Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-24 / 274. szám
AZ ÚJ ÉVEZRED KlISSSf IfBIl 2001. november 24-. Petőfi Népe FALURÓL VAROSRÓL ®i Kevesen, de összetartóan Beszélgetés Urban Istvánné polgármester asszonnyal Az alig 1100 lelket számláló Gátér 1920 óta önálló település. Nevét a rajta átfolyó Gát érről kapta. Területe már az avar korban lakott volt, de gyakran megfordultak erre az alföldi betyárok is, akikhez számos legenda fűződik Gátéron. Interjú Gátér kicsi település, ám annál nagyobb az ott lakók összetartása. Költségvetésük ugyan évek óta forráshiányos, mindazonáltal igyekeznek minden esztendőben továbbfejleszteni a települést. A jelenről, jövőről, megvalósításokról, tervekről Urbán Istvánné polgármester asszonnyal beszélgettünk:- Mióta polgármester?- Polgármesterként 1990 óta próbálom javítani a helybeliek komfortérzetét. Gátér fejlesztését azonban korábban, tanácselnöki minőségemben is szorgalmaztam.- Mi valósult meg ebben az időszakban?- Az eredetileg két szükség- és hat tanteremmel rendelkező általános iskolát 1990 őszén bővítettük, két tanteremmel és szociális helyiségekkel. A község belterületi földURBÁN ISTVÁNNÉ 1945-ben született Gátéron. 1966 és 1984 között a Keleti Fény Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben dolgozott adminisztrációs munkakörben, majd személyzeti vezetőként. 1990-ig tanácselnök. 1990-től Gátér polgármester asszonya. Házas, két fia és egy unokája van. A község önállóvá válásának 75. évfordulóján, 1999-ben emlékművet állíttattunk a második világháborúban elesett gátéri áldozatok tiszteletére. A millenniumi zászló átadásával egy időben, idén millenniumi emlékoszlopot is avattunk. Továbbá emléket állítottunk a községben tanító pedagógusok tiszteletére azzal, hogy az iskola udvarán elhelyeztük a tanítók emlékfáját. A fa bronzlevelei közel harminc, valaha Gátéron dolgozó tanító nevét őrzik. Az iskola és az óvoda mellett önkormányzati intézmény még a művelődési ház is, ahol községi könyvtár is működik. Emellett ez a gátéri civil élet központja is. Itt zajlanak a Gyöngyös Bokréta Citerazenekar, a Kismakkos Néptáncegyüttes próbái, a nyugdíjasklub találkozói, a sportkör edzései.- További tervek...?- Számos elképzelésünk van, ám csak pályázatok segítségével tudjuk megvalósítani terveinket. Áramszünet esetén például gondot jelent, hogy törpe vízmüvünk, hidrofor hiányában korlátozott ideig biztosítja az ivóvizet a helybelieknek. Továbbá nincs gyógyszertárunk sem. A művelődési ház fűtésének korszerűsítésére tavaly másfél millió forintot nyertünk, a padozat javítására azonban jövőre újabb pályázatot kell beadnunk. Rendezési tervünk elmúlt tízéves, pályázati támogatással jövőre készítünk újat.- Személy szerint mire a legbüszkébb?- Legbüszkébb talán arra vagyok, hogy évek óta forráshiánnyal küzdő önkormányzatunk számos nehézség ellenére talpon tud maradni. Hitel nélkül. Büszke vagyok a gátériek segítőkészségére, összetartására, a képviselő-testület tagjaira, illetve az intézmények dolgozóira is, azokra a gyerekekre, akik az általános iskolából kikerülve sikerrel folytatják tanulmányaikat, több esetben országos versenyek résztvevőjeként. hódi anikó O f 7AFESZ Kiskunfélegyháza UntegralI Utánfutók egyedi stílusban A gátéri Kiss Illés 1977-ben, alapvető felszereléssel, saját készítésű gépekkel vágott bele a hazai piacon akkor még hiánycikknek számító utánfutók készítésébe. Az ötlet véletlenül jött. A lakatos képzettséggel is