Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-30 / 279. szám
A német turisták Magyarországon Idegenforgalom A következő három évben 5,52 millió német turista tartja elképzelhetőnek, hogy felkeresi Magyarországot, 1,5 millióan pedig biztosan elutaznak Magyarországra Tavaly mintegy 3 millió német vendég járt Magyarországon, ami csaknem azonos az 1999-es eredményekkel. Az idei év első kilenc hónapjában azonban 5,4 százalékkal csökkent a beutazó németek száma az előző év azonos időszakához képest. Az MT Rt. által készített, a német lakosság magyarországi utazási szokásait bemutató tanulmányt ismertetve az igazgató elmondta: bár Magyarország a hetedik legnépszerűbb célország a német kiutazó piacon, a német turisták szívesebben választják a mediterrán országokat. A Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) piac- és hatékonyságelemzési igazgatóságának felmérése szerint a legtöbb, Magyarországra látogató német turista, a megkérdezettek 47,1 százaléka pihenni érkezik, és csaknem 23 százaléka az egészsége megőrzése miatt jön hozzánk. A német utazók 41,3 százalékának a vendégszeretet, 39,3 százalékának a finom ételek és italok, 36,5 százalékának a tradíciók és a folklór, 35 százalékának pedig a jó ár-érték arány jut eszébe Magyarországról. Számunkra Németország a legnagyobb küldőpiac, hiszen a külföldi vendégéjszakák számának 41 százalékát, az összesnek pedig 23,5 százalékát adta. A német turisták átlagos tartózkodási ideje 5,1 éjszaka, s ez alatt átlagosan 2.555 márkát költenek el a családok. Németországból Magyarországra elsősorban a közepes keresetű, több gyermekes családok érkeznek. 13 Az ingyenes apróhirdetések ON megtalálta Rács Fogyasztóink figyelmébe!- a lakossági hulladékszállítási díjszabásról kecskeméti képviselő-testület határozhatja meg, amelyet a döntés értelmében a Városgazdasági Kft.-nek végre kell hajtania. A decemberi közgyűlési határozat meghozatala előtt a Városgazdasági Kft. törekszik egy igazságosabb, a lakosság egyéni felhasználásához gyakorlatban is illeszkedő díjfizetési rendszer kidolgozására, mert a hulladékgazdálkodási díjakat nem a piaci verseny szabályozza, hiszen a hulladékszállítás kötelező feladat, és azt minden állampolgárnak igénybe kell vennie. A feladatok és a terhek nem öncélúak, hanem kölcsönösek, mert egy korszerűbb és biztonságosabb hulladékkezelés megvalósításával nem csupán az európai környezetvédelmi előírásokat teljesítjük, hanem egy lakhatóbb, tisztább és egészségesebb várost építünk együtt! m A kecskeméü Városgazdasági Kft, egy új hulladékszállítási díjtervezetet nyújtott be az ön- kormányzathoz. A díjszabásváltozási javaslatot főként az indokolja, hogy a folyamatos költségemelkedések és az infláció ellenére a városban csaknem két éve nem változtak a hulladékszállítással kapcsolatos lakossági árak. A fenti érvek mellett a költségek megváltoztatását indokolja az is, hogy a kecskeméti képviselő-testület döntése alapján a város hulladékgazdálkodása az idén ketté lett választva. A határozat értelmében a Városgazdasági Kft. végzi továbbra is a szemétszállítást, de a hulladékkezelés már a Kisfáiban megépülő új depó- nia üzemeltetőjének, a város és egy szakmai magáncég által alakított közös vállalatnak a feladata. Szeretnénk felhívni fogyasztóink figyelmét arra is, hogy a lakossági díjképzés módját törvény írja elő, amely a figyelembe vehető költségek körét és mértékét szabályozza, de a díjból befolyó bevételekből a cégnek biztosítania kell a szolgáltatás megfelelő színvonalát is. A hulladékszállítás lakossági költségeinek a január elsejétől hatályos mértékét egyedül a fl áVi \ I I § j lm Bi 1 1 (| ' 1 II y Jr *1 11 m NKV/rtöír; kW r1 A I* iki h t-t,,J rj \ ?AI \ 1 r*j r )/ m Alj]Sj f u eaMJÍBUű Hat héten át heti félmillió forintot nyerhet a iffüfcHell A pályázók között: 1 db 200 000,2 db 100 000,2 