: 2002-2003. Ekkorra még csak a terv készül el, amely az emberek életkörülményein még nem vál­toztat. Ehhez kisajátításokra van szükség, az önkormányzatnak vi­szont erre nincsen pénze. Gödi László kérelmére a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Miniszté­riumból dr. Tompái Géza főosz­tályvezető a gyorsítás érdekében azt javasolta, hogy vizsgálják meg a terület lakó- vagy üdülőte­rületté átminősítését. Tóth Kása Kálmán (KELE), a kecskeméti öp- kormányzat városrendezési bi­zottságának elnöke az FVM felve­tésére azt mondta, hogy ez az a ti­pikus eset, amikor nem tudja a jobb kéz, hogy mit akar a bal. Fel­sőszéktó rendezési tervének elké­szítése ugyanis már folyamatban van, ennek okán az önkormány­zat minden kisebb változtatási kérelmét már megvétózza a Sze­geden lévő Területi Főépítészi Iroda. A belterületbe-vonási koncep­ció 12 méteres utcaszélességeket jelöl meg, miközben a hivatalo­san bevezetett gáz- és víziközmű­vek lényegében már kijelölték az utcákat és azok szélességét. Az így kialakult utcák azonban sok­kal keskenyebbek a fentebb elő­írtnál. Tóth Kása Kálmán szerint ez a legnagyobb probléma. Ugyanis néhány éve a lakossági kérelmek nyomására felgyorsítot­ták a közművesítést, ekkor azon­ban még nem volt szó belterület- be-vonásról. Ma pedig ez akadá­lyozza a legjobban a terület fej­lesztését. Vagyis: az a hatóság, aki a közműfektetéshez hozzájá­rult, néhány év múlva kezdemé­nyezi azok áthelyezését. ___ ___ ___ RAJNAI ATTILA MŰVÉSZ ORVOSOK. Pénte ken és szombaton rendezik meg az egészségügyben dolgo­zó amatőr művészek IV. orszá­gos találkozóját Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A rendezvénnyel párhuzamos Egészség - élet­mód nap előadásain szó lesz a szívbetegségekről, lelkünk egészségéről és még sok egyéb hasznos egészségügyi tudniva­lóról. HADTÖRTÉNET. A Honvéd Hagyományőrző Egyesület terü­leti szervezete az ezeréves ma­gyar hadtörténet legjelentősebb katonahősei és eseményei jobb megismerése, valamint az ifjú­ság hazafias szellemű nevelésé­nek elősegítése céljából hadtör­téneti vetélkedőt rendez szom­baton 9 órakor a kecskeméti kö­zépiskolások számára a Katona József Gimnáziumban. A részt­vevők háromfős csapatokkal versenyeznek a minél jobb he­lyezésekért. A csapatok pénzju­talmat, emléktárgyakat nyerhet­nek, illetve kapnak az ered- ményhirdetést követően. ■ Születtek: Sziffert Péter (anyja neve: Szabadi Éva), Krék István (Rapi Zsuzsanna) Tiszakécske, Farkas Odett Klára (Foga- rasi Erzsébet), Mikesi Júlia (Érti Katalin), Kolompár Hajnal­ka (Ajtai Terézia) Tiszakécske, Szabó Réka (Kolek Judit) Tábor­falva, Patay Viktória (Zsíros Ibo­lya Erzsébet), Káldi Sándor (Si­mon Ildikó) Kunbaracs, Márton Milán Bence (Székács Tímea), Józsa Dominik (Tóth Zita Vero­nika) Jakabszállás, Micsinai Mi­lán (Zaha Mariann) Lajosmizse, Tóth Árpád Kristóf (Pulai Izabel­la Mária), Takács Dávid (Trecskó Ágnes) Ballószög, Tóth Gábor Márk (Dudás Anasztázia) Laki­telek, Jóján Rahela Natalia (La- catus Stela Lucia), Simon Gréta Lilla (dr. Hajkó Enikő), Fábián Luca (Kovács Tünde), Bole- mányi Bianka (Zsellér Mónika) Akasztó, Vincze Bálint (Pap Ág­nes) Szánk, Trifont Erika Katalin (Szalai Erika Erzsébet), Bende Noémi Vanda (Rubos Éva Zsu­zsanna) Lajosmizse, Kóra Ale­xandra (Sponga Gyöngyi Éva) Felsőlajos, Csendes Balázs (Zali- czai Judit), Tóth Attila (Szabó Éva) Lajosmizse. Házasságot kötöttek: Gilicze István Battancs Margit Erzsébet, Burlan Daniel és Antal Sára An­na, Bene József és Faragó Gabri­ella, Kántor Pál és Némedi Judit, Pataki Zoltán és Berente Jolán. Meghaltak: Tóth Józsefné Fe­kete Rozália, Gál József, Kovács Lajosné Dénes Margit (Tisza­kécske), Mák Jánosné Gyulai Ilo­na (Lakitelek), Csókás Sándorné Nagy Mária Magdolna (Lajos­mizse), Szórád Péter Pál (Lajos­mizse), Orosz László János, Nagy Tiborné Molnár Ilona (Her­cegszántó), Kerekes György (Szentkirály), Váczi Mihály (La­josmizse), Baracska Ervin Kár­oly, Gáspár Imre, Kiss Sándorné Kelemen Anna (Fülöpszállás), Pusencki. Mihály (Sükösd), Dig- ner László (Soltszentimre), Or­bán Jánosné Lukácsi Erzsébet (Kunszentmiklós), Takács Dezső (Izsák), Dobos Gábor (Lajos­mizse), Szilvási Pálné Horváth Margit (Helvécia), Stáhl György, Kis Pál (Ballószög), Lenkei Lász­ló, Adamik István (Helvécia), Szabovik György, Szőke Jánosné Erdős Julianna (Verőce), Sánta Béla, Nagy József (Nyárlőrinc), Kéki Gyula, Farkas Józsefné Bíró Julianna, Nagy Sándorné Kovács Etelka (Hetényegyháza), Barcsa László (Lakitelek), Görbe Antal (Kerekegyháza), Bravik Ilona (Helvécia), Ivaskó Lajosné Szabó Györgyike Anna (Tiszakécske), Zoboki Balázs (Tiszakécske), Szeles Istvánná Makkos Mária (Izsák), Kürtösi Istvánná Mágori Klára Eszter, Kovács Gáborné Ko­vács Margit, Ádám István, Tarjá­nyi István, Homoki-Szabó Pálné Fülöp Mária, Kalán Sándor Mi­hály, Balogh Ernő (Jakabszállás), Fekete Sán­dor, Dávid Ti­borné Vida Margit, Marto- nosi József, Kökény Sán- domé Kovács Anna (Szent­király), Nicki József, Vida János (Orgo- vány), Sánta Jánosné Csücsörke Veronika (Tiszakécske). Anyakönyvi hírek • Anyakönyvi hírek • Anyakönyvi hírek KIÁLLÍTÁS. Folytatódnak a Katona József Napok. Ezúttal Bodri Fe­renc képzőművész alkotásait tekinthetik meg a Szent-Györgyi Albert Középiskolában. A tárlat két hétig látogatható. fotó: banczik Róbert / Szombaton rendezték meg Kecskeméten a ha­gyományos piarista vacsorát. A nagyszabású öregdiák-találkozón részt vett az iskola egyko­ri diákja, Pálinkás József oktatási miniszter is. Ünnepi beszédében boldogan emlékezett vissza az egykori diákéveire. Kecskemét- Nagyon sokat köszönhetek egykori tanáraim­nak és az iskola nevelési programjának - mondta a miniszter. - Nagy változást jelentett számomra, amikor a kis faluból a nagyvárosba megérkez­tem. Az első napokban szorongás és félelem ke­rített hatalmába, de néhány nap után már mind­ez a múlté lett. Szeretetek biztonságot és segítsé­get kaptam nevelőimtől. Összetartozásra nevel­tek minket. Sokan váltunk híressé, de az iskola megtanított arra, hogy kellő alázattal és szerény­séggel viseljük a hírnevet. Egyik legkedvesebb emlékeim közé tartoznak a közös esti felolvasások a nagy hálótermekben - emlékezett vissza Pálinkás József. Különösen megragadt Saint-Exupéry A kis herceg című regé­nye. A miniszter beszédében kitért a mai oktatási rendszerre is. Ma azt hirdetjük, hogy gyerekköz- pontű oktatásra van szükség - hangsúlyozta. Hogy mi ebben az új? Nincs benne semmi, de szükséges, hogy újból és újból kimondjuk. Az is­kolák tegyenek meg mindent, hogy diákjai méltó polgárai legyenek a társadalomnak. Mint a Piaris­ta Gimnázium is tette egykoron és ma. __________________________SEBEUYÉH HAjmLKA

Next

/
Oldalképek
Tartalom