rendelkező férfi ugyanis nem tudta megoldani egy vaskapu elszállítását. Nem esett kétségbe, saját kezűleg készített egy utánfutót. Aztán már sorra érkeztek a megrendelések. Mára nemcsak Magyarországra, hanem Angliába, Belgiumba, Svájcba, Németországba is szállít, bármilyen utánfutót. Állat- és csónakszállító, valamint speciális utánfutóit egyedi stílusban készíti. A változatosság gyönyörködtet - vallja Kiss Illés, aki az utánfutók mellett büfé- és hűtőkocsik, teherautó-platók és fülkék terveztetésével, készíté- Cím: 6111 Gátér, Kun Béla u. sével is foglalkozik. De lemez- 25., telefon/fax: 76/426-976. vágást és hajlítást is vállal. _______________________________1 I skolafejlesztés pályázatokkal A gátéri elsősök már ismerik a betűket, de az olvasáshoz még szükség van Fodorné Bori Aranka tanító néni segítségére. fotó: sz. a. SZÉCHENYI-ISKOLA Idén több mint 2 millió forintot nyert fejlesztésre pályázati úton a gátéri Széchenyi István Általános Iskola. Feketéné Borbély Zsuzsanna igazgató elmondta: a pénzt számítógépekre, szabadidős programok szervezésére, a diákújság szerkesztésére, illetve a taneszközök és a könyvtár fejlesztésére költötték. Á Gátéri Gyerekekért Nevelési és Oktatási Alapítvány támogatásával fénymásológépet vásároltak, illetve folyamatban van egy olvasóterem kialakítása is. A nyolc évfolyammal és 101 tanulóval működő intézményt egyébként próbálják a diákok és szülők igényei alapján fejleszteni. Tanórákon kívül például a tanulók részt vehetnek sportkörön, angol, furulya és számítás- technikai szakkörön. Szerveznek továbbá tehetséggondozó és felzárkóztató órákat is. A diákok Gátéiról elkerülve jól megállják helyüket a középiskolákban, illetve az országos sport- és tanulmányi versenyeken. Cím: 6111 Gátér, Szabadság u. 13., tel: 76/426-646 HÓDI ANIKÓ Lélekszáma: 1092 óvodás 39 iskolás 101 A KÉPVISELŐ-TESTÜLET: Urbán Istvánné polgármester, Babar Istvánné, Csáki Benjáminné (alpolgármester asszony), Dakó Ferenc, Fekete Antal, Gémes Mihályné, Kiss Illés, Tantucz Imréné Jegyző: Toldi Zsolt POLGÁRMESTERI HIVATAL: Petőfi Sándor utca 16., telefon: 76/426-216, tel./fax: 426-220 ÜGYFÉLFOGADÁSI IDŐ: hétfő: 8-12-ig kedd: 8-12-ig szerda: 8-12-ig, 12.30-16-ig csütörtök: 8-12-ig péntek: 8-12-ig A támogatás nagy segítség ENDRE SÁNDOR ogy. képviselő, Fidesz-MPP 1959-ben született Kiskunfélegyházán. 1984-ben a Bajai Tanítóképző Főiskolán szerzett oklevelet. 1988-ban az ELTE bölcsészkarán diplomázott. 1980-tól könyvtáros. 1990-től önk. képviselő. 1994-től a megyei közgyűlés tagja. 1998-tól ogy. képviselő, a megyei közgyűlés elnöke. Nős, két fia van. Területfejlesztés A Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanács rendszeresen támogatja a megye kistelepüléseit, köztük Gátért is. Endre Sándor országgyűlési képviselő, a megyei 'közgyűlés és a TÁMOGATÁSOK (FT) ~ 1998- ban: 1,6 millió 1999- ben: 806 ezer 2000- ben: Mumm 590 ezer 2001 -hen: jBaT 1,6 millió Forrás: polgármesteri hivatal___________ területfejlesztési tanács elnöke lapunknak elmondta: Gátér község számára céljellegű decentralizált támogatásból az önkormányzati intézmények - az óvoda és az iskola - felújításához, eszközbeszerzéséihez nyújtottak támogatást. A területi kiegyenlítő keretből pedig a jellemzően mezőgazda- sági termeléssel foglalkozó település számára földutak rekonstrukciójára, illetve a belterületi utcák burkolatjavítására biztosítottak forrást. Endre Sándor úgy véli, Gátér fejlődésében nagy