db 50 000 forintos nyereménybetétkönyvet sorsolunk Ml Részletek a 50-es ÖOben! Keresse decemberi-tői a hírlapárusoknál! Építéshez, szépítéshez Nem mindennapi ajánlattal vár most mindenkit a kecskeméti Baumax áruház szerszámosztálya. A gépcsereakció mellett számos minőségi terméket kínálnak kedvezőbb áron. Do it yourself! Csináld meg magad! - hirdeti a Baumax szlogenje világszerte. Ez különösen igaz az áruház szerszámrészlegére, ahol több száz, barkácsoláshoz elengedhetetlen termék kapható. Az osztályon nagy hangsúlyt kapnak a barkácsgépek és a hozzátartozó kiegészítők. Ehhez kapcsolódik az áruház év végéig tartó rendkívüli akciója is, a gépcsere. Emellett nagy választékban kaphatóak kéziszerszámok, kilincsek, zárak, bútorfogantyúk, szerszámosládák, csavarok, tiplik, bútor- és faltrezorok. A vásárlók továbbá többféle porszívóból, takarítógépből és nagynyomású mosó közül választhatnak, Bosch és Skil gépcsereakció Az akciós árból 3.000 Ft kedvezményt kap az, aki bármilyen típusú, márkájú, működő vagy működésképtelen elektromos gépét visszahozza. Kecskemét, Kurucz krt. 8. Tel.: 76/481-499, 487-519 illetve alapvető autófelszerelési cikkeket is találnak a sorok között. Érdemes az akciókra is odafigyelni! A kedvező árak mellett havonta kétszer akciót is hirdetnek. Jelenleg sarokcsiszolót, ütvefúró gépet, fúrógépeket, körfűrészt és láncfűrészt vásárolhatunk jelentős kedvezménnyel. A gazdag áruválasztékon kívül bárki igénybe veKovács János, a szerszámosztály vezetője. heti az üzlet külön szolgáltatásait a házhoz szállítást, pénzvisszafizetési garanciát, gépkölcsönzést, árgaranciát, áruhitelt és a fa méretre vágását. bauffíax November 30-án (pénteken), 9-22 óráig; december 1-jén (szombaton), 9-17 óráig; december 2-án 18 éves a kecskeméti Centrum Áruház (vasárnap), 10-18 óráig tartunk nyitva. Születésnapi akciók november 30-december 9. Lánykadzseki Gyerek polár 6-14 éves korig pulóver Órás cikkek 9 órától Philips 5,990 Ft 3.839 Ft Férfi vastag flaneling November 30- december 2. az összes Bellinda harisnyanadrág, zokni 20% engedménnyel Férfizakó Férfiöltöny (Stylexklusive) (Stylexklusive) &990 Ft 2.559 Ft minitorony 59390 54.990 Ft 3,99g ft 24*00 Ft 39300 Ft 10 órától Férfiing (kevertszálas) 4390 1.999 Ft 1.999 Ft 9.990 Ft 24.990 Ft 11 órától Adidas cipők 12 órától Vasalóállvány 17390 3399 8.990 Ft 2.999 Ft LG 71 cm Zelmer Tectron 13 órától Frottírtörülköző, 50x100 499" 299 Ft TXT TV 109390 Ft porszívó 8.990 Ft kenyérpirító 2.499 Ft 14 órától 15 órától 16 órától 17 órától LG TXT TV Női steppelt mellények Mustang ««»ta 52"°Ft 99.990 Ft 339CT Fruit of the LOOM kapucnis pulóver 18 órától Gázgyújtó 19 órától Szobakerékpár 20 órától Roller toll (zselés) 21 órától Női pizsama Sok-sok játék, ajándék és egyéb meglepetések. Í2v M 7.990 Ft melltartó ^ r (hagyományos) 2.890 Ft 6.990 2.999 Ft 1.499 Ft 699 499 Ft November 30- december 2. az 26,900 14.900 Ft összes csomagolók papír és disztasak ki?« 199 Ft 18% a 23*11 1.499 Ft engedménmciM NC * Gelcó steppelt mellények 36%-kal , olcsóbban Egyes női autóskabátok 36%-kal olcsóbban Adidas ajándék csomagok akciós áron November 30- december 2. Simona női bokacipők 18% 1.299-5.299 Ft engedménnyel Amíg a készlet tart! Találkozunk a Centrumban! £ Vásároljon ott, ahol él! SKÁLA CENTRUM $upti$hop Centrum Kecskemét Kecskemét, Nagykőrösi u 2. Igényes prospektusok, szórólapok elhelyezése a PETŐFI NÉPÉBEN! (Ö 06-76/518-200 /FtanSPURTEFf rmuiísi ts icicsiiKuii n. <m« ucsmtr. meruuos tu nr. ts Belföldi nagy tömegű ömlesztett áru fuvarozása Vál l:il il il k : tSC útépítésnél nagy tömegű földmunkákat US’ rakodást 03° föld-, kő-, kavicsszállítást a lakosság részére is IS3 aszfalt- és betonszállítást 6000 Kecskemét, Nagy Lajos kir. krt. 45. Telephely: 6000 Kecskemét, Klebelsberg Kunó u. 17. Tel.: 76/481-578 Rádiótelefon: 06-30/9-383-035 io5889