jelentősége van a területfejlesztési tanácsi támogatásoknak, ugyanakkor a honatya fontosnak érzi, hogy a fejlesztések esetében a jövőben enyhítsék az önerő biztosításával kapcsolatos problémákat. A Dél-alföldi Regionális Tanács elnökeként az európai uniós ivóvízminőségi normák kapcsán Endre Sándor azt az álláspontot képviseli, hogy minden település számára biztosított legyen a beruházásokhoz szükséges támogatás, azért, hogy korlátozott pénzügyi erejük ne gátol- hassa a fejlesztéseket. _________■ S zobrok, sírok, kandallók Kőfaragó Tábi János kőfaragó. Kőfaragással, épületszobrászattal keresi kenyerét. Több mint tíz esztendeje készít sírköveket, párkányokat, lépcsőket és kőburkolatot. Ezt tanulta, ezt szereti csinálni. Fontos ugyanis számára, hogy kézügyességének hasznát vegye. Önmaga szórakoztatására ugyanis szobrokat is készít. (Egyetlen kivétel az a csodálatos Krisztus-szobor, melyet apósa sírjára készített.) Saját vállalkozását idén augusztusban indította el Gátéron. Emellett dolgozik más településekre is, többek között Szentesre, Lakitelekre, időnként még a fővárosba is. A tél és a hideg idő közeledtével, a szabadban végezhető munkák megszűnésével sem áll meg az élet Tábi Jánosnál. A kőfaragó nem tétlenkedik, ilyenkor kandallók építésével tölti idejét. Cím: 6111 Gátér, Dózsa György utca 1/A., telefon: 06/30/381-2714 Ezt a gyönyörű Krisztus-szobrot apósa sírjára készítette a kőfaragó. útjait két ütemben aszfaltoztattuk. 1992-ben egy újabb kút fúrásával fejlesztettük a vízhálózatot. Gátér teljes belterületére ugyanebben az évben vezettetük be a gázt. Fontosnak tartom még, hogy az iskola aszfaltos, labdajátékokra alkalmas sportpályával, a tornaterem pedig öltözővel bővült. A megyei (Céda) pályázaton idén 444 ezer forintot nyertünk, amelyet az iskola és a hozzá tartozó konyha felszerelésének bővítésére, a padlóburkolat, valamint a polgármesteri hivatal eszközeinek pótlására költünk. Nyereség, forgalomnövekedés Jövő év január elsejétől Mini Coop kategóriából normálba kerül az Integrál kiész gátéri ABC- áruháza. A kategóriaváltást az üzlet nyereségessége és forgalomnövekedése indokolja, aminek köszönhetően berendezés- és polcfelület-bővítésre is sor kerül. A községben működő ABC éves árbevétele 74 millió, üzleti szintű eredménye pedig 2,6 millió forint. A 100 négyzetméteres eladótérrel rendelkező áruházban átlagosan 5,5 millió forintos árukészletet tartanak. Annak ellenére, hogy Gátéron csupán 46 szövetkezeti tagot tartanak számon, az Integrál Áfész számára fontos terület a község. Mint azt dr. Horváth Sándor, a szövetkezet elnöke elmondta, az öt alkalmazottat foglalkoztató gátéri üzlet is hozzájárult ahhoz, hogy idén jó eredményt realizálnak. Többek között ennek az áruháznak is köszönhető, hogy a karácsonyi ünnepek alkalmából minden tagjukat egy 1500 forintos vásárlási utalvánnyal, illetve a baromfi-feldolgozó üzem termékeiből összeállított csomaggal ajándékozhassák meg. A község főútján lévő üzlet mind esztétikai, mind pedig kereskedelmi szempontból megfelel az üzletláncnál kialakult követelményeknek. Az Integrál Áfész egyébként Kiskunfélegyházán, valamint Gátéron kívül hét településen van jelen. A cég fő profilja a kiskereskedelem. Emellett jelen van a baromfi vágó ágazatban is. Exportjait Nyugat-Euró- pában és a Távol-Keleten bonyolítja. Éves árbevétele eléri az ötmilliárd forintot. Cím: 6111 Gátér, Petőfi Sándor utca 86., tel.: 76/426-250. _________